Hétkezdő meditáció – Archív – Az elhangzás dátuma: 2012.07.23. – Nagy Lajos áhítata

Hétkezdő meditáció 2012. július 23-án, hétfőn reggelre

(Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum)

 

Olvasandó: Ésaiás 55:10,11

 

Mert mint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek: Így lesz az én beszédem, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, ahová küldöttem.

 

Több mint egy hete már, hogy megjött az enyhülés és nem csak alábbhagyott a már-már elviselhetetlen kánikula, hanem megjött vele együtt az égi áldás is, hogy végre megöntözze a földet. Ez utóbbi – bizonyos értelmezés szerint – a szinte elsivatagosodást idéző szárazság szempontjából a huszon-negyedik órában érkezett. Vagyis: a Teremtő Akaratnak megfelelően – még időben és nem elkésve. Ez üzenet értékű!

Mai hétkezdő meditációnk imént elhangzott alapigéje az ószövetség evangélistájának is nevezett Ésaiás – vagy másként Izajás – próféta közvetítésében Isten tulajdon beszéde övéihez. A belőle elénk álló kép metafora-szerűen az égből hulló, éspedig isteni célszerűséggel lebocsátandó csapadékhoz, illetve annak éltető hatásmechanizmusához hasonlítja Isten szavának, más szóval az Igének a szerepét. Ez a beszédes kép azt kívánja hangsúlyossá és közérthetővé tenni, hogy amint az áldás esője vitathatatlanul nem csak hogy öntözi, de élteti, továbbélni engedi a földet, vagyis az élők által lakott földgolyót – úgy a teremtő, fenntartó és a világmindenséget bölcsen igazgató isteni akarat kinyilvánítása, az elhangzó isteni szó ugyanilyen éltető közeggé válik értelemszerűen annak s azoknak a számára, akik azt meghallják.

A Biblia egészére – tehát nem csak az Ószövetségre – érvényes, általános nyelvi- és egyben revelatio súlyú sajátosság, hogy Isten szava mindig egyúttal s egyidejűleg tett, azaz cselekvés is. Az Ószövetség eredeti nyelvében a héber dábár kifejezés egyidejűleg Isten szavát és tettét is jelöli. A legpregnánsabban a Biblia legelején, a Genesisben, a teremtésről szóló Mózes első könyvében látható ez. Itt ugyanis azt olvassuk, hogy Isten szólt: „…Legyen világosság! És lett világosság…Azután ezt mondta Isten: Legyen boltozat a vizek között…És úgy történt. Azután elnevezte Isten a boltozatot égnek…”  (I.Mózes 1:3,6-8) Igen, mert a kék ég olyannak tűnik, mint valamiféle boltozat. Azaz: mennyboltozat. Az ókori keleti világkép szerint e felett a boltozat felett van felhalmozva az a vízkészlet, amely táplálja az esőfelhőket. Aztán – a teremtéstörténet további epizódjaiban – „…ezt mondta Isten: Növesszen a föld növényeket…És úgy történt.” (I.Mózes 1:11) Lépésről lépésre minden úgy történt, hogy Isten szólt: legyen – és lett

Szóval tehát a szó s a tett harmónikus és dinamikus egysége, ez itt a lényeg. Ó, de jó lenne az emberi relációkban is ennek jótékony megtapasztalása! Hova lett a civilizáció térhódítása révén a szavaknak és a tetteknek ez az őseredeti egysége, egyessége, egyezése? Hova lett a szavak és a tettek ekvivalenciája?

Bizonyos összehasonlító valláskritikai tudományos megfogalmazás szerint mind az ószövetségi zsidó vallás, mind a kétségtelenül a zsidó vallás talaján kialakult újszövetségi keresztyén vallás bizonyos nézőpontok szerint könyv-vallás. Vagyis: mindennek alapja az Írás, azaz Isten szava, kijelentése. Isten szava mindennek az alfája, a genezise, a princípiuma. Az Újszövetség negyedik evangéliuma, a János írása szerinti evangélium prológusa így indít: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.” (János 1:1) Az Ige szava általában az újszövetségi görög Λογος (logos) szó megfelelője. Mindennek a kezdetét jelöli!

Július 23-a a katolikus naptárban Szent Brigitta napja. A svéd származású Brigitta ugyanúgy halhatatlan alakja a svédek történelmének, mint ahogy a franciákénak Jeanne d’Arc. Szent Brigitta Európa társvédőszentje. De a mai Európa figyel-e praktikusan a szó és a tett egységére? Hol van, hova lett az Isten szavának lélek nemesítő attitüdje az individuumok és a közösségek életéből, amely attitüd jobbá tenné a világot?

Egy Baltimore-i ismeretlen szerző 1992-ben azt írja:

„…Találd meg a békét Istennel, bármi legyen az elképzelésed róla, és bármilyen munkáid vagy álmaid legyenek, őrízd meg az élet hangos zűrzavarában a békét a lelkedben.” Ady Endre pedig így könyörög: „Uram, háborúból jövök én, / Mindennek vége, vége: / Békíts ki Magaddal s magammal, / Hiszen Te vagy a Béke…” (Ady Endre: „Imádság háború után”)

Az áhított lelki béke egy úton-módon biztosan elérhető: az Isten szavának folyamatos tudtuladásával és tudatosításával. Önmagunkban és a környezetünkben. Koltay Gergely, 60. születésnapja alkalmából a magyar érzelmű Kormorán együttes ünnepi hangversenyének néhány taktusa így énekelt: „…Messze vagy, Istenünk, de oly közel mégis… / Mi magyarul imádkozunk… / Vigyél a keresztúton végig…” Ó, milyen csodálatos, hogy ez az Isten-áldotta együttes mai nyelven, mai szóval üzen. Arról, hogy Isten szava fontos. Így menjünk hát a keresztúton végig – Isten szavával a fülünkben, a szívünkben és az ajkunkon.      

 

 

Úgylegyen! Soli Deo Gloria! 

 Nagy Lajos kórházi lelkész