Hétkezdő meditáció – Archív – Az elhangzás dátuma: 2011.05.02. – Nagy Lajos áhítata

Hétkezdő meditáció 2011. május 2-án, hétfőn reggelre

(Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum)

 

Olvasandó: Ésaiás 49:15

 

Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én terólad el nem feledkezem.

 

Tegnap Anyák Napja volt, az édesanyák vasárnapja. Az Anyák Napja gondolatköre még a legdurvább lelkületű ember szívéből is mély érzelmeket képes felszínre hozni. Olyanokéból is, akikben – úgy tűnt – kihunyt már minden emberi érzés. A 20. század végén az Amerikai Egyesült Államokban egy neves lélekgyógyász különféle pszichológiai kísérleteket végzett e területen.

Egy fegyenctelepen, ahol rablógyilkosok és mindenféle köztörvényes bűnözők töltötték sok esetben életfogytig terjedő börtönbüntetésüket, találomra kiválasztott száz elítélttel folytatták le a kísérlet sorozatot. Ennek egyik fázisában a fogvatartottaknak teszt kérdésekre kellett válaszolniuk. Volt egy ilyen kérdés: Mikor érzi úgy, hogy igazán ünneplőbe öltözik a szíve s a leginkább alkalmas pillanatokat éli át a bűnbánattartásra? – Nagypénteken, Szilveszterkor vagy Anyák Napján?  A  megkérdezettek  94%-a  válaszában azt húzta alá, hogy leginkább Anyák Napján öltözik ünneplőbe a szíve és e nap a legalkalmasabb neki a bűnbánattartásra.

Egy másik kísérlet során mikroelektronikával működtetett műszereket csatlakoztattak az elítéltekre. Ezek az okos műszerek hajszálpontosan mérték a lélek különféle reakcióit. Mégpedig a pillanatnyi pulzusszám, a szívdobogás mértéke, a verejtéknedvek képződésének intenzitása és egyéb biológiai, illetőleg   fiziológiai   tünetek,   valamint   ezek   komplexitása révén. Az elítéltek a műszeres vizsgálat ideje alatt egy hangszóróból egymás után tíz közérthető fogalom, illetve fogalom pár felsorolását hallották. Ilyeneket, hogy szeretet, gyűlölet, bűn, büntetés, halál, kegyelem, bocsánat, kegyelmi kérvény, szabadulás, végül pedig, hogy Anyák Napja. A vizsgált személyek 97%-a(!) esetében a műszerek mutatója akkor mozdult ki a legerőteljesebben, amikor ez hangzott el: Anyák Napja.

Mi nem kísérletezünk egymással. Viszont felhangzik e mélyzengésű szópár: Anyák Napja. Az Ige összefüggésében is: „Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián?” „Hát – tényleg – elfeledkezhetik-é…?” Énünk legbelsejéből, tudatunk legteljesebben józan belátásából tör fel az egyértelmű felelet: Nem! Nem, soha nem történhet ez meg! A történelem egyetlen korszakában sem. Jöhetnek bármilyen irányzatok. Születhetnek akármilyen ideológiák, az anya – az édes jó anya mindig az lesz, aki volt a teremtés hajnalán, amikor elhangzott feléje a teremtő isteni akarat: „Felette igen megsokasítom viselősséged fájdalmait, fájdalommal szülsz magzatokat…” (I.Mózes 3:16) – így szól az Úr. Aztán ez a fájdalom azóta különféle válfajokban teljesedett ki az édesanyák számára a gyermeknevelés     fájdalmasan     nehéz,     ám     fájdalmasan gyönyörűséges szakaszaiban.

Tudjuk, vannak az édesanyai életpályának fenséges és gyönyörűséges szakaszai. Az áldott anyaság azonban egyszersmind mélységeket, az élet mélyútjait is magába foglalja. Amikor beteg a gyermek. Vagy amikor – úgy tűnik – átmenetileg vagy akár hosszú távon is tékozló fiúvá vagy épp tékozló leánnyá válik az édesanya méhének fájdalommal szült gyümölcse. Az anya, az édes jó anya azonban akkor is, ott is, azokban  a  fájdalmas  történetekben  is  édes  jó  anya  marad. Akire vonatkoztatva csupán csak költői kérdés a prófétai szó: „Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én terólad el nem feledkezem.”

Az édesanyai szeretetnek az isteni szeretettel, a mennyei édes Atya szeretetével van rokonsága. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3:16) Valami ilyesmi mélységű és komolyságú szeretet az édesanyáké. Az ő szeretetük kétségkívül a mennyei Atya szeretetéből táplálkozik. Az édesanyában a mennyei Atya lelke lakozik.

Meditációnk befejezéséül kérem, gondoljon ki-ki az édesanyjára. Segítsen ebben Nagy Ferenc: „Édesanyám” című verse. Íme:

 

Van egy szó, van egy név ezen a világon,

Melegebb, színesebb, mint száz édes álom.

Csupa virágból van, merő napsugárból.

Ha ki nem mondhatod, elepedsz a vágytól.

Tisztán cseng, mint puszták estéli harangja,

Örömében sir az, aki e szót hallja.

Ártatlan kisgyermek, csöpp gügyögő hangja,

Amikor gőgicsél, mintha volna szárnya.

Amikor a szíved már utolsót dobban,

Ez az elhaló szó az ajkadon ott van.

Mehetsz messze földre, véres harcterekre,

Ez a szó megtanít igaz szeretetre.

Bánatban, örömben – ver az Isten vagy áld,

Hogyha elrebeged, már ez is imádság.

És ha elébed jön könnyes szemű árva,

E szóra felpattan szíved titkos zárja.

 

Drága vigasztalás ez a szó, ez a név,

Királynak, koldusnak menedék, biztos rév.

Te vagy legboldogabb, nem gyötörnek gondok,

Ha keblére borulsz és el kinek mondod?

S ha szomorú fejfán olvasod e nevet,

Virágos sírdombon a könnyed megered.

Van egy szó, van egy név, valóság, nem álom,

Nekem a legdrágább ezen a világon.

Ez a legforróbb szó, az én legszebb imám,

Amikor kimondom: anyám, édesanyám.

Úgylegyen! – Soli Deo Gloria!

 

Nagy Lajos kórházi lelkész