Isten biztos segítség – Pünkösdi igehirdetés 2020. május 31-én

Isten biztos segítség

(1) A karmesternek: Kórah fiaié. Ének magas hangra.

(2) Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.

(3) Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe;

(4) ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek. (Szela.)

(5) Egy folyó ágai örvendeztetik Isten városát, a Felségesnek szent hajlékait.

(6) Isten van benne, nem inog meg, megsegíti Isten reggelre kelve.

(7) Népek háborognak, országok inognak, ha az Úr mennydörög, megretten a föld.

(8) A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk. (Szela.)

(9) Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit, aki bámulatos dolgokat művel a földön.

(10) Háborúkat szüntet meg a föld kerekségén, íjat tör össze, lándzsát tördel szét, harci kocsikat éget el.

(11) Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld.

(12) A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk. (Szela.)

(Zsoltárok 46,1–12)

(Zsoltárok 46,2–3)

 

Gyönyörű zsoltár ez, gyönyörű pünkösdi üzenettel.

Biztos zengésű harsonaként énekel a zsoltáros, hitvalló örömmel: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.” (2)

*

ISTEN BIZTOS SEGÍTSÉG (5; 8; 10).

 

Kicsoda a mi Istenünk?

Milyen az egyetlen élő Isten?

Isten biztos segítség a nyomorúságban.

Ez a mai üzenet. Isten Lelke tegye élővé és hatóvá, elevenné számunkra ezt az üzenetet: Az egyetlen élő Isten mindig biztos segítség a nyomorúságban.

Sokféle nyomorúságban voltunk, vagyunk: egyéni, közösségi, egyházi, közéleti, társadalmi világméretekben. Az általánosságokat ki-ki maga, a maga helyén konkretizálja.

Éppen ezekből a nyomorúságokból felkiáltva, olyan jó meghallani a mai Ige biztatását, hiszen igazi lelkigondozás, hitre hívás, hitünkben erősítés ez az Ige: „Isten a mi oltalmunk és segítségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.”

Ezt az üzenetet a zsoltár írója három képpel szemlélteti.

 

Isten oltalmazóan biztos segítség, mert Ő olyan, mint egy erős vár (8).

Luther e zsoltár alapján írta ismert énekét, személyes hitvallással, amit most József Attila fordításában idézek: „Erős várunk nékünk az Isten, kemény vasunk és vértünk.”

Mert Isten úgy oltalmazó, biztos segítség, mint az erős vár, amely körbevesz bennünket, akik Őbenne bízhatunk.

Bevehetetlen vár, erős, szilárd, megingathatatlan vár az Isten.

Ilyen az egyetlen, élő Isten.

 

A másik kép, amellyel szemlélteti a zsoltáros ezt az üzenetet: Isten éltetően biztos segítség, mert Ő olyan, mint egy sziget, amelyet az éltető víz körbevesz (5).

Isten oltalmazó biztos segítség és éltető biztos segítség.

A sziget képe a Bibliában végigvonul, kezdettől fogva. Ne felejtsük el, hogy az Édenkert is egy sziget volt, amelyet éltető folyók öleltek körbe (1Mózes 2,10–14). Tudjuk, hogy a próféták azt ígérték – Ezékiel, Jóel (Ezékiel 17,1–12; Jóel 4,18) –, majd a Jelenések könyve is (Jelenések 22,1–12), ami itt a mai Igében is felcsendül, miszerint a templom küszöbéből forrás fakad, és a belőle eredő folyók körbeölelik Sion hegyét, ahol a templom állt. A folyók körbeölelik Isten népét, mint egy szigetet.

Ez a kép nagyon beszédes, mert Isten így szeret bennünket. A medrében maradó folyó és a sziget az életet és az oltalmat jelentette a pusztaságban. Isten oltalmazó, éltető segítség, aki Jézus Krisztusban megváltó szeretetével, mint egy szigetet, körbeöleli az életünket. De jó ezt tudni!

Ez a biblikus kép jelenik meg itt előttünk, és a zsoltáros is ezt használja fel. Isten biztos segítség mindenkor. Ő oltalmazó, szilárd, erős vár. Ő életet és védelmet ajándékozó sziget, aki szeretetével körbeöleli az életünket; édenkerti állapotokat teremtve.

 

A harmadik kép: Isten újjáteremtően biztos segítség, mert Ő olyan, mint egy győztes vezér (10).

Egészen részletesen elénk tárta ezt a képet a zsoltár, ha figyelmesen hallgattuk a felolvasott igeszakaszt, miközben a másik két képet csak felvillantotta.

Istenről, mint győztes vezérről, annak biztos győzelmet ajándékozó, új életet, új teremtést ajándékozó megváltó szeretetéről, egészen részletesen szól ez a zsoltár.

Isten úgy győztes vezér, hogy eljön majd az a pillanat – és itt az utolsó időkről is szól a zsoltár, prófétai magasságokban –, eljön majd az az idő, amikor Isten megrengeti az elemeket, megrengeti ezt a világot. Péter is ír a levelében arról, hogy ez a világ elmúlik, elemei recsegve, ropogva elmúlnak (2Péter 3,12). Ez egy mulandó világ. Isten nemcsak az elemeket semmisíti meg, hanem minden hatalmasságot is, valamint a gonosz hatalmát, a Sátánt is legyőzi.

Merünk-e belegondolni abba, hogy ebben az összeomlásban, ami olyan félelmetesnek tűnik, valójában Isten kegyelme munkál? Hiszen, ha Isten cselekszi ezt az összeomlást – ha nem a gonosz, ha nem az emberi önzés, hiúság, rosszindulat cselekszi ezt az összeomlást –, akkor abban ott van a kegyelem! A régiek elmúlnak, hogy Isten új teremtést ajándékozzon, eredetei gondolata és teremtő cselekvése szerint (2Korinthus 5,17). Jézus Krisztus feltámadásában mindezt megmutatta nekünk az Isten: Ő meghalt és feltámadott, a mi feltámadásunk zálogaként.

Kedves Testvérem, soha ne felejtsd el, akár egyéni életedre nézve is, hogyha valami összeomlani látszik, mi – mint hívő emberek; mi, mint Isten népe – az összeomlást úgy élhetjük meg, hogy abban is az Isten kezében vagyunk. Isten ugyanis valami jobbat készített, teljesen újat készített nekünk; a régiek elmúltak, újjá lett minden, új teremtés van készülőben. A Jézus Krisztus feltámadása által elhozott új világ készülőben van.

Ilyen értelemben biztos segítség, győztes vezér a mi Istenünk.

Ennek az új világnak a részleteit is gyönyörű pontossággal elénk tárja ez a zsoltár.

Az összeomlás után olyan ez az új teremtés, amivel az Isten, az Ő eredeti gondolata szerint, újjáteremti ezt a világot, mint – kell-e ennél szebb kép, annyira megörültem ennek a képnek – amikor az ember reggel örömmel felébred. Ismeritek ezt, Testvéreim? Este fáradtan, az adott nap terheivel, lefekszünk, zúg a fejünk, és néha nem látjuk a megoldást, gyakran azt is átéljük, hogy mindenből elég volt. Aztán pihenünk, és reggelre – az Úr kegyelméből – megoldódnak a dolgok, látjuk a megoldást, felfrissülünk, és örömmel felkelünk. Reggelre megújul az Isten kegyelme. Ilyen az új teremtés „véglegesen teljes méretekben”. Örömmel felkelünk reggel, és ez az örömteli felkelés az új teremtés, az örök élet teljességének az előíze (6).

Ahol az Isten országa egyre inkább kiteljesedik, ott elérkezik a békesség korszaka – ez is benne volt ebben a zsoltárban. Többé Isten nem engedi, hogy bántsuk egymást, bármiféle formában, szavakkal, tettekkel, fegyverekkel, íjakkal. Isten többé nem engedi, hogy nekimenjünk egymásnak. Ez a békesség korszaka lesz. Utópiának tűnik, ebben a világban, emberi értelemmel belegondolva, hogy ilyen lehetséges. Csak Isten cselekedheti meg ezt a csodát, ember nem. De Isten ezt ígéri nekünk ma (10).

A reggeli, örömteli ébredéshez hasonlóan, az új korszak a békesség korszaka lesz, valamint az Isten ismeretének korszaka, hiszen betölti majd az Isten ismerete ezt a világot. Az Isten ismeretének a csendje, bizonyossága ez. Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy az Úr az Isten! (11)

Szentlélek Úr Isten, tedd elevenné ezt az üzenetet a mi szívünkben, ezen a pünkösdi vasárnapon, hogy olyan Isten vagy Te, aki mindenkor biztos segítség vagy nekünk a nyomorúságban: Oltalmazó, erős vár; életet ajándékozó sziget; győzelmet, új teremtést ajándékozó vezér. Az összeomlás idején sincs mitől félnünk!

Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit, bámulatos dolgokat művel! (9) Jézus Krisztus feltámadott! Ez, mint Isten győzelmi, szabadító tette, minden áldott és áldást ajándékozó győzelem forrása.

*

ISTEN NÉPÉNEK BIZTOS SEGÍTSÉGE VAN, EZÉRT NEM FÉL (2–3; 9).

 

Itt találjuk a következő üzenetet.

Ha ilyen Istenünk van, kedves Testvéreim, akkor vegyük komolyan a felolvasott textus második tagmondatát: Isten a mi oltalmunk, segítségünk, mindenkor biztos segítség a nyomorúságban; ezért nem félünk, ha a föld megrendül is! (3)

Isten népe nem fél, hanem hisz.

Isten népe megkapta a hit ajándékát, hogy a biztos segítségbe kapaszkodva, mindent a hit optikájából szemléljen és éljen át.

Amikor ezt az Igét elolvastam – nem félünk, bármi történik is, mert az Úrban hiszünk –, akkor bibliai Igék sokasága jutott eszembe, amelyekre utal ez a zsoltár is.

Nem félünk, bármi történik is, mert velünk az Isten (Máté 1,23) – bennünk az Isten, közöttünk az Isten – kicsoda lehetne ellenünk (Róma 8,31), hiszen győztes vezérünk van.

Ez a győzelem, amely legyőzte a félelmeket, a gyarló világot; ez a győzelem a mi hitünk (1János 5,4). Ez a hit a sötétségből, az Isten kimondhatatlan világosságára vezetett ki bennünket (1Péter 2,9).

Isten a mi mindenkor biztos segítségünk; nem félünk, bármi történik is.

 

Álljunk meg itt egy pillanatra!

Tényleg nem félünk?

Valljuk meg, úrvacsorára készülve: annyi félelem van bennünk; Urunk, megvalljuk ezt Teelőtted.

Sokféle szorongás, aggodalom, félelem, rettegés, kétségbeesés is terheli, adott helyzetekben, az életünket.

Bűnbánó szívvel letesszük ezeket Teeléd.

 

Éppen ezért szeretnénk Tehozzád kiáltani, Urunk, pünkösd ünnepén: Jöjj, Szentlélek Úr Isten, aki nem a félelemnek Lelkét adtad nekünk! (2Timóteus 1,7)

Jöjj, Szentlélek, aki a hitet ajándékozod nekünk! Mi nem tudunk hitet adni. Mi hitben nevelhetjük a ránk bízottakat – küldetésünk is, hogy ezt tegyünk –, mi továbbadhatjuk az Igét, de – mint minden keresztelőkor elmondom –; csakis Isten Lelke az, aki megnyitja az értelmet, a szívet, az egész valónkat, hogy hihessünk, és hogy ne féljünk.

Jövel, Szentlélek Úr Isten, aki nem a félelemnek Lelke vagy, hanem az élő hitnek Lelke vagy!

Add, Urunk, Lelked által, hogy hittel tekinthessünk személyes életünkre, az egyházra, nemzetünkre; mindenkire, mindenre; minden eseményre, amit meg kell élnünk!

Add, Urunk, Lelked által, hogy a hit optikájából szemlélhessünk mindent, bármit kell is megélnünk e földi létben, személyes életünkben: a hétköznapokban, a hétköznapi küzdelmekben ugyanúgy, mint a „nagy” dolgainkban, valamint a szolgálatainkban! Add, Urunk, Lelked által, hogy a hit optikájával szemlélhessük magunkat, mindenkor látva, hogy a Te kegyelmedből kik vagyunk; kikké lehetünk; és hit által már kik vagyunk, mint hívő emberek.

Add, Urunk, Lelked által, hogy az egyház minden nyomorúsága ellenére, mint egyház, mint Istennek népe is, a hit szemével tekinthessük magunkra: Krisztus teste vagyunk, szent nemzet, királyi papság! (1Péter 2,9)

Add, Urunk, Lelked által, hogy a Nemzeti Összetartozás Napjához közeledve, mint nemzet is – egy nemzettestként – mindezt átélhessük. Urunk, nemzetként is, növeld a hitünket, a trianoni békediktátum századik évfordulóján!

Csak egyetlenegy példa arra, hogy mit jelent a hit bizonyosságával szemlélni mindent, és így tekinteni magunkra: személyes életünkre, az egyházra, nemzetünkre. Az egyházról, minden gyarlósága, minden nyomorúsága ellenére, azt mondja Isten Igéje, hogy szent nemzet, királyi papság (1Péter 2,9). Szentek vagyunk! Nem magunktól, hanem Isten kegyelméből, hiszen Isten, Jézus Krisztusban igaznak, szentnek tekint bennünket, noha nem vagyunk azok. Királyok vagyunk! Az Isten, feltámadott Jézus Krisztusban közölt, győztes királyságából részesülünk. Papok vagyunk, „királyi papság” vagyunk; akként, hogy ezt a győztes, mennyei hatalommal, azaz irgalommal felruházott, szerető királyságot szolgálattal, szolgáló királykodással képviselhetjük ebben a világban.

Testi szemekkel látva, nem ilyen az egyház, de merészeljük már magunkat ilyennek látni: szentnek, „szent nemzetségnek”; királyoknak – evangéliumi értelemben persze, egy héttel ezelőtt csak erről szólt az igehirdetés, hogy biblikusan értsük a királykodást, mint a Királyok Királyának követei –; királyi papságnak, királyi szolgálóknak, a nagy Király szolgáinak.

Merészeljük már hitben így látni magunkat: Lám, kikké lehetünk, már most kik vagyunk; egyéni életünkben, az egyházban, a nemzettestben, a világban.

Merészeljünk hitben járni, nem látásban, mert akkor nem félünk!

Merészeljük látni, mit cselekedett értünk az Isten, lássuk meg az Ő bámulatos tetteit! (9)

Jöjj, Szentlélek Úr Isten, vedd el a félelmeket, hogy tudjunk így hinni, és a hit optikájából szemlélni mindent, bármi történik is!

Mert ha nincs hit, ha nincs az élő Istenbe, a mindenkori segítségbe, az oltalmazóan erős várba, az éltető szigetbe, a győztes vezérbe vetett hit, akkor mi marad nekünk? Akkor joggal marad a félelem, az aggódás, a szorongás, a rettegés.

Egy nagy teológus, Rudolf Bohren műveit tanulmányozom most, aki száz éve született. A nagy teológus tudományos műveit ugyanúgy forgatom, mint a prédikációit is olvasom. Lenyűgöz. Teológus koromban is olvastam, akkor is sokat jelentett, de most még elevenebben érintenek meg Bohren gondolatai; a hatása alatt vagyok, felüdít, erőt, lelki táplálékot ad; bizonyosságomban megerősít. Az egyik igehirdetésében azt hangsúlyozza Bohren, amit az imént hangsúlyoztam: „Merjük magunkat a hit optikájából szemlélni!” Bohren nagy hangsúlyt helyezett a Szentlélekről szóló tanításra. „Jöjj, Szentlélek Úr Isten – őt idézem ismét –, mert ha nincs hit, akkor jogos a félelem, mert akkor kukaceledel vagyunk, és krematóriumanyag, semmi több!” Szó szerint így fogalmaz Bohren az egyik igehirdetésében.

Igen, Isten a mi oltalmunk, Isten a mi biztos segítségünk, életünkben és halálunkban (Róma 14,8).

Jöjj, Szentlélek Úr Isten, hogy átéljük a zsoltár, Téged magasztaló csodáját: Nem félünk, mert az Úrban hiszünk, az erős, oltalmazó várban, az életet és védelmet adó szigetben, a győztes vezérben! Bármi történik is, az Úrban bízunk; ha megrendülünk, ha megrendül körülöttünk minden, akkor is.

Ezt a csodát a magunk erejéből nem tudjuk átélni, csak a Szentlélek segítségével. Ez kegyelmi állapot.

*

ISTEN NÉPE BIZONYSÁGOT TESZ ERRŐL A BIZTOS SEGÍTSÉGRŐL (1).

 

Ilyen a mi Istenünk: mindenkor biztos segítség; erős vár, éltető sziget, újjáteremtően győztes vezér!

Ilyen az Isten népe: hívő nép.

Ebből az következik – ezt a zsoltár feliratában hallhattuk üzenetként –, hogy az élő Isten hívő népe: bizonyságtevő nép, továbbadva ennek a mindenkor biztos segítségnek a jó hírét.

 

Nem elégedhetünk meg azzal, hogy hiszünk, és akkor a magunk benső körében, akár egy szűk kegyességi körben, akár egy jól működő gyülekezeti körben, egymást babusgatva élvezzük ezt a hitet, egy kicsit lenézve azokat, akik nem közénk tartoznak, elkülönülve…

Nem elég élvezni a saját hitünket!

Ez nem elég, ez semmi, ez édeskevés, ezzel nem töltjük be a küldetésünket, a szolgálatunkat!

 

Ha mi megkaptuk a hitet – ez kegyelmi állapot –, akkor a hit tartalmát tovább kell adni, tovább kell sugározni, tovább kell mondani, a következő generációnak; azoknak, akik között éppen vagyunk; abban az időben, amikor az Isten arra elkészítette a megfelelő „kairoszt”, a megfelelő időt.

Ezt a feliratban úgy fogalmazza meg a zsoltár: „Ének magas hangra” (1). Az evangélium üzenetét harsogni kell, harsogva kell továbbadni, mint amikor egy oratóriumban, egy tiszta szoprán hang zengi a Krisztust magasztaló szólamot; mint például egy Bach kantátában. Így énekelve, tisztán, biztos zengésű trombitaként, „magas hangon” hirdethetjük az Igét.

Többet nem tehetünk, de ezt tennünk kell: Mondjuk tovább, hitben énekeljük tovább mindazt, amit mi kaptunk az Úrtól; miszerint Ő biztos segítség. Mondjuk, „énekeljük”, az Úr majd a többit elvégzi!

Mondjuk, hittel „énekeljük”; és a Szentlélek majd elvégzi, hogy – minden nyomorúságunk ellenére – élni is tudjuk, ebben a kemény világban, az evangéliumot, hiteles élettel, konkrét cselekvéssel, szolgálattal.

Ilyen a mi erős várunk, éltető szigetünk, győztesen újjáteremtő Istenünk. Isten népe ezáltal, az Úr kegyelméből, hívő nép, akiken e félelmetes világban nem lesz úrrá a félelem. Ebből következően Isten hívő népe, az élő Istenről bizonyságot tevő nép.

Akik pedig – és ez mindenkori tapasztalatom – a maguk lehetőségei között, a maguk kegyelmi ajándékaival élve, a maguk helyén, elkezdik mondani, továbbadni az evangéliumot, azok egyszerre ragyogó, „ragyogóan szép” emberekké válnak, és másokat is ragyogóvá tesznek.

Ez a bizonyságtétel gyakran csak egy mondat; emberi szó, és mégis „helyén mondott Ige” (Példabeszédek 25,11). Tehát nem feltétlen arra gondolok, hogy kiállunk, és bizonyságot teszünk. Persze ez is nagyon fontos része, adott helyzetben, a közös szolgálatnak. De áldott bizonyságtétel az – minden rejtett magamutogatástól, szerepléstől mentesen –, amikor a mindennapokban valakit megvigasztalunk; amikor valaki kérdez valamit, és figyelmesen meghalljuk az illetőt, majd lesz egy Szentlélektől ihletett, bátorító, reménységet ajándékozó szavunk hozzá.

Figyeljük meg, hogy ilyenkor mi magunk is elkezdünk ragyogni, és ragyogóvá teszünk másokat.

 

Példával szemléltetem mindezt.

Ha a saját életemből mondok példákat, soha nem magamról akarok beszélni. De hát nem tudok máshonnan példákat hozni, mint a saját életemből, mert a példák lényege a személyesség, a személyesen megélt tartalom; de ezek nem rólam, nem rólunk szólnak, hanem mindig az Igét támasztják alá.

Meghatározó élményem az, amikor a lányaim még kicsik voltak, cseperedtek…

Már felnőttek, elment az idő, egy csettintéssel lepereg a földi élet, de nem ijedünk meg, mert örök életünk van!

Szóval, ismeritek azt, Testvérek, amikor a kisgyerekek elkezdenek járni, akkor előszeretettel észreveszik a lámpákat az asztalokon, feljebb a lámpakapcsolókat; felágaskodnak, felkapcsolják, felragyog a fény; majd mosolyogva ránk tekintenek, hogy felkapcsolták… Nincs is szívünk rájuk szólni, hogy nem szabad, ne kapcsolgassák a lámpát.

Ilyenkor azt vesszük észre, hogy a felkapcsolt lámpa fénye ott ragyog a gyerekeink szemében; visszatükröződik a fény a szemükön, a tekintetükön át ránk, és ragyogóvá tesz bennünket is.

Meghatározó emlékem ez a jelenet ebből a gyönyörű életkorszakunkból.

A képnek evangéliumi értelme van: Ha mi felágaskodunk, ha felemelkedünk – egy héttel ezelőtt erről is szóltunk – és odamenekülünk a Világ Világosságához, akkor elkezd Krisztustól, az Ő mennyei világosságától a mi szemünk is ragyogni; így ezt a ragyogást adhatjuk tovább másoknak is. Ekként tehetünk ragyogóvá másokat is.

Zengjen ez a gyönyörű Ige bennünk és általunk: Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindenkor biztos segítség a nyomorúságban, ezért nem félünk, bármi történne is!

 

Jöjj, Szentlélek Úr Isten, hogy így lehessen!

 

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2020. május 31.

(Az illusztráció címe: „Mike Oldfield”, 2020. május 31.)

  1. hét – pünkösdvasárnap

Zsoltárok sorozat 6.