Hétkezdő meditáció – Archív – Az elhangzás dátuma: 2010.09.06. – Nagy Lajos áhítata

Hétkezdő meditáció 2010.szeptember 6-án, hétfőn reggelre

(Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum)

Olvasandó: V.Mózes 34:4 és Lukács 8:50

 

És monda nékitudniillik Mózesnek az Úr: Ez a föld az, amely felől megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak, Jákóbnak, mondván: a te magodnak adom azt. Megengedtem néked, hogy szemeiddel lásd, de oda nem mégy át.

 

És a másik idézetben Jézus mondja: …Ne félj, csak higgy…

 

Két egymástól látszólag független, időben pedig nagyon távoli keletkezésű bibliai üzenetet olvastam. Az első arról szól, hogy Mózesnek bepillantást enged ugyan az Úr az Ígéret Földjére, de kerek perec megmondja neki: ő már nem mehet be oda, csak utódai. A másik Ige pedig egy jézusi mondás, amely azonban még így, kontextusából, szövegkörnyezetéből kiragadottan is sokatmondó.

      Az iskolai tanévkezdések napjait éljük. Az érintett családok – ahol iskolás korú gyermek van – eléggé megpróbáltan, fáradtan s leürített bankszámlával indulnak az őszelő hónapja élet-akadályversenyének állomásai felé. Az évszázados hidegrekordjával ránk köszöntött szeptember feltette a koronát a szeszélyes nyárra, amely felváltva szolgált melegrekorddal és számos szélsőséges időjárási anomáliával, sőt természeti katasztrófával is. Így állunk hát itt, szeptember legelején, várva a helyzetünk (helyzeteink) konszolidálódását, jobbra fordulását. Mert tele vagyunk szorongással, nemcsak a rendkívüli időjárás miatt, hanem rezignáltak vagyunk más egyéb lehúzó tényezők miatt is. És aki mást mond, az vagy konfabulál, vagy cinikus, vagy egyszerűen nem mond igazat. De  lássuk  a  pozitív  feloldási  szándékot, a pozitív megoldási kísérletet. Ha van ilyen egyáltalán. Nos, egy biztosan van.

Ez pedig a hit. Az Istenbe vetett kristálytiszta hit, amely útakat és módokat mutat –  a remélt megoldás ígéretével. A kérdés csak az: ígényeljük-e ezt a fajta segítséget, kipróbáljuk-e ezt a kísérletet?

Martin Luther Kingről, az 1925. január 15-én, az Amerikai Egyesült Államok Atlanta államában született s 1968. április 4-én Memphis államban 39 évesen meggyilkolt Nóbel-békedíjas baptista lelkész, afroamerikai polgárjogi harcosról írja Lillie Patterson a következőket:

 

Martin Luther Kingnek volt egy álma: hogy minden embert felszabadítson az elnyomás alól, bőrszínre való tekintet nélkül. Életét a fekete közösség szolgálatának szentelte, hogy beteljesítse az álmot.

 

Mi lett volna, ha belehal az 1958-as harlemi késelésbe, kérdezte a közönségtől? Elszalasztotta volna élete nagy élményét: a feketék harcát a szabadságért. Nehéz napok várnak rá, mondta, a zavar és a kétség napjai. De ez nem tántorította el, épp ellenkezőleg. „Nekem igazán nem számít. Mert jártam azon a hegytetőn… Letekintettem és láttam az Ígéret Földjét.” És az embereknek, akiket szolgált, megjövendölte: „Lehet, hogy én nem jutok el oda veletek, de azt akarom, hogy tudjátok, hogy népünk el fog jutni az Ígéret Földjére. Ezért ma este boldog vagyok. Semmi sem aggaszt. Senki emberfiától nem félék.”

 

Lám-lám! A kiműveltebb emberfő, a lélektanilag másoknál érzékenyebb személyiség így felül tud emelkedni a súlyos gondokon! Lehet ezt ma is követni? Nyilván lehet vagy lehetne!

Amikor életünk mélyútjait járjuk – ahogy mondani szoktuk: „alapból” leszegett fejjel – akkor gondolnunk lehet, szabad, sőt kell gondolnunk arra: voltak előttünk mások is, akiknek nehéz s még nehezebb külső körülmények között kellett megharcolniuk életharcukat.

Ők azonban – sorolhatnánk reggelig, hogy kik ők, Mózes, Jézus Krisztus, Albert Schweitzer és sokan mások – mindvégig állhatatosak maradtak.

Amikor most újabb akadályokat venni indulunk az élet küzdőterére, ez iskolakezdő szeptember elejei hangulatban, legyen legfőbb támaszunk az Ige. Pozitív töltésével, mindennek ellenére való pozitív gondolatokat ébreszteni akaró üzenetével. Megszólal ugyanis soraink között a minden – hangsúlyozom: minden – aggodalmat eloszlatni akaró jézusi szó: „…Ne félj, csak higgy…”

 

Úgylegyen! – Soli Deo Gloria!

 

                                                                       Nagy Lajos kórházi lelkész