Fenntartható fejlődés – a teológus szemével

Elhangzott 2016.06.09-én, a Tihanyi EMMI Konferencián: „Közös gondolkodás a jövőnkről”.

 

(A lábjegyzetekben fontos információk olvashatók a témát illetően, amelyek azért kerültek a lábjegyzetbe, hogy az előadás vonalvezetése világosabb és követhetőbb legyen – tehát javasoljuk a lábjegyzetes anyag átolvasását is)

 

A témát három területen vázolom fel: 1. Az ember holisztikus szemléletének szempontja. 2. A helyzet realisztikus szemléletének szempontja. 3. A megoldás eltökélt megfogalmazásának és végrehajtásának szempontja.

Az ember holisztikus szemléletének szempontja

Az ember holisztikus szemlélete kiindulópont, a téma megközelítését illetően.

Legyen elsődlegesen az fontos, hogy a saját zsidó-keresztyén kultúránk mit mond az emberről. Természetesen ezen túl fontos az is, hogy más kultúrák hogyan látják az embert. Nagy kérdés az is, hogy saját kultúránk mennyiben tehető felelőssé azért a helyzetért, amely a nyugati világban előállt.

Az ember egységes szemlélete, a test-lélek-szellem[1] egymástól elválaszthatatlan valósága, a teremtett világ harmonikus létéhez szükséges szemlélet, mert bajok forrása lehet az, ha valamelyik „elemet” kiemeljük a másik rovására.

Az ember holisztikus szemléletéhez tartozik az is, hogy az embert mindig környezetével, kapcsolataival, és a történetével való összefüggésben vizsgáljuk. Az ember, környezetével való viszonyában rendkívül fontos a „művelje és őrizze” bibliai parancs.[2]

A „művelje” parancs utal egyrészt a fejlődés lehetőségére; arra, hogy az ember, éppen istenképűsége által, az Isten képviselője a világban, nyelve, fantáziája, kreativitása van,[3] nyitott a környezetére; sőt nemcsak környezete, hanem világa van, és nyitottságában a valóság minden lehetőségét képes megragadni, a nem láthatót is.

A „művelés” azonban magában hordja a „tovább-teremtés”, a világalakító szabadság, az uralkodás kísértését, amely a környezetet csupán nyersanyagnak tekinti.

Ezt ellensúlyozza, hogy nemcsak művelni, hanem „őrizni” kell a környezetet: az ember használja környezetét, de ne felelőtlenül kihasználja azt, hanem vegye észre a fejlődés határait, gátjait, noha maga a fejlődés lehetősége korlátlannak tűnhet.[4]

Az ember egészleges szemléletéhez tartozik az a tény, hogy az ember kapcsolataiban bontakozik ki igazán: akár az „én – te” viszonyban, akár a transzcendens „én – Te“ kapcsolatban;[5] – miközben az ember az a lény, aki a centrumát önmagán kívül is tudja helyezni, vagyis van én-tudata, énképe.

Az ember történetisége pedig a mítoszok időtlenségén, és az archaikus kor ciklikus történetszemléletén túl hangsúlyozza az ígéretet, a jövőt, a haladást, a megérkezést, a beteljesedést (lineáris történelemszemlélet); – valamint a tradíció, a múlt örökségének fontosságát.

Ez a történelemszemlélet így identitásképzővé lesz, el egészen az egyén identitásáig, amely öntörvényűségében akár végzetesen szembe is haladhat az örök renddel.[6]

A történetiség tehát: evilágiság, konkrétság; – ugyanakkor reménység és beteljesedés egyszerre.[7]

A helyzet realisztikus szemléletének szempontja

A nyugati világban, mára kialakult helyzet realisztikus szemlélete is elengedhetetlen, a témát illetően.

Az ember nem élhet az előbb említett kötöttsége nélkül, és mégsem akar e kötöttségekről tudomást venni.

A „dolgok” birtokolhatók lettek, ami pedig birtokolható, az elveszíti „személyes” jellegét, és puszta kihasználandó tárggyá silányul.

Ez világunkban az emberre is vonatkozik, birtokolni akarjuk a másikat, miközben kihasználjuk a másik embert, aki elveszíti „személy” jellegét,[8] tárggyá korcsosul, manipulálhatóvá lesz.[9]

A modern ember a biztonságot a birtoklástól várja, miközben csökken a bizalom, nő a mesterkélten kiépített önbizalom, és az eszközeinktől, módszereinktől való függés;[10] de valójában a bizonytalanság hatványozódik.

Az önösség bűne,[11] a határtalan hedonizmus[12] számos területen tetten érhető,[13] amely a jövőt beáldozza a jelenért, az embert beáldozza a profitért,[14] az önmegvalósító eszmékért és technikákért.

Érdemes lenne a boldogságindexre vonatkozó empirikus vizsgálatokat elemezni: az emberek életmódja,[15] értékrendje,[16] értelemtaláló lehetősége[17] nagyban megváltozott.

A megoldás eltökélt megfogalmazásának és végrehajtásának szempontja

Végezetül a megoldási javaslatok eltökélt megfogalmazása és végrehajtása nélkülözhetetlen, a fenntartható fejlődés problémáját illetően, ahogy az ENSZ 2015. évi cselekvési terve ezt az eltökéltséget hivatott kifejezni, noha ezen a területen éri a legtöbb kritika: „Világunk átalakítása 2030-ig, Új Nemzetközi Cselekvési Program”.

Felmerül a kérdés, milyen közös vállalásaink lehetnek a fenntartható fejlődés dilemmájának megoldására, a gazdasági, társadalmi, környezeti rendszerek és alrendszereik összehangolására.

Csak megemlíteni tudok öt ilyen vállalást, amelyeknek kifejtése külön előadást igényelne, de elengedhetetlenül fontosak: nevelés, kommunikáció, távlatos – strukturális gondolkodás a napi operatív ügyekben, a megoldás etikája, és a megoldás teológiája.

A nevelés kapcsán: az értelmi intelligencia mellett az érzelmi intelligencia és az reflexiós, önreflexiós képesség magas szintű kifejlesztése, egy ember, környezet és jövőközpontú szemlélettel.[18] Alapkérdés, hogy lehetséges-e kinevelni egy olyan értelmiséget, amely alapján bízhatunk a társadalom felelős döntőképességében.

A kommunikáció újragondolására van szükség, éppen azért, mert a kommunikációs robbanás korában élünk, és ez a robbanás mindent visz, minden edukációt, és prédikációt felülír.

A távlatos gondolkodás elengedhetetlen lenne, minden hétköznapi döntésben, a legkisebben is, pld., akár egy költségvetés kimunkálásakor is; – ehelyett mindig a túlélés, és a napi operatív ügyek határozzák meg efféle döntéseinket.

A megoldás etikája kapcsán az alapvető kérdés úgy merül fel, hogy megjelenhet-e a moralitás a gazdaságban, politikában, kommunikációban; megjelenhet-e tetten érhetően a szentség az egyházban; – illetve megfogalmazhatunk-e egy szabad világban, alapvető, vitathatatlan, mindenhol érvényes alapértékeket.[19]

A megoldás teológiája pedig a szabadság és önkorlátozás,[20] az önmegvalósítás és önmegtagadás párhuzamait veti fel; – sőt a megtérést,[21] alapvető megújulás ajándékát; –  valamint az örök élet e világra kiható távlatait.[22]

 

Einstein mondta, az őrültség nem más, mint az, hogy folyton ugyanazt tenni, és várni, hogy az eredmény más legyen.

 

Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke

2016.06.09 INDEX Tihany IMG_4527

[1] A bibliai antropológiában mindez igazából négy kifejezés, szarx, pszüché, szóma, pneuma, melyek egymáshoz való viszonya meghatározó: a lélek csak a testben egzisztálhat, de a lélek, az Isten éltető lehelete, azaz Szentlelke által éled meg az emberi testben, és a kettő együtt alkotja az ember „alaktestét”, a szómát, vakójában erről írja Kosztolányi azt, hogy ez adja minden ember egyediségét.

[2] 2Mózes 2,15

[3] Az ember a nyelvvel a világot a maga alkotta fogalom és szimbólumrendszer hálójába fogja, birtokolja; azt is, amit éppen most nem lát, vagy amit még soha nem látott, de el tud képzelni – az embert éppen ez sarkallja arra, hogy mindent kipróbáljon, vég nélkül feszegesse a határokat.

[4] A zsidó-keresztyén kultúrát gyakran éri az a vád, hogy éppen az ember világ feletti uralkodásának parancsa hozta el azt a helyzetet, amivel most szembe kell néznünk (1Mózes 1,26). Ez a vád a „művelje és őrizze” parancs helyes értelmezésével kivédhető. Ugyanakkor a keresztyénség nyitottságát bizonyítja, amely soha nem kirekesztő, hanem olyannyira nyitott, még talán engedetlenül, a bibliai parancson túl is nyitott; – hiszen egyáltalán nem véletlen, hogy éppen ezen a talajon jöhetett létre a mai „szabad” világ.

[5] Buber, Barth, Kálvin, József Attila.

[6] A görögségben az ember, mint mikrokozmosz, a nagy kozmosz, a rend része, nem önálló egység, hanem beletagolódik az egész rendjébe. A modern emberértelmezésben az ember önmagában, mint egyén is kozmosszá lesz, ezáltal öntörvényűvé válhat, akár szembe is haladva az örök renddel.

[7] Ugyanakkor éppen a modern egységes történetfilozófiával jelenik meg az a fajta egységesítő szemlélet, amely viszont mindent sablonossá torzít.

[8] A másik megszűnik, illetve addig létezik számomra, ameddig a közjót és a másik embert védő jog őt normaként rám erőlteti. Aztán ezt a küldetését a jog meddig és hogyan teszi, ez már bonyolultabb kérdés.

[9] Nem véletlen, hogy az archaikus korban mindent megszemélyesítettek, amit nem tudtak birtokolni.

[10] Az egyházban folyó misszió stratégiákká, módszerekké, technikákká, koncepciókká korcsosult, miközben azt a 4,5 millió embert (számuk pedig csak növekszik), akik magukat a legutóbbi népszámláláson nem vallották egyháziasnak, vagyis a lakosság felét, nem tudja egyik egyház, de a kisegyházak sem, elérni; így egymástól halásszuk el az embereket.

[11] W. Pannenberg: önösség, énesség, önmagába szédült üresség.

[12] Ma 1,6 bolygót használunk, de ha mindenki egy átlag amerikai életszínvonalán akarna élni, akkor 4,6 bolygóra lenne szükségünk, már ma; mire jutunk, ha a túlnépesedéssel nézünk szembe. – Ugyanakkor a világ mai össztermelésének 30%-a még mindig elég lenne ahhoz, hogy a mind a 8 milliárd ember élhető színvonalon legyen jelen a földtekén! –  Bár a bolygó befogadása és eltartó képessége véges!!! Ez is egy olyan tény, amivel szembe kellene néznünk. A nyugati jóléti kultúrákban sajnos éppen az ellenkezője a probléma. De összességében mégis ki kell mondani (most minden nép megmaradására vonatkozó saját felelősségén túl), hogy azok a kultúrák, amelyek a gyermek számában nem áldást látnak, hanem gyarló módon saját férfiúi tekintélyük megalapozását látják, ott előbb-utóbb korrekcióra lesz szükség. – A hedonizmus lényege: „Ide nekem a világot, de azonnal, mert most akarom elfogyasztani.” – Ha megnézzük az antik világ hét fő erényét, és hét fő bűnét, észrevehetjük, hogy ma mind a hét fő bűn virágzó kereskedelemmé nőtte ki magát.

[13] Sajnos ez alól az embertelen hedonizmus alól az egyház sem kivétel: a gyülekezetekben is megjelent az a generáció, amelyik a hit köpenyében burkolózva jelenik meg, de valójában képtelen a szolgálatra, és dinamikus dominanciával azonnal akar mindent, eredményt, számokat, produktumot, miközben óriási konfliktusokat gerjeszt, és valójában rombol. Arról nem is beszélve, hogy még az egyházban is akkora az önösség-énesség, hogy senki sem képes, akár csak egy picit is hátrébb lépni a másikért. Olyant is hallottam már, hogy ki is mondta valaki egy gyülekezeti konfliktusban: ha nekem nem lehet igazam, akkor inkább vesszen minden!

[14] Arthur Miller, Édes fiaim c. drámája.

[15] Öngyilkos rohanás, tömegkommunikációs ingermérgezés, urbanizáció, mobilizációs irány, vidék jövőjének kérdése, önfenntartás lehetősége, kiszolgáltatottság és kényelem kapcsolata.

[16] Nincsenek fix pontok.

[17] Victor Frankl, a ma embere azért kedélybeteg, mert az élet értelmébe vetett hitét veszítette el, bár ez nem tudatosul sokakban.

[18] Engem már a legkevésbé érdekel az, hogy ki mennyire okos, tehetséges, képzett (persze ezek nagy áldások és fontos ráépítések az alapra); – de ha „csak” ennyi; – és egyébként egy megbízhatatlan „ragadozó”, aki ezekkel az ajándékaival csak visszaél, és azokat csak a saját javára használja; – vagy minimum egy pökhendi „mis”; – az számomra nem „megható”.

[19] Gonzalez Innaritu Bábel című filmje, az első két filmjével együtt, többek között ezt a kérdést is feszegeti. – Max Scheler hangsúlyozta, hogy az értékek világa állandó, (az értékek rangsora is meghatározható). Az értéktudat relatív, nem pedig az érték. Választhatjuk ugyan a kevésbé értékeset, de nem értékelhetjük azt többre a tényleges értékénél. A lelkiismeret nem forrása, csak hordozója az értékeknek, személyessé teszi az értékeket, vagy jelzi azok hiányát, bűntudat formájában. A jó forrása rajtunk kívül áll. A jó pedig annak cselekvése nélkül is jó marad. A jó és a rossz tehát nem relatív kategóriák.

[20] Dietrich Bonhoeffer, „A szabadság csak önkorlátozásban élhető meg!”

[21] A bibliai görögben ez egy értelemre irányuló kifejezés, „metanoia”, az értelem megújulása, a gondolkodás megváltozása, és így alapvető fordulat az ember életében

[22] Zsoltárok 36,6-11; jólét, jóllét kérdése – dúslakodni és örülni. – Az örök élet azt jelenti, hogy olyan tágas teret kaptunk az Úrtól, ami erre a világra is kihat: vagyis itt is lehet lassabban, értelmesebben, megbocsátásban, a másiknak is engedve, olykor alul maradva, nemcsak mindent itt megélve jelen lenni.