Hétkezdő meditáció – Archív – Az elhangzás dátuma: 2012.06.11. – Nagy Lajos áhítata

Hétkezdő meditáció 2012. június 11-én, hétfőn reggelre

(Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum)

 

Olvasandó: Ezékiel 37:21bd,22a

 

…Ezt mondja az én Uram, az Úr…Összegyűjtöm őket mindenfelől…Egy néppé teszem őket… 

 

Múlt hétfői hétkezdő meditációnk súlypontosan az előző napi Szentháromság Vasárnapjára koncentrált. Éppen csak érintettük és felvillantottuk a másik aktualitást, június negyedikét, a Trianoni Békediktátum ratifikálásának 92. évfordulóját. A reggeli meditációt követő órákban – de már előzőleg vasárnap is – számtalan hír látott napvilágot arról, hogy különböző fórumokon, számos közösségben milyen új tartalommal megtöltődött formában emlékeztek meg e történelmi eseményről. Két esztendeje ugyanis a Magyar Köztársaság Országgyűlése a Nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június negyedikét. Ennek lényege az, hogy ezen a napon az anyaország jelképesen magához öleli az egykori Nagymagyarország testéből erőszakkal kiszakított s tőlünk országhatárokkal elzárt magyar véreinket.

Lehet erről a kérdésről ultraliberális módon fanyalogni. Lehet úgy nyilatkozni, mint az az egyetemista, aki a rádió- riporter kérdésre, hogy mit jelent neki a Nemzeti összetartozás napja, flegmán azt válaszolta: nem kellene már nyalogatni a sebeinket ennek a régmúltbéli eseménynek a felemlegetésével, hanem sokkal inkább előre kellene tekinteni. Igen,  sajnálatosan ez is egy vélemény. Szerencsére sokan másként gondolkodnak efelől.

Mert a Nemzeti összetartozás napjának megálmodása és egyúttal bizonyos lelki biztonsági szelep-nyitogató funkciója éppenhogy  igenis  nagyon  konstruktívan,  előretekintően adja meg mintegy a programját annak, hogy hogyan lehet és hogyan is kell európai módon, kultúráltan túllépni a Trianon-traumán. Így. Hogy bizonyos jó értelemben vett eurokomformitást is belevíve a témakörbe, igenis adjunk hálát Istennek az országhatárok átjárhatóságáért, a telekommunikáció vívmányainak lelkeket egymáshoz közel vivő áldásáért és még számos olyan pozitív megtapasztalásért, amely kétségkívül tény.

Egyáltalán nem véletlen, hogy ennek a történelmi sebeket bekötöző, pozitív folyamatnak, a lelki összegyűjtésének, összerendezésnek a katalizátora a bibliás hit. A mindig pozitív irányba mutató, pozitív célokért küzdő keresztyén gondolkodás. Az ószövetségi prófécia töredék – így kontextusából kiragadottan is – ezt az üzenetet hordozza: „…Ezt mondja az én Uram, az Úr…Összegyűjtöm őket mindenfelől…Egy néppé teszem őket…” Ezékiel a Krisztus előtti hatodik században Izrael népéhez fordul az Úr szavait idéző prófétai szózatával. Ez az üzenet azonban bátran applikálható saját nemzeti sorsunkra. A ráfigyelés pedig terápiát, gyógyúlást, megújulást sejtet, mert ott leng felette a remélt áldás. Antall József, a rendszerváltás utáni első magyar miniszterelnök testamentum szerű szavai jutnak eszembe: Keresztény Magyarországot akartam, mert egyedül ennek van jövője.

Isten kegyelméből sok katolikus barátom van. Számtalanszor hívtak már: menjek el az immár világhírű csíksomlyói pünkösdszombati búcsúra. Mert sehol a világon nem lehet megtapasztalni azt a katartikus összetartozás élményt, mely ennek a hatalmas tömegrendezvénynek a velejárója s amelynek fő komponense értelemszerűen a  jótékony, léleknemesítő Isten-élmény. Keressük-e az Isten-élményt? Erről  a  keresésről, avagy nem  keresésről  így  szól

Németh László: „Én az Istent sosem kerestem” című verse:

 

Én az Istent sosem kerestem
De az életem egyre gyúrták
örömeim és keresztem
S egyszer csak: bennem lakott az Úr.

Azt se mondtam: jó volna hinni
Vagy: hogy ő az a nagy zsibbasztó,
Vagy – nem akarok már vívni
Sosem hívtam s ő rámtalált.

Mint a nap jött és fölkelt bennem,
Nem rekedtem meg hajnalomban,
S nem álltam meg reggelemben.
Egyre föllebb hágott az Úr.

A piros mező rég kisárgult
S mint a sütkérező gyíkocskák
Én sem tudtam, hogy mi rámhullt,
Nap volt s hogy általa vagyok.

Készen állott az Úr világa
Türelem és a felelősség,
Mely a szív Isten-kocsánya
S még nem mondtam ki a nevét.

És ma is csak a költő tudja,
Költőfelem, ki szókra váltott,
Hogy hitem lassan épült útja
Isteni Via Appia.

 

Úgylegyen! Soli Deo Gloria! 

 Nagy Lajos kórházi lelkész