Hétkezdő meditáció – Archív – Az elhangzás dátuma: 2010.09.20. – Nagy Lajos áhítata

Hétkezdő meditáció 2010. szeptember 20-án, hétfőn reggelre

(Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum)

 

Olvasandó: Ésaiás 38:1-5,9,15-17

 

Azon napokban halálos betegségbe esett Ezékiás, és eljött hozzá Ésaiás Ámós fia, a próféta, és mondta néki: Ezt mondja az Úr: rendeld el házadat, mert meghalsz és meg nem gyógyulsz! És Ezékiás arccal a falnak fordulván, könyörgött az Úrnak, és mondta: Oh Uram, emlékezzél meg arról, hogy én előtted jártam, igazságban és egész szívvel, és hogy ami jó előtted, azt műveltem! És sírt Ezékiás keservesen. És lett az Úr beszéde Ésaiáshoz, mondván: Menj el, és mondd Ezékiásnak: így szól az Úr, Dávidnak, atyádnak Istene: Hallottam imádságodat, láttam könnyeidet, ímé, még napjaidhoz tizenöt esztendőt adok…Ezékiásnak, Júda királyának följegyzése, mikor megbetegedett, és betegségéből fölgyógyult…Mit mondjak? Hogy szólott nékem és Ő azt meg is cselekedte! Nyugton élem le éveimet lelkem keserűsége után! Oh Uram! Ezek által él minden! És ezekben van teljességgel lelkem élete. Te meggyógyítasz és éltetsz engemet! Ímé, áldásul volt nékem a nagy keserűség, és Te szeretettel kivontad lelkemet a pusztulásnak verméből, mert hátad mögé vetetted minden bűneimet!    

 

Legkedvesebb tanárom a teológián, az áldott emlékezetű Dr. Sarkadi Nagy Pál professzor úr nagyon sokszor elmondta a beszédírás – sok közül egyik, de – szerinte igen fontos aranyszabályát. Ez így hangzik: Ne prédikálj magadtól, magadból, még kevésbé magadról! Ez a szabály arra a minősített teológiai ígényre s egyúttal sarkalatos reformációi elvre   utal,  amelyet  szinte  jelszó  szerűen  a  reformáció  így fogalmazott meg: Sola Scriptura! Vagyis: Egyedül a Szentírás! Azt jelenti ez, hogy a Biblia abszolút zsinórmérték és abszolút tekintély kell legyen; a Szentírás egyetemes üzenete szólaltatandó meg az ember számára, amelyben a lehető legritkább esetben kaphat csak hangsúlyt a szubjektívitás, a személyes hangvétel és a személyes jellegű bizonyságtétel, tanuságtétel.

Legyen szabad nekem most az imént hallott ószövetségi történet mondanivalója kapcsán kivételesen személyes szót mondanom, amely szándéka szerint szeretne bizonyságtétel, tanuságtétel lenni.

Napra pontosan 35 évvel ezelőtt, 1975. szeptember 20-án Balatonarács területén motorbalesetet szenvedtem. Kórházunk Baleseti Sebészetére kerültem. Hamar kiderült: a jobb térdem súlyosan összeroncsolódott. A külső sérülések miatt csak hetekkel későbben kerülhettem műtőasztalra. A hosszú operáció során megállapításra került: a térdkalács nem reponálható, ezért dr. Szabó László főorvos úr a total patellectomia (a térdkalács, a patella teljes eltávolítása) mellett döntött. Az altatásból felébredve ezzel a nem túl kecsegtető hírrel kellett szembenéznem. Hónapokkal későbben, a rögzítő gipsz lekerülése után rendkívül siralmas kép tárult elém. A teljesen elvékonyodott, izomzatában sorvadt láb, a hatalmas műtéti területtel elképesztő látványt nyújtott. Bottal egy-két lépést képes voltam ugyan megtenni, de a térdhajlás funkció nulla volt. Hamar megtudtam: ez a hajlásszög kérdés nyomasztó; kitartó, fájdalmas, fáradságos és hosszadalmas utókezelés (gyógytorna, elektroterápia) esetén is a térdkalács hiánya miatt minimális hajlásszög elérése prognosztizálható. Dr. Szabó László főorvos úr meg is jegyezte a távozásomkor: Még szerencse, hogy  nem  katolikus pap  s  így nem kell térdelnie… Aztán elkezdődött a torna és az egyéb utókezelés – hetente háromszor több óra… Két hónapos küzdelem után megindult a javulás. Napról napra nagyobb  hajlásszöget kezdett mutatni a térdem. A felülvizsgálat alkalmával a Főorvos Úr így szólt a gyógytornászhoz: A funkció jelenleg 3o fok, ez is csoda, most már ne folytassák, mert kizárt a további eredmény. Dr. Menyhárt Károlyné gyógytornász pedig négyszemközt nekem azt mondta: Nem hagyjuk abba, hanem imádkozunk és tornászunk tovább… Így történt. Aztán tíz hónappal a baleset után elértük a teljes térd-funkciót. Azóta – immár Isten kegyelméből 34 esztendeje – le tudok térdelni, kerékpározni, futni tudok, ha kell. Én így mondom: csoda történt. Van olyan traumatologus és ortopéd sebész orvosi vélemény, miszerint az izületek átvették a hiányzó patella emelő szerepét és egyéb funkcióját…

De vissza az Igéhez. A hallott ószövetségi történetben Ezékiás, Júda királya áll elénk. Halálos betegségében szabályszerű, audícióval is párosuló vízió során egyértelmű isteni üzenetet kap: „…Rendeld el házadat, mert meghalsz és meg nem gyógyulsz!” A király pedig nem végrendelkezik, ahogy az ilyenkor illik, hanem imahadjáratba kezd. Kitartó és állhatatos az imádkozásban. Majd hangzik – úgy tűnik – nemcsak feléje, hanem a föld végső határáig sok hasonló reményteljes sorsú felé a felmentés: „…Hallottam imádságodat, láttam könnyeidet, ímé, még napjaidhoz tizenöt esztendőt adok.” A megható, szép történet vége pedig az, hogy Ezékiás király hálaimája hallható: „Ímé, áldásul volt nékem a nagy keserűség, és Te szeretettel kivontad lelkemet a pusztulásnak verméből…”

A kérdés az: ma lehetséges-e, megtörténik-e ilyesmi? A válasz pedig: ilyen tartalmakkal, ilyen kontextusban minden bizonnyal igen!

Bizony, lehet áldássá ma is – esetlegesen, alkalmasint nemcsak a betegség, de – a küzdés, a sikertelenség, a meg nem értettség, a megaláztatás, a bántás, a sértés, a baj, a gond – a próba is.

Végül Pécselyi Király Imre XVII. századi himnuszának soraival mondjuk:

 

Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom,

Ily beteg voltomban nincs kitől gyógyulnom:

Nincs ily fekélyemből ki által tisztulnom,

Veszélyes vermemből és felszabadulnom.

 

(Református Énekeskönyv, 226. dícséret 1.)

Úgylegyen! – Soli Deo Gloria!

 

                                                                                   Nagy Lajos kórházi lelkész