Hétkezdő meditáció – Archív – Az elhangzás dátuma: 2012.05.07. – Nagy Lajos áhítata

Hétkezdő meditáció 2012. május 7-én, hétfőn reggelre

(Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum)

 

Olvasandó: János 19:27b

 

…Imhol a te anyád!…

 

      Az édesanyákat ünnepelték tegnap sokan. Az Anyák napja, az édesanyák vasárnapja a 365 napból egy a naptárban, amely azonban egyetlen más naphoz nem hasonlítható.

Ebből az alkalomból egy komor háttérből kiemelkedő, hatalmas üzenetet hoztam ma ide az imént hallott rövid, mindössze négy szavas evangéliumi idézettel. A kontextus maga a passio, egészen pontosan Jézus Krisztus szenvedéstörténetének utolsó felvonása. Az evangéliumi tudósításban három verssel későbben már felhangzik a Megváltó ajkáról az „…elvégeztetett…” (János 19:30)

Elébb azonban még valami fontosnak kell történnie. A kereszten lassan kiszenvedő Megváltóról nem azt jelzi fel az evangélium, hogy búcsúzik, meg hogy végrendelkezik. Hanem azt látjuk ebből a rövid mondatból, hogy legutolsó szavaival is gondoskodik. Kiről? Az édesanyjáról. Mária ott áll teljesen összetörten a kereszt alatt és ott van vele a szeretett tanítvány, János. A szeretett tanítvány, Akiről feljegyzi az Írás, hogy az utolsó vacsora alkalmával ragaszkodásának félreérthetetlen metakommunikatív jeleként Jézussal szinte már-már testkontaktusban akar lenni. Az evangélium egyenesen így fogalmaz: „…a vacsorán ráhajolt… – Megváltója – keblére, és megkérdezte: Uram, ki az, aki elárul téged?” (János 21:20)

      Leonardo da Vinci 1498-ban fantasztikusan festette meg ezt a pillanatot. Szinte valósággal elénk lép a vászonról a Megváltó, János, a szeretett tanítvány és a többiek is mind.

De vissza a mai idézethez. A felolvasott Ige-vers töredékben három szereplő van tehát. A kereszten függő Jézus, édesanyja, Mária és János, akit a Mester halála előtti pillanataiban látványosan testvérévé fogad. Elébb Máriához fordul így: „…Asszony, imhol a te fiad!” (János 19:26) Majd Jánosnak mondja:  „…Imhol a te anyád!…”

Nemsokkal korábban, amikor Jézus idvezítői munkásságának földi zenitjét éli, az Őt hallgató tömegből egy asszony váratlanul bekiabál az álmélkodó sokadalomba: „…Boldog az az anyaméh, amely téged hordozott, és boldogok azok az emlők, amelyek tápláltak!” (Lukács 11:27) Ilyet is csak egy asszony tud mondani. Aki vagy potenciálisan anya, vagy már ténylegesen anya, édesanya.

A dráma a drámában percek múlva véget ér. De még mielőtt kiszenved a Világ Megváltója, van egy fontos dolga,  egy idvezítő elintéznivalója. Gondoskodnia kell Édesanyjáról. Legyen Neki egy fia – Őhelyette. „…Asszony, imhol a te fiad!” (János 19:26) És: János! „…Imhol a te anyád!…”

A Golgota komor bérceinek megváltó, idvezítő és léleknemesítő hangulatát ma ezer módon igyekeznek kiűzni a szekularizált ember lelkéből, tudatából, gondolat- és érzés-világából. Pedig íme, ilyen mély gondolatok – mélységesen mély emberi érzések – is ott lebegnek a keresztnél, a kereszt alatt, a kereszt előtt, a kereszt mellett, a kereszt felett – ma is!

Huszonegyedikszázadi ember! Hogyan érzel a Te anyád iránt, akire rámutat a világ Megváltója így: „…Imhol a te anyád!…” Ez az anya, ez az édes jó anyácska, ha még itt van a földi világban, akkor az egy kiváltságos állapot! Ha pedig már – József Attilával szólva – „…szürke haja lebben az égen /  kékítőt old az ég vizében” (József Attila: „Mama”), akkor marad az Érte való hálaadás, valamint a viszontlátásban való reménykedés. Ez utóbbit kizárólag a hit adhatja meg.  Hogy pedig ezen realitások tudatában az idei Anyák napja lecsengése pozitív végkicsengés legyen mindannyiunk számára, álljon itt a „Siker Mesterkurzus”-t vezető pszichológus, költő és festőművész, Krepsz Ági: „Köszönet, drága jó Anyám…”  című verse:

 

Köszönöm, drága, jó Anyám teneked,
hogy magadba fogadtad sejtemet,
hogy véreddel tápláltad véremet,
s mikor magadhoz engedted lelkemet.

 

Köszönöm, drága, jó Anyám teneked,
hogy lelkemet ily módon szeretted,
hogy megengedted ereimnek, s
benned lévő sejtjeidnek,
hogy növekedjenek.

 

Köszönöm, drága, jó Anyám teneked,
hogy az életet nekem megengedted,
hogy új kis testecskeként
megszülessen, kis sejtecskéből
felnőtt ember cseperedjen.

 

Köszönöm, drága, jó Anyám teneked,
– a jó Isten legyen teveled!-
hogy megtapasztalhatom e földi életet
és millióknak nyújthatok segítő kezet.

 

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

 

Nagy Lajos kórházi lelkész