Hétkezdő meditáció – Archív – Az elhangzás dátuma: 2013.02.11. – Nagy Lajos áhítata

Hétkezdő meditáció 2013. február 11-én, hétfőn reggelre

(Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum)

 

Olvasandó: Jelenések 1:8

 

Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, aki van és aki volt és aki eljövendő, a Mindenható.

 

      A 2013-as „új” esztendőben eddig megtartott hat munkahét  kezdő meditációnk során öt ószövetségi és csak egy újszövetségi bibliai Ige volt terítéken. Éppen ideje tehát, hogy ma újszövetségi Ige hangozzék. Ezért is választottam mára a János apostol mennyei jelenéseiről szóló könyvből alapigénket.

A Jelenések könyve mai füllel érdekes, sőt egzotikus emóciókat is kelt vagy kelthet bennünk, ha odafigyelünk a kontextusára is, de elsősorban a nem izolálható primér üzenetére. Miről van szó? János apostol, az evangéliumokból ismert, szeretett Jézus-tanítvány. Aki mellesleg nem kisebb szerepet hordoz a Krisztus utáni első század történelmi hitelességű tudósításaiban, minthogy Ő az – az evangéliumi híradás szerint – aki a legdrámaibb pillanatban, az utolsó vacsorakor a Mester „…kebelén nyugodott…” (János 13:23) Tehát: innentől fogva kétséget kizárón hiteles személy.

Most – egy fájdalmas képváltásban – ez a hiteles személy van itt a szavahihetőségével, az érzelmei gazdagságával és a kétségtelen szuggeszívitásával. Merthogy Ő a hallott alapige hiteles tanuja s egyúttal garanciája is. Most éppen Patmósz szigetén van – száműzetésben. Az evangélium ügyért, a Krisztus-hitéért száműzték – a keresztyénüldözési „program” keretében.  Audícióval is párosuló víziója során találkozik a megfeszített, meghalt, feltámadott és megdicsőült Úr Jézus Krisztussal.

E találkozás alkalmával hangzik fel az isteni szózat: „Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, aki van és aki volt és aki eljövendő, a Mindenható.” Ha ez a János nem tudta volna: a hang a Szentháromság Istené, akit – mellesleg – a Fiúban megfeszítettek, de feltámadott.

Az Alfa és Omega – köztudottan a görög ábécé kezdő és záró betüje. Mi ennek az üzenete? Az, hogy Jézust nem lehetett sem sikeresen megölni egykor, sem nem lehet ma kiiktatni. Az, hogy valaki „…az Alfa és az Omega, kezdet és vég…” – az valami transcendens erőt, földöntúli igazságot sejtet Vele kapcsolatosan! Azt a valakit, Aki metafora szerűen ezzel a két súlyos meghatározással illethető, hogy Ő „…az Alfa és az Omega, kezdet és vég…” – azt a valakit egyszerűen nem lehet nem figyelembe venni.  Mégis felmerül a kérdés: ki hisz ma Neki?

Hát ez az – mondhatnánk. Merthogy ez egyelőre, e mai képlékeny s egyúttal képtelen világ-szituációban lehet csak kérdés és lehet – úgymond – kétesélyes. De – valószínűsíthetően – nem sokáig már. Merthogy van nekünk egy világszenzációnk, Szent Pál apostol, aki azt írja a filippi keresztyéneknek – mintegy áhításul és szent látomásként: ”Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” (Filippi 2:10,11) Szóval – magyarán – hogy beigazolódik az isteni jóslás – mit jóslás: prófécia! – amit Ő, a feltámadott Úr Jézus Krisztus abban a bizonyos missziói parancsban így fogalmaz meg a saját szavaival: „…Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön…és ímé én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig…” (Máté 28:18,20)

Nem olyan nagyon komplikált a képlet: van Valaki, aki időkfeletti Úr… De honnan is e hipotézis?

Onnan, ahonnan maga a teremtés és a teremtettségi mivoltunk objektív ténye is. Aki e kettőt vitatja, annak egészségére, legyen néki az ő hite szerint (ez is egyfajta hit). Ám sokkal kézenfekvőbbnek tűnik az a verzió, hogy igenis megalapozott mind a teremtettségünkre, mind a Transcendens örök létezésére vonatkozó axióma.                  

      Ma azt látjuk: tele van a tömegkommunikáció és a világháló a teremtettségükben a homo sapiens megtisztelő besorolást élvezők mindenféle Isten-ellenes, hitvallás-ellenes megnyilatkozásaival, ostoba és goromba szélsőségeivel, bántó és igaztalan, légbőlkapott és alaptalan híreszteléseivel.  Fájdalom ez, de egyáltalán nem ez itt a lényeg. Hanem az, hogy aki csak akarja, annak számára felkínált s önként vállalható lehetőség: a jelenlegi sugalmazásokkal szemben – s hogy ráadásul  minden cseppfolyós, minden átmeneti, minden bizonytalan  – annál inkább belefogóddzék abba, Aki örök.

Végezetül Ady Endre – a maga akkor még diffúz hitével összefüggésben – így készíti el önnön látleletét, „Hiszek hitetlenül Istenben” című versében:

 

Hiszek hitetlenül Istenben,

Mert hinni akarok,

Mert sohse volt úgy rászorulva

Sem élő, sem halott.

 

Szinte ömölnek tört szivemből
A keserű igék,
Melyek tavaly még holtak voltak,
Cifrázott semmiség.

 

Most minden-minden imává vált,
Most minden egy husáng,

Mely veri szívem, testem, lelkem
S mely kegyes szomjuság.

 

Szépség, tisztaság és igazság,
Lekacagott szavak,
Óh, bár haltam volna meg akkor,
Ha lekacagtalak.

 

Szüzesség, jóság, bölcs derékség,
Óh, jaj, be kelletek.
Hiszek Krisztusban, Krisztust várok,
Beteg vagyok, beteg.

 

Meg-megállok, mint alvajáró
S eszmélni akarok
S szent káprázatokban előttem
Száz titok kavarog.

 

Minden titok e nagy világon
S az Isten is, ha van
És én vagyok a titkok titka,
Szegény, hajszolt magam.

 

Isten, Krisztus, Erény és sorban
Minden, mit áhitok
S mért áhitok? – ez magamnál is,
Óh, jaj, nagyobb titok.

 

 

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész