Hétkezdő meditáció – Archív – Az elhangzás dátuma: 2012.03.26. – Nagy Lajos áhítata

Hétkezdő meditáció 2012. március 26-án, hétfőn reggelre

(Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum)

 

Olvasandó: Zsoltárok 23:5c I.Timóteus 6:6

 

…Csordultig van a poharam.

 

De valóban nagy nyereség az Isten-félelem, megelégedéssel.

 

Ma egy hete a hétkezdő meditációnk záró gondolatsora az ismeretlen szerzőtől vett idézet befejező mondata volt: „Áldott vagy…főként azért, mert a félig üres poharat mindig félig telinek látod.” Első hallásra is jól érthető: ez a teljes megelégedettség valóban áldott állapota. Az optimum csúcsa. A már nem kívánhatnék semmi más egyebet állapota. Kérdés: van-e egyáltalán ilyen élethelyzet?

Mintha csak rárímelne erre az egy héttel ezelőtti gondolatsorra a két mai bibliai idézet; egyik az Ó-, a másik az Újszövetségből: …Csordultig van a poharam.” „De valóban nagy nyereség az Isten-félelem, megelégedéssel.” A félig üres, avagy éppenhogy félig teli pohár szempillantásnyi idő alatt történő csordultig teltté lételének látása, látványa, látomása – pozitív szemlélet kézzelfogható eredménye. Egyúttal – most már eredményszerűen – megelégedés, megelégedettség. Ez nem kézlegyintéssel elintézhetően, ajakbiggyesztéssel leminősíthetően virtuális kép, hanem a hit szemével látható valóság. Nem csalás, nem ámítás. Erre is áll a közhelyszerű megfigyelés: minden nézőpont kérdése.   

És vajon mi a helyzet a mi elégedettségi – avagy netalántán elégedetlenségi – mutatóinkkal?

Ma már a Nagyböjt 34. napja van. A finiséhez érkezett tehát a 40 napos keresztyén böjti időszak. Mához egy hétre,  ha Isten megtartja életünket, már Virágvasárnap után leszünk.

Mielőtt magunk mögött hagynánk ezt a Lélektől lelkes időszakot, amelynek leglényegesebb eleme a magunkba nézés, az önmagunk megüresítése, eredményszerűségében pedig a megújítás, illetve a megújulás intenciója – lássuk, mi a  helyzet a   megelégedettségünk terén? Merthogy a megelégedettség – jó esetben – az önvizsgálat s az objektív helyzetelemzés egyik jótékony következménye lehet. A tele pohár, a csordultig telt pohár – az életteljesség szimbóluma. A csordultig telt életpohárba már nem fér egyetlen életcsepp sem. De nincs is rá szükség. A felhalmozás pedig – szerencsére – nem lehetséges, sem fizikai, sem parabolikus értelemben.

Miközben természetesen igaz a realitás, amelyet Madách Imre: „Az ember tragédiájá”-ban így fogalmaz meg: Legédesebb percünkbe is vegyül egy cseppje a mondhatatlan fájdalomnak” – mégis joggal merül fel, hogy tényleg jól körülnéztünk-e magunk körül, valóban minden körülményt mérlegeltünk-e, tényleg annyira lesújtó-e minden, mint ahogyan azt gyakorta hajlamosak vagyunk interpretálni?

Ha pedig mai Igénk arról üzen, hogy Valaki a látszat ellenére s mindennek ellenére mégiscsak csordultig töltötte életpoharunkat – erre a helyes válasz az, hogy horizontális kapcsolataink megélése és főleg a kommunikációnk során mi magunk is igyekezzünk követni a Teremtőnek eme pozitív gondolatokat ébresztő, jótékony nagyvonalúságát. Pastor Rose Stokes így tanácsol bennünket: „Töltsd csordultig a többieknek az öröm poharát, és meglátod, marad majd elég, hogy a sajátodat is csordultig töltsd.” Vagyis: a derűs és megelégedett élet perspektívái ebbe az irányba is hatnak. Kétségkívül vannak gondjaink, mi több, súlyos gondjaink, ám ha ezeken nap mint nap igyekszünk elegánsan túltenni magunkat, máris eleget tettünk az apostoli intelemnek: „…valóban nagy nyereség az Isten-félelem, megelégedéssel.”

Egy veszteségekkel teljes és vészterhes világban nyereségről és megelégedésről beszélni már önmagában véve terápikus hatású lehet. Óhatatlanul s látszólag okkal és joggal forog fenn a naponkénti vészharang kongatás, ezeknek se vége, se hossza. Úgy tűnik: minden erre játszik rá manapság. Kérdés: az efeletti bánkódásunk nem tesz-e vagy nem tett-e máris enerválttá s nem válik-e ez maga is újabb teljesítmény csökkentő tényezővé? A költői kérdés megválaszolása pozitív irányba, az áhított objektív változások irányába mutat, azaz vitorlánkba csalja a böjti szelek szélenergiáját.

A nagyon is szignifikánsan pozitív energiákkal való feltöltődést jelentő hit és nyomában a megelégedés jó esetben elvégzi bennünk, köztünk és általunk a mindennek ellenére való pozitív elszántságot, amelynek következménye a kibontakozás és a lassú felemelkedés.

      Csordultig lévőnek látni az életpoharunkat és ezzel párhuzamosan az innen is onnan is hallható elégedetlenségi megnyilvánulások közepette üdítő színfoltként éppen a hitből fakadó megelégedés komponenseket produkálni – ez a cél.  Nem igaz az, hogy nincsenek hálára indító élmények, lendítő erejű megtapasztalások, az autoritásunkat erősítő konkrét történések. Ilyenek: egy jó szó, egy köszönetmondás, egy elismerés, egy érzelem által indukált impulzus – oda s vissza.

Összegezve mindezeket most már, természetesen nem titkolt céllal merül fel a jótékony missziói cél is. Elliott Sarolta XVIII. századi énekköltőről feljegyezték: 30 évesen, súlyos betegségtől szenvedve, a hite felől kérdezte a híres genfi evangélizátor, Malan Cézár. A válasz tétovaságról tanuskodott, mondván: nem tudja, hogyan kellene közelednie a hithez. Az evangélizátor így felelt: Jöjjön úgy, amint van. Ebből a mondatból született meg Elliott Sarolta megtérése, majd később így fogalmazódott meg ajkán az ének:

Amint vagyok, – bár gyötrelem,

 S kétség rágódik lelkemen,

Kívül harc, bennem félelem:

Fogadj el, Jézusom!

 

(Református Énekeskönyv, 460. dícséret 3.)

 

No ebből az amint vagyok-ból keletkezik a mindennek ellenére való megelégedés. „De valóban nagy nyereség az Isten-félelem, megelégedéssel.”

        

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

 

 Nagy Lajos kórházi lelkész