Hétkezdő meditáció – Archív – Az elhangzás dátuma: 2013.08.12. – Nagy Lajos áhítata

Hétkezdő meditáció 2013. augusztus 12-én, hétfőn reggelre

(Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum)

 

Olvasandó: Ézsaiás 35:7a,b

 

Tóvá lesz a délibáb, és víz fakad a szomjú földön…

 

Augusztus közepe lesz immár, lassan múlik a nyár. Az idén volt részünk bőven rekkenő hőségben, reméljük, hogy most már majd talán enyhül a kánikula. Mivel is foglalkozhatnánk leginkább, meditációs témaként, mint olyas valamivel, ami szorosan összefügg a nyárral, a hőséggel. Az imént elhangzott tíz szavas prófétai Ige kontextusából kiragadottan, önállóan is értelmezhető. Első hallásra kiderül, hogy benne egy természeti képpel, egyfajta isteni tüneménnyel állunk szemben, ami jó esetben megjelenítheti, illetve megjeleníthetné előttünk magát a Teremtő Istent. Nem titkoltan: ez a cél! A meditáció – műfaji sajátosságait tekintve és éppen abból következően – egyáltalán nem és soha sem vonatkoztathatja el magát a tágabb értelemben vett kontextustól. Vagyis: fontos számára a hic et nunc – az itt és most – meghatározó körülményeinek összessége.

Felbecsülhetetlen értékű, tündökletes költői képe ez a próféciának: „Tóvá lesz a délibáb…” A délibáb hazánkban is előforduló, ritka természeti jelenség. Csak bizonyos időjárási- és légköri viszonyok mellett s csak teljesen sík domborzati feltételek közepette észlelhető időnként. Itt, a Dunántúlon tudtommal egyáltalán nem fordul elő.

Amikor 1968-ban kisdiákként elkerültem Debrecenbe, repesve vártam, hogy csak egyszer is láthassam a hortobágyi pusztán a délibábot. Csakhamar sor került erre, ugyanis az elsős gimnazisták mindjárt szeptember elején a Hortobágyra kirándultak, így én is.

A látott élmény egész egyszerűen leírhatatlan, ki-beszélhetetlen! Ma is élénken bennem él, mintha csak látnám.

A délibáb nem egyéb, mint az Isten által alkotott természeti világ találékony tréfája. A délibáb tüneményes és titokteljes jelensége által mást lát az emberi szem, mint ami a valóság. A fénytan nyelvén úgy mondhatnánk, hogy a délibáb által kölcsönzött kép egyfajta virtuális kép. Azért virtuális, azaz látszólagos kép, mert amikor az ember közel ér hozzá – mármint ahhoz a valamihez, amit a szemével észlel – akkor úgy érzi magát, mintha becsapták volna.

A próféta viszont pont azt mondja, hogy a megváltás ténye – vagyis, hogy a remények beteljesülése és valóra válása azok számára, akik tudnak hinni Istenben – nem olyan, mint a délibáb, hogy látszik, látszik, de elérni nem lehet. Ellenkezőleg.  „Tóvá lesz a délibáb, és víz fakad a szomjú földön…” Vagyis, ha a végtelen pusztaságban a tikkasztó hőség hatására létrejövő rendkívüli délibábos jelenség során az emberi szem tavat, víztükröt, azaz éltető vizet lát, az sajnos nem valóság, csalódást okoz a tény, hogy nem tudja szomját oltani vele az ember. Viszont nem így a megígért isteni kegyelem, amely kézzelfogható valóság. A veretes Károli fordítás csak árnyalatnyit tér el a revideált új fordítástól: „…Tóvá lesz a délibáb, és a szomjú föld vizek forrásivá…”

Életet adó vízzé. A pusztában életmentő volt a víz. A hiánya viszont egyenlő a katasztrófával. Ezen a nyáron már-már mi is megtapasztaltuk, hogy az éghajlatváltozás miatti elsivatagosodó körülményeink közepette, bizony, a víz, a minél több folyadék, életszükséglet.

Nos, az élet pusztasága Isten kegyelméből válik optimális környezetté. Úgy, hogy „…tóvá lesz a délibáb, és a szomjú föld vizek forrásivá…” Valósággá lesz tehát a látomás és elérhetővé a kegyelem.

      „…Aki szomjúhozik – olvassuk a Jelenések könyvében, csak – jöjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen.” (Jelenések 22:17) Az ingyen kegyelem szép parabolája ez a prófétai kép a tóvá lett délibábról. Az ingyen kegyelem azonban nem olcsó kegyelem. Mert a keresztyének hitének alapja pont az, hogy Isten az Ő egyszülött Fiát, Jézus Krisztust küldte el a világ megváltására, felküldte a golgotai keresztre, „…hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3:16)  Ez ilyen egyszerű.

Akit tehát ma szomjúság, lelki szomjúság, lelki sivárság, elkeseredettség, perspektívátlanság, lelombozottság vagy netalántán  nihilitás gyötör, merítsen a tóvá lett délibáb „…örök életre buzgó…” (János 4:14) és abszolút enyhítő, lelket gyógyító kútfőjéből! Így ugyanis megújul az élete.

Nekem ezt az Igét életemben először tizennégy éves koromban az áldott emlékezetű egykori vallástanárom, Dr. Rózsai Tivadar mondta,  a Debreceni Református Kollégium történelmi levegőjű falai között. Így alakította, formálta az én hitemet, jellememet idejekorán és életre szólóan a Mocsár Gábor költő által  a délibábok városának nevezett Debrecen, a maga lelki atmoszférájával. Ma is ezt jelenti nekem Debrecen, a délibábok városa, Isten-hitem áldott bölcsője. Meg azt, hogy soha ne feledjem a 475 év alatt a cívisváros jelmondatává lett latin mondatot, amely a Debreceni Kollégium keresztépületének timpanonján így olvasható: Orando et laborando. Azaz: imádkozva és dolgozva.

Minden elfogultságtól mentesen tudom ajánlani – a mai liberális, krisztustalan, keresztyénellenes világhelyzetben – ezt az élet-útvonalat. Mert ezen az úton megtapasztalható az Ige igazsága: „…Tóvá lesz a délibáb, és a szomjú föld vizek forrásivá…”   

Úgylegyen! Soli Deo Gloria! 

 Nagy Lajos kórházi lelkész