Hétkezdő meditáció – Archív – Az elhangzás dátuma: 2013.01.28. – Nagy Lajos áhítata

Hétkezdő meditáció 2013. január 28-án, hétfőn reggelre

(Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum)

 

Olvasandó: II.Mózes 3:1,2,4-7,11,13-15

 

Mózes pedig apósának, Jetrónak, Midján papjának a juhait legeltette. Egyszer a juhokat a pusztán túlra terelte, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez. Ott megjelent neki az Úr angyala tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor tűzben ég, de mégsem ég el…Amikor az Úr látta, hogy odamegy megnézni, kiáltott neki… a csipkebokor közepéből…Mózes, Mózes! Ő pedig így felelt: Itt vagyok! Isten ekkor azt mondta: Ne  jöjj közelebb! Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az, ahol állasz! Majd ezt mondta: Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák  Istene és Jákób Istene…Megláttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam kiáltozásukat a sanyargatók miatt, mert ismerem fájdalmukat… Mózes azt felelte erre az Istennek…Ha majd elmegyek Izrael fiaihoz , és azt mondom nekik: a ti atyáitok Istene küldött engem hozzátok, és ők megkérdezik tőlem, hogy mi a neve, akkor mit mondjak nekik? Isten ezt felelete Mózesnek: Vagyok, aki vagyok. Majd azt mondta: Így szólj Izrael fiaihoz: A Vagyok küldött engem hozzátok. Még ezt is mondta Isten Mózesnek: Így szólj Izrael fiaihoz: Az Úr, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene küldött engem hozzátok. Ez az én nevem mindörökre, és így szólítsatok meg engem nemzedékről nemzedékre!

 

      Még négy nap és búcsúzik a január. Talán mindenki tudja: ez az évkezdő hónap a római mitológiában az átjárások (iani) és a kapuk (ianuae), vagyis  a be- és kijárás, a kezdet és a vég védőszelleméről, Janusról neveztetik.

      Janus volt az, akihez a régi rómaiak imádkoztak minden új kezdet előtt. Janust az ősidőkben az istenek apjának is tartották. Róla van tehát elnevezve január hónap. A Janus-arcúságot ma gyakran értik a kettősségre, a kétszínűségre. Ma már mi ne legyünk ilyen szigorúak! Értsük jól Januariust, azaz Januárt! Abban az összefüggésben ugyanis, hogy Ő sokarcú, sokszínű ugyan – de elsősorban ami a hátán hozott információkat, gazdag esemény-tartalmakat illeti!

Merthogy Ő nem akar mást, mint hogy lássuk: a folyton folyvásti változandóságokban, az esztendők megújulásában is megmutatkozó fejlődések csak egyedül és kizárólag az idők felett álló Örökkévaló személyének jelenvalóságával s egyidejűségének elfogadásával együtt értelmezendők.

A tulajdonképpeni civilizáció kezdetét jelölő ószövetségi híradás az, amelyben az egyiptomi fogságból kiszabadulni vágyó Izrael népe által Mózes személyén keresztül vett, Mózes kérdésére hangzó isteni üzenet ez volt: „…Vagyok aki vagyok…Így szólj az Izrael fiaihoz: a Vagyok küldött engem hozzátok…” Sok teológiai vitát látott – hallott – és generált ez a bibliai Ige. Nem véletlen, hogy a többféle fordítási variáns miatt is van ez. Van ugyanis, nem is akármilyen bibliatudományos tekintély, aki úgy fordítja e nagyon fontos bibliai kitételt, hogy az Úr azt mondja: Leszek, aki leszek…   

Óriási üzenet: tehát nemcsak „…vagyok aki vagyok…” hanem leszek, aki leszek… Ez  a mi reménységünk. Hogy Ő lesz, aki lesz. Nem úgy, mint mi, akiket a körülmények alakítnak, formálnak és változtatnak. Őt nem! Ő az állandóság! Ő a változtathatatlanság! Ő az egyedüli hullámtörő gát a múló idő végtelen tengerében.

A héber nyelv létezést jelentő ige-ideinek fordítása – vagyok vagy  leszek – nem annyira lényeges kérdés itt és most. Hiszen az Örökkévaló Isten örök jelenléte amúgy sem kérdés.

Ellenben sokkal inkább fontos, hogy hogyan exploráljuk magunknak  a teljesen mindegy, hogy jelen időben, avagy jövő időben értelmezendő isteni szót: „…Vagyok, aki vagyok. Majd azt mondta: Így szólj Izrael fiaihoz: A Vagyok küldött engem hozzátok…” Tehát: az időkfeletti örökkévalóság, ez egyedül és kizárólagosan csak Őáltala birtokolt időfelettiség filozófiai értelemben az Ő attributuma.

Mi ma a mózesi zsidó vallásban gyökerező, az egykori égő csipkebokorból eredeztethető világ-keresztyénség hívei lennénk. Áldjuk Istent a gyökerekért! Akkor, amikor a világban rendre ennek a világ-keresztyénségnek a rendszeres és módszeres devalválni akarása történik a szemünk láttára. Erre a gondolatra még – Isten segítségével – egy hét múlva visszatérünk, a tegnap befejeződött világméretű ökumenikus imahétre is visszautalva.

Most hadd álljon itt befejezésül a nagy látnok, Reményik Sándor: „Csipkebokor” című verse:

 

Oly közönséges árva kis bokor,

Körülte gaz nő, állat rátipor,

Ember véresre sebzi magát rajta,

A szitkot, gúnyszót özönével hallja.

Ő mégis rendületlen hittel várja,

Hogy egyszer égi tüzet fog az ága,

S akkor, mint írva vagyon: a hegyen,

A lángjában az Isten megjelen.

 

Miénk az égő csipkebokor-élmény-effektus? Hisszük, hogy ránk is bízott valamit az Úr, ahogy egykor Mózesre – az égő csipkebokornál?

 

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész