Hétkezdő meditáció – Archív – Az elhangzás dátuma: 2012.07.16. – Nagy Lajos áhítata

Hétkezdő meditáció 2012. július 16-án, hétfőn reggelre

(Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum)

Olvasandó: I.Mózes 2:16,17

 

Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod.

 

      Az idei július során már két tragédia híre rázta meg a világot, elsősorban is  Oroszországot. Elébb az ukrajnai Kijev-Csernyihiv autópályán egy orosz zarándokokat szállító autóbusz járt szerencsétlenül. A Pocsajszakaja Lavra kolosorba tartó zarándokok balesetének mérlege: 14-en elhunytak, 22-en megsérültek. Néhány nappal későbben pedig a Dél-oroszországi Kubany vidékén az özönvízszerű esőzések következtében pusztító árvíz alakult ki, melynek bizonyos hírügynökségi jelentések szerint már több száz áldozata van. A két tragédia kapcsán Vlagyimir Putyin államfő múlt hétfőre országos gyásznapot rendelt el az Orosz Föderáció területére. Az országrészben kaotikus helyzet állott elő. Közben az orosz médiákban élénk találgatás folyik arról, hogy az árvíz kialakulásában csak a hatalmas esőzés játszott-e szerepet, vagy van más körülmény is? Némely hírforrások szerint ugyanis a bajt a Krimszk melletti gigantikus víztározó zsiliprendszerének megnyitása okozta. Más lappangó híradások arról szólnak, hogy a víztározó gátja egyszerűen átszakadt. Putyin elnök utasította a rendkívüli helyzetek minisztériumát az ügy teljes feltárására…

A tragédiák hivatalos és nem hivatalos, individuális és közösségi értelmezése óhatatlanul, hívatlanul és kéretlenül stimulálja az emberi pszüchét. A médiákról s az elektronikus sajtó, illetve a világháló commentjeiről nem is beszélve!

Azonban nem csak az úgynevezett rendkívüli helyzetek, az egyre gyakoribb különféle tragédiák, természeti és/vagy ipari katasztrófák tartoznak a sokkoló tényezők közé.  A nyomon követhető trendek és a naponként megtapasztalható hétköznapi ha kell, ha nem  helyzet-elemzések is éppen eléggé megrázó eredményekre juttatják el ma már nem csak az úgynevezett gondolkodó embert, hanem az utca emberét is. Sereg vonatkozásban prevenció már egyáltalán nem, legfeljebb ideig-óráig szóló túlélési stratégia jön szóba, amely könyörtelen limitekről, vég-terminusokról beszél és valósággal sokkolja a lelket.

A földön lakó 7 milliárd emberből 1 milliárd folyamatosan   éhezik,  miközben  a  megtermelt  élelmiszerek 30%-a pedig világviszonylatban a szemétre kerül. Vészesen fogy és nagyon hamar el is fog fogyni a Föld ívóvízkészlete. Tragikus méretű a környezet szennyezése és pusztulása, ökológiai válság van. Hogy a teremtés csúcsának, az embernek, mint biológiai- és nem utolsósorban pszichológiai lénynek a generális válságáról ne is beszéljünk.

A vesztébe rohanó világ hibás struccpolitikájával szemben a teremtettségi mivoltát komolyan vevő embernek egyénileg és hasonló gondolkodású közösségei révén is egyfajta sajátos ellenkultúrát kellene felmutatnia az emberiség „másik fele” számára. Ennek lényege az, hogy nem legyintgetni kell, s szajkózni, hogy ugyan mit tehetnék én, kisember… Hanem fel kellene eleveníteni a teremtés hajnalának isteni óvását. Nem a blasfemikus ironizálás szintjén, hanem a transcendenciával tudatosan számoló hitelességgel. Élővé és intenzívvé téve a kapcsolatot a Transcendenssel, azaz Istennel. Eltökélten és tudatosan oda tárva embertársaink elé a tényt: az emberiség bőven felélte „…a jó és a rossz tudásának fájáról…” szakított mindenféle gyümölcsöt. Most már más kell hogy elkezdődjék!

      Valami olyasféle idők ezek, mint amelyekben Keresztelő János prófétált így: „A fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik…” (Máté 3:10)

Végül halljuk Szentgyörgyi Albert professzor prófétai lelkületből fakadó imádságát,  „Uram” címmel. Így hangzik:

 

Fölfedted előttünk az anyagban

rejlő energia titkát,

Hogy munkánkat könnyebbé

és az életet magasztossá tegyük,

Megtanítottál a hangnál is

sebesebb utazásra,

Hogy a távolság ne válassza el

többé az embertől az embert.

 

Munkánk gyümölcsét,

a lövedékké sűrített energiát

Mi eljuttatjuk a föld

legtávolabbi sarkaiba,

Hogy egymást nyomorúságba

és pusztulásba taszítsuk,

Hogy a letarolt földről

kiírtsunk minden élőt.

 

Uram! Ne hagyd,

hogy leromboljam az élet templomát,

Engedd, hogy hasznomra váljék a tudás,

hogy hasznosssá lehessek általa!

Adj méltóságot rövid napjaimnak!

 

Úgylegyen! Soli Deo Gloria! 

 Nagy Lajos kórházi lelkész