Hétkezdő meditáció – Archív – Az elhangzás dátuma: 2012.01.16. – Nagy Lajos áhítata

Hétkezdő meditáció 2012. január 16-án, hétfőn reggelre

(Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum)

 

Olvasandó: Máté 3:17

 

„…Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.”

 

Túl vagyunk már Vízkereszt ünnepén, amelyet Epifánia néven is szoktunk emlegetni. Epifánia görög szó, azt jelenti: megjelenés. Január 6-án ünnepeljük, de ismert okból mi megkésetten emlékezünk meg róla. A legrégebbi keresztyén ünnep, amelyet több egyház ma is megül. Azért Vízkereszt és azért Epifánia (megjelenés), mert az evangéliumi tudósítás szerint Jézus működése kezdetén megjelent a Jordán folyónál s ott Keresztelő János megkeresztelte (Máté 3:13-17). Ez alkalommal hangzik fel a mennyei szózat: „…Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.” (Máté 3:17)

      A Biblia által így megörökített megható esemény értelemszerűen az üdvtörténet fontos állomáshelyének számít. Ezzel az epizóddal elindul idvezítő útjára az első Karácsonyban látványosan meghirdetett világmegváltó szándék megvalósulása. A betlehemi pusztán az angyali proklamáció még így hangzik: „…Született néktek ma a Megtartó…” (Lukács 2:11) Szent Pál apostol pedig későbben már a megváltói megjelenéssel, a színrelépéssel összefüggésben, az izgalmas események lecsengését követően, utólag közli a letisztult, teológiailag is immár kikristályosodott véleményét: „Mert megjelent az Isten idvezítő kegyelme minden embernek.” (Titusz 2:11)

A hajdan volt első karácsonyi történést évente megújulóan élményszerűen újra átélő világkeresztyénség számára a Karácsonyt követő Vízkereszt utáni napok és hetek az esztendő    örömteljes   időszakát   jelentik.   Ennek   alapját   a Megváltó Jézus Krisztus megkeresztelésének és a Vele kapcsolatos isteni kinyilatkoztatásnak az egyedi eseménye adja meg. Nem véletlen továbbá az sem – sőt nagyon is találó – hogy a Vízkereszttel kezdődő heteket német eredetű szóval farsangnak hívják. Ezzel aztán már azt is megállapíthatjuk: még nem keresztyén – szekuláris – értelemben is jelentős mérföldkőnek számít Vízkereszt napja, amely kétségkívül az újesztendő vidám farsangi időszakának a nyitánya.

Ennyi bibliai kortörténeti háttér felvillantás után lássuk az  aktuális üzenetet! Az idillikus evangéliumi esemény – a Vízkereszt ünnepének őseredeti apropója – tele van örömmel és életdinamikával. Ez példa lehet. Napjaink súlyos személyes-egzisztenciális és össztársadalmi méretű gondjai, a számos területen tapasztalható válság jelenségek ne szegjék a kedvünket és ne vegyék el tőlünk a helyzetünk jobbá létele iránti reménységet. Ennek egyetlen ajánlható útja-módja van: hit által! Erre pedig Reményik Sándor:„Ahogy lehet” című vers-részletének intenciója tanít meg bennünket így:

Fogcsikorgató türelemmel,
Összeszorított szájjal –
Krisztus-követő bús próbálkozással,
Majd daccal, lobbanóval,
Fojtott igével és visszanyelt szóval,
Tenyérrel, mely sima örökké,
Csak a zsebben szorul ököllé –
Keserű, tehetetlen nevetéssel
Békülve meg akármi rendeléssel –
Nem csodálkozva már – és csodálkozva mégis,
Hogy rajtunk ez is, az is megesett:
Hordozzuk, testvéreim, ezt a hordhatatlan,
Kínszenvedést virágzó életet.

Ahogy lehet…

      Ez a nemes költői lélekben megfogant „Ahogy lehet…” – ez a megoldás sorsunk súlyos kérdéseire. Itt most gondoljunk vissza még egy szempillantás erejéig Arra, Akitől közülünk sokan szombaton vettek búcsút a földiekre nézve. Mert a távozó dr. Rednik András főorvos úr ezt az ahogy lehet életmegoldást élte oda elénk évtizedeken át. A Tőle való elköszönés alkalma, a monumentalitásában szépséges görög katolikus liturgia, a temetés Lélektől lelkes atmoszférája, az elhangzott beszédek mindegyike azt üzeni: így lehet, sőt talán inkább így kell! Ez a méltóságteljes búcsú arra is megtanít, hogy merjünk végre reális kategóriaként beszélni a többdimenziós gondolkodásmódról s a transcendenciáról. Nem a gyönyörű liturgiát végző Isten-szolgáktól, hanem a Kórház Legelső Emberének beszédéből hallottuk Szent Pál apostol Igéjét felolvasni így: ”Kérlek benneteket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a Lélek  egységét. Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki mindennek fölötte áll, mindent áthat és mindenben benne van. Mindegyikünk Krisztus  ajándékozásának mértéke szerint részesült a kegyelemben.  Ezért mondja az Írás: Fölment a magasba, magával vitte a foglyokat, s osztott az embereknek ajándékokat.” (Efezus 4:1-8 – katolikus fordítás) „…Ilyen Isten ajándék voltál Te nekünk. Köszönet érte a Mindenhatónak, és köszönet az általa adott életed munkájáért Neked” – mondta a Főigazgató.   

      Az is elhangzott Dr. Rácz Jenő főigazgató úr ajkáról (szintén szó szerint idézem a búcsú beszédből): „…Most előre mentél  egy  olyan  úton,  melyen  előbb  utóbb  mi  is   követni fogunk. Előre mentél, ahogy mindig is szoktál, hogy egyengesd azok útját, akik majd utánad mennek. Előre mentél, mert nyilván halaszthatatlan dolgod volt és feladatod lesz ott, ahol újra találkozunk…” Ez ott, abban a kontextusban és abban a légkörben egyáltalán nem tűnt úgy, hogy frázis vagy vallási szlogen lenne.

A 2012. esztendő farsangi üzenete – Vízkereszt után tíz nappal – így, ilyen dialektikusan indít el bennünket a további útjainkra. Dialektikusan – mondom – mert az életünk reálisan komor színeinek szövetét igyekszik átszőni a szivárvány palettájának  optimistább  gondolatokat is üzenő, reményteljesebb, vidámabb, derűsebb színeivel. Hogy menjünk tovább töretlenül, dinamikusan – a költői bölcsesség szavát és lelkiségét kölcsönkérve – ahogy lehet…            

 

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

 

Nagy Lajos kórházi lelkész