Hétkezdő meditáció – Archív – Az elhangzás dátuma: 2012.10.29. – Nagy Lajos áhítata

Hétkezdő meditáció 2012. október 29-én, hétfőn reggelre

(Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum)

Olvasandó: Zsoltárok 56:5,6

 

Istenben, akinek igéjét dicsérem, Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?! Szüntelenül elferdítik szavaimat, minden gondolatukkal rosszat akarnak nekem.

 

Mindössze három munkanapból álló, rövid munkahét lesz ez a mostani is. A lelki munícióra azonban az előttünk álló három napon is szükségünk van. Ezért folytassuk Dávid király múlt héten megkezdett zsoltárának faggatását: mit üzen mára, késői utódainak a negatív jelenségek, megtapasztalások miatti lelkiállapot, az emberiség életében örökzöld dallamként és refrénként is jelentkező szkepszis gyógyítására. Múlt szerdai munkahét kezdő meditációnkban odáig jutottunk, hogy – az ötvenhatos forradalom 56. évfordulójához is kapcsoltan – elemeztük az 56. zsoltár gondolatfelvetését az individuális és közösségi bajok ajánlott orvoslása tekintetében. Ennek során hangsúlyossá vált, hogy a zsoltáros, Dávid király ellenségei támadásának kereszttüzében is ki tudja mondani: „Ha félek is, benned bízom!” (Zsoltárok 56:4)  Különleges metodikája, amellyel öngyógyító stratégiával törekszik orvosolni sebzett lelkét, egyértelműen Istennel való őszinte kapcsolatára épül.

A korábbi versekben már megalapozott, teológiailag is kristálytiszta okfejtését így folytatja: „Istenben, akinek igéjét dicsérem, Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?!” A mondat végén nemcsak kérdőjel, de felkiáltójel is van. Azaz nyomatékkal, nagy határozottsággal üzeni zsoltárában a minden korok emberiségének: Akármi történik az életben, akármekkorát kell csalódnom emberekben, akármilyen  fondorlattal  támadnak  is  ellenem,  Isten Igéjével élek, azt nagyon sokra tartom és töretlen a bizalmam a Teremtő iránt, Akiben nem fogok csalódni úgy, mint ahogy az emberekben rendre csalódnom kell. Ez a titokzatos lelki kapcsolat a félelemmentes élet alapja. Az Isten Igéjén itt vagy a népnek – mármint a választott népnek – tett isteni ígéreteket, vagy az Isten szolgái, szószólói, prófétái által tolmácsolt, személyre szabott ígéretet is kell érteni.

A zsoltáríró a reális helyzetet egyáltalán nem akarja ködösíteni, nem szándékozik a szőnyeg alá seperni a gondjait, nem akar úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben menne. Hanem a megoldás, a vígasztalódás, a letargiából való biztos gyógyulás módszerét mutatja fel. Mintha csak a parafrázisa lenne ennek a zsoltáros gondolatnak az eredetileg orvosnak készülő, de végül is anglikán lelkésszé lett Henrik Frank Lyte éneke. A XVIII. századi walesi népének nótájára énekelendő dicséret vonatkozó verse így hangzik:

 

Ember bánthat és zavarhat:

Szíved áldott menedék;

Sorsom próbál és sanyargat:

Édes csenddel vár az ég.

Nincsen búm, mely könnyet adjon,

Míg szerelmed van velem,

Nincs öröm, mely elragadjon,

Hogyha nem benned lelem. 

(Református Énekeskönyv, 426. dicséret 2.)

 

Ez akkor is így van, ha a zsoltáros gondolatmenetét reális helyzetértékeléssel így folytatja: „Szüntelenül elferdítik szavaimat, minden gondolatukkal rosszat akarnak nekem.” A  mai, huszonegyedik századi világunk egyik jellegzetessége immár a társadalmak emberének lelkét folyamatosan romboló, minden szinten tapasztalható ferdítések, félremagyarázások, belemagyarázások, csúsztatások, füllentések és – mondjuk csak ki – hazugságok garmadája. Jakab apostol levelének óvása minden bizonnyal erre is értendő: „…Atyámfiai, nem kellene ezeknek így lenni!”  (Jakab 3:10) Ha pedig már egyszer mégis csak így van, akkor úgy lehet küzdeni ellene, hogy felvértezzük magunkat azzal a hittel, amely megóvja lelkivilágunkat, megvédi életünket a káros, kóros hatásoktól, melyekbe lépten-nyomon belebotlunk.  Az a szent preventív védekezés, ami ebben a mai zsoltárban Dávid király tolmácsolásában elénk áll, egyszer s mindenkorra biztosítja az embert afelől, hogy egyfajta isteni immunitást szerez, mintegy kitinpáncéllal vértezi fel magát a bántásokkal szemben az, aki hitével belefogódzik a Transcendensbe, ahogy ezt Dávid teszi.

A diktatúra idejét karakteresen jellemző állítólagos belső cinikus szabály volt egy „bizonyos” réteg számára az alapelv, hogy én elhiszem neked, amit te hazudsz, te pedig cserében elhiszed nekem, amit én hazudok, ez a szoros és megbonthatatlan szövetségünk alapja.

Ezzel a szánalmas bölcseletlenséggel szemben Dávid jól bevált és mindenkinek ajánlható, hitből fakadó bölcsessége ez: „Istenben, akinek igéjét dicsérem, Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem?!”

Még három nap és letelik október is és vele együtt az év öthatoda. Induljunk az esztendő finise felé ezzel a zsoltáros lelkülettel. Hátha könnyebb lesz általa az élet különféle terheinek hordozása.

 

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész