Hétkezdő meditáció – Archív – Az elhangzás dátuma: 2013.03.18. – Nagy Lajos áhítata

Hétkezdő meditáció 2013. március 18-án, hétfőn reggelre

(Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum)

 

Olvasandó: Zakariás 8:23

 

Ezt mondja a Seregek Ura: Azokban a napokban tízen is megragadnak a mindenféle nyelvű népek közül egy júdait ruhája szegélyénél fogva, és ezt mondják: Hadd tartsunk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten!

 

      Ma lezárjuk az öt részből álló nagyböjti sorozatunkat. Mához egy hétre ilyenkor ugyanis már túl leszünk a hatodik böjti vasárnapon, Virágvasárnapon s azzal be is lépünk a passió preludiumába, a Nagyhétbe. Összegezzük nagyon röviden az eddig elhangzottakat.

A böjt az étkezéssel kapcsolatos szigorú katolikus vallási előírásain túlmenően, azt többféle szempont miatt is tiszteletben tartva, a Biblia alapú protestáns felfogás szerint etikai vonatkozásai miatt is fontossá lehet számunkra. A lelki böjt lényege: a vallási értelemben vett bűnbánattartás, illetve a szekuláris értelemben is megfontolandó önvizsgálat, önkontroll, belső lelkiképpen való megújulás iránti készség, képesség, nyitottság és hajlandóság. Kétségtelen, hogy miután mindennek alapja a keresztyén világnézetben, világfelfogásban van, kívánatos és teljesen tárgyszerű, ha felekezeti-, sőt világnézeti hovatartozástól függetlenül közeledünk a böjt elhangzottak szerinti, többsíkú értelmezéséhez. Primér módon természetesen kinek-kinek a már meglévő Isten-hite mentén, annak alkalmasint erősítésére, secundér céllal pedig – de ugyanilyen súllyal – abban az összefüggésben, hogy hátha éppen ez a grandiózus téma felvetés hozza el valaki számára világnézeti értelemben a megvilágosodást, vagyis a kívánatos hitre-jutást.

Egyáltalán nem titkolandó ez utóbbi célkitűzés sem. Hiszen nem kisebb szellemi nagyság, mint maga Szent Pál apostol is nyíltan megmondja – az Első Korintusi Levél 9. fejezetének 19. versében olvassuk így: – „Mert bár én mindenkivel szemben szabad vagyok, magamat mégis mindenkinek szolgájává tettem, hogy minél többeket megnyerjek.”

Éppen ezért mai ószövetségi alapigénk a böjti gondolatsort azzal zárja le számunkra, hogy átad egy abszolút hiteles prófétai üzenetet. Ebben mintegy axiómaként közli: Isten megmondta, hogy lesz olyan idő a történelem egy bizonyos pontján, amikor szerte az egész lakott földön, a különféle nemzetiségű emberiség soraiban tizesével fogják az Isten-hívőknek valósággal a ruházatába kapaszkodva kérni: „…Hadd tartsunk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten!” Ez a tíz az egyhez arányszám ráadásul nagyjából-egészéből megfelel a huszonegyedikszázadi felállásnak is. Nevezetesen abban az értelemben, hogy napjainkban a szociológiai értelemben magukat valamilyen szinten vallásosnak tartók közül 10% az, aki valóban hitvalló életet él.

Igaz is. Erről a tíz az egyhez – egy a tízhez arányszám számmisztikáról eszünkbe juthat az evangéliumi történet. Eszerint Jézus egy alkalommal tíz bélpoklost – újabb fordítás szerint tíz leprást – gyógyított meg. Egy tért vissza közülük, hogy hálát adjon a gyógyulásáért. Mire Jézus azt kérdezi: „…A kilence pedig hol van?” (Lukács 17:17) Hát ez az!

Az alapigénkben hallott zakariási prófécia pedig, érdekes, már Krisztus előtt félévszázaddal megmondja: nem lesz ez mindig így. Hanem eljön az idő, amikor majd megkerül az a bizonyos kilence is… „…Tízen is megragadnak…egy júdait ruhája szegélyénél fogva, és ezt mondják: Hadd tartsunk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten!”

A tíznek is és az egynek is szabadságában áll dönteni: így vagy úgy. Megint csak Pál apostolra hivatkozom, aki azt írja: „Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.” (Galata 5:1) A szabadságnak rengeteg féle összefüggése van. Múlt héten pénteken ünnepelte az ország és a határokon túli magyarság – a hóhelyzet miatt nagymértékben visszafogottan – az 1848-as magyar szabadságharc 165. évfordulóját. Az a szabadság értelmezés, amely a magyar ember tudatában március tizenötödikéhez kapcsolódik, a politikai szabadságra vonatkozik. Átmelegíti a szívünket, ha a márciusi ifjak lángoló szabadság-szeretetére és hazaszeretetére gondolunk az ünnep kapcsán.

Azonban létezik az ember lelkében egy más fajta szabadság érzés is: amikor kétséget kizárón ráérzek arra, hogy szabadságom van már most, tehát nem a próféciákban megjövendölt távoli jövőben, hanem ma a hit mellett dönteni!

Monica Duffy Toft, a Harvard Egyetem fiatal professzora nagysikerű könyvének címe és alcíme a következő: „Isten évszázada – a vallások visszatérése és a globális politika”. A szerző ebben nem kevesebbet állít, minthogy a 21. században megfordul az eddigi trend és a vallások egyre inkább kiterjesztik hatásukat az élet mind több területére, még a politikára is. Világpolitikai tényezővé fognak előlépni a vallások. A bécsi szociáletikus, Clemens Sedmak professzor pedig mindehhez hozzáteszi: Új jelenség, hogy a vallási ismeretek kulcsszerepet kapnak egyre több munkahely betöltésénél!

Kérdés: ezek próféciák vagy tudományos hipotézisek? Az eredmény szempontjából közömbös. Szabadságunkban áll hinni már a mai alapigét, a zakariási próféciát is!

Mindehhez,  ami  eddig  elhangzott,  sajátos  külső  keretet ad a Római Katolikus Világegyház eseménye: a pápaválasztás.

A mindenképpen meglepő választási eredmény, miszerint Jorge Mario Bergoglio, az argentinai Buenos Aires bíboros-érseke kapta meg a konklávéban ötödik nekifutásra a megfelelő számú szavazatot – komoly hírértékkel bír. A Sixtus-Kápolnában lezajlott szavazási szertartás részleteit nem tudjuk. Egy biztos: az I. Ferenc pápa nevet felvevő Bergoglio atya valamiféle változásokról tudósította az Őt üdvözlő milliókat. Késett a „bejelentés” szertartása, mert – mint megtudtuk – a megválasztott Pápa elébb elvonult imádkozni… Ehhez nem kell kommentár! Aztán egyszerű fehér reverendában jelent meg a Szent Péter Bazilika erkélyén, a fején nem viselve a csak a Pápának kijáró pápai tiarát, a díszes hármas pápai koronát, hanem hajadonfővel. Majd láthatóan megilletődötten mondott köszönetet a Szent Péter téren várakozóknak. Aztán egyszerűen bejelentette: mielőtt első Urbi et orbi áldását adná a tömegre, elébb kéri, imádkozzanak érte, mert nem Ő áld, Ő bizony csak azt az áldást tudja közvetíteni, amit Isten ad s amit az érte imádkozók könyöröghetnek ki az Úrtól. Úgy gondolom, ez az egyetlenegy megszólalás már önmagáért beszél. Isten áldja meg a Katolikus Világegyház pápáját, I. Ferenc pápát, lehetőleg úgy, hogy a Szentatya ne feledje a világökumené eddig elért eredményeit sem! A Szentlélek áldása legyen a holnapi világraszóló eseményen: a Pápa ünnepélyes beiktatásán a római Szent Péter Bazilikában!

 

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész