Jézus sok beteget gyógyít – Igehirdetés 2021. július 25-én

Jézus sok beteget gyógyít

(53) A túlsó partra átkelve megérkeztek Genezáretbe, és kikötöttek. 

(54) Amikor kiszálltak a hajóból, az emberek azonnal felismerték Őt, 

(55) és körbefutották a hírrel az egész környéket; kezdték a betegeket oda hordani, ahol hallomásuk szerint éppen volt. 

(56) Ahova csak bement, falvakba, városokba vagy tanyákra, letették a tereken a betegeket, és kérték Őt, hogy azok legalább a ruhája szegélyét érinthessék; és akik csak megérintették, meggyógyultak.

(Márk 6,53–56)

(Márk 6,56)

 

Örömhírt hirdet ez a mai igeszakasz, amelynek címe az újfordítás szerint: Jézus sok beteget meggyógyít.

 

Márk evangéliumában, ez már a harmadik úgynevezett összegzés, summárium (1,32–39; 3,7–12; 6,53–56), amelynek ez a címe; az első fejezetben, a harmadik fejezetben, és itt a hatodik fejezet végén is találtunk ilyen összegzést.

 

Jézus sok beteget meggyógyít.

Jézus a mi gyógyító Urunk.

Ez ma az örömhír.

Mit jelent ez a gyógyítás? Ennek a gyógyulásnak milyen következményei vannak? Erről szól a mai igehirdetés.

 

Sok beteget vittek Jézushoz.

Sok a beteg, mindenkor, mindenütt, mindenféle betegség gyötörhet bennünket! Betegek lehetünk, vagyunk mi is.

 

Betegek mindenkor, mindenütt vannak.

Márk evangéliuma, a leírásban kifejezi, hogy a falvakból, városokból, a településekről, mindenünnen hozták a betegeket Jézushoz, olyan sokan voltak a betegek mindenütt.

 

Mindenféle betegség gyötörhet bennünket!

A betegségnek számtalan változata van, amelyeket most csak nagyon egyszerűen csoportosítunk.

Amikor valaki testileg beteg, akkor egycsapásra minden megváltozik.

Csak aki benne szenved valamilyen testi betegség nyomorúságában, az tudja, hogy mit jelent a testi betegség – az ezzel előállt fordulattal, sok-sok küzdelemmel, kérdéssel, mélységekkel, kétségekkel. Ezt „kívülről” nem lehet másnak igazán átélni soha. Képtelenek vagyunk a másik helyzetébe igazán beleérezni, ezt nem is lehet várni. Ez amúgy is képtelenég. Nem tudjuk megosztani a létünket a másikkal, csak részben és csak a felszínen. Éppen ezért nem szabad csak úgy kívülről belebeszélni egymás életébe sem!

A testi betegségek mellett sokféle lelki betegség is gyötörhet bennünket. Az ember megfárad, kudarcok érik – mai, modern kifejezéssel élve „kiég” az élete –, nem látja a jövőt, a folytatást; kedélyvesztett, lemondó, csüggedt, egykedvű lesz; lelkiekben elerőtlenedik, összeomlik…

Van a betegségeknek egy harmadik változata is, a mentális betegségek sora; amikor az emberben megbomlik valami. Az idegi, mentális megterheltség sokkal nagyobb nyomorúság, mint a lelki betegségnek nevezett kedélyvesztettség és annak bármiféle fajtája. Igazából tehetetlenül állunk ez előtt a betegség előtt, valójában még a szakemberek is, akik gyógyszerekkel tudják csak egy időre a tüneti kezelést biztosítani.

 

Ilyenkor látjuk igazán, hogy minden betegség esetében nagy áldás a gyógyító emberi eszköz, mint az Isten eszköze.

Kegyelmi állapot azonban belátni azt, hogy sokkal többre van szükség a valódi gyógyuláshoz: az Isten mindenre elégséges szabadító hatalmára!

Erre mutat rá mai Igénk.

 

Mindenütt vannak betegek, mindenféle betegek, hozzák őket Jézushoz; nagy áldás, hogy Jézushoz hozzák őket.

Eszembe jut Ézsaiás Igéje, próféciája (Ézsaiás 1,5), aki azt mondja, hogy az egész ember beteg, mindenki beteg, amit az apostol is megfogalmaz a Római levél harmadik fejezetében: Nincs igaz ember egy sem (Róma 3,10).

Sokféleképpen vagyunk betegek. A betegség alapvető gyökerét ezzel a három betűvel fejezi ki a Szentírás: „bűn”; eltávolodás az élet eredetétől, az élő Istentől.

Beteg az egyes ember.

Betegek a közösségek, beteg a közélet, betegek a különböző csoportok, amelyek gyűlöletesen egymásnak feszülnek.

Beteg ez a világ. Óriási problémákkal küzd világunk, ahogy ezt egy héttel ezelőtt is érintettük. Súlyos, nagy bajok vannak ebben a világban. Konrad Lorenz műve, az emberiség hét fő bűnéről, leír olyan tendenciákat, amiben manapság nyakig benne vagyunk; ha nem mélyebben. Döbbenetes ez a diagnózis. Nagy baj van! A világ is beteg! Könyörülj rajtunk, Urunk! A nyugati társadalmakban alapvető értékek, hagyományok, kultúrák eresztékei lazulnak meg és esnek széjjel. Félelmetes ezt látni, szinte tehetetlenül megélni…

 

Sokféleképpen vagyunk betegek.

Ezért nagy szükségünk van arra az egyetlen, valóságos segítségre, amit a mi Urunk, Jézus Krisztus ajándékozhat nekünk; egyedül csak Ő.

 

A mai istentisztelet örömhíre, evangéliuma, hogy Jézus Krisztus azért jött erre a világra, hogy valóságosan meggyógyítson bennünket, sokféleképpen betegeket.

 

Miben áll ez a gyógyulás, és melyek ennek a gyógyulásnak a következményei: erről szeretnék most szólni.

*

A gyógyulás első mozzanat ezzel a szóval adható vissza: FELISMERNI (53–54).

 

Felismerni Jézust!

Sokan felismerték Őt, és hozták mindenünnen, falvakból, városokból, településekről Jézus Krisztushoz a betegeket, oda, ahol éppen Jézus Krisztus tartózkodott.

Felismerni Jézus Krisztust.

Mit jelent ez a felismerés? Milyen értelemben kell felismerni a mi Urunk, Jézus Krisztust, hogy az Ő gyógyító kegyelmében részesedhessünk?

 

Tudjuk azt, hogy éppen az Övéi, a Jézus Krisztushoz közelállók – beleértve Jézus családját is, a testi értelemben vett családját, valamint a tanítványokat – nagyon sokáig nem ismerték fel Jézust a maga teljességében, hogy ki is Ő valójában.

Ezt mindig hangsúlyozzuk. Márk evangéliumának ez a koncepciója, miszerint csak a kereszten és a húsvéti üres sírnál ragyog fel igazából Jézus Krisztus személyének a titka.

Tudjuk, hogy Názáretben, a saját hazájában elutasították Jézust, még a saját családja is (6,1–6).

Egy héttel ezelőtt, a múlt vasárnapi igeszakasz szerint, amikor Jézus a vízen járt (6,45–52), akkor a tanítványok, akik legközelebb álltak Őhozzá, akik követték Őt, kétségbeesésükben nem ismerték fel az Urat; azt hitték, egy kísértetet látnak, miközben az Úr Jézus Krisztus közeledett feléjük. Nagyon megrettentek! Ha nem ismerjük fel az Urat, akkor marad a félelem, marad a rettegés, marad a betegség.

Lám, az Övéi, családja, tanítványai nem ismerték fel sokáig az Urat; csak a kereszt és a húsvéti csoda után.

 

A sokaság tényleg felismerte Jézus Krisztust?

Vajon azok sokan, akik itt mindenfelől odavitték a betegeiket, vagy maguk is betegen járultak Jézushoz, kit láttak Jézusban? Valóban felismerték Őt, annak látták Őt, aki Ő valójában volt: Isten Fiának, Megváltónak?

A sokaság sem ismerte fel Őt igazán. Egy csodadoktort láttak Jézusban, mint ahogy az ötezer ember megvendégelése történetnél is egy csodatévő valakit láttak benne, aki megoldja a kenyérproblémát, az egzisztenciális kérdéseket, ezért akarták Őt királlyá, „kenyérkirállyá” tenni, akkor majd minden „fontos” rendben lesz, e földi életükre nézve (János 6,15).

Itt a betegségeik kapcsán is azt hallották, hogy Jézus sok-sok embert meggyógyított, mindenféle betegségből. Ezért sokan hozták Jézushoz betegeiket, illetve járultak oda Jézushoz betegként, hogy meggyógyuljanak, hogy ne fájjon semmijük, és tovább éljenek, ebben a földi világban. Ez egy érthető emberi motiváció: mindannyian gyógyulni szeretnénk, ha betegek vagyunk, és ahol a megmaradásnak valami esélyét látjuk, azt megragadjuk. Valaki így fogalmazta meg ezt: „Szeretnék még egy kicsit itt élni, annyi még az elmaradásom, amit pótolni szeretnék; annyi még a tévedésem, amit jóvá szeretnék tenni!” Ez még a jobbik eset, amikor valaki ezért szeretne tovább élni még, „itt”, e földi világban. Sokan ugyanis egyszerűen a halál után az élet és minden lehetőség végét látják, így az élet élvezetének végét is…, tehát szeretnének még élni, sokáig élni, mégpedig így, mint akik élvezhetik az életet.

Sokan mentek Jézushoz, hogy meggyógyuljanak, mert felismertek benne valamiféle csodadoktort, de ez a felismerés nem a hit felismerése és döntése volt. Jézus Krisztusban egy csodatevőt, egy csodadoktort láttak, aki e földi életre nézve megoldja a problémákat…

 

Éppen itt ragyog fel egy áldott üzenet előttünk!

Jézus feltétel nélkül adja Isten gyógyító szeretetét mindazoknak, akik Őhozzá járulnak, függetlenül attól, hogy kiben milyen a felismerés Jézus személyét illetően.

Szinte azt mondanám, hogy Jézus, ott-akkor, feltétel nélkül meggyógyított mindenkit, aki Őhozzá ment, illetve akiket Őhozzá vittek.

Kimondhatjuk, még a hit sem volt feltétele a gyógyulásnak, elég volt Őt megkeresni, ahol éppen volt (55), és elég volt betegen odajárulni elé, megérinteni ruhája szegélyét (56).

Elég volt az „érintés”, amiben nyilván ott volt a gyógyulás reménysége és Jézus hatalmának elismerése, de ez még nem jelentette Jézus valódi személyének felismerését.

Jézus mégis, feltétel nélkül adta a gyógyulást.

Ahogy ezt Jézus ki is jelentette: Aki Őhozzá járul, azt semmiképpen nem utasítja el (János 6,23).

 

Jézus Krisztus azonban sokkal többet akar ajándékozni nekünk ideig való testi gyógyulásnál!

Itt álljunk meg egy pillanatra!

Aki Jézus Krisztusban az Isten Fiát, a Megváltót ismeri fel, csak az részesülhet a valóságos gyógyulásban, az üdvösséges gyógyulásban, amely nem ideig való gyógyulás, hanem örökkévaló gyógyulás.

Ez a gyógyulás független attól, hogy testi értelemben éppen milyen állapotban vagyok, mert ez a gyógyulás abból fakad, hogy Jézus Krisztusban vagyok, hitben vagyok, a Megváltóban vagyok, aki üdvösséget ajándékozott nekem, minden körülmények között, amelynek ráadása lehet, hogy a földi életemben is valóságos gyógyulást ad.

A tanítványok még nem ismerték fel igazán Jézust – ki is Ő valójában. A sokaság egy csodadoktort látott benne. A testi-földi érdek vitte őket Jézushoz, de Jézus nem utasította el őket, meggyógyította őket.

Ám a testi gyógyulás még nem a megváltás. Jézus pedig megváltást akar ajándékozni nekünk! Hiszen, ha csak erre az életre nézve reménykedünk az Úr Jézus Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk (1Korinthus 15,19).

A teljes, üdvösséges ajándékhoz való felismerést, az igazi felismerést a Szentlélek ajándékozza nekünk.

Pál apostol írja a Filippi levél harmadik fejezetének tizedik versében: Megismerni Jézust, és feltámadásának erejét (Filippi 3,10).

Az élő hit – amelyből Jézus Krisztus megváltó kegyelme fakad – ez a megismerés, amely mindig összekapcsolódik Jézus megváltó halálának és feltámadásának ismeretével. Igazán megismerni Jézus Krisztust azt jelenti: felismerni Őbenne az Isten-embert, az Isten Fiát, a Megváltót; és mindenkorra elismerni azt, hogy Őrá van szükségünk.

Ez a felismerés: csoda, a Szentlélek munkája bennünk. Ez a hitre jutás alkalma.

Ez az igazi felismerés, amelyre valójában szükségünk van, és ami a valóságos gyógyulást, az üdvösséges gyógyulást, a megváltást ajándékozza nekünk, túl e-világon, de e-világra nézve is áldásként.

Itt még hadd árnyaljam az üzenetet! Jézus Krisztusban meglátni az Isten Fiát, a Megváltót – így mondták a korabeli keresztyének, az Isten-embert, görögül, „teiosz anér”-t –, ez nem azt jelenti, hogy valamiféle mitologikus, legyőzhetetlen hőst látunk meg Jézusban, aki látványos győzelmet szerez. A keresztyénség, Jézus Krisztusban, nem a látványos, hanem a valóságos, üdvösséges, örök győzelmet hirdeti. Ez azért fontos üzenet, mert a világban is a látványos győzelmeket szeretjük, amivel kitűnhetünk. A keresztyénség is igazából ilyen látványos győzelmeket akarna: legyünk minél többen, és legyünk minél látványosabbak, hassunk mi is, mint egy jól működő reklám, amelyet pontos stratégiával alkottak meg. A technokrata egyház folyamatosan ezt szajkózza.

Nem erre van szükség! Hanem: felismerni Jézus Krisztust! Jézus Krisztusban felismerni az Isten-embert, az Isten Fiát, a Megváltót, azt jelenti, hogy belátjuk: Ő valójában nem látványos győzelmet akar adni nekünk.

Jézus éppen a kereszten mutatta meg, hogy milyen az a győzelem, amit Ő ajándékoz nekünk. Jézus Krisztus, ott a kereszten az emberlét minden nyomorúságát, bűnét, esendőségét, törékenységét, halandóságát magára vette. Ott a kereszten magára vette az emberlét valóságát, annak minden terhét; benne a te terhedet is magára vette, azt elhordozta… Az Ő ereje hordja a terheidet! Tedd Őrá, hordozd azokat az Ő erejével!

A húsvéti üres sírnál aztán Jézus Krisztus megmutatta, hogy nem látványos, hanem valóságos győzelmet szerzett nekünk, az emberlét minden nyomorúsága ellenében, legyőzve a bűnt, a betegséget, a halált, a gonosz hatalmát.

Felismerni Jézus Krisztusban az Isten-embert, nem látványos győzelmet, hanem valóságos győzelmet jelent.

Miként Márk egész evangéliuma ezt akarja kiemelni: a golgotai keresztnél és a húsvéti üres sírnál ragyog fel igazából, hogy ki is Jézus Krisztus valójában.

Felismerni, elismerni, beismerni, hogy Jézus Krisztus így Úr, az Atya Isten dicsőségére, aki nekünk a teljes életet, a valóságos gyógyulást, az megváltást, az üdvösséget ajándékozza; pont azokat, amelyekre igazából szükségünk van.

Ismét mondom: nekünk erre a valóságos, üdvösséges, nem ideig való, hanem örök gyógyulásra van szükségünk!

Jézus Krisztus ezt a legtöbbet adja nekünk.

Jöjj, Szentlélek Úristen, hogy adassék nekünk ez az igazi felismerés, hiszen mi már nagypéntek és húsvét után vagyunk, miénk a teljes kijelentés: Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó!

*

Ha valaki ezt a felismerést meghozhatja, a Szentlélek által, akkor ez az örömhír, bármilyen helyzetben legyen is az illető, mozgásba lendíti őt; áldott, üdvösséges mozgásba…

Ez igeszakaszunk második üzenete: MOZDULNI (55).

A mai igeszakasz tele volt mozgást kifejező igékkel.

Maga Jézus is állandó mozgásban van, ezért kellett odavinni a betegeket, ahol éppen Ő volt (55).

Felismerni az Urat, és mozgásba lendülni, lelki értelemben: kimozdulni életed holtpontjáról. Ezt cselekszi ez a megváltó – és nem hatalmi – győzelem, ez a győztes felismerés.

 

Ez a mozgás először is azt jelenti, hogy már nemcsak csodadoktorként, nem csupán a saját érdekeim ügyében, hanem hívő emberként járulok oda Jézus Krisztushoz.

Tudom, hogy Ő hordoz engem és Őrá tudom bízni az egész életemet, az életem minden percét; azaz minden történést, eseményt el tudok fogadni az Ő kezéből, hogy legyen meg az Ő akarata. Ez nem valami tehetetlen ráhagyatkozás, hanem miközben hűséggel és odaadással teszem az Úrtól rendelt dolgom, azonközben mindent Őtőle várok, mindent Őrá bízva. Mindent megtenni, az Ő erejét és segítségét kérve, és mindent Őrá bízni.

Ezt nemcsak egyen-egyenként, hanem közösségi értelemben is megfogalmazhatjuk, mert Isten népének, a gyülekezetnek ez áldott lehetősége, hogy egymás hite által épülve, együtt rábízzuk magunkat az Úr kegyelmére, megtartó szeretetére; egyházunk, világunk jövőjét. Hittel és hűséggel végezzük a szolgálatunkat, és a reménység soha nem hagy el bennünket; akkor sem, amikor olyan tendenciákat látunk, amelyek mintha túlnőnének rajtunk, a gonosz óriási támadásában.

Hitben, kimozdulva a holtpontról, életünk sokféle holtpontjáról, együtt odajárulunk Jézus Krisztushoz, egymást is erre biztatjuk, mindent Őrá bízva, mindent Őtőle várva, és ebből fakadóan mindent megtéve, amire az Úr felhatalmazást ad.

Bizony – mondjuk ki –, több hívő ráhagyatkozásra lenne szükség, és kevesebb önhitt cselekvésre; vagyis arra lenne szükség, hogy minden cselekvésünk az Úr megtartó kegyelmére való ráhagyatkozásunkból fakadjon!

 

Futunk a jóhírrel, az örömhírrel – ezt is olvastuk a mai Igében (55).

Odamenni Jézus Krisztushoz, és aztán megerősödve a hitben, futni a jóhírrel, az evangéliummal, az örömhírrel; továbbadni azt másoknak; hirdetni, mondani, hitet vallani, az Istentől elkészített alkalmas időben szólni, számot adni a bennünk lévő reménységről (1Péter 3,15).

Olyan sokszor hallgatunk! Olyan sokszor nem jókor és nem jól szólunk!

Ez a szólás nem mindig direkt módon, sokszor indirekt módon történik.

De vannak olyan helyzetek, amikor nem lehet hallgatni, amikor szelíd határozottsággal szólni kell, azaz futni kell a jóhírrel.

A futás: a sürgető idő kényszere; most, vagy soha! Nem tudod, mit hoz a holnap, ma még teheted, mond el valakinek, hogy te felismerted az Urat, ezért te minden körülmények között, még betegen is, valójában gyógyult ember vagy, mert üdvösséged van, mert kimozdult az életed a holtpontról.

Odamenni Jézushoz, aztán futni, vinni, mondani a jóhírt.

Fuss, tégy bizonyságot valakinek, alázatos, határozott szelídséggel!

Ez nemcsak a lelkipásztor feladata, az egyetemes papság elve alapján mindannyiunk feladata.

Teszed-e ezt, a magad helyén, a magad – Istentől kapott – lehetőségei között?

 

Akik odamentek Jézushoz, és aztán futottak a jóhírrel, azok másokat is odavittek Jézushoz; olyanokat, akik nem tudtak a saját erejükből odamenni (55).

Ez a keresztyén szolgálat lényege. Ebben a szolgálatban sem a direkció, hanem sokszor a szelíd szeretettel való indirekció a lényeg: észrevenni azt, aki körülötted valamiben szenved, szükséget szenved, valami nincs rendben az életében, és ott él melletted.

Mindig hangsúlyozom: nem a világ összes nyomorúságát kéri számon rajtunk a mi Urunk; hanem azt, aki melletted él! Észreveszed-e azt a beteget, azt a szűkölködőt?

A négy barát odavitte béna barátjukat, az ötödiket, Jézushoz, megbontották még a tetőt is, hogy a Jézus gyógyító szeretetéből részesülhessen tehetetlen barátjuk (Márk 2,1–12).

Nemcsak odamenni Jézushoz, nemcsak küldeni másokat Jézushoz, hanem másokat odavinni Jézus Krisztushoz. Nemcsak a szószerinti értelemben vett betegeket! Sokan vagyunk betegek. Mindnyájan betegek vagyunk!

Ki az, akinek te lehetsz az „embere”, a segítője, mint Jézus Krisztus eszköze? Hányan kiáltanak fel úgy, mint a bethesdai beteg: annyi bajom van, és nincs emberem, aki segítsen! (János 5,7)

Ki az, akinek úgy lehetsz te az embere, hogy közbenjáró imát mondasz érte, mint itt „a beteghordók a betegekért”, Jézus Krisztus előtt: kérlelték Jézust, hogy segítsen rajtuk, legalább a ruhája szegélyét hadd érinthessék meg (56). Itt most a kérlelésen van a hangsúly – az érintésről mindjárt szólunk –; kérlelték Jézust, könyörögtek Jézus előtt, mások jólétéért, gyógyulásáért, üdvösségéért. Soha ne felejtsük el, hogy imádságban bármikor, bárkit odavihetünk az Úrhoz! Ez a leghatékonyabb segítség, akkor is, amikor a másikat éppen meg nem ragadhatod, és nem viheted oda az Úrhoz, ezernyi ok miatt; így mégis odaviheted őt Jézus Krisztushoz! Le ne becsüljük a másokért mondott közbenjáró könyörgés lehetőségét! Gondoljunk így szeretteinkre is, vigyük őket oda az Úrhoz!

Azt se felejtsük el, hogy Jézus Krisztushoz vitték a betegeket, nem magukhoz! Erre az üzenetre külön hadd hívjam fel a figyelmet! Sokszor a keresztyén misszióban is az történik, hogy igazából mi magunkhoz, a magunk meglátásaihoz, a magunk hitbéli igazságaihoz, a magunk felekezetéhez, a magunk kegyességéhez, a magunk „csapatához” akarjuk hívni, vinni, cibálni az embereket; aztán, ha azok nem jönnek – mert átlátnak a szitán –, akár meg is gyűlöljük, „le is hitetlenezzük”; sőt, kárhoztatjuk is őket. Itt nem erről van szó! Jézus Krisztus az egyetlen gyógyító, az egyetlen Megváltó; Jézus Krisztushoz kell vinni a „betegeket”.

Aki tehát felismeri Jézus Krisztusban – az előbb elmondottak szerint –, hogy Ő Isten-ember, Isten Fia, Megváltó, annak az élete mozgásba lendül: odamenni Jézushoz, futni a jóhírrel, odavinni másokat az Úrhoz…

 

Azt is fontosnak tartom elmondani, hogy ez a mozgás, ez a mozgásba lendülés, nem valami „túlmozgásosság”, nem valami pótcselekvés.

Ma mindenki nyüzsög, mindenki tenni, cselekedni akar, de igazából önmagát akarja igazolni.

Engem egyre inkább fáraszt ez a „túlmozgásosság”, ahogy öregszem…

Olyan hamis, átlátszó, halálos ez a „túlmozgásosság”.

Most az energiavámpír emberekről, azok önző, másokat halálba kergető „túlmozgásosságról” nem is szeretnék szólni; ide értve ennek a nyomorúságnak „hívő” változatát, azok túlbuzgóságát, kegyességét, saját igazuk szajkózását, mindig Jézusra és Igékre hivatkozó merészségét…

Isten Igéjében, a mai üzenetben, arról a szent mozgásról van szó, ami a felesleges, önigazoló, halálosan fárasztó, gyilkosan önző „mozgásokat”, pótcselekvéseket el tudja hagyni, és lényegi, üdvösségre segítő mozgásba lendül…

Erre van szükség, ebben lehetünk áldássá!

 

Örömhír, hogy felismerhetjük a mi Urunkat!

Örömhír, hogy az életünk kimozdulhat a holtpontról, ahogy az imént elmondtam.

*

Felismerni, mozdulni és végezetül: GYÓGYULNI (56).

 

Akiket csak odavittek Jézushoz, azokat Jézus meggyógyította.

Tehát, akik Jézushoz járultak, azokat Jézus, feltétel nélküli szeretettel, meggyógyította.

Ismét hadd hangsúlyozzam, Jézus mindenkinek adott az Ő isteni, mentő szeretetének kiapadhatatlan forrásából.

Szinte azt mondhatnám, hogy még a hit sem volt feltétele a gyógyulásnak.

A hit – mint felülről való ajándék, amellyel felismerjük Jézusban a Megváltót – abban az értelemben feltétel, hogy örök, üdvösséges gyógyulást kaphassunk.

Most azonban csodálkozzunk rá arra, hogy Jézus mindenkit feltétel nélkül meggyógyított, aki csak Őhozzá járult.

 

Akik csak megérintették Jézus ruhájának szegélyét, azok meggyógyultak.

Sokan úgy gondolták, hogy ez a jelenet valamiféle mágikus hiedelemvilágból maradt itt, miszerint az érintés önmagában gyógyulást adhatna.

Ám itt nem valami mágikus maradványról van szó.

Jézus Krisztus zsidó ruhában járt, úgy ahogy a mózesi törvények előírták a a zsidó férfiak számára. Jézus ruhájának négy sarkán is négy bojt volt (4Mózes 15,38; 22,12). Ezek a bojtok – így olvassuk a mózesi törvényben – az Isten szabadító, mentő szeretetére emlékeztettek.

Csak zárójelben jegyzem meg, lám Jézus úgy hozott újat, hogy az Istentől való régit, a hagyományt is megtartotta: ó-t és újat hozott elő egyszerre (Máté 13,52).

Márk írja, aki megérintette Jézus ruhájának bojtjait, az meggyógyult.

 

Itt nem valami mágikus erő kiáradásáról van szó, hanem arról, hogy emlékezzünk az Isten megszabadító szeretetére.

Az érintés pedig ahhoz segített, hogy részesedjünk Isten szabadító szeretetéből.

Mondom érthetőbben.

A Bibliában a testi érintésnek mindig fontos szerepe van, miként az emberi kapcsolatainkban is: ha valakit szeretünk és ő megérint bennünket, az jó érzéssel tölt el bennünket, felüdülést ajándékoz, valamiféle gyógyulást.

A Biblia mindig hangsúlyozta, az Istennek kedves módon való testi érintés fontosságát.

Tudja a mi Urunk, hogy milyen fontos nekünk, embereknek a testi érintés. Ezért ajándékozta nekünk a hirdetett Ige mellé a látható Igét, a sákramentumot, az úrvacsorát: amiképpen megérintjük és magunkhoz vesszük a kenyeret és a bort, azonképpen adatik nekünk Jézus Krisztus megoldást nyújtó, megváltó szeretete.

 

Tehát, a testi érintés kapcsán, Isten Igéje valami sokkal többet akar elmondani nekünk Jézus Krisztus gyógyító szeretetével kapcsolatban.

A testi érintés itt azt jelenti – hiszen itt a megtartó Jézus Krisztus megérintéséről van szó –, hogy Isten megváltó szeretete az egész embert meggyógyítja, a testét és a lelkét együtt: Gyógyulás lesz ez testednek és felüdülés csontjaidnak (Példabeszédek 3,8).

Ha valaki hitben felismerheti, azaz megérintheti az Urat, az részesül az Isten gyógyító, mentő, krisztusi szeretetéből, és testében-lelkében, egész valójában meggyógyul; még akkor is, ha testileg éppen beteg, és már az is marad. A Jézus Krisztus általi gyógyulás mindig több, mint ideig való gyógyulás, hiszen itt, e testben, mindig csak a halálra gyógyulunk meg. A testi-lelki gyógyulás az üdvösséges gyógyulást jelenti, amely megjelenhet egy ideig még testi gyógyulásban is, de testet ölthet úgy is ez a gyógyulás, hogy testi nyavalyámat lesz erőm hitben hordozni, minden napért hálát adva, az üdvösség – a végső, maradéktalan megoldás – boldog bizonyosságában.

Gyógyulás lesz ez testednek, felüdülés csontjaidnak!

Az egész ember gyógyul testében-lelkében, az örök élet valóságában, minden itteni körülményététől függetlenül.

Ez a bizonyosság nem azt jelenti, hogy a hívő ember nem szenved, nagyon is szenved, a test nagyon tud szenvedni, de az Úr nem terheli a hívő embert erő felett, a kellő erőt megadja, és minden kínja az üdvösségében vértezi fel őt.

Vagyis: nem attól vagyunk „jól”, hogy a testünkben éppen jól vagyunk, hanem attól vagyunk jól, hogy Jézus Krisztusban vagyunk.

 

Jézus Krisztus érintése, ez a szent „testi érintés” kifejezi a keresztyén üzenet szívét, hogy az üdvösség teljessége a test feltámadása.

Ez az ígéret: a test feltámadása, mindazoknak, akik Jézus Krisztust hittel érintették, mert az Úr már előbb megérintette őket.

A test feltámadása nem ennek a testnek a megmaradása, mert ez rothadandó test. Arra van ígéretünk, hogy egy megdicsőült testben támadunk fel, egymásra ismerünk, megérinthetjük, megölelhetjük egymást.

Jézus megérintése ezt a gyönyörű, evangéliumi, bibliai üzenet hirdeti, előlegezi meg.

Ez a mi reménységünk, hitben bizonyosságunk.

 

Ez a valóságos gyógyulás azt is hirdeti nekünk, hogy Jézus válasza egy üdvösségesen gyógyító esemény.

Az evangélium nem elmélet, nem elvont fogalmak, nagy teológiai gondolatok kicsiszolt rendszere, hanem megváltó történés!

Milyen áldott a mi Urunk, hogy feltétel nélkül adja nekünk az Ő kiapadhatatlan, mentő szeretetét, mert ez a mentő szeretet kiapadhatatlan forrás!

 

De csak az részesül valóságos, örök, üdvösséges, nem ideig való gyógyulásban, aki felismerhette, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó, és aki ennek nyomán mozdult, kimozdult a „holtpontról”, az Úr kegyelmére válaszként.

 

Jusson eszünkbe János evangéliumából Jézus szava: Aki hozzám jön, azt semmiképpen ki nem vetem, azt el nem utasítom! (János 6,37)

 

Áldott légy gyógyító Urunk!

 

Köszönjük ezt az örömhírt!

Nagy szükségünk van a valóságos, Tetőled való gyógyulásra!

Cselekedd, hogy a Te gyógyító követeid lehessünk ebben a világban!

Úgy legyen!

 

Ámen.

 

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2021. július 25.

Illusztráció: Betekints-völgy, 2021. július 23.

  1. hét.

Szentháromság utáni 8. vasárnap.

Márk sorozat 45.