Hétkezdő meditáció – Archív – Az elhangzás dátuma: 2013.09.02. – Nagy Lajos áhítata

Hétkezdő meditáció 2013.szeptember 2-án, hétfőn reggelre

(Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum)

 

Olvasandó: Példabeszédek 22:6

 

Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól.

 

Tegnap beköszöntött a családokba és mindenüvé a szeptember. Az iskolakezdés anyagi- és lelki terhe egyre komolyabb érvágást jelent a gyermekes családoknak s közben még stresszes állapotba is hozza nem egy esetben a szülőket s gyermekeket egyaránt. Merthogy úgy tűnik, általában nem egyszerűsödnek a dolgok, így az iskolakezdéssel összefüggő bürokratikus és egyéb feladatok sem.

Pedig ez a mostani szeptember egy lényeges és fontos dologban feltétlenül újat hozott az oktatás ügyben az eddigiekhez képest. Az iskolák államosítása, azaz 1948. óta egészen a tavalyi tanévig gyakorlatilag nem volt az iskolákban valóságos hittan tanítás. Hangulat javítóként, álságos propagandisztikus céllal, a mímelt vallásszabadság jegyében itt-ott, helyenként egészen eltérő módon engedélyezték, illetve éppen nem engedélyezték a hitoktatók és a lelkészek működését az önkormányzati-, illetve most már újra állami iskolákban. (Általában hetedik vagy nyolcadik órában, holtfáradt gyerekekkel vagy éppenséggel kora reggel, nulladik órában kegyeskedtek engedélyezni a hittan órákat vagy akkor sem).  Köztudott volt, hogy a diktatúra egyik komoly pillére a gyermekeknek, a felnövekvő ifjúságnak a minden áron hermetikusan való elzárása mindennémű hittel és vallással történő foglalkozástól. Az 1990-es rendszer változáskor többen gondoltuk úgy, hogy no, elérkezett az ideje az iskolai hitoktatás rehabilitációjának.

Tévedtünk. Az első szabadon választott Országgyűlés a mélyen hívő miniszterelnök, Antall József  minden fáradozása és érvelése ellenére nem tudott olyan törvényt hozni, amely a hitoktatás ügyét előre mozdította volna. Helyette az egymást váltogató kormányok egyike-másika, talán szándékosan is, az egy helyben topogás politikáját folytatva,még azt is igyekezett a földbe döngölni, ami az évek során valami kis vívmánynak, megoldás morzsának számíthatott volna. Az oktatás a nemzeti jellegét teljesen elveszítette s ezzel párhuzamosan ugyancsak szó sem lehetett arról, hogy valamiféle elmozdulás, pozitív restauráció történjék a hitoktatás ügyében.

Mígnem a mostani Kormány az új Alaptörvény egyértelmű intencióinak is megfelelve, serényen látott hozzá a hitoktatás kérdése megoldhatóságának monitorozásához, majd a konkrét megoldási módozatok kidolgozásához és végül a törvény megalkotásához. Hosszú folyamat volt ez, a lépten-nyomon tapasztalható politikai csatározások, a különféle nemtelen támadások és gáncsoskodások közepette araszolva előre.

A politikai ellenszél nyomása olyannyira erőteljes volt, hogy az előzetes pártpolitikai egyeztetések időnként már-már megfeneklettek. Egy ponton kiderült: arról egyáltalán nem lehet szó, hogy legalább az általános iskolákban kötelezővé tegyék a hitoktatást. Így került sor egy kompromisszumos megoldás létrejöttére. Eszerint a Parlament által elfogadott törvény kimondja: Az általános iskolák egyelőre első- és ötödik osztályos tanulói számára az erkölcstan, illetve a helyette választható hit- és erkölcstan tantárgy a kötelező órarendi tantárgyak közé számít 2013. szeptember 1-től. Minden szülő maga dönthette el: melyik tantárgyat választja gyermeke számára. A felmenő rendszerben történő megvalósulás akkor válik majd teljessé, ha már minden évfolyam tanrendjében benne foglaltatik e két tantárgy.

A Nemzeti Alaptanterv (NAT) szerint az erkölcsi nevelés a minden gyermekben jelenlévő erkölcsi érzék fejlesztését jelenti. Fejleszti a tanulók problémaérzékenységét, erősíti becsület- és igazságérzetüket, és megtanít a lelkiismeretünket nyugtalanító erkölcsi dilemmák tudatosítására, elfogulatlan vizsgálatára, szabatos kifejezésére.

Ezeknek a komplex nevelési céloknak az eléréséhez a (világi) erkölcstan tantárgy értelemszerűen a konstans „világi” etikai- és erkölcsi normák irányából, míg a hit- és erkölcstan tantárgy pedig természetesen az évezredes keresztyén etikai- és erkölcsi alapoktól, jelesül és preferáltan a Biblia által megfogalmazott életvezetési normák felől közelít a disciplína átadását célzó pedagógiai munkához. Természetesen seregnyi nyitott kérdés van még most, a tanév elindulásakor is. Sokirányú bizonytalanság övezi a megvalósulás egyes elemeit (személyi feltételek biztosíthatósága, anyagi vetületek és így tovább). Őszinte hatástanulmányt egy tanév elteltével még valószínűleg nem lehet készíteni. Majd csak akkor, ha a teljes rendszer kiépül. Minden esetre tény, hogy a helyi tapasztalatok előzetes egybevetése azt mutatja:  a vártál jóval magasabb a hit- és erkölcstan tantárgyat választók száma.

Végül vissza az alapigéhez, amelyben a bölcs Salamon király így inti a gyermekeket nevelő szülőket: „Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól.” Igen, talán éppen ez a minősített nevelési cél az, amely most – úgy tűnik – az új törvény által valamilyen szinten mindenképpen meg kíván jelenni az oktatásban. Kétségkívül dicséretes a szándék, ezért jó, ha drukkolunk a sikeréért. Reménykedjünk benne! Sokan imádkoznak is érte.

 

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész