Hétkezdő meditáció – Archív – Az elhangzás dátuma: 2011.11.28. – Nagy Lajos áhítata

Hétkezdő meditáció 2011. november 28-án, hétfőn reggelre

(Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum)

Olvasandó: Galata 4:4

 

Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt lévőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot.

 

Tegnap nulla óra óta Ádvent van. A Világkeresztyénség – sőt a világ nem keresztyén része is  akarva-akaratlan – részese, mégpedig tevékeny részese a szorgos ádventi előkészületnek. Benne van a levegőben, hogy valami – vagy helyesebben: Valaki – jön. Itt – s mindenhol – rendet kell (kellene) tenni! Mert várakozásban van az emberiség. Ez olvasható le az arcokról, láthatóan – vagy csak lelki szemekkel látva a láthatatlant. Az ádventi vásárok forgatagában – képzeletben vagy akár valóságosan is – megkérdezünk tíz embert: miért e sürgés-forgás? A tíz közül garantáltan legalábbis kilenc holtbiztos, hogy rávágja, rávágná: hát nem tudja, jön a Karácsony, ajándékozni „kell”!  Hm. Mi az, hogy kell? Ezek szerint ez kényszer? Merthogy az Ádvent a generális és muszáj  ajándékozásra való felkészülés ideje? Jaj, dehogyis! Ha mégoly hatalmas mértékben félrevezetnek is bennünket a reklámok, az akciók, akkor sem.

Annyi tény, hogy az Ádvent a Karácsony előszobája. Miért, merthogy mi is történt az első Karácsonykor? Az, hogy „mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt lévőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot.” Így most már kezd(het)em érteni, miért e sürgés-forgás. Ez azért mégsem semmi hír! Tehát az első Karácsony ezt jelentette az emberiségnek? Igen. Ezt.

Innentől fogva aztán érthető a Karácsony előtti, négy héten át tartó ádventi sokadalom. Miért is? Hát mert meg kell adni a módját a várakozásnak. A gyerekek, ha megkérdezi őket valaki: mi is az Ádvent  – aranyosan rávágják: Hát a várakozás… No persze. De mire, kire való várakozás?

Visszaemlékezem. A múlt század nyolcvanas éveiben – főként az évtized vége felé, mindenféle szelepkioldó, átmeneti adó-, vám- és valuta kedvezmények keletkeztek. Ez volt a rendszer összeomlása előtti kapkodás látszat jótékonykodási mellékterméke. És az ország minden tájáról megindult a tárgyiasult zarándoklat, a fétis-szerű ajándéktárgyak megvásárolása érdekében Nyugatra irányuló jellegzetes ádventi bevásárló turizmus keretében. Pöfögtek-füstöltek a jó öreg járgányok, mint múzeumi szökevények, groteszk módon, látható túlzással felszerelt otromba nagy tetőcsomagtartóval a hátukon Oberwartba, Oberpullendorfba, Wienerneustadtba és a többi határmenti ausztriai településre döcögve. Hogy hazahozzák a borzasztóan kedvezményes áron megvásárolandó abszolút nem energiatakarékos Gorenje hűtőszekrényt, a bóvli, valódi márka nélküli taiwani muzikcentert és a koreai gyártású televíziót. Szánalmas és egyúttal komikus látvány volt az akkor még nagyon is szigorúan őrzött határállomásokon a kígyózó kocsisor. Visszafelé már mindegyik keleti csodamárka tetején hatalmas papírdoboz. Ez a doboz rejtette a kincset, az akciósan – úgymond  nagyon kedvező áron – az úgynevezett személyes valutakeretet felhasználva megvásárolt ádventi szerzeményt, a repesve várt karácsonyi ajándékot. Aztán amikor a kocsisor első tagja beérkezett az áhított célba, a lefüggönyözött vámőr bódéhoz,  felhangzott az osztrák vámos ajkán a harsány rutin mondat: Haben Sie etwas zuverzollen? (Van Önnek valami elvámolnivalója?) Közben a szolgálatot teljesítő arcán  – ha jó fej volt – mosoly, mégpedig időnként megalázó mosoly volt látható. Aztán ment minden, mint a karikacsapás. Nyelvet váltott a legény s a papírokat már magyarul kérte. Kitöltötték a mehrwersteuer elengedésére vonatkozó kérelmet, azt be kellett dobni szigorúan még a senkiföldjén a postaládába. Majd felhangzott a sóhaj a Trabantban, Wartburgban, Dáciában, Ladában, Moszkvicsban, Zaporozsecben: Hála Istennek megúsztuk… Merthogy az volt ám a nagy attrakció tétje: ami volt még a szekérben; ki mit tudott átcsempészni a határon a vámfizetési kötelezettség elmulasztásával. Így vígadt a magyar akkor. Így készült a Karácsonyra.        

Ezzel – s a nemsokára elérkezett úgynevezett rendszerváltással – el is jött volna a rettenetes átkos korszak vége. Lezárult egy fejezet. De jött valami más a mai Ádventben. Mi jött? Az, hogy manapság már begördülnek – itthon – a gigantikus bevásárlóközpontok parkolóiba a méregdrága svájci frankért iszonytatóan magas hitelre vásárolt,  korábban még seholse volt Opelek, Fordok, Volkswagenek, Renaultok és Peugeotok s aztán a belőlük való kikászálódást követően kezdődik egy másfajta cirkusz. A zsongító zene, a tömeg, a kavalkád, a tülekedés s bent a mammut-árubőség hatalmas halmán a szemtelen, lelketlen, néhol izléstelen reklám kampány: Ezt vedd meg, most csak ennyiért, azt vedd meg, kettőt kapsz egynek az áráért…

Eltűnődöm. Vajon ezt akarta a Teremtő a Karácsonnyal? Hogy előtte ez a gerjesztett neurotikus vásárlási láz legyen úrrá heteken át mindenen és mindeneken? Nem hiszem. Sőt tudom, hogy nem! Ő mást akart. Ő azt akarta – s azt akarja ma is – hogy a világ lássa be az Ige üzenetének fontosságát: „Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt lévőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot.”

Az eljövendő Karácsony valójában nem egyébről, hanem csak erről szól. Tehát nem kellene a kiáltó ellentétet sugalló külső körülményekkel másra terelni az emberiség figyelmét. Nem az árubőség a lényeg. Hanem az, amit Szent Pál apostol így fogalmaz meg: „Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?” (Róma 8:32)

A bevásárló központokban, az erőltetetten korán kitelepített és ránk telepedett ádventi-karácsonyi vásárokban ez az ajándék nem vásárolható meg. Mert nincsen standja, nincsen sátra és nincsen reklámja sem. De ettől még a leghatalmasabb karácsonyi ajándék az. Az Isten karácsonyi ajándéka. Erre az ajándékra kellene rástartolnunk. Mert ez valami mást, valami jobbat, valami mindennél többet, valami időtállóbbat, valami örökkévalót ígér: „Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt lévőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot.”             

Áldott Ádventet kívánok! Nem a vásárlási kényszer mesterséges és emberellenes-Isten-ellenes felfokozásával. Hanem azzal a lelki többlettel, amit nekünk az Ádvent igazi tartalma, nem talmi értéke, hanem valóságos üzenete hordoz. Így készüljünk ebben az Ádventben a Karácsonyra!

 

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

 

Nagy Lajos kórházi lelkész