Eljött Jézus — Igehirdetés 2020. augusztus 23-án

Eljött Jézus

(9) Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte Őt János a Jordánban. 

(10) És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb; 

(11) a mennyből pedig hang hallatszott: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm. 

(Márk 1,9–11)

(Márk 1,9)

 

Imádkozzunk!

Élő Istenünk! Dicsérünk Téged, mint teremtő, megtartó, megváltó Urunkat.

Minden magasztalás, tisztelet és hála Téged illet. Ezért leborulva szeretnénk Teneked megköszönni minden jót és minden próbatételt; egyéni, egyházi, közösségi, társadalmi értelemben egyaránt.

Fogadd töredelmes szívünket, amellyel kegyelmedbe kapaszkodva Teeléd járulunk, bűnbocsátó szeretetedben bízva, a feloldozás boldog bizonyosságával.

Ezért szabadításod örömével ajándékozz meg bennünket Urunk, Igéd és Lelked által, mint a Te népedet, itt és most, Krisztusban, Krisztusért, Krisztus által.

Ámen.

 

Jézus megkeresztelkedésének történetével folytatjuk Márk evangéliuma magyarázatát.

*

Márk evangélista azonnal a lényegre tér: ELJÖTT JÉZUS azokban a napokban Galileából, és megkeresztelkedett Keresztelő János keresztségével (9).

 

Márk evangélista, mint ahogy az evangélium műfajának ez a természete, nem bocsátkozik bele a részletekbe, hanem azonnal a lényegre mutat.

A részletek bizonyos tekintetben fontosak lehetnek; de csak akkor, ha azokat átjárja az isteni, mennyei lényeg.

Márk evangélista erre a lényegre koncentrál.

 

Jézust lényegre törően mutatja be az evangélista; vagyis Márk kimondja a nevét; azt, hogy honnan jött, honnan származik Jézus; majd azonnal rátér arra, hogy mit cselekedett, miért jött el erre a világra.

Amikor Márk evangélista Jézus Krisztust itt, az evangélium kezdetén, röviden, tömören bemutatja, akkor nem a biológiai, a származási, a szociológiai, a lélektani, a társadalmi, a vallási meghatározottságát hangsúlyozza.

Persze, bizonyos tekintetben ezek a szempontok is lényegesek lehetnek, de mégis a lényeget illetően – amelyekre Márk koncentrál – ezek csak részletkérdések.

Mi általában mindig ezekre a szempontokra tekintve mutatjuk be önmagunkat.

Márk azonban azonnal a lényegre koncentrál, amikor hangsúlyozza, hogy eljött Jézus, honnan jött, mit tett, miért jött el erre a világra.

 

Eljött Jézus!

Ebben a kijelentésben már önmagában ott van az evangélium.

A Biblia, benne a teljes evangélium erről szól: Eljött Jézus; eljött a mi Urunk Jézus Krisztus.

Ami Márk evangéliumának első hét versében, az ószövetségi próféciákat felidézve, még ígéretként hangzott fel, Keresztelő János, az útkészítő ajkán – miszerint hamarosan jön majd, akire várunk (7) –, az az ígéret most beteljesedett: Eljött Jézus.

Az ígéretről az evangélium hetedik versében olvashattunk. Lám, a kilencedik versben már az ígéret beteljesedése hangzik fel, igazi evangélium: aki jön, az íme, eljött.

Eljött Jézus, mert olyan Istenünk van, aki beteljesíti ígéreteit, hiszen amit Ő megígért, az úgy van, arra bizonyossággal ráhagyatkozhatunk, abban nem fogunk csalódni!

 

Eljött Jézus azokban a napokban

Azok a napok akkor voltak, és most is vannak.

Azok a napok – ez egy nagyon fontos teológiai kifejezés –, azt jelenti, hogy Jézussal Isten megváltó szeretete jött el, teljesedett be, és fog kiteljesedni.

Mi ezekben a napokban vagyunk, ezekben a napokban élünk.

Ezeket az időket a Biblia a „végső időknek” nevezi.

Ha az Úrban éljük meg ezeket a végső időket, akkor ezek a végső idők számunkra tele vannak reménységgel és örömmel. Ahogy Bonhoeffer hangsúlyozta: „Ez a vég nekünk igazából az élet, az élet kiteljesedésének a kezdete, a Jézus Krisztusban!”

Ez a szemlélet, amely Márk evangéliumában rendkívül fontos, az úgynevezett eszkhatológiai szemlélet, az élő reménységgel teli szemlélet. Így mondja ezt a teológia nyelve.

Eljött Jézus, Isten beteljesítette ígéretét azokban a napokban, és azok a napok most is vannak, egészen Jézus Krisztus visszajöveteléig.

Itt vannak a végső idők, amelyeket az Úrban úgy élünk meg, mint akiken az Isten megváltó szeretete beteljesedett.

 

Annak is teológiai üzenete van, hogy eljött Jézus Galileából, a galileai Názáretből.

Ez is sokkal többet jelent, mint egy tartomány megnevezését, mert úgy is említik Galileát, hogy a „pogányok Galileája” (Máté 4,15).

Sokféle nép lakta ezt a tartományt.

Ez is Jézus jövetelének, küldetésének lényegét ragyogtatja fel: Jézus sokféle néphez jött, sokakhoz jött: zsidókhoz és nem zsidókhoz; zsidókhoz és pogányokhoz, mindenféle néphez.

Ez azt jelenti, hogy Jézus Krisztus evangéliuma egyetemes érvényű, sokakat érint, a világon mindenkit, miként ez a János 3,16-ban, az evangélium evangéliumában is felzeng: „…úgy szerette Isten a világot…”

 

Jézus megkeresztelkedett, a vízkeresztséggel; bemerítkezett a Jordánban; felvette a Keresztelő János keresztségét.

Döbbenetes ez a jelenet. Külön tanítást lehetne adni erről. Az egyetlen tiszta és bűntelen Jézus, akiről mindjárt kiderül – ki is mondja majd ezt az Atya szózata –, hogy ki is Ő valójában (11), beállt a sorba, a bűnösök közé.

Jézus esetében nincs bűnvallás. Ennek is üzenete van. Jézus az, aki egyedül bűntelen.

De Jézus felveszi a bűnösök keresztségét, beáll a bűnösökkel, a bűnvalókkal egy sorba, közösséget vállalva a bűnösökkel, a nyomorultakkal, a betegekkel, a halál árnyékának völgyében lakókkal.

Jézus beáll a sorba, közösséget vállal velünk, érettünk.

Még világosabban fejezem ki ezt az áldott üzenetet: Jézus beáll közénk, emberek közé; aztán engedelmesen végigjárja földi életének útját; úgy is, mint az emberlét útját, egészen a halálon át a feltámadásig és megdicsőülésig; hogy aztán számunkra is legyen feltámadás és megdicsőülés; így a „hasadt” emberlét útját – Isten küldötteként, Megváltóként – végigjárva, megnyissa a szorult emberlétet a megoldás, a megváltás felé.

Milyen gazdag csak ez az egyetlenegy vers, a mai igeszakaszunk bevezetése, a három versből ez az első vers! Márk így vezeti be Jézus Krisztus megkeresztelkedésének leírását: „Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte Őt János a Jordánban.” (9)

 

Ez alapján, nagyon röviden, még három rövid üzenetet hadd fogalmazzak meg nektek: Eljött Jézus, és miért jött el hozzánk Jézus?

*

Miért jött Jézus?

Miért jött el erre a világra?

Erre a kérdésre felel ez az igeszakasz.

AZÉRT JÖTT EL JÉZUS KRISZTUS, HOGY MEGNYÍLJON AZ ÉG, hogy megnyíljon számunkra a menny (10).

 

Nem tudom, észrevettétek-e, ahogy Márk fogalmaz: Jézus látta, amikor Keresztelő János megkeresztelte, megnyílt az ég.

Arról nem ír Márk, hogy a többiek látták-e ezt vagy sem; de Jézus látta, ahogy megnyílt az ég.

 

De mindez azért történt, hogy számunkra is áldássá, üzenetté, bizonyossággá legyen a megnyílt menny csodája.

Mindez azért történt, hogy mi is meglássuk: nem egy zárt égbolt alatt élünk, hanem nyitott égbolt alatt.

Jézus Krisztus azért jött, hogy megnyissa az eget; Őbenne megnyílt a menny számunkra. Őbenne a menny teljessége, a menny gazdagsága körbeöleli ezt a földi életet.

A földön járva, a nyitott égbolt alatt élünk, Őbenne, a Jézus Krisztusban.

A menny és a föld üdvözítő egysége ez, az Úrban.

Azért jött Jézus Krisztus, hogy Isten újra rátaláljon az Őtőle eltávozott emberre, és az ember rátalálhasson az élő Istenre; így az ember számára legyen út az élő Isten felé.

Megnyílt az ég, megnyílt a menny. Ezt a kettőt, itt e földi létben élve, ebben az egységben lehet látni és megélni!

Ez az egységes szemlélet minden normális, egészséges élet, hitélet, kegyességi élet, teológia és keresztyén szolgálat egyetlen szívverése, pulzálása: megnyílt a menny, és mi e földi világban járunk és élünk, ebben a bizonyosságban.

Tehát nem játsszuk ki a földi világot a mennyei világgal szemben, hanem e kettőt egységben látjuk: hitben élve is két lábbal a földön járunk, a realitások talaján, de reménységgel előre tekintünk, és állandó kapcsolatban vagyunk a mennyei világgal.

Ha csak a mennyre figyelünk, az veszélyes rajongás, amely elveszíti a világgal való kapcsolatot, „a talajt”; így nem tud szolgálni ebben a világban, nem tud áldássá lenni mások számára.

Ha pedig csak a földi világra tekintünk, szigorú racionalitással, akkor hitetlenné leszünk. Ez a „racionalitás” a mai, elvilágiasodott ember nyomorúsága. Csak, ami vizsgálható, kiszámolható, kézzel fogható, érzékelhető, megtapintható, csak azt fogadjuk el valóságosnak. Az empirikusan vizsgálható valóság kiemelésére tesszük a hangsúlyt, miközben nyomorultul leszegényedik az életünk, mert a valóságnak csak egy szűk szelete ragadható meg így.

Tiszteljük a tudományt, Isten ajándéka az, de a tudomány sem birtokolja a valóságot, mint ahogy a rajongó hit sem képes erre. A kettő együttes szemlélete lesz áldottá: a menny és a föld egységes szemlélete, hiszen ebben az egységben ragyog fel az evangélium földi életutunk során: Van út Istenig, Isten megtalálta az embert, az ember megtalálhatja az Istent.

Jézus Krisztus ezért jött, hogy a menny gazdagsága betöltse ezt a földi életet, és áldássá legyen ez a földi élet is. Jézus Krisztus látta, hogy megnyílt az ég.

Mi is lássuk meg, hogy Őbenne megnyílt a menny, így a földi élet a mennyei világ tágasságában élhető meg!

 

Leborulhatunk, könyörgő szívvel!

A 18. zsoltár 10. verse költői, ihletett, csodálatos módon könyörög: „Urunk, tépd fel az eget, szakítsd fel az eget, és hajolj alá közénk!

Urunk, tépd fel az eget, szakítsd fel az eget, hogy megtapasztalhassuk a Te közelségedet!

Urunk, szabadíts ki bennünket abból a szorultságból, amiben egyéni, egyházi, kegyességi, közösségi, közéleti, társadalmi értelemben, a világ kontextusában élünk!

Urunk, szabadíts ki bennünket az idő szorultságából, a gyarlóságaink, a bűneink szorultságából, a lehetőségeink szorultságából, a nyomorúságunk szorultságaiból!

Urunk, szabadíts meg bennünket, vigyél ki bennünket az örök élet tágasságára, hogy ekként élhessük a földi életünket!

Urunk, egyedül csak Te ajándékozhatsz meg bennünket ezzel a csodával!

Kell-e ennél szebb könyörgés? „Urunk, szakítsd fel az eget és szállj alá!”

Jézus Krisztusban mindez megtörtént. Isten mindezt megtette értünk, megnyitotta az eget, itt van az Isten köztünk.

Jézus Krisztus azért jött, hogy megnyíljon az ég.

*

JÉZUS KRISZTUS AZÉRT JÖTT, HOGY ISTEN LELKE BETÖLTSÖN bennünket (10).

 

Ismét azt olvassuk: Jézus Krisztus látta, hogy megnyílt az ég, majd Isten Lelke galamb formájában leszállt rá, és betöltötte Őt. Nem tudjuk, hogy a többiek látták-e ezeket.

Amikor Isten Lelke betöltötte Jézus Krisztust, akkor felvértezte Őt megváltó küldetésének betöltésére, hogy Isten erejével engedelmes tudjon lenni a kereszthalálig, hogy a megváltás, a szabadítás útját végigjárhassa, hogy betölthesse küldetését.

 

Azért jött el Jézus Krisztus, hogy amit Ő látott, azt mi is lássuk és megtapasztaljuk: a nyitott égbolt alatt, az Isten Lelkét mi is vegyük.

Isten Lelke által belássuk azt, hogy az Úr nélkül milyen nyomorúságos helyzetben vagyunk valójában.

Nem tudok más képet hozni, bibliai példa, mint ami a Dunántúli Református Egyházkerület vezérigéje a 2020-as esztendőben: életünk cserépedény, amely arra hivatott, hogy örökkévaló kincset hordozzon (2Korinthus 4,7).

Isten gyönyörűen megformált bennünket, az Ő képére és hasonlatosságára, szépen megmunkált cserépedény vagyunk; de törékeny ez a cserépedény; és mi mindennel van tele ez a cserépedény!

Sok, fáradtsággal megmunkált, értékes fazekas és kézműves munkát kapunk ajándékba. Ám az idők folyamán ezeket a cserépedényeket teletömködjük mindenféle kacattal: tollakkal, irónokkal, ceruzákkal, iratokkal, lejárt számlákkal. Dugig tele vannak tömködve, szinte nem is lenne idő kiválogatni azt a sok mindent, amelyek az évek alatt ezekbe a szépséges, jobb sorsra érdemes cserépedényekbe kerültek; azt se tudjuk már, hogy miket tartalmaznak; ahelyett, hogy például virág pompázna bennük.

Mi mindennel megtöm bennünket az élet, ez a felgyorsult világ! Szinte fel sem fogjuk, fel sem tudjuk dolgozni az ingereket, gépiesen tesszük a dolgunkat, megállni nem lehet, miközben peregnek az évek, és már-már egy nyugodt, magunktól támadt gondolatra sincs erőnk, időnk, nyugalmunk. Az értelmünket, a szívünket, a lelkünket, az egész valónkat megtömik, és aztán amivel teletömtek minket, az már meghatározza az életünket, a közérzetünket, a gondolkodásunkat, a viszonyulásainkat is. De mi is hibásak vagyunk, mert szolgain alávetjük magunkat mindenféle „csatornának”. Mi mindennel vagyunk tele – gondoljuk csak meg –, mennyi felesleges, mulandó kacattal terhelt az életünk! Igazából ezek a felesleges kacatok elirányítják a figyelmünket a lényegtől. Tele vagyunk, önmagunkkal, és folyton, mindenféle csatornákon, mondjuk a magunkét, és tömködjük tele a másik életét…

Amikor Isten Lelkét vesszük, akkor rádöbbenünk erre az állapotra: Isten által megmunkált gyönyörű cserépedény vagyunk, törékeny ez a cserépedény, de szép, hiszen Isten képét hordozza (1Mózes 5,1). Isten azért formált meg minket, hogy örökkévaló kincset hordozzunk, hogy a cserépedénybe „virágot” ültessenek, amely sokaknak illatozik, akik erre a virágra tekintenek, és nem is a cserépedényre, amely hordozza azt. A cserépedény szolgálata az, hogy valami nemest, valami szépet, valami mennyeit hordozzon. Ehelyett mi mindennel van tele az életünk?! Tele vagyunk mindenféle kacattal, miközben üresek vagyunk, üres az életünk! Látjuk-e ezt?

 

Ugyanígy megfogalmazhatjuk, ennél az üzenetnél is, a könyörgést: „Urunk, Istenünk, vedd kézbe a mi törékeny cserépedény életünket, amelyet a Te képedre és hasonlatosságára formáltál, és öntsd ki ebből a cserépedényből a sokféle kacatot, tedd azt üressé – hiszen boldogok a lelki szegények – majd töltsd be azt a Te Lelkeddel, mennyei kincsekkel, hogy Téged hordozhassunk, és az emberek ezt észrevegyék rajtunk! Urunk, add, hogy az életünknek értelme legyen, Tebenned!”

Jézust betöltötte az Úr Lelke! Mikeás írja: „Engem pedig betölt az Úr Lelke!” (Mikeás 3,8)

Az Úr Lelke az éltető Lélek. Az éltető Lélek, életünk egy pontján, hitet ajándékoz nekünk, és elküld bennünket az Ő szolgálatára.

Jézus Krisztust betöltötte az Isten Lelke, hogy betölthesse küldetését.

Amikor mi vehetjük az Isten Lelkét, amely már a születésünk óta éltet bennünket, akkor rádöbbenünk a saját életünk nyomorúságára, törékeny, teletömött ürességére, és az Úrhoz menekülünk, hogy Őtőle kérjünk segítséget, életünkre oltalmat, életünk számára örökkévaló értelmet. Ez a hitrejutás csodája, amely Isten Lelkének munkája.

Ekkor cserépedény életünket kézbe veszi az Úr, kiönti belőle a sok kacatot, hogy betölthessen bennünket Ő magával, mi pedig szolgálhassuk Őt. Egy konkrét, Úrtól kapott szolgálatra, konkrétan betölt bennünket az Úr Lelke, hogy a feladat idején az Ő dicsőségére végezhessük azt.

 

Miért jött Jézus Krisztus?

Azért jött Jézus Krisztus, hogy megnyíljon az ég, és a mennyei világ tágasságában élhessünk!

Azért jött Jézus Krisztus, hogy betöltsön bennünket az Úr Lelke, hogy evangéliumi értelemben kiüresedjünk, és vegyük az Úr Lelkét, vegyük a mennyei világ gazdagságát, így hitre jussunk, az Úr dicsőségére éljünk, a magunk helyén. Ez a keresztyén szolgálat lényege.

*

Miért jött Jézus Krisztus?

JÉZUS KRISZTUS AZÉRT JÖTT, HOGY AZ Ő SZAVA, AZ Ő KIJELENTÉSE, AZ Ő IGÉJE MEGSZÓLÍTSON BENNÜNKET (11).

 

Jézus látta, hogy megnyílt az ég, hogy Isten Lelke galamb formájában megnyugodott rajta.

Jézus ezután hallotta az Atya szózatát, Őrá mutatva: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm!” (11)

Jézus Krisztus látott és hallott. Jézus Krisztus ezt a szózatot hallotta.

A többiek, akik ott voltak, hallották-e?

 

Jézus Krisztus azért jött el, hogy mi is hallhassuk Isten Igéjét, a Szentlélek által; hogy halljuk Isten szavát, amelynek dokumentuma számunkra a Biblia.

Áldott legyen az Isten, hogy ennyien itt vagytok, mint igehallgatók.

Áldott legyen az Isten, hogy most is hirdettetik Isten Igéje, itt és szerte a világon.

Hisszük, hogy Isten Igéje nem tér vissza üresen, hanem embereket szólít meg (Ézsaiás 55,11). Ha csak egy üzenetmorzsát tudsz elvinni innen, az is áldássá lesz majd…

Jézus Krisztus eljött, megnyílt az ég, Isten Lelke pedig cselekszi, hogy halljunk, hogy halljuk Isten Igéjét, hogy az Ige magyarázata, a sokszor töredékes prédikáció megelevenedjék, szóljon, elérjen, megszólítson, utat mutasson, hitre segítsen, szolgálatba állítson, tanítson, intsen, reménységet adjon, vigasztaljon.

Jézus Krisztus eljött, megnyílt az ég, Isten Lelke cselekszi, hogy halljuk az Isten Igéjét, és Isten Igéjét hallva lássunk; mégpedig mindent, ami velünk történik ebben a világban, azt az Isten Igéjéből kapott üzenet felől lássuk és értékeljük. Hamarosan elkezdődnek a hétköznapok a nyári pihenés után, emellett megint bizonytalanok vagyunk, hogy mi minden vár ránk, a még mindig itt ólálkodó koronavírus-járvány miatt; ugyanakkor el ne felejtsük a hallott Igét, Isten üzenetét; így bármi történik velünk – mindent, amit meg kell élnünk –, azt az Isten üzenetének, Igéjének, evangéliumának üdvösséges tágasságában tudjuk szemlélni.

Isten Lelke cselekszi, hogy halljuk az Isten Igéjét – amit Jézus Krisztus hallott, azt mi is meghalljuk – és eszerint lássunk mindent, mint akik a nyitott égbolt alatt élnek, mint akik Isten Lelke által betöltekeztek, és hogy ezáltal lássák a legfontosabbat: Jézus Krisztusban azt, aki Ő valójában, az Isten Fiát, a Megváltót, akikben az Atya gyönyörködik!

Márk evangéliumának ez a fő témája, végig erről beszél az evangélista; végig ez a kérdés, egészen Jézus feltámadásáig. Márk evangéliumáról azt is mondják, hogy ez az evangélium igazából egy szenvedéstörténet, hosszabb bevezetéssel. Márk végig messiási titokként „lebegteti” a fő kérdést: Kicsoda Jézus Krisztus? Erre a kérdésre a keresztnél, a húsvéti üres sírnál kapunk majd teljes választ. Márk fő célja, hogy az ember Jézus isteni titkát megfejtse, és mi elkezdjük látni, hogy a megfeszített ember Jézus, a Krisztus, az Isten Fia, akiben Isten megváltó, életet szolgáló, életünket kiteljesítő szeretete testet öltött. Őbenne közel jött hozzánk, megérkezett hozzánk az egyetlen, isteni megoldás!

Miként a pogány, római százados, ott a golgotai keresztnél kimondhatta ezt a hitvallást – egyszerre hallott és látott ez a pogány, római százados –: „Ez az ember valóban Isten Fia volt!”  (Márk 15,39) Isten Lelke munkálja azt, hogy eddig a hitvallásig mi is eljuthassunk. Nem véletlen; egy pogány százados mondta ki először a világtörténelemben ezt a hitvallást, hiszen nemcsak a zsidóké, hanem a pogányoké is az evangélium, mindenkié, minden népnek, az egész világnak szól ez az egyetemes, megváltó örömhír.

 

Még tovább megy az Ige…

Isten Lelke cselekszi, hogy halljuk az Isten Igéjét; hogy mindent az Isten Igéje evangéliumának nézőpontjából lássunk és értékeljünk; hogy meglássuk, Jézus a Krisztus, az Isten Fia, a Megváltó; és hogy mi magunk is Isten fiaivá, Isten gyermekeivé legyünk.

A Lélek cselekszi, hogy hitre jussunk, hitünkben erősödjünk, és egyre inkább szolgáljunk. Sőt, ha valami konkrét küldetésünk van az Úrtól, amely földi életünkben egy bizonyos időintervallumig tart, akkor koncentráltan tudjuk az Ő ügyét szolgálni, betöltekezve Szentlélekkel. Amikor pedig ez a küldetésidő letelt, akkor a feladatot elengedve, a magunk csendességében, ugyanúgy hívő módon szolgáljuk az Urat, mint Isten gyermekei.

Isten fiairól azt mondja ez a szózat – nem tudom hallottad-e, meghallottad-e, értetted-e, lelki látással láttad-e, mit jelent ez –: „Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm!”

Isten Lelke végzi el, hogy Isten gyermekei legyünk, akikben az Atya gyönyörködik.

Mi van bennünk gyönyörködni való? Mit tud az Isten bennünk, emberekben, gyönyörködni valót találni?

Ezért jött Jézus Krisztus. Általa Isten elvégezte, hogy Ő gyönyörködhessen bennünk.

A katolikus fordítás még kifejezőbben fordítja ezt az igeverset: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!” Isten Lelke újjászül, megszentel, nyomorúságunkban tisztogat bennünket, hogy Isten gyönyörködhessen bennünk, hogy kedvét lelje bennünk az Isten.

Ebből fakad az a csoda, hogy mi is, hitre jutva, gyönyörködhetünk Istenben, szerethetjük Őt!

Ennek a gyönyörködésnek másik oldala az, hogy mi is gyönyörködünk másokban! Akiben gyönyörködni kezdesz, az széppé válik. Gyönyörködni a másikban, azt jelenti, hogy felfedezni a másik emberben az Isten éltető Lelkét; nem pedig elfogadni az Isten akaratával ellentétes bűneit, de mégis felfedezni a másik emberben az Isten éltető Lelkét; valamint könyörögni azért, hogy ez az éltető Lélek hitre segítse a másikat, életét betöltse, és ezáltal a másik ember is tisztuljon. Isten eszközeként ebben mi is lehetünk a másik ember formálói.

Azért jött Jézus, hogy Isten gyönyörködjék bennünk, mi pedig gyönyörködjünk másokban, merjünk gyönyörködni másokban; és ezáltal Isten eszközei lehessünk abban, hogy az az ember – Istennek kedves módon – szebbé lehessen.

Akkor, hogy tényleg értsük ezt az igeverset, itt segít a Károli fordítás: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!” Tudod, úgy gyönyörködhetünk a másikban; úgy fejezhetjük ki azt, hogy a másikban gyönyörködünk, hogy kedvesek vagyunk a másikhoz. Egy durva világban, egy faragatlan világban, egy tiszteletlen világban, amikor már semmi nem számít, amikor úgy bánunk egymással, mint a darócpokróccal, áldott üzenet ez! Egy ilyen világban Isten áldásának merészsége ez a kedvesség, mint a másik emberben való gyönyörködés kifejezése. Ez a kedvesség az Isten Lelke általi kedvesség, nem pedig a te lelked érzelgős, hullámzó, olcsó kompromisszumokat kereső kedvessége. Ez a kellem úgy simogat, hogy közben megtart, miközben a másik embert megváltoztathatja. Ebben lehetsz az Isten eszköze!

Miért jött Jézus Krisztus?

Gyönyörű választ kaptunk ebben a három versben erre a kérdésre.

 

Talán észrevettétek, hogy közben a teljes Szentháromság egy örök Isten jelen volt ebben a gyönyörű igerészben: a Fiú, aki ott áll középen; az Atya, aki mondja a szózatot Őróla; és a Szentlélek, aki által betöltekezik Jézus Krisztus a szolgálatra.

 

Atya, Fiú, Szentlélek Isten áldott légy, hogy mindaz, ami Jézus Krisztussal történt, amit Ő látott és hallott, az velünk is megtörtént, azt mi is láthatjuk és hallhatjuk!

Köszönjük, hogy megnyílt az ég, hogy vehettük a Te Lelkedet, és hallhatjuk a Te Igédet, és közben mi is a Te gyermekeiddé lehetünk, mint akik gyönyörködhetnek Tebenned és ezáltal másokban, mert Te is gyönyörködsz bennünk.

Áldott légy ezért Urunk!

 

Imádkozzunk!

Áldunk Téged Istenünk, hogy elküldted érettünk egyszülött Fiadat, Jézus Krisztust.

Köszönjük azokat az áldásokat, amelyeket Őtőle kaptunk!

Köszönjük, hogy megnyílt az ég, hogy a menny gazdagsága betölti földi életünket. Köszönjük, hogy földi életünk minden szorultságából megszabadítottál bennünket!

Köszönjük, hogy a Te Lelkedet vehettük, amely nemcsak rámutatott emberlétünk nyomorúságára, „telt ürességére”, hanem Te kiöntöd életünk sokféle kacatját, hogy betölts bennünket a Te Lelkeddel, és hitre segítve szolgálatba állíts minket!

Áldott légy, Urunk, hogy hallhattuk a Te szavadat, a Te Igédet, most is! Ez az üzenet – a megváltás örömhíre – egészen más optikába állítja az életünket. Köszönjük, hogy így láthatunk mindent, hogy láthatjuk a lényeget, hogy láthatunk Téged, mint Isten Fiát, Megváltót, miközben Te az Isten gyermekeivé formálsz minket, akikben gyönyörködsz, hogy mi is gyönyörködhessünk másokban!

Így áldunk Téged, hogy Te megbocsátod minden bűnünket, Te meggyógyítod minden betegségünket, Te megváltod életünket, Te kegyelemmel és irgalommal koronázol meg!

Hálát adunk neked Urunk, most hirdetett Igéd üzenetéért, az evangéliumért, a Te szabadításodért, Jézus Krisztusért; vallva, hogy minden jó adomány, és minden tökéletes ajándék felülről, Tetőled száll alá! Ne keressük ezt máshol, Urunk!

Fogadd el ezért, amikor önmagunkat ajánljuk fel, a Te dicsőséged és felebarátaink javának szolgálatára, egyházad javára, országod építésére, a világ jobbítására. Erősíts meg bennünket ebben a szolgálatban, Szentlelked által!

Közbenjáró könyörgést mondunk egymásért, a Te népedért, az elesettekért, a betegekért, hazánkért, vezetőinkért, az egész világért, azokért is, akik még nem ismernek Téged.

Hallgass meg minket élő Istenünk, Jézus Krisztusért kérünk!

Ámen.

 

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2020. augusztus 23.

(Az illusztráció címe: „Tavirózsa”, 2020. augusztus 23.)

  1. hét – Szentháromság utáni 10. vasárnap.