Hétkezdő meditáció – Archív – Az elhangzás dátuma: 2012.05.29. – Nagy Lajos áhítata

Munkahétkezdő meditáció 2012. május 29-én, kedden reggelre

(Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum)

 

Olvasandó: János 14:26

 

A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.

 

Pünkösd két napos ünnepe van mögöttünk. Az elnevezés a görög pentekosté szóból származik, melynek magyarított változata a Pünkösd. A pentekosté a bibliai ógörögben ötvenedik-et jelent. Direkt utalás ez arra, hogy Jézus Krisztus feltámadása után ötven nappal történik az elsőpünkösdi csoda-esemény: Isten elküldte Szentlelkét a földi világba. A hiteles  történeti leírást – az Apostolok cselekedeteiről írott könyv 2. fejezetéből két esztendeje Pünkösd után tartott munkahét- kezdő meditációnk alkalmával teljes terjedelmében idéztük. Ennek kifejtése a 2010. évi meditációs kötet 96. oldalától kezdődően olvasható. Tavaly pedig egészen más összefüggésben nyomozódtunk a Pünkösd tartalmát illetően.

Ez alkalommal megint másik irányba induljunk el, a hallott evangéliumi Ige mondanivalójának tükrében. Jézus mondja így ezeket a szavakat, még a passio-események előtt, amikor azonban már készítgeti követőit arra az időszakra, mikor test szerint már nem lesz velük: „A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.” Ezt a kifejezést, hogy Pártfogó, mind az archaikusnak mondott Károli Gáspár szerinti fordítás, mind a ma legmodernebbnek számító katolikus bibliafordítás ezzel a szóval helyettesíti: Vígasztaló.

De ha már ennyire belementünk a bibliafordítási szövegvariánsok összehasonlításába, az érdekesség kedvéért hadd mondjam el azt is, hogy a Biblia eredeti szövegében itt a Pareklétosz görög szó áll, amelynek szótár szerinti magyar megfelelőiként a következőket olvassuk: segítségül hívott, közbenjáró, segítő, pártfogó, vígasztaló. Szinonímákról van tehát szó. Magyarán: mindegy is tehát, hogy Pártfogó vagy Vígasztaló, a lényeg az, hogy egy kétségtelenül pozitív szerep jut Jézus szavaiban az Isten által elküldendő Szentléleknek.

Magabiztosan állíthatjuk, hogy aligha van olyan emberi teremtmény, aki ne szorulna átmenetileg, alkalmilag vagy éppenhogy hosszú távon és permanensen, esetleg állandóan segítségre, segítőre, közbenjáróra, pártfogóra, vígasztalóra. Mert esendők, azaz emberek vagyunk. Embernek lenni annyi, mint veszedelemben lenni. Ezek válfajainak széles és egyre bővülő skálája mindennapos tapasztalatunk. Ami miatt aztán sűrű alkalmunk van arra, hogy kérjük vagy éppen ne kérjük a segítséget, a pártfogást, a vígasztalást!

Ebben a mai Igében az a pünkösdi evangélium, hogy a Szentháromság harmadik személye, a Szentlélek,  Jézus szavai szerint rendelkezésre áll. Szó van még ebben a bibliai versben arról is, mi az a mód, ahogyan a hívő ember életében kézzel-fogható válik a felülről jövő segítség. „Ama Vígasztaló pedig, a Szentlélek…mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek.” (Károli fordítás) A cél tehát: megtanulni ezt a különleges modus vivendit és a feledékenység világjelenségével szembe menni.  Ennek szerves részét képezi a pozitív dolgokra való jótékony emlékezés, a feledékenység homályának folyamatos és tudatos elűzése. Családi Igénk az Édesapám által ránk hagyományozott zsoltárvers: „Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről.” (Zsoltárok 103:2)

Bálint Sándor, a néhai híres vallási néprajz kutató az első magyar nyelvű írói lexikon, az 1766-ban megjelent Magyar Athenas megalkotójától, Bod Pétertől idézi: „A páska-báránynak megétele után a zsengének bémutatásától fogva, ötven napot számláltak, az ötvenediken az Istennek áldozatot mutattak a mezei áldásért, mely ugyan ünnep volt és görögül pentekosté, ötvenedik, a mi nyelvünkön abból formáltatott szóval mondatik pünköstnek. Ez nevezetessé tétetett osztán, midőn a Szentlélek az apostolokra elküldetett. Nemcsak azt az ötvenedik napot tartották pedig innepnek, hanem az egész ötven napokat, amelyeken nem böjtöltek, térdet nem hajtottak, hanem fennállva könyörgöttenek, szent énekléssel töltötték idejeket, kivált a halleluját mindenütt énekelték, amelyet a negyven napi böjt idején nem cselekedtek. Szent Ambrus így szól: Az Úr rendelte, hogy a negyven napon szomorkodjunk, az ötven napokon pedig örvendjünk.” (Kozma László: „Örömhír-kalendárium” 164. lap)   

Ez tehát a Pünkösd keresztyén világnézet szerinti olvasata. Pünkösd nem elsősorban az egykori jeruzsálemi csoda-eseméy történetisége miatt lett ünneppé. Hanem éppenhogy jövőt mutatón, ilyen komplexen aktuális üzenete van. Rámutatva arra, hogy Pünkösd már nem a keresztyén böjt komorságát, hanem éppenhogy az azt követő Lélek-áradás jótékonyságát s bizonnyal léleknemesítő hatását és vidámságát vázolja fel az olyan ember előtt, aki hinni tud benne. Van Vígasztalónk, van Pártfogónk! Ezért ajánlott az ősi fohász: Veni, veni, creator Spiritus Sancti! Magyarul: Jövel, jövel, teremtő – ha kell, hát a sokat emlegetett „rekreációs” értelemben naponként újjáteremtő, megelevenítő, megvidámító, megjobbító, tehát: jótékony – Szentlélek!

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

 

 Nagy Lajos kórházi lelkész