Hétkezdő meditáció – Archív – Az elhangzás dátuma: 2011.12.05. – Nagy Lajos áhítata

Hétkezdő meditáció 2011. december 5-én, hétfőn reggelre

(Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum)

Olvasandó: Jób 38:2-13

 

Ki az, aki elhomályosítja az örök rendet tudatlan beszéddel? Nosza övezd fel, mint férfiú, derekadat, én majd kérdezlek, te meg taníts engem! Hol voltál, mikor a földnek alapot vetettem? Mondd meg, ha tudsz valami okosat! Ki határozta meg mértékeit, ugyan tudod-é; avagy ki húzta el felette a mérő zsinórt? Mire bocsátották le oszlopait, avagy ki vetette fel szegeletkövét; Mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vígadozának? És kicsoda zárta el ajtókkal a tengert, amikor előtűnt, az anyaméhből kijött; Mikor ruházatává a felhőt tettem, takarójául pedig a sűrű homályt? Mikor reávontam törvényemet, zárat és ajtókat vetettem eléje: És azt mondtam: Eddig jöjj és ne tovább; ez itt ellene áll kevély habjaidnak!Parancsoltál-e a reggelnek, amióta megvagy? Kimutattad-é a hajnalnak a helyét? Hogy belefogózzék a földnek széleibe és lerázassanak a gonoszok róla.

 

Nyomasztó és az Ádventhez teljesen méltatlan hírektől,  történésektől és a róluk szóló tudósításoktól hangos a sajtó és sajnos így verdes a sajgó magyar szívünk is. Válság válság hátán az egész világon és mindennek a tetejébe most ez a többszörös sokkolás, mint döbbenetes és bizarr ádventi ajándék: leminősítések. Az ember óhatatlanul s bizony-bizony – bocsánat – egy kicsit útálkozva is, de kénytelen- kelletlen megtanul bizonyos neveket és közgazdasági szak-szavakat, kifejezéseket: hitelminősítők, Standard&Poor’s, Fitchrating’s, Moody’s, deficit, költségvetési hiánycél, konszolidáció, bóvli-ország…  Nem sorolom tovább.

Ezek a nevek, szavak és fogalmak korábban nem hogy nem játszottak szerepet az életünkben – igaz, nem is hiányoztak – de sokan egyszerűen nem is igen tudtunk róluk, hogy léteznének. És ebbe a kicsit háborgó hangulatunkba beleharangoz az Ige, valami olyasfélére akarva felhívni a figyelmünket, hogy ha egyszer ezek a felháborító dolgok és fogalmak olyan viszonylag újkeletűek, akkor nem kellene gyógyítani az általuk okozott sebeket valami olyannal, ami régebbi és kipróbált?

Ilyen kontextusban hangzik fel a szentíró ajkán a hallott eszméltető kérdés sorozat. Ezek a súlyos kérdések, mint költői kérdések  – a rájuk adható nyilvánvaló válaszokkal együtt – azt akarják minden zavaró és lélekölő külső körülmény ellenére a lelkünkre kötni és ádventi szívünkbe vésni, hogy a Teremtő Isten előbb volt mindennél. Ezért aztán az Ő szava hiteles szó – a szavak hitelvesztett mai világában is. Ő teremtő szavával szólt – a Biblia első lapján olvassuk: „…Legyen világosság; és lett világosság…Hajtson a föld gyenge füvet…gyümölcsfát… És úgy lett…Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválasszák a  nappalt az éjszakától…És úgy lett…”      (I.Mózes 1:3,11,14,15) És így tovább, majd a végén felhangzik a döntő minősítés „…És látta Isten, hogy jó.” (I.Mózes 1:21)  

Az ám! Amit Isten teremtett az egyszerűen jó. Nem király, nem bombajó, nem tök jó, nem frankó – hanem csak így egyszerűen: . Mert Isten jónak minősítette. Márpedig Isten minősítése mindig, minden körülmények között megállja a helyét. Ő az egyedüli hiteles minősítő. Nem ám más!  

Mai alapigénkben maga a Teremtő Isten szólal meg s azt kérdezi Jóbtól, a klasszikus bibliai szenvedőtől: „Hol voltál, mikor a földnek alapot vetettem…” Vagyis, magyarán: lásd, milyen porszem vagy a Teremtőhöz képest! Majd hosszú fejtegetés következik, további súlyos kérdéseket feltéve.

Mindegyik kérdés egy-egy önálló szelete az Isten és az ember közötti nyilvánvaló különbség hiteles felvázolásának. Ennek a lényege célirányosan az, hogy az ember végre  belássa kompetenciájának határait és cselekvőképességének korlátait: „Eddig jöjj és ne tovább; ez itt ellene áll kevély habjaidnak!”  Mert „ki az, aki elhomályosítja az örök rendet tudatlan beszéddel….” – hallottuk. Ez a kérdve kifejtő módszer egyúttal idvezítő módszer. Valószínűleg a retorika, a pedagógia és a filozófia csúcsa. Mert felvillant egy magasabb szempontot, egy minden bizonnyal egyedül idvezítő modus vivendit.

Végül Márai Sándor: „Füveskönyv”-éből idézem: „Ez a nehéz óra a férfiéletben. Legtöbben elbuknak ilyenkor. Csak az marad ember és férfi, aki meg tud hajolni az emberi nyomorúság előtt, beéri az egyetlen ranggal, melyet ember viselhet: a munka tudatának és a segítőkészség, a türelmes méltányosság rangjával, s elutasít mindent, amit a világ értéktelen elismerésben adhat neki. Gondold csak meg ilyenkor, milyen aljas emberek viselik a legmagasabb címeket és rangokat! Hivalkodnak érdemrendekkel. Maradj, címtelenül és dísztelenül, ember. S akkor csakugyan lesz valamilyen rangod az emberek között. Máskülönben csak méltóságos vagy kegyelmes úr leszel – ilyen szerény vagy? Azt hittem, többre vágyol.”

Vággyunk többre! Hogy ne más, hanem Isten minősítsen! „Nosza övezd fel, mint férfiú, derekadat, én majd kérdezlek, te meg taníts engem! Hol voltál, mikor a földnek alapot vetettem?” Erről az ádventi derék felövezésről Isten segítségével még majd mához egy hétre is hallunk.

 

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

 

Nagy Lajos kórházi lelkész