Hétkezdő meditáció 2016.09.19. –Nagy Lajos áhítata

Hétkezdő meditáció 2016.szeptember 19-én,hétfőn reggelre

(Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrum)

 

Olvasandó: Lukács 19:45-48

 

Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni az árusokat, ezt mondva nekik: Meg van írva: „Az én házam imádság háza lesz”, ti pedig rablók barlangjává tettétek. Ezután naponként tanított a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői arra törekedtek, hogy elveszítsék őt, de még nem találták meg a módját, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép odaadó figyelemmel hallgatta őt.

 

Kilencedik alkalommal hajolunk a Lukács evangéliuma Igéi fölé. Lépésről lépésre haladva a 18. fejezet elejétől, ma immáron a 19. fejezetnek is a végére értünk. Mindössze egy szakaszt hagytunk ki, a virágvasárnapi történetről szóló tudósítást, meg is indokoltuk akkor, hogy miért.

Ez a mai, mindössze négy versből álló idézet ezt a címet viseli: Jézus megtisztítja a templomot. Ez a történet kivételesen nem csak Máté és Márk, hanem még János evangéliumában is megtalálható.  A másik két szinoptikus evangélium, Máté és Márk, Lukácshoz hasonlóan csak viszonylag röviden tudósít az eseményről. Nem így János, aki evangéliumában új elemekkel is szolgál a történet tanulságát illetően. Ez utóbbi, a János szerinti leírás 2014. április 14-én már szerepelt a repertoárunkban és hosszabban is taglaltuk  a benne történteket. Ez a korábbi meditáció az ötödik meditációs kötet 71-74. oldalain található.

Most azonban koncentráljunk a lukácsi leírásra: „Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni az árusokat, ezt mondva nekik: Meg van írva: >Az én házam imádság háza lesz<, ti pedig rablók barlangjává tettétek…”

      Azután…? Igen. Az után, hogy lezajlott a virágillatos, színpompás, hozsannázós euforikus jeruzsálemi bevonúlás és Jézus totális ünneprontásként megkapja a farizeusoktól: „…Mester, utasítsd rendre a tanítványaidat! De ő így válaszolt: Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.” (Lukács 19:39,40) Majd még azzal folytatódik a korábbi hangulat hirtelen borússá válása, hogy drámai képsorok következnek: „Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, és így szólt: Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető útat! De most már el van rejtve a szemed elől. Mert jönnek majd rád napok, amikor ellenségeid ostromfalat emelnek körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak, földre tipornak téged és fiaidat, akik falaid között laknak, és kő kövön nem marad benned, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.” (Lukács 19:41-44)

Tehát ezek után, ilyen előzményeket követően  vezet Jézus útja a templomba. Most nem azért megy be, hogy kicsit megpihenjen s közben imádkozzon. Ezúttal más ok motiválja a templomba való betérését. Tudomására jutott, hogy a templomot némelyek – ahogy mondani szoktuk: – nem a rendeltetésének megfelelően használják. Sőt, teljesen nyilvánvaló, hogy megszentségtelenítik. Nosza tehát, az a mostani templom- látogatásának a határozott célja, hogy eltávolítsa onnan a nemkívánatos elemeket. Lukács szűkszavúan csak árusokról, azaz mindenféle áruval kereskedő házalókról szól.

A másik evangéliumi tudósításokban azonban azt olvassuk, hogy ott voltak a pénzváltók is, sőt, még az állatkereskedők az állataikat is beterelték az Isten házába. Micsoda botrány! Nem csoda, hogy Jézus haragra gerjed ellenük.

Itt, Lukácsnál azt halljuk, hogy „csak” szóval – nyilván határozott hanggal – űzi ki az árusokat. Újra csak hivatkoznunk kell azonban arra, hogy a másik evangéliumok bővebb információkkal is szolgálnak. Ezek szerint Jézus nyilvánvalóan jogos haragjában s indokolt felháborodásában  nem csak a szelídből egyre határozottabb hangfrekvencián kiált a betolakodóknak. Hanem tettlegességre is ragadtatja magát. „…Felborította a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit…” (Márk 11:15) Majd pedig hirtelen „kötélből – alkalmi – korbácsot csinált, és kiűzte mindet a templomból a marhákkal és a juhokkal együtt…” (János 2:15)

Az, hogy mindezenközben azt kiáltja: „…>Az én házam imádság háza lesz<…” – így jövő időben fogalmazva – kettős értelmű kijelentés. Egyfelől utal a templom jelenlegi – akkori – küldetésére és rendeltetésére. Másfelől viszont, perspektívikusan, jövőt idézően arra figyelmeztet: a templomot átmenetileg, időlegesen sátáni módon meg lehet szentségteleníteni. Sőt! Még le is lehet rombolni. De vigyázat! „…Mert az idők – s benne a napok, minden nap és az emberek, tisztelet a kivételnek – gonoszak.” (Efézus 5:16)  

Ez a minősített gonoszság ma is tarol. Ma is előfordul világszerte, hogy valakik tudatlanságból vagy épp nagyon is céltudatosan megszentségtelenítik a templomot. De, a Jónás, a niniveieknek csak ítéletet és nem kegyelmet hirdető  próféta vívódó, sőt néhol ellentmondásos próféciája alapján Babits Mihály által megfogalmazottak ma is megállják ám a helyüket:

…Mert látá az Úr, hogy ott egyik-másik

Szívben még Jónás szava kicsírázik

Mint a jó mag ha termőföldre hullott,

S pislog mint a tűz mely titkon kigyulladt.

S gondolta: „Van időm, én várhatok.

Előttem szolgáim, a századok,

Fujják szikrámat, míg láng lesz belőle;

Bár Jónás ezt már nem látja, a dőre.

Jónás majd elmegy, de helyette jő más,”

Így gondolá az Úr; csak ezt nem tudta Jónás…

 

(Babits Mihály: Jónás könyve)

 

Szóval, látott már sok mindent ez a jó öreg történelem. Legfőképpen pedig rendre azt, hogy Isten, a Történelem Ura vár. Kivár! S közben azt mondja, Szent Fiával, Jézus Krisztussal kimondatva: „…>Az én házam imádság háza lesz<…” Nem volt, hanem lesz!

A hazai történelem legdrasztikusabb diktatúrája idején, az ötvenes években számos templomot bezártak, „átminősítettek” és nem keveset lebontottak. A balatonaligai templomból csónakház lett. Ma újra „élő” templom, hívő közösséggel. 1982-ben épült fel a Kórházunknak ez a „D” épülete, amiben vagyunk. Némely értelmesek felvetették: a templomhoz túl közel épül az ötemeletes szocreál monstrum.  Veszprém Megye akkori hírhedett diktátora kimondta a farbát: Nem baj, a templomot úgyis majd lebontjuk… Aztán a veszprémiek számára kedves Károly-templomot, itt mellettünk karnyújtásnyira, nem bontották le. Ellenben „lebontotta”, kiiktatta a történelem vihara azt, aki le akarta bontatni a templomot. Önkezével vetett véget a maga, felesége és a kutyája életének. Így működik a hosszútávú isteni koncepció.

Értesülhettünk, róla, hogy a franciaországi  Metz város gótikus székesegyháza „elnéptelenedés” miatt, desacralizálást követően  ma már úgynevezetten kulturális feladatokat tölt be.

      Metz a franciaországi Lotaringia régiójának s Moselle megyének a székhelye. A Mosel Lotaringia fő folyója mentén fekvő városok legjelentősebbje. Közigazgatási központ,  egyetemi város, jelentős ipari centrum. A Franciaország kulturális és történelmi városa címet viseli. Templomában, a tizennegyedik században bazilika rangra emelt Saint Vincent templomban hirdették ki 1356-ban a Német-Római Birodalom alapokmányának számító német aranybullát. Túlélt tűzvészt és politikai ostromokat. Sem a lángok, sem a jakobinusok, sem a tüzérség, sem két világégés nem tudta legyőzni. A fogyasztói társadalom azonban kivégezte. A pláza-versenyben már nem tudta tartani a frontot. És Isten eme elhagyott házában az Ige, a zsoltár és a zsolozsma hangjait felcserélték a techno-bulik örjöngő extázisával. Az oltár helyén dübörög a basszus és az Isten szolgája helyén ott áll az esetleg zavaros szemű dj…

Ma még nem mindenki látja, hogy az emberiség rendre tapasztalható elkrisztustalanodásának folyamata jelentős mértékben a „langyos keresztyének” bűne is. János apostol mennyei jelenéseiről írott könyvében a feltámadott és megdicsőült Úr Jézus Krisztus ezt mondja: „Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró! Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból.”    (Jelenések 3:15,16) A langyos keresztyéneket kiköpi Isten. Vissza kellene állítani a templom és a templomból áradó lelkiség atmoszféráját a volt keresztyén Európában!

     A diktatúra idején, a már akkor megkezdődött hanyatlási folyamatot mindenki a kommunista ideológiai istentelenséget árasztó propaganda következményének tulajdonította. Aztán elmúlt a kommunizmus és a keresztyénség nagy világ-családjában a lemorzsolódási folyamat nem, hogy abbamaradt volna, hanem liberális hatásokra még fel is erősödött.

Az a helyzet, hogy nagyon langyosak vagyunk. Tisztelet a kivételnek! Aki lelkében, szívében keresztyén, bibliás, miért nem mondja a másiknak: Légy Te is a hit vezetését magadra vállaló életet élővé!

Zárásul – üdítésként – ha már egyszer ma a templom megtisztításáról, valójában – áttételesen – a lelkek megtisztulásáról volt szó, halljuk, miként vélekedik a templomról, az élet evangéliumának áradási helyéről Keresztury Dezső költő:

 

Mint felemelt fejű kotlósok

Őrzik templomaik a falvakat;

Jóban, rosszban volt részük jó sok,

S lesz is, míg hit és szokás megmarad.

 

Jól vigyázzon tehát az ember-bolyra,

Aki a kotlós helyét elfoglalja;

Ha egyetértés nincs és jó szokás,

Csak zűrzavar az élet, semmi más.

 

(Keresztury Dezső: „Kotlós templomok”)

 

Nem hiszem, hogy kellene bármit is hozzátenni a költöi vízióhoz. Isten irgalmazzon nekünk, hogy okuljunk mindebből! Merthogy, bizony, ma nagy zűrzavar van. Ahogyan haladunk előre az időben, egyre-másra hajmeresztő hírek jutnak el hozzánk. Talán a legújabb a következő. Elébb azonban tegyük fel a kérdést: ki-ki mit gondol, hány iszlamista vallási kultuszhely – mecset, illetve imaház, imaterem – van ma Magyarországon? Nos, Budapesten 13, Debrecenben 2, Esztergomban, Gödöllőn, Győrött, Kecskeméten, Miskolcon, Pécsett,  Salgótarjánban,   Siklóson,  Szántódon,   Szegeden és Szigetváron pedig 1-1. Ezekben az iszlamista imahelyekben minden péntek este ima-alkalmak vannak, melyeknek a nyelve döntő többségben az arab, kisebb részben török, némely helyen perzsa, pastu, de van már angol-, bosnyák- és természetesen magyar nyelvű „liturgia” is. Ehhez a friss információhoz tegyük még hozzá azt a korábbi hírt, miszerint Szaúd-Arábia korábban már beígérte: úgy járul hozzá – úgymond – a mostani népvándorlás ügyéhez, hogy kész Európában száz mecsetet – nem kis imahelyet, hanem mecsetet – felépíteni…

Azonban – anélkül, hogy kommentálnánk az imént elhangzottakat – végül térjünk vissza a mai alapigénk kapcsán aktualizált ügyre, a mi keresztyén templomaink szerepére, funkciójára. Nem létezik, hogy lenne, aki ne értené a mi templomaink és a mi keresztyén hitünk fontosságát. Talán ez lehetne az imádságunk: Uram! Adj a mi történelmi időnkben bölcsességet!

 

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész

 

.