Hétkezdő meditáció – Archív – Az elhangzás dátuma: 2012.05.02. – Nagy Lajos áhítata

Munkahét kezdő meditáció 2012. május 2-án, szerdán reggelre

(Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum)

 

Olvasandó: I.Mózes 3:17-19

 

Az embernek pedig mondta a Teremtő mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld temiattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban. Töviset és bogácskórót teremjen tenéked; s egyed a mezőnek füvét. Orcád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszel.

 

      Tegnap volt a Munka Ünnepe. Világszerte megünnepelték – közel s távol ki-ki a maga módján. Azért a maga módján, mert tény, hogy a világméretű ünnepnek kétséget kizárón van egyfajta sajátos politikai felhangja is, amelyet nem mindenki egyformán rezonál a maga számára. Az eredeti munka ünnep kialakulásának történelmi hátteréről a 2010-es hasonló, május elseje utáni meditációnkban szót ejtettünk (visszakereshető az első kötet 86. oldalán vagy a világháló archívumában). A politikai felhangról mindössze annyit jegyezzünk meg: kár, hogy a diktatúra idején pártünnepet, munkásmozgalmi ünnepet kreáltak belőle, ezzel sokaknak elvéve a kedvét az alapvetően nemes szándékú ünnep felszabadult megünneplésétől.

Mindegy most már a múlt, a jelen számít. Ma ugyanis örömmel és hálaadással nyugtázhatjuk: ebben az esztendőben ez volt a második nagyobb lélegzetű „megállásunk”, amikor a négynapos ünnep különféle áldásaival szolgált a családoknak, a pihenni, kikapcsolódni, kirándulni, majálisozni vágyóknak.

Lássuk    most    már   ennek   az   ünnepnek   a   Bibliából eredeztethető üzenetét. Merthogy közvetve és közvetetten a Munka Ünnepének is  megvan a maga Szentírásba ágyazott mondanivalója.

A Biblia első lapjairól, a Genezis, azaz Mózes első könyve, másként a Teremtés könyve harmadik fejezetéből hallottuk a Teremtő szavát. Ádámnak mondja ezeket Isten a bűneset után közvetlenül. Nincs polemia, nincs vitatkozás, nincs alkudozás. Még csak párbeszéd sincs.  Isteni kijelentés van. Ami – úgy tűnik – mind a mai napig megmásíthatatlanul, felülírhatatlanul érvényben van.

Felesleges lenne azon ironizálni, hogy az isteni indoklás így hangzik: „…mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára…” – azért alakult a történelemben minden így. Van aki átveszi ezt a bibliai szóhasználatot és valóban átkozott helyzetként értékeli az orca verítékével való kenyérkereset gyötrelmét, kínlódását. Van aki – mint Madách – egyenesen „Az ember tragédiájá”-ról beszél. Megint mások nem filozofálnak, csak dolgoznak – ha tehetik. Mert ma már az is kegyelem, ha teheti valaki.

Van azonban, aki éppen isteni eredetére tekintettel úgy gondol a munkára és úgy végzi a feladatát, mint ami a világteremtés szerves része. Mint ami bele van komponálva a világmindenség rendjébe, a generális sui generis Akaratba. Ebben az aspektusban válhat szentté a munka. Ezzel a magasztos többlettel mondja ki Szent Pál apostol is – nem véletlenül a Feltámadás Himnuszának utolsó versében – az intelmet: „Azért szerelmes Atyámfiai erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.”  (I.Korintus 15:58)

Ha a magyar Értelmező szótárt fellapozzuk, azt olvassuk a munka szócikke  alatt:  Az ősmagyar „munka” és az ómagyar „muka” szóból ered, utóbbi erőlködést is jelöl. Megélhetést biztosító, tartósan célirányos tevékenység. Felhasználható, vagy másokkal elcserélhető eredményért végzett tevékenység, amelynek határozott célja van. Ez fizikai vagy szellemi energiát és időt igényel, és nem szórakozásképpen – saját kedvtelésünkre – végezzük. Lám, ó milyen sivár, száraz és lélektelen így ez a meghatározás! 

Ellenben ha kibontjuk a Szentírás célirányos üzenetét, az imént elhangzottak fényében meglátjuk, milyen széles spektruma van a munka fogalmának, a munka biblikus, keresztyén értelmezésének.  Így válhat egycsapásra valóságos hétköznapi istentiszteletté a munka. Minden munka! Az orvoslás, a gyógyítás, az ápolás, a tanítás, az építés, a bontás, a helyreállítás, a vetés, az aratás és így tovább. Szóval: minden. A legegyszerűbb munka is. Mert minden kétség nélkül az igazodik és integrálódik az isteni predestinációba, a világmindenség isteni determináltságába. Ha pedig ezt zökkenőmentesen – vagy alkalamasint éppenhogy nagyon is kínkeservvel, de – sikerül magamévá tennem a pszüchémben, akkor és csak akkor ez egy titokzatos, de reális isteni felhajtóerőt teremt bennem, amely aztán már elegendő lesz arra, hogy felül emeljen aktuális napi keserveimen, gondjaimon, próbáimon. Talán ezért is zárul így „Az – imént már említett – ember tragédiája”: „…Ember küzdj és bízva bízzál!” A munka így, ebben a megszentelt összefüggésben: szolgálat. Robert Browing pedig azt mondja: ”Isten szemében minden szolgálat azonos értékű.” („Isten kegyelmében” – Alexandra Kiadó, 2007. – 242. lap.)   

                      

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

 

Nagy Lajos kórházi lelkész