Hétkezdő meditáció – Archív – Az elhangzás dátuma: 2012.04.02. – Nagy Lajos áhítata

Hétkezdő meditáció 2012. április 2-án, hétfőn reggelre

(Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum)

 

Olvasandó: Zakariás 9:9

 

Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.

 

      Tegnap Virágvasárnap volt, a világkeresztyénség nagy, színpompás ünnepe. A negyven napos Nagyböjt hatodik, utolsó vasárnapja s egyúttal a Nagyhét, a passio preludiuma.

De hogy jön ide ez a hallott ószövetségi Ige, Zakariás próféciája? Nos, Zakariás próféta történelmi személy, a könyve legelején olvasható pontos időbeni meghatározás szerint ”Dárius (király) uralkodásának második esztendejében, a nyolcadik hónapban…” (Zakariás 1:1) kezdi meg prófétai hirdetését, vagyis a Krisztus előtti 520. esztendőben, amely egyúttal prófétai működésének is kezdete.

A Zakariás név jelentése: Az Úr emlékezik, megemlékezett róla, gondol reá, az Úr dicsőséges. Zakariás Berekiás fia és Iddó unokája. Zorobabellel, a Cirus perzsa király által kinevezett júdai helytartóval együtt tér haza a babiloni fogságból Palesztinába. A lassú konszolidációs folyamat során a lerombolt templom újjáépítése folytatódik Jeruzsálemben. Zakariás az elcsüggedt hazatérteknek sorsuk döntő változását ígéri. Látomásokat lát, amelyeknek interpretációja során a népet megtérésre hívja. Tevékenységével átsegíti honfitársait a belső válságon. A tulajdonképpeni íróprófétának az első nyolc fejezetben foglalt kinyilatkoztatásaihoz a 9. fejezettől kezdődően egy később keletkezett – hasonló stílusú – prófécia csatolódik. Ebben az Isten népének ellenségein aratott győzelemről van szó s az eljövendő „Békesség fejedelmé”-ről.

E próféciának egy Krisztus után értelemszerűen megnőtt jelentőségű – kiragadott – versét hallottuk:  „Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.”

A prófétai látomások által megidézett isteni kijelentés forgatókönyvszerűen igazolódik be és valósul meg később. A Virágvasárnap evangéliumának tudósítása szerint ugyanis Jézus dicsőséges jeruzsálemi bevonulásakor: „Sokan felsőruhájukat terítették az útra, mások a mezőn vágott lombos ágakat; akik pedig előtte és utána mentek, ezt kiáltották: Hozsánna! Áldott, aki jön az Úrnak nevében! Áldott a mi Atyánknak, Dávidnak eljövendő országa! Hozsánna a magasságban!” (Márk 11:8-10)   

A nép a Jeruzsálembe így bevonuló Jézusban politikai Megváltóját véli ugyanis megérkezni. Ezért az üdvrivalgás, a hozsannázás. A Messiás azonban egyáltalán nem tetszeleg ebben a neki tulajdonított s hamisan beállított szerepben. Virágvasárnap éppenhogy a lelki megváltás elérkeztének napja. Ezért fogalmaz így Pálóczi Horváth Ádám tizen-nyolcadikszázadi énekköltő dícséretében a Jeruzsálembe bevonuló Jézusról: „…Jön szamárháton alázatossággal, / Aki pedig bír az egész világgal; / Nem jön királyi fényes bíborban, / Nem fegyverekkel zörgő táborban.” (Református Énekeskönyv, 331. dícséret 3.)  Jézus egyáltalán nem politikai megváltó, hanem a lelki Izraelt kívánja újjáépíteni.

Az üdvtörténet isteni terv szerinti alakulásának ez a legkritikusabb pontja. Már ezekben a Zakariás által pontosan megjövendölt pillanatokban eldől ugyanis a Nagy Dráma, a Passio minden egyes apró részlete. Jézus látja már a vidám színek és a pálmaágak mögött a Golgota komor bérceit. Az Őt éltető tömeg még nem látja.

Nekünk – az ünnep alaphangulatának megfelelően – most mégis illő lélekben odaszegődnünk a vidám hozsannázók közé. Jó felidéznünk a békét sugalló, idillikus ünnep atmoszféráját. Jó arra gondolni, hogy bárcsak ilyen szép lenne a világ és a történelem, ahogyan ezek a meghitt pillanatok sugalmazzák! Bárcsak ilyen hamisítatlan öröm lenne az osztályrésze az emberiségnek, amely öröm szinte úgy kicsordul ebből a gyönyörűséges történetből! Bárcsak lehetne élni az esztendő többi 51 hetében is ebből a hozsannás lelki munícióból! Bárcsak akkumulálódna bennünk a Messiás lelki békessége!

A tegnapi Virágvasárnap csak egy a 365 napból. Ám aki a virágvasárnapi király szamárcsikós bevonulását önfeledten tudja üdvözölni, az valaminéműképpen megtudott valamit abból is: milyen úton-módon változtatható meg a mai búskomor világszemlélet derűssé, örömtelivé, optimistává, virágokkal, pálmaágakkal, hozsannázással teljessé.

Egy ilyen véleményt s – talán – véleményformáló tudósítást tartalmaz az ismeretlen szerző virágvasárnapi meditációja. Derülátón s megjobbítási szándékkal – íme így hangzik:

 

Ma az ünnepi asztal körül gyűltünk össze, és azt kiáltjuk:

„Hozsanna!” Mégis, akárcsak a gyerekek, akik az emlékül

kapott pálmaágakkal játszanak, hamar kardot rántunk.

Add, hogy ne vonzódjunk az erőszakhoz, hogy ne rántsunk

fegyvert a legbékésebb pillanatokban is.Az asztalnál ülőkben,

oroszlánok és bárányok Istene, oszlasd el a megbántottságot,

a szomorúságot és magányt, hogy ezen a napon igaz szívből

ünnepelhessük az együttlétet, családi és baráti körben.

Egy hosszú hét áll előttünk, mielőtt újból ünnepelhetünk.

 

Igen. Egy hosszú hét áll előttünk… Súlyos feladatokkal, lélekromboló gondokkal, bürokratikus képtelenségekkel. Amely hétnek a végén azonban ott magasodik a golgotai kereszt és utána, harmadnapra ott tátong üresen a húsvéti nyitott sír, amelyben győzött az élet a halál felett.

Az életért küzdő minden orvosnak és a velük küzdő szakdolgozóknak – az Áldott Orvos áldott keze meghosszabbítóinak – lélekemelő Nagyhetet és majd kegyelemteljes Feltámadás ünnepet kívánok!

 

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

 

 Nagy Lajos kórházi lelkész