Keresztelő János halála — Igehirdetés 2021. június 20-án

Keresztelő János halála

(14) Hallott erről Heródes király, mert Jézus neve ismertté vált; és azt beszélték, hogy Keresztelő János támadt fel a halálból, és ezért vannak benne a csodatevő erők.

(15) Mások pedig azt mondták, hogy Illés ő, ismét mások azt beszélték, hogy olyan, mint valamelyik próféta. 

(16) Amikor Heródes ezt meghallotta, így szólt: Az a János támadt fel, akit én lefejeztettem. 

(17) Ez a Heródes fogatta el ugyanis Jánost, és záratta börtönbe a testvére, Fülöp feleségének, Heródiásnak a kedvéért, mivel feleségül vette őt. 

(18) Mert János megmondta Heródesnek: Nem veheted el a testvéred feleségét!  

(19) Heródiás ezért megharagudott rá, és meg akarta öletni. De nem tehette, 

(20) mert Heródes félt Jánostól, akiről tudta, hogy igaz és szent ember, ezért védelmébe vette; bár hallgatva őt gyakran zavarba jött, mégis szívesen hallgatta. 

(21) De eljött a kedvező alkalom, amikor Heródes a születésnapján lakomát adott főembereinek, vezéreinek és Galilea előkelőinek. 

(22) Ekkor Heródiás leánya ment be táncolni. Ez kedvére volt Heródesnek és a vendégeknek. A király ezt mondta a leánynak: Kérj tőlem, amit csak akarsz, és megadom neked. 

(23) Meg is esküdött neki: Bármit kérsz, megadom neked, akár országom felét is. 

(24) A leány kiment, és megkérdezte anyjától: Mit kérjek? Az pedig ezt válaszolta: Keresztelő János fejét. 

(25) A leány nagy sietve bement a királyhoz, és azt kérte: Szeretném, ha rögtön ideadnád nekem egy tálon Keresztelő János fejét. 

(26) Ekkor a király nagyon elszomorodott, mert a vendégek előtt tett esküje miatt nem akarta őt elutasítani. 

(27) Azonnal el is küldte a hóhért, és megparancsolta, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte Jánost a börtönben, 

(28) elhozta a fejét egy tálon, és átadta a leánynak, a leány pedig odaadta azt az anyjának. 

(29) Amikor ezt meghallották a tanítványai, eljöttek, elvitték a holttestét, és egy sírboltba helyezték.

(Márk 6,14–29)

(Márk 6,20–26)

 

A tavalyi esztendő augusztusának első vasárnapja óta folyamatosan magyarázzuk Márk evangéliumát.

A folyamatos igemagyarázat kötelez bennünket, hiszen sorban haladunk.

Egyetlenegy igerészt sem lehet kihagyni a folyamatos igemagyarázatban.

Így került elénk, ezen a vasárnapon, ez a nehéz Ige.

 

Hiszem, hogy miközben ismét áttekintjük ezt a történetet, annak szereplőit és eseményeit, azonközben Isten Lelke megadja azt az üzenetet, amelyet ezen a nehéz Igén keresztül mondani akar nekünk.

 

Fontos lesz ez az üzenet.

 

A történet dióhéjban ennyi:

Heródes Antipász király elszerette a testvére feleségét, akit Heródiásnak hívtak.

Keresztelő János figyelmeztette a királyt, hogy ez nem helyes, ezt ne tegye.

Végül Keresztelő János fejét vették egy mulatságon, amelyen Heródiás lánya, – Flavius leírása szerint – Salomé táncolt.

Ez röviden a történet.

 

Engedjétek meg, hogy most végigvegyem az eseménysor legfontosabb szereplőit, és a szereplőkhöz kapcsolódóan fogalmazzam meg a legfontosabb üzeneteket!

*

Ebben a történetben KERESZTELŐ JÁNOS, az Úr követe, akinek az a küldetés adatott, hogy Jézus Krisztusra mutasson, előkészítse a megváltó Jézus Krisztus útját ebben a világban (14–16; 18; 26–29).

 

Keresztelő János, küldetésének minden mozzanatában, ezt figyelhetjük meg: Jézus Krisztusra mutatott.

Most, ebben a helyzetben is, ezt teszi Keresztelő János: prófétai szolgálatát végzi, meginti az egyébként hatalmas uralkodót, a regnáló királyt, aki olyat tesz, ami Isten akarata ellen való.

Ez a prófétai szolgálat lényege: mindig egy konkrét szituációban, helyzetben hirdeti meg az Isten akaratát, és bátran rámutat arra, ami az Isten akarata ellen való.

Ez a prófétai intés lényege.

Ez az egyház szolgálatának is nagyon fontos eleme: a prófétai hang.

Valljuk meg őszintén: az egyház a prófétai hangban, az intésben, a figyelmeztetésben a leghalkabb, – ha szabad ezt mondani – a leggyengébb. Tudunk mi tanítani, evangelizálni, hitre hívni, nagyon tudunk lelkigondozni is; de igen halk és bizonytalan a prófétai hangunk. Pedig olyan időket élünk, amikor a prófétai hangnak erősnek, hallhatónak, határozottnak kellene lennie.

Keresztelő János ilyen próféta volt: Nem szabad, ne tedd, ez az élet ellen van, Isten rendje ellen van, Isten akarata ellen van, mindenkit megnyomorít, téged magadat is.

A próféta nem bánt senkit, a próféta az életet védi, azt az embert is féltő szeretettel védi, aki érdekében éppen szól. Ismét hangsúlyozom: a próféta nem bánt senkit, féltő szeretettel szól, de mégis határozottan, világosan és egyértelműen.

Ebből a történetből az is kiderül, hogy a regnáló, uralkodó hatalom ellenében szólal meg Keresztelő János. A prófétai küldetésnek része az is, hogy az éppen uralkodó hatalom számára is megfogalmazza az Isten akaratát.

Itt ne csak aktuálpolitikai értelemben vegyük ezt az üzenetet, hiszen a látható uralkodó hatalom mögött mindig ott rejtőznek a láthatatlan uralkodók, akiket ténylegesen soha nem ismerünk meg, és akik mégis lényegi folyamatokat irányítanak. Nekik is szól az intés! Isten mindent lát!

Azt se felejtsük el – egy héttel ezelőtt kiemeltük –, hogy mi magunk is, a magunk helyén, kicsiben-nagyban, különböző szinteken, vezetők vagyunk, „uralkodók” vagyunk, amely megbízatást szolgálatra kaptunk. A prófétai intés bizony ránk is vonatkozik, a magunk „regnálása” tekintetében: Isten akarata és szeretete szerint, felelősen és áldottan bánunk-e azokkal az emberekkel, akiket az Isten ránk bízott?

Sőt, vannak olyan uralkodó tendenciák, a mi világunkban is, amelyek nem kedvesek az Istennek. Szólunk-e, felemeljük-e a hangunkat, hallatjuk-e az Isten kijelentett akaratát? Merünk-e szólni, figyelmeztetni, inteni, féltő szeretettel, de határozottan és világosan?

Keresztelő János ezt tette, amikor Heródes Antipász királyt megintette.

 

Azért tehette ezt Keresztelő János, mert hiteles ember volt, nem tökéletes, de hiteles ember volt.

Ez egyértelműen kiderül ebből a történetből. Maga Heródes király is elismerte ezt, aki igaz és szent embernek tartotta a prófétát.

Hiteles emberként lehet prófétai hangon inteni és figyelmeztetni.

 

Az egyház, Isten népe csakis ebben az Úrtól való hitelességben szólaltathatja meg a prófétai hangot, miközben ebben a szolgálatában mindig vállalja a küldetésével járó szenvedést, ahogy Keresztelő János vállalta a fogságot, vállalta a börtönt, vállalta e tanúság nyomán még a halált, a mártírhalált is.

Keresztelő János világosan meghirdette Isten akaratát, hiteles emberként tanúskodva arról, majd vállalta ezért a következményeket, a szenvedést is.

Nem félt, mert Isten adott neki erőt: nem a félelem lelkét adta nekünk az Isten (2Timóteus 1,7).

 

Keresztelő János Krisztusra mutatott, egész élete során, még élete végén is, küldetését betöltve.

*

A történet másik szereplője HERÓDES Antipász király (20; 22; 26–28).

 

Kortörténeti dokumentumokkal nem akarom fárasztani a gyülekezetet, ezért csak röviden mondom el, hogy Heródes Antipász Nagy Heródes fia volt, akit „negyedes fejedelemnek” neveztek, mert – Augustus császár engedélye szerint – apja egykori birodalmának csak negyedét vehette át, főleg Galilea tartományát. Heródes Antipász király Krisztus után 39-ig uralkodott.

 

Heródes király esete, mai Igénkben, döbbenetes üzenetet tár elénk.

Heródes Antipász király szívesen hallgatta Keresztelő Jánost.

Nyilván, valamiképpen eltalálta őt Keresztelő János féltő szeretettel teli intése, figyelmeztetése.

Noha börtönbe vettette Keresztelő Jánost – különböző külső nyomások okán –, de rendszeresen tartotta vele a kapcsolatot, hallgatta őt.

Tehát, Heródes Antipász király szívesen hallgatta Keresztelő Jánost.

Nem tudjuk, hogy ez a gyakorlatban miként történt: talán felhívatta magához, vagy ő ment le a börtönébe… Erről nem ír a Szentírás, ne találgassunk!

De tény, hogy Heródes szívesen hallgatta Keresztelő Jánost. Olyannyira, hogy elbizonytalanodott a régi életében. Ez az elbizonytalanodás mindig az Isten Lelkének, Isten Igéjének munkája: elbizonytalanodunk a régi életünkben.

Heródes király, ennek nyomán, elkezdett félni, mintegy az istenfélelem születgetett benne, félve a régi életétől. Ez a félelem pedig az Istennek kedves változás felé indította őt.

Heródes szívesen hallgatta Keresztelő Jánost, védelmébe is akarta venni őt.

 

De!!!

De annyi volt Heródes király életében a kísértés, hogy azoknak nem tudott ellenállni.

Amit ebben a bibliai történetben olvasunk, arra ki lehetne írni, hogy 18 éven felülieknek.

Itt minden rossz, valamennyi határt áttörve, gátlástalanul és orvul rombol.

Olvasunk itt családon belüli házasságtörésről, sokféle paráznaságról. Heródes Antipász nem tudott a nőknek ellenállni, sőt látjuk, hogy a mulatozás során, még egy kiskorú lány is megtetszett neki (22). A hagyomány szerint, Josefus Flavius történetíró nyomán, Saloménak nevezték ezt kislányt, aki a szeretőjének, Heródiásnak a kislánya volt. Heródes már elbocsátotta a saját feleségét, a testvére felesége miatt. Most annak lányán is megakad a szeme?

Továbbá ott rombolt Heródes király életében a hatalom kísértése, amellyel visszaélt. A pozíció, a hatalom szeretete, kívánása mindig nagy kísértés. Heródes felelőtlen ígéretet tett Saloménak, mintegy kedveskedve, dicsekedve a hatalmával: „Bármit kérsz, akár az országom felét, neked adom.” (22) Ismerjük azt a nyomorúságot, amikor dicsekszünk a magunk vélt hatalmával, mintha azt nem az Istentől kaptuk volna, felelős szolgálatra, és amely ma van, holnap nincs. Nem is volt valóságalapja annak, amit Heródes ígérgetett, a Római Birodalomban ugyanis valójában egy talpalatnyi földdel sem rendelkezett, még a saját királyságában sem.

Nők, hatalom, nagyotmondás… És a mulatozás, a határtalan bulizás…

Sok kísértés, amelyek ma is, óriási erővel támadnak bennünket.

 

Heródes Antipász szívesen hallgatta Keresztelő Jánost, még az intés is megszólította őt: elbizonytalanodott, elkezdett benne munkálni az Isten Lelke; de annyiféle kísértés kötözte meg ezt a királyt, hogy az adott helyzetben nem tudott dönteni az Úr szava mellett.

Nem döntött, illetve nem jól döntött, nem az Isten mellett döntött: megoltotta az Isten Lelkét (1Thesszalonika 5,19).

Ismeritek ezt? Ez az a helyzet, amikor szívesen hallgatjuk az Isten Igéjét. Az értelmünkkel egyet is értünk az üzenettel: igen, ez így van, egyetértek, ez lenne helyes, így lenne teljes az emberi élet, ezt kellene cselekedni, ez lenne a krisztusi. Az értelmünkkel belátjuk az Isten szavának igazát, sőt az érzelmeinkkel is ráhangolódunk arra: megmelegíti a szívünket az Isten Igéje, felemel bennünket, megnyugtat, békességet ad. Aztán kilépünk a világba, ott ezernyi megkötözöttség, kísértés, próbatétel rohan meg minket: így az akaratunk már nem hajtja végre azt, amit az értelem helyeselt, és amire a szív megdobbant. Azaz hallgatjuk és elfogadjuk, de nem cselekedjük az Isten akaratát. Nem tesszük azt, ami helyes. Egy adott, konkrét helyzetben, nem az Isten akarata szerint döntünk.

Ez történt Heródessel is, csak úgy sodródott az eseményekkel, a külső körülményeknek engedve. Nem döntött az Isten szerint, pedig megszólította őt az Isten Igéje, Keresztelő János által, és megszólalt benne a lelkiismeret is, ami az Isten Lelkének általános munkája.

Miként munkált Heródes lelkiismerete? A történet elején hallhattuk (14–16), hogy amikor Jézus fellépett, akkor Heródes rémülten azt gondolta, hogy Keresztelő János mégsem halt meg, a próféta visszajött…

Amikor Jézus Krisztus közismertté lett (14), akkor kezdett el Heródesben munkálni a lelkiismeret. Nem elég, ha Jézus Krisztus közismertté lesz, hiszen az egész világon ismerjük Jézus nevét, tanítását, halálát, feltámadását, mégsem járja át mindez az életünket. Jézus mellett dönteni kell, mint megváltó Krisztus mellett.

Ezt a döntést az Isten Lelke munkálja ki bennünk, de ettől kezdve, az Isten Lelkének erejét kérve, kezdjük el cselekedni az Isten akaratát; ettől kezdve leszünk képesek arra, hogy cselekedjük az Isten akaratát. Az Isten Lelke végzi el azt, hogy az Isten üzenetét, amit az értelem helyeselt, és amire megdobbant a szív, az akarat végrehajtsa. Enélkül nincs keresztyénség.

A megtérés ez: Isten akaratának tényleges végrehajtása, irányváltás, elindulás az Isten útján. Nem elég értelmileg helyeselni, nem elég érzelmileg rábólintani az Úrra, hanem; jöjj Istennek Lelke, segíts, hogy az akaratunk akarja cselekedni a Te üdvösségesen rendet teremtő akaratodat!

Döbbenetes ez az ellentmondás, amely végül Heródes Antipász tragédiája, a hitéletet illetően: szívesen hallgatta Keresztelő Jánost, a kísértések azonban közbeléptek; sodródott, semmiféle jelet nem vett figyelembe, és végül az Isten akarata ellenében döntött, az intés ellenére is.

 

Pedig – ebben a történetben is – Keresztelő János, Jézus Krisztusra mutatott, az üdvösséges rendet ajándékozó megoldásra, és Heródes hallotta a hívást, de nem döntött Isten szava mellett.

A prédikáció most is Jézus Krisztusra mutat, Jézus ma is hív, most is hív! Miként akkor Heródest.

Te miként vagy ezzel?

Mi hogy vagyunk ezzel?

Súlyos kérdések ezek.

Itt, ebben a kérdésben van az üzenet.

*

A történet harmadik szereplője HERÓDIÁS, Heródes testvérének a felesége, aki miatt Heródes király elbocsátotta a saját feleségét (19; 24).

 

Ez az asszony nyilván meg akarta szerezni a nagyhatalmú urat, Heródest, az ezzel járó hatalmat, pozíciót, jólétet.

Most nem az asszonyról beszélek, hanem az emberről szólok.

Heródiás személye mutatja be nekünk a totális hitetlenség minden nyomorúságát, amelyben ott munkál a hatalom- és pozícióféltés.

 

Itt csak az e-világi érdek a fontos, más nem számít.

Tele van ezzel az indulattal e föld.

 

A totális hitetlenségből és érdekképviseletből mindig bosszúálló vérszomj fakad.

Nem tudom ezt másképp nevezni, mert ebben a történetben erről van szó.

Nagy baj, hogy ebben a világban – sajnos az egyházban is – folyamatosak a visszaszólások, visszavágások, a revansok, el egészen a bosszúállásig.

 

Hol van az egyházban a krisztusi lelkület?

Olyan gőgösek tudunk lenni, úgy tudjuk képviselni a magunk igazát.

Nem a világról beszélünk, az egyházról beszélünk.

Hiszünk mi igazán?

Most hadd szólaltassam meg a prófétai hangot!

Látszik valamennyire Krisztus a mindennapi életünkön?

 

Ez a vérszomjas bosszúvágy Keresztelő János fejébe, életébe kerül.

A mi világunk is tele van feszültséggel, amit folyamatosan gerjesztenek.

Öntögetjük ki az olajat, folyamatosan ezt tesszük, és elég lesz egyszer egy szikra, máris robbanni fog.

 

Amikor hiányzik az élő Istenbe, a Jézus Krisztusba vetett igaz, valóságos hit; amikor nincs valóságos megtérés, akkor rettenetes dolgokat művelhet az ember.

A múlt héten Horvátországban jártunk, az ottani magyar gyülekezetekben, azokon a magyarlakta területeken, ahol a délszláv háborúban a legsúlyosabb harcok dúltak. Az egyik lelkész ott szolgált Vukovárban és Vinkovciban. Bejárva ezeket a területeket, elmondták, hogy a 90-es évek elején – tudjuk, de fotelből néztük – mik történtek ezekben a városokban. Valóságos népirtás tombolt itt, elszabadultak a bosszúálló, vérszomjas indulatok, az éppen erősebb könyörtelenné torzult. Hosszú időn keresztül kínozták az embereket, férfiakat, nőket, gyerekeket, majd kivégezték őket, tömegével.

Mire képes az ember, Isten nélkül!

 

Ez a történet erre is figyelmeztet bennünket: ember vigyázz, az élő Istenbe vetett hit nélkül, Jézus Krisztus megváltó, újjászülő szeretete nélkül, a Lélek megtérésre indító akarata nélkül ennyire futja az embertől.

Urunk, könyörülj rajtunk!

*

A történet negyedik szereplője SALOMÉ (22–24).

Heródiás lánya, így nevezi őt Márk evangélista.

A hagyomány, Josefus Flavius történetíró leírása alapján nevezi Saloménak.

Több opera, és más művészeti alkotások is feldolgozták ezt a történetet: Salomé történetét, Salomé táncát.

 

Erről a fiatal lányról keveset tudunk.

Biztos, hogy sok mindent tett még az életében Salomé, de mégis ez a pillanatfelvétel maradt meg róla: ez a tánc, Salomé tánca.

Mi életünk számos eseményéről a másokban is megmaradt „pillanatfelvétel”? Mert ez a pillanatfelvétel kifejezheti életünk legjellemzőbb tulajdonságát.

Salomé életének jellemzője a „tánc” volt.

 

Erről egy külön igehirdetést mondott Farkas József, egykori neves, budapesti igehirdető.

Röviden összefoglalom a lényeget. Most őt idézem. Nagyon kemény üzenetek lesznek ezek.

 

A Salomé tánca: magakelletés, ide figyeljetek, rám figyeljetek, énrám figyeljetek, én vagyok a fontos; az az igazán fontos, amit én teszek, az én dicsőségem, amit én elvégeztem.

Sokféleképpen kellethetjük magunkat, nemcsak látványosan, hanem a háttérben is, ügyes módszerekkel…

Ma erre a „táncra” az internet hatalmas terepet kínál.

 

Farkas József hozzáteszi, hogy amikor eljár az idő, és „így” már nem tudjuk járni a Salomé táncát, akkor másképp táncoljuk tovább azt, akkor más helyszíneket keresünk a Salomé táncára.

Farkas József kimondja, őt idézem: „Netán idejössz a gyülekezetbe és itt járod a Salomé táncát? El ne feledkezzünk arról, hogy mi lelkipásztorok, a szószéken is járhatjuk a Salomé táncát! Miközben erre rámutatok – mondja Farkas József –, hogy a gyülekezetben, az egyházban is lehet járni Salomé magakellető táncát – imádságban, kegyességben, szolgálatban, az elismerés utáni vágyban –, akkor nem kívánnád-e az én fejemet is emiatt? Amíg tapsolok a Salomé-táncodnak, amíg egyetértek veled, amíg egyetértünk egymással, addig minden rendben van, de ha már ellentmondás támad, netán megszólal a prófétai hang, akkor mi veszi kezdetét bennünk és közöttünk?

 

Vagyis itt Salomé tánca rámutat a látszatkereszténység nyomorúságára.

Emlegetjük mi az Igéket, emlegetjük mi Jézus Krisztus nevét; mondogatjuk mi azt, hogy „Uram, Uram”, de cselekedjük-e mennyei Atyánk akaratát? (Máté 7,21)

Salomé tánca, most, ránk vonatkozóan, a látszatkeresztyénség kritikáját jelenti.

Mert valóban annyi, de annyi minden történik az Isten népén belül, aminek nem szabadna megtörténnie, közöttünk nem: hétköznapi gyarló és véget nem érő viták, kegyességi küzdelmek, veszekedések, visszavágások, bosszúk, egészen súlyos bírósági eljárások, hadd ne soroljam tovább. Nem vagyunk tökéletesek, megigazított bűnösök vagyunk, de mégiscsak a megszentelődés útján vezeti övéit az Úr. Ezen az úton járunk?

Nem az egyházat akarjuk bántani. Sőt, nagyon szeretjük az Isten népét, szeretjük a látható egyházat! Én magam is nagyon szeretem az egyházat, mindent „itt” kaptam, csak hálás lehet a szívem, áldott legyen érte az Isten…

A féltő szeretet prófétai hangja mondatja velem mindezt, vagyis a mai Ige üzenete szól most felénk így.

*

Végezetül a történet utolsó szereplői KERESZTELŐ JÁNOS TANÍTVÁNYAI (29).

 

Brutálisan kivégezték Keresztelő Jánost.

Végzett vele az emberi önzés és gonoszság.

Valójában Keresztelő János végigment azon az úton, amelyben az Isten ügyét hűséggel képviselnie kellett.

Keresztelő János az Úrról tanúskodott mindvégig.

 

A brutalitással szemben látjuk az emberi kegyelet fontosságát.

Az emberi lehetőségek között ennyire még futja, ebben a nehéz helyzetben is.

Ezek a tanítványok Keresztelő János tanítványai, akik elmennek Keresztelő János testéért, kikérik a holttestet, és megadják neki a végtisztességet, kegyelettel eltemetik a testet.

Ezek a tanítványok megteszik azt, amit ilyenkor emberi erővel tehetnek. Az emberi lehetőségek között valóban ez a legtöbb.

 

Itt ragyog fel az evangélium igazán.

Áldott legyen az Isten, hogy az emberi lehetőségeknél sokkal többet adott nekünk, azáltal a Jézus Krisztus által, akire Keresztelő János egész életében rámutatott.

Urunk, minden emberi lehetőséget meghaladóan, minden lehetőséget szétfeszítve, nemcsak gondoskodott rólunk, hanem megváltott bennünket, hiszen Ő feltámadott a halálból.

A kegyelet fontos természetesen, de mit ér az önmagában?

Jézus Krisztus feltámadott a halálból, örök és új életet adott nekünk. Ő megtérésre vezet bennünket, és mennyei erejével megerősít minket – minden körülmény között – a hit útján való járásban, a megszentelődésben, hogy mi is igaz és szent emberekké váljunk, mint akik a megnyert örök élet szépségét már e-világban képesek megjeleníteni.

Ez az evangélium.

Nehéz igeszakasz ez, kemény, fontos, de áldott üzenetekkel.

A történetet öt szereplőjére tekintve, ugye megszólalt az üzenet?

 

Ez az üzenet így hangzik: Keresztelő János Jézus Krisztusra mutat, aki igaz megtérésre hív bennünket, hitetleneket és látszatkeresztyéneket egyaránt, mert Ő feltámadott a halálból.

Tehát: van lehetőség új életre!

Áldott legyen az Isten érettünk, akik már az új életben járhatunk, és egyben könyörüljön rajtunk, hogy ebben az új, valóban hiteles, igaz, szent életben folyamatosan megerősödhessünk, míglen megérkezünk Őhozzá!

Több az élet, a Jézus Krisztusban! (Lukács 12,23)

Áldott legyen az Úr, hogy mi ezt a „több életet” élhetjük, már itt és most is.

 

Ámen.

 

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2021. június 20.

Illusztráció: Csobogó, 2021. június 20.

  1. hét.

Márk sorozat 42.

Szentháromság utáni harmadik vasárnap