Dicsőíteni II – Felragyogott az Isten dicsősége – Igehirdetés 2018.12.25

Dicsőíteni II. – felragyogott az Isten dicsősége

(10) Nagy volt az örömöm az Úrban, hogy végre felbuzdultatok a velem való törődésre. Mert gondoskodtatok volna, de nem volt rá alkalmatok. 

(11) Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy elégedett legyek azzal, amim van. 

(12) Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, bővölködésbe és nélkülözésbe egyaránt. 

(13) Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem. 

(14) Mégis jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban. 

(15) Azt pedig tudjátok ti is, filippiek, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, amikor eltávoztam Makedóniából, az ajándékozás és elfogadás tekintetében egyetlen gyülekezet sem vállalt velem közösséget, csak ti egyedül,

(16) mert egyszer-másszor Thesszalonikába is küldtetek szükségleteimre.

(17) Nem mintha az ajándékot kívánnám, hanem azt kívánom, hogy bőségesen kamatozzék az a ti javatokra. 

(18) Átvettem mindent, és bővelkedem. Megvan mindenem, miután megkaptam Epafroditosztól, ami tőletek jött jó illatú, kedves, Istennek tetsző áldozatként.

(19) Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban. 

(20) A dicsőség pedig Istenünké és Atyánké örökkön-örökké. Ámen.

Filippi 4,10–20

(Filippi 4,20)

 

(8) Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett.

(9) És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. 

(10) Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: 

(11) Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. 

(12) A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban. 

(13) És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: 

(14) Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.

(Lukács 2,8–14)

 

 

Ismételjük át a szenteste elhangzottakat.

 

A Filippi levél egész éves, folyamatos magyarázata során a levél záró dicsőítése került sorra a karácsonyi ünnepek idején.

 

Olyan gazdag ez az egyetlen bibliai vers, hogy a három napos ünnepen, egy sorozatot alkotva szeretnénk szólni annak magyarázatáról.

 

Az ünnepi sorozat címe kapcsolódik ahhoz a sorozathoz, amit a Filippi 4,10–20 alapján tartottunk, már november óta: Dicsőíteni!

Az alábbi tagolásban hallunk erről:

– Megjelent az Isten dicsősége.

– Felragyogott az Isten dicsősége.

– Dicsőség a mi Istenünknek mindörökké!

 

Szenteste arról volt szó, hogy Isten dicsősége rávilágít az ember valóságos állapotára és rávilágít az egyetlen, isteni megoldásra.

 

Karácsony első napján az üzenet így hangzik: Felragyogott az Isten dicsősége.

1.

ISTEN DICSŐSÉGE FELRAGYOGOTT A KRISZTUSBAN.

 

Isten dicsősége felragyogott a Jézus Krisztusban, és Őbenne lett az ember számára láthatóvá, elhordozhatóvá ez a dicsőség.

Isten, Jézus Krisztusban „konvertálta” az ember számára a dicsőségét, hogy annak tartalma is felragyogjon Krisztusban az ember számára.

Vagyis Isten dicsősége nem egy öncélú, önmagáért való, rideg dicsőség, bár az Isten önmagának is elégséges.

 

Isten mentő szeretetének dicsősége ragyogott fel a Jézus Krisztusban.

Ahogy ezt a lekcióból, a Lukács evangéliuma második fejezetéből, a karácsonyi mennyei követ igehirdetéséből hallhattuk (Lukács 2,8–9): Örüljünk; minden nép örüljön; ne féljünk; mert megváltó, megtartó, üdvözítő született nekünk.

Isten dicsősége, mint Isten embert szerető, megmentő, megtartó, üdvözítő dicsősége ragyogott fel, a karácsonykor született Jézusban.

 

Isten féltő szeretetének dicsősége is felragyogott az első karácsonyon.

Jézus Krisztus születésével ugyanis Isten meghirdette, hogy igazi öröm csakis az Ő közelében adatik a halandó embernek, csakis az Ő közelében múlik el a félelem, éljünk bárhol is a világon, és csakis Őbenne „tartható meg” az emberi élet.

Igen, Isten dicsőségének emberek iránti féltő szeretete is felragyogott a karácsonykor született Jézus Krisztusban, amely meghirdette, hogy Isten nélkül nincs öröm, csak „buli” és pótcselekvések sora; Isten nélkül marad a félelem, a csüggedés, és a rettegés, bárhol éljünk e földtekén; Isten nélkül „aláhullik” az életünk.

Ez nem fenyegetés, hanem féltő szeretet.

2.

Isten dicsősége felragyogott a Jézus Krisztusban, hogy aztán ISTEN DICSŐSÉGE FELRAGYOGJON RAJTUNK.

 

Felragyog rajtunk az Úr dicsősége úgy, hogy felragyog előttünk.

A klasszikus karácsonyi evangéliumi részben úgy olvassuk, hogy miközben a pásztorok őrizték a nyájukat, körülragyogta őket az Úr dicsősége (Lukács 2,8–9).

A pásztorok egyszerűen végezték a dolgukat, és közben cselekedett az Isten, megtörtént velük a csoda, felragyogott előttük az Úr Jézus Krisztusban közölt dicsősége.

Ez ma is így adatik: mi csak végezzük hűséggel a munkánkat, a magunk helyén, ahová Isten állított minket, és közben Isten cselekszik, csodát tesz.

Ez a csoda, Jézus Krisztus eljövetele után, a teljes kijelentés korában, azaz ma is úgy adatik nekünk, hogy imádságos szívvel figyelünk Isten szavára, tesszük a dolgunkat, és Isten bizonnyal cselekszik: megváltó és féltő szeretetének dicsőségét megmutatja rajtunk.

Az előttünk járt nemzedékek nem véletlenül fogalmazták meg ez alapján: „ora et labora”, „orando et laborando”, „imádkozni és dolgozni”, és felragyog nekünk a Krisztus (Efezus 5,14)

 

Aztán felragyog rajtunk az Úr dicsősége úgy, hogy felragyog bennünk az Úr dicsősége.

Akik ránk tekintenek, akik velünk kerülnek kapcsolatba, akik velünk élnek és dogoznak, azok Jézus Krisztust látják meg bennünk, és felragyog előttük is az Isten megtartó és féltő, azaz üdvözítő szeretetének és irgalmának dicsősége; – még egy durva, kemény, összekuszált világban is.

Igazzá lesz Isten ígérete, miszerint kiformálódik bennünk a Krisztus (Galata 2,20); az Ő dicsőségére elváltozunk (2Korinthus 3,18); és ragyogunk a világban, mint a csillagok (Filippi 2,15), mint a betlehemi csillag ragyogott, amely még távoli, egészen más kultúrában élő népeket is elvezetett az Úrig (Máté 2,2; 9–10).

Istenünk, cselekedd velünk ezt a csodát, hogy akik ránk néznek, azok Jézus Krisztust lássák rajtunk, bennünk! Olyan sokszor vallunk kudarcot ebben.

 

Felragyog előttünk és bennünk az Isten krisztusi dicsősége, hogy az Ő dicsőségében éljünk és szolgáljunk.

Ez a dicsőség világít. Sötétben nem tudunk tájékozódni. Egyszer annyira eltévedtem vendégként egy lakásban, a teljes sötétben, hogy mire sikerült megtalálnom a kapcsolót, egészen máshol voltam, mint gondoltam. Rettenetes, amikor az ember elveszti az orientációt, a támpontokat, a biztos kapaszkodókat. Isten dicsőségében élve látjuk, tudjuk: hol vagyunk. Ez azt is jelenti, hogy itt nincsenek illúzióink, tudjuk, hogy milyen ez a világ. Mégis békességünk van, mert az Úr dicsősége, világossága beragyogja az életünket.

Ugyanakkor Isten dicsősége vezet. A mi Urunk mindenkor vezet, biztos támpontokat és kapaszkodókat ad. Ő jár előttünk.

Az Úr dicsőségében élünk. Isten teljes dicsősége felé tartunk. Isten dicsősége világít, vezet, és visz haza.

3.

Tehát felragyogott Isten dicsősége a Krisztusban; felragyogott előttünk és bennünk, így az Ő dicsőségében élhetünk már itt.

DICSŐÍTSÜK EZÉRT A MI URUNKAT!

 

Ő az Úr!

Ő az egyetlen Úr, rajta kívül nincs más (Ézsaiás 45,5). Ő uraknak Ura, királyoknak Királya, Seregeknek Istene (5Mózes 10,17; 1Timóteus 6,15).

Ez a magasztalás, a dicsőítés lényege: az ember leborul az Isten előtt, és elismeri, hogy Ő az Úr: múlt, jelen, és jövő Ura; élet és halál Ura; egyház és világ Ura; az egyes hívő ember, a történelem és a világmindenség Ura.

A dicsőítés lényege, hogy Istent önmagáért magasztalom, tetteitől függetlenül; akkor is, amikor nem értem, hogy mit miért cselekszik.

A dicsőítésből következő hálaadásban pedig megköszönöm, hogy Isten az Ő Úr voltát úgy mutatta meg, hogy dicsőséges kegyelme felragyogott a Jézus Krisztus mentő szeretetében (Efezus 1,6), és felragyogott a mi életünkön is.

 

Ő mindenek Ura!

Pont úgy, ahogy a mi Urunk Jézus Krisztus tanított minket imádkozni: „…tied az ország, a hatalom, és a dicsőség mindörökké. Ámen.” (Máté 6,13)

Igen, Övé az ország, a hatalom és a dicsőség. Övé minden. Övé az Isten népe. Én, személy szerint is az Ő tulajdona vagyok.

Nincs ennél boldogabb bizonyosság.

Nincs ennél valósabb ok az Isten magasztalására. Nem véletlen, hogy az Úri imádságnak éppen a záró dicsőítésében van szó erről.

 

Ő minden jó Ura!

Minden az Úré.

Ezért minden jó kezekben van. Végül is minden rendben van.

A Heidelbergi Káté így magyarázza az Úri imádság eme záró sorát, dicsőítését, doxológiáját. Minden Isten cselekvése. Isten pedig mindent jól cselekszik, és mindent népe javára cselekszik. Isten minden jót meg akar és meg tud tenni számunkra, ezért szent nevére térjen dicséret.

Idézzük szó szerint a Kátét: „Mert Tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.” „Azaz: mindezt azért kérjük Tőled, mert Te a mi királyunk és mindenható vagy, aki nekünk minden jót meg is akarsz, meg is tudsz adni. Mindezekért pedig ne mireánk, hanem szent nevedre térjen örök dicsőség!” (Heidelbergi Káté 128. kérdés-felelet)

*

A lányaink megleptek bennünket az ünnepek előtt két jeggyel, a nyolcvanas évek elején alakult zenekar harmincötéves jubileumi koncertjére.

Valóban, Feleségemmel még az udvarlás időszakában, Győrben, 1984-ben jártunk az akkor egy éve alakult zenekar élő koncertjén…

Most a zsúfolt Arénában tizenötezer ember előtt szólaltak meg a fúvósokkal hangszerelt, egykori nagy dalok.

Együtt énekelt, örült a rengeteg ember.

A végén a „frontember” így zárta: – Mindenkinek köszönöm, de elsőként az Úrnak köszönöm ezt a harmincöt esztendőt. Dicsőség az Úrnak!

Figyeltem, miként reagál a rengeteg ember erre. Egy emberként tapsolt, éljenzett mindenki! Van még remény!

 

Szenteste arról volt szó, hogy Isten dicsősége rávilágít az ember valóságos állapotára, és rávilágít az egyetlen, isteni megoldásra.

Most, karácsony első napján arról szólt az üzenet, hogy Isten dicsősége felragyogott a Jézus Krisztusban, hogy aztán Isten dicsősége felragyogjon rajtunk, dicsőítsük tehát ezért a mi Urunkat!

Szenteste, és most az ünnep első napján egy-egy fontos szeletét tudtam textusunknak, a filippi levél záró dicsőítésének, az ünnepi gyülekezet előtt meghirdetni; de holnap, karácsony második napján próbálom majd ezeket a „szeleteket” egy összefüggő „rendszerré” összerendezni.

 

Dicsőség Istennek!

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2018. december 25.

(Illusztráció: Családi karácsony, 2018. december 24.)

  1. hét – Filippi sorozat 34. – Karácsony első napja