Hétkezdő meditáció – Archív – Az elhangzás dátuma: 2013.10.28. – Nagy Lajos áhítata

Hétkezdő meditáció 2013. október 28-án, hétfőn reggelre

(Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum)

 

Olvasandó: Zsoltárok 57:2

 

Könyörülj, Istenem, könyörülj rajtam, mert nálad keres oltalmat a lelkem! Szárnyaid árnyékában keresek oltalmat, míg elvonul a veszedelem.

 

      Október hónap folyamán immár másodszor is történelmi megemlékezésre szólít bennünket nemzeti múltunk. Azért van ez így, mert magyar nemzetünk történelmének a Gondviselő Isten által szivárvány színűre festett lapjai ismételten kötelezik a magyar lelket az áldó emlékezésre s a néma főhajtásra.

Négy héttel ezelőtt október hatodikára, a tizenhárom aradi vértanura emlékeztünk. Ma pedig október huszonharmadikára, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 57. évfordulójára. Két évvel ezelőtt, az 55. évfordulón az 55. zsoltár, tavaly ilyenkor pedig, az 56. évfordulón stílszerűen az 56. zsoltár Igéi alapján kerestük az alkalmi üzenetet. (Akinek megvan könyv alakban is a meditációs sorozatunk, az a 2. kötet 176., illetve a 3. kötet 178. és következő oldalain találja ezeket a tavalyi és tavalyelőtti megemlékező meditációkat.)

Ma – az 57. évfordulóra visszatekintve, megint csak stílszerűen – az 57. zsoltár második versét olvastuk fel. Mit üzen ez a zsoltár öt nappal az idei ötvenhatos ünneplés után? A nagy betüvel írott Lélek rezdüléseire figyelő emberi lelkeknek igéző erejű gondolatokat.

Az 57. zsoltárból felolvasott idézetet megelőzően, a  címadó feliratban ez áll: „Bizalom Istenben…Dávid bizonyságtétele abból az időből, amikor Saul elől a barlangba menekült.” (Zsoltárok 57:1)(Ez a történet a Sámuel első könyve 22. és 24. fejezetében található a Bibliában.)

Ez az „alap-történet” azonban – noha lényeges lenne, de – terjedelmi okokból részletesen nem fejthető ki itt és most. Ellenben sokkalta inkább fontosabb a fejlemény, hogy mi történik az emberrel jó esetben ebben a barlang effektus kölcsönözte lelkiállapotban? Az történik – jó esetben – aminek végkifejlete Dávid zsoltárában imádságként így fogalmazódik meg: „Könyörülj, Istenem, könyörülj rajtam, mert nálad keres oltalmat a lelkem! Szárnyaid árnyékában keresek oltalmat, míg elvonul a veszedelem.”

A kommunista diktatúra közepette nyomorúságban  sínylődő magyar nemzet 1956. október 23-án nem a barlang rejtekébe, hanem éppenhogy a nagy nyilvánosság elé kényszerült. A gondjai, az égrekiáltó igazságtalanságok miatt. Az utcára kellett vinnie legszentebb érzéseit: a haza megmentése érdekében. Ebből lett a forradalom 56-ban. A forradalom, amely a magyar értelmező szótár korrekt megfogalmazása szerint: fegyveres hatalomátvétel – vagy legalábbis annak elszánt kísérlete – amelynek során a politikai-gazdasági hatalomból kiszorított társadalmi csoportok vagy osztályok megszerzik – vagy remélten meg fogják szerezni – az irányítás kulcspozícióit… Átvitt értelemben – a forradalom – teljes változás, egy adott területen, tudományban – mi tegyük hozzá: politikában, szemléletmódban, minden szinten –  végbemenő gyökeres átalakulás, fordulat. Ez volt, ez lett volna ötvenhat. Ha az orosz tankok nem sok idő múlva vérbe nem fojtják.       

Mindezenközben pedig a templomokban – ahol merték, ahol felvállalták, buzgó, személyes imádságok hangzottak az Egek Urához, a meggyötört nemzet nevében: „Könyörülj, Istenem, könyörülj rajtam, mert nálad keres oltalmat a lelkem! Szárnyaid árnyékában keresek oltalmat, míg elvonul a veszedelem.”

Azonban nem csak a templomok „takarásában” hangzottak akkortájt ilyen imádságok. Hanem a családi otthonokban is, az egyszerű ember ajkán éppúgy, mint a pallérozott tudással rendelkező értelmiség ajkán. Az ötvenhatosok úgy érezték, betelt a pohár s így elérkezett az idő a cselekvésre.

Aztán a konspiráció szigorúan bizalmas belső szabályai szerint létre hívták a forradalom kirobbanásának és menetének stratégiáját. Mi ez, ha nem a legszentebb nemzeti összefogás, amiről egyébként, mint áhított eszményről ma is beszélünk. Kérdések azonban: Hol van ötvenhat szelleme, szellemisége ma a magyar nemzetből? Nem kopott-e meg 56 varázsa?

Ezeket a költői kérdéseket noha lehet, hogy fontos lenne megválaszolni, de talán ennél is fontosabb belehelyeznünk őket abba a kontextusba, amit a mai zsoltár-Ige felajánl, éspedig az ima lehetőségében. Ez az ima időszerű volt az első ötvenhat elébb euforikus, majd a napok múltával egyre nyomasztóbb hangulatában. A nagy baj az, hogy 57 évvel az 56-os forradalom után ugyanolyan aktuálisak az 57. zsoltárnak  ezek az imádságos szavai, mint akkor. Hiszen az a bizonyos barlang effektus, ami a zsoltár keletkezési körülményeiben oly jelentős szerepet játszik, ma is megvan. Parabolikus értelemben naponta barlang mélységekről beszélünk idehaza és világszerte egyaránt, amik a lehető legkülönfélébb megnyilvánulási formákban kerülnek elénk. Ezekre láthatóan csak a válságkezelés szintjén van itt-ott megoldási kísérlet, de a legfőbb baj, a lelkek erodálódásának folyamata. Ez ellen lehet küzdeni a barlangban szorongó Dávid király logikája és ima-metodusa szerint: „Könyörülj, Istenem, könyörülj rajtam, mert nálad keres oltalmat a lelkem! Szárnyaid árnyékában keresek oltalmat, míg elvonul a veszedelem.”

 

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész