Hétkezdő meditáció – Archív – Az elhangzás dátuma: 2013.01.02. – Nagy Lajos áhítata

Hétkezdő meditáció 2013. január 2-án, szerdán reggelre

(Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum)

 

Olvasandó: Zsoltárok 31:15,16a

 

…Uram…Istenem. Életem ideje kezedben van…

 

Lecsengett  a Karácsony és az esztendő váltás, a maga sokszínű és tartalmas élmény palettájával, élmény garnitúrájával. Meghittség, öröm, vidámság, önfeledt múlatás volt a jellemző a legtöbb helyen az együttlétekre, amely átmenetileg mindenképp feledtette gondjainkat.

Egy pillantás erejéig szeretném, ha visszanyúlnánk a Karácsonyhoz. Számomra a legnagyobb élményt ugyanis – túl azon, hogy láttam az ünnepekben tele templomokat is –  Karácsonykor az MTV 1-es csatornáján látott két részes Jézus-film adta. A Roger Young által rendezett amerikai-olasz-német kooprodukcióban megalkotott filmdráma – apróbb rendezési hibáktól eltekintve – véleményem szerint hatalmasat alkotott. Csak remélni tudom, hogy sokan látták. A Jézus alakját megformáló főszereplő, Jeremy Sisto olyan szimpatikus és megnyerő, modern Jézus arcot nyújtott, ahogy nekem eddig még filmvásznon senki sem. Sem a múlt század hetvenes éveiben a Pier Paolo Pasolini által rendezett „Máté evangéliuma”, sem a Franco Zeffirelli filmalkotásaiban felbukkanó Jézus-arc ábrázolás – úgy érzem – nem ennyire élethű, illetve Biblia-hű. A film – sajátos epizód válogatással – nagyjából végig kíséri a Megváltó produktív életútját, tömegeket megnyerő tanítói munkáját, csodatételeit, majd kereszthalálát és feltámadását. Az egyes jelenetek, párbeszédek, a kopár palesztinai, jellegzetesen majdnem „holdbéli” táj és a szerepek megformálása olyannyira életszerű a filmben, hogy az egyszerűen elmondhatatlan.

 

Emlékszem, egykor –  lassan félévszázada – az angol Andrew Lloyd Webber: „Jézus Krisztus Szupersztár” című musical-rockoperája hasonló emóciókat ébresztett bennem. (Mellesleg Magyarországon akkor került be a szóhasználatba a „sztár”, illetve a „szupersztár” kifejezés, amit ugyebár először ez a zenemű alkalmaz a Megváltó Jézus Krisztusra.)

De vissza a filmhez. Ebben a mostani filmes produkcióban  az egyes filmkockák pillanatnyi vizuális élménye olyan érzelmi hatással volt rám, hogy nem szégyenlem: többször kijöttek a könnyeim. Lehet, azért is van ez, mert ma sokan annyira anullálják a keresztyénséget, a jézusi vallást? Hiszen innen is, onnan is azt halljuk: az úgynevezett „másság” iránti türelem már-már azt követeli a keresztyénektől, hogy lehetőleg vonuljanak inkognitóba – nem ismeretlen ez az ókori keresztyénüldözések idejéből, amikor katakombákba kényszerültek a fiatal keresztyénség követői – menjenek a templomok falai közé, mint a kommunizmus idején. De lehetőleg – úgymond – ne sértsenek senkit se a jelképeikkel – kereszt, betlehemi csillag, karácsonyfa és így tovább.

Nos ez a karácsonyi tévéfilm – ha látták sokan, ha nem – úgy gondolom, hogy most egy cezura. Bennem legalábbis.

Amikor az egyébként végig feszült figyelmet kiváltó filmkockák odáig jutnak, hogy arról tudósítanak: Jézus egyszerűen feltámasztja a négy napja halott Lázárt és a tömeg ujjong, amikor a „…Lázár, jöjj ki!” (János 11:43) szózatra felkel a halott, és tényleg kijön a sírból és a hatalmas tömeg sír örömében – nem tudom, ki mit gondolt… Amikor pedig  Tamás apostol kételkedik a hír hallatán, hogy feltámadt volna Jézus – merthogy azt mondja, csak akkor hiszi el, ha Jézus keresztre feszítéskor szerzett sebeit megtapinthatja – valami kibeszélhetetlen dolog történik. Megjelenik a Feltámadott az Ő jelenlétében is és egyenesen Hozzá fordul:

      „…Hozd ide a te ujjadat, és nézd meg az én kezeimet; és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő.” (János 20:27) A tökéletes koreográfia szülte, hogy ennél az epizódnál premierplánban látszik, amint a lehajoló Feltámadott símogató keze megnyugszik a kételkedő Tamás fején. Ebben a pillanat-felvételben benne van a későbbi Teréz Anya-i lehajlás, az Albert Schweitzer-i humánum, a még később empátiának és/vagy szociális érzékenységnek nevezett terminológia, kulcsfogalom – és benne van minden, ami generálisan hiányzik ma, a mi huszonegyedikszázadi világunkból… Benne van a szeretet! A krisztusi szeretet!

Hát ezért került a mai újesztendei hétkezdő meditációnk élére ez a vezér Ige: „…Uram…Istenem. Életem ideje kezedben van…” És ezért került rá ez az Ige arra a 2013-as kártyanaptárra is, amelyre még az Igén kívül ezt írattam: A kegyelem Istene őrízze életedet – 2013-ban! Mert ha a keresztyének Istenére, a kegyelem Istenére támaszkodunk, akkor van remény, akkor van életperspektíva, nélküle nincsen.

Nem szeretnék senkinek a szemébe szálkát tenni, hogy politikai felhangokat vízionáljon, de nem hagyhatom szó nélkül, az ország Miniszterelnöke Aranyvasárnap azt nyilatkozta a Kossuth Rádióban: A keresztyénség az emberiség történelmének sikertörténete. Amely arra késztet bennünket, hogy a földön élő mintegy kétésfélmilliárdnyi Krisztus-hívő megünnepelje a Karácsonyt, a Megváltó Krisztus eljövetelét. (Tartalmi idézet a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című, 2012. december 23-án elhangzott adásából.)

Aki teheti, így, ilyen lelki indítással lépjen rá a 2013-as esztendő köddel borította ösvényeire. Merthogy egy ilyen biztos támasz nélkül, bizony, nehéz ma elfogadni sok mindent, ami kétségkívül terhel bennünket.         

Az újesztendei hangulatban legyen szabad emlékeztetnem: hogy nem lenne jó, ha szó nélkül hagynánk egy egyéves évfordulót. Szilveszter hajnalán múlt egy esztendeje, hogy elment a minden élők földi útján az Örökkévalóságba Dr. Rednik András főorvos úr. Köszönöm, hogy az orvos csapat egyik Tagja is figyelmeztetett: ne menjünk el szó nélkül ez évforduló mellett! Rednik Főorvos Úr – számtalanszor elmondták nálamnál méltóbbak – kitűnő orvos volt és nagyszerű tanító. Példakép sokak számára. Emellett – mellesleg – köztudottan mélyen hívő ember volt. Krisztus- hívő: görög katolikus keresztyén! Ez Nála nem szekundér ügy volt, hanem a legfontosabb! Hogy is csinálta, hogy szintézisben volt Nála a szakma és a keresztyénsége? Titok? Nem titok. Nyilvánvaló – nyilvánvalóvá lett számunkra, akik között átment és szolgált. Szolgált, a nagy betüvel írott Embernek. Lehajolt. Ahogy Jézus, a keresztyének Megváltója lehajolt a kételkedő Tamáshoz és másokhoz. Legyen áldott Érte Isten szent neve! Meggyőződésem: Rednik Főorvos úr boldog, ha most letekint ránk az Örökkévalóságból s látja: az Ő egykori osztályának orvosai és főnővérei Isten Igéjét hallgatják s így indulnak az új esztendő köddel borított útjaira

Kívánom és kérem szépen, hogy aki tudja, mondja velem, mondja Rednik Főorvos úrral és mondja a világkeresztyénség ma mindenünnen meggyengíteni akart hangjával együtt ezen az évkezdeten  a Biblia szavait: „…Uram…Istenem. Életem ideje kezedben van…”

 

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész