Hétkezdő meditáció – Archív – Az elhangzás dátuma: 2011.12.12. – Nagy Lajos áhítata

Hétkezdő meditáció 2011. december 12-én, hétfőn reggelre

(Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum)

Olvasandó: I.Péter 1:13

 

Annakokáért felövezvén elmétek derekait, mint józanok, tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet a Jézus Krisztus hoz néktek, mikor megjelen.

 

Mai hétkezdő meditációnkkal már Ádvent harmadik munkahetét nyitjuk meg. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen lélekkel s a szívünkben milyen gondolatokkal indulunk el ennek a Lélektől lelkes szent időszaknak a harmadik munkahetére. A hit, a keresztyén filozófia egyfajta sajátos individuális és közösségi hajtóerővé válhat a hétköznapok küzdelmeiben. Benne az Ádvent – ez a szent idő, ez a minősített idő – különleges dinamikát adhat a viharos életünknek – ha akarjuk. Ez a dinamika, ez a dinamizmus a hit többlete. Többlet, nyereség, vívmány és győzelem-esély – abban az értelemben, hogy van értelme az életküzdelemnek! Ha mégoly komisz a tényszerű körülmény-rendszer és az adott szituáció, akkor is? Igen, akkor is! Mert egy láthatatlan, ám mégis kézzelfogható reménység még van. Ennyire futja…

      Tersteegen Gellért 17. századi énekköltő már a maga korában úttörőként mondja: „…Csak rázd le, mi kötözne: / Hadd törjön éned össze…” (455. dícséret 3.)  Tudom, ez pontosan szembemegy a mai uralkodó széliránynak megfelelő, klasszikussá tolongó-törekedő-tülekedő,  introvertált, individualista filozófiának, sehova se vezető bölcseleti rendszernek, amely hangsúlyozza, sőt túlhangsúlyozza ha kell, ha nem az egyén, a személyiség érdekét. Érdek… De hova jutunk ezzel, ennek az egyéni érdeknek a  folyton-folyvásti hangsúlyozásával? Sehova!

Az ádventi Ige pedig azt tanácsolja: „Annakokáért felövezvén elmétek derekait, mint józanok, tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet a Jézus Krisztus hoz néktek, mikor megjelen.” Mi ez, ha nem egy magasabb szempont felmerülhető jogos ígényének proklamációja. Ki mond ilyet manapság?  Merthogy ennek az üzenetnek megvan az aranyfedezete. Csak körül kell nézni, csak meg kell vizsgálni. Aztán meg kell(ene) szívlelni!

Lássuk a mai Igét közelképben. Az előzmények tudatában és ismeretében hangzik a veretes kifejezés: „…annakokáért…”  Azt jelenti ez az archaikusságában gyönyörűséges szó, hogy azért, mert az előzmények úgy alakultak, ahogy alakultak… Azért, mert Jézus Krisztus egyszer már ténylegesen eljött s a keresztyén embernek tudnia kell: el fog jönni újra! Ez a második Ádvent központi üzenete, mondanivalója. Jézus jön! Ezért övezzétek fel elmétek derekait! Ez a keleti ember számára közismert kifejezés, illetve szókapcsolat, a derekak felövezése egyáltalában nem távoli Péter apostol levelének olvasóitól. Sőt, már az Ószövetség embere számára is sokatmondó a derekak felövezésének gondolata, amúgy képletes értelemben különösen is. Ma egy hete azt hallottuk, hogy a klasszikus bibliai szenvedőnek Jóbnak mondja az Úr:  „Nosza övezd fel, mint férfiú, derekadat, én majd kérdezlek, te meg taníts engem! Hol voltál, mikor a földnek alapot vetetettem? Mondd meg, ha tudsz valami okosat!” (Jób 38:3,4)

E plasztikus bibliai kép közelebb hozása érdekében lássunk egy rövid felvillanásnyi kortörténetet. A korabeli keleti ruhaviselet, a köpeny-szerű kabát gyakran akadályozta az embert a mozgásban, a cselekvésben, sőt a járásban is. Övvel összehúzva viszont elhárult az akadály a szabad mozgás tekintetében.

Ezért kéri az Ige – mintegy képletesen – a derekak felövezését. Ezt javasolja. Hogy az ádventi ember elméjének dereka legyen felövezve. Ádventben mindenképpen legyen ez így. Ne akadályozza semmi sem az elmét, a tudatot, a gondolkodást – no és persze természetesen a szívet se – a szabad mozgásban, a szárnyalásban. Szárnyalni Krisztus felé és az Ő mértéke szerinti élet felé  – ez az Ádvent!

Az ilyenek aztán – akik így vannak az Ádventtel – józanok és tökéletesen reménykednek. Miben is? Abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus már elhozott a földre első eljövetelekor és hozni fog újra, amikor – hogy is mondjuk a Hitvallásban, amikor „…lészen eljövendő…” másodszor. Az ádventi ember érzésvilágának tehát ezek a fő komponensei. Aki ezeknek birtokában van, az – és csak az – mondhatja magáról, hogy tényleg ádventi ember. Aki ádventi tudat és ádventi öntudat nélkül él, az pedig csak az emberi mivolta önszántából történt lefokozásának programját tűzi élete napirendjére. Az ilyen – az utóbbiak szerint gondolkodó – ember élete csupán csak biológiai létezés, örökkévaló mennyei távlatok nélkül, ádventi perspektívák nélkül.

Ezzel szemben az ádventi ember épp a józanság és a tökéletes reménység révén olyan életperspektívákhoz juthat, melyek egyenesen az örök életbe torkollanak, az örök élet felől biztosítanak bennünket. Vagyis: a gondolatiság szintjén – mintegy – máris kilépnek az immanens világ kereteiből s találkozást ígérnek a transcendenciával, illetve magával a Transcendenssel.

Madách Imre: „Az ember tragédiája” című monumentális drámai költeményéről alig fél évvel a megjelenése után,  Erdélyi János költőtársának írja: „Egész művem alapeszméje az akar lenni, hogy amint az ember Istentől elszakad, s önerejére    támaszkodva    cselekedni    kezd:   az   emberiség legnagyobb s legszentebb eszméin végig egymás után cselekszi ezt. Igaz, hogy min­denütt megbukik, s megbuktatója mindenütt egy gyönge, mi az emberi természet legbensőbb lényében rejlik, melyet levetni nem bír (ez volna csekély nézetem szerint tragikum), de bár kétségbeesve azt tartja, hogy addig tett kisérlete elvesztegetett erőfogyasztás volt, azért mégis fejlő­dése mindég előbbre s előbbre ment, az emberiség haladt, ha a küzdőegyén nem vette is észre, s azon emberi gyöngét, melyet saját maga legyőzni nem bír, az isteni gondviselés vezérlő   keze   pótolja,   mire   az   utolsó   jelenet  vonatkozik: »Mondottam ember: küzdj és bízva  bízzál!«” (Magyarország, 1862. szeptember 13.)

Ma a katasztrófák hírétől s a világválság nyögésétől hangos a földkerekség. Az Úr 2011. esztendeje Ádventjének üzenete pedig ez: „Annakokáért felövezvén elmétek derekait, mint józanok, tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet a Jézus Krisztus hoz néktek, mikor megjelen.”

Jókai Mór szerint “Az igaz ember hitét, meggyőződéseit
nagy katasztrófák sem képesek sarkaiból kifordítani.”
Nem kisebb tehát a tét, minthogy lehetőség szerint, jó esetben belássuk: egzisztenciális értelemben absolut testi-lelki- szellemi biztonság a Teremtő Istenbe s egyszülött Fiába, az Ádventben  eljövendő  Jézus  Krisztusba  vetett  szilárd hit. Ez

egy megalapozottan ajánlott ádventi útvonal. Legyen részünk  benne!     

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

 

Nagy Lajos kórházi lelkész