Dicsőíteni I – Megjelent az Isten dicsősége – Igehirdetés 2018.12.24

Dicsőíteni I. – Megjelent az Isten dicsősége

(10) Nagy volt az örömöm az Úrban, hogy végre felbuzdultatok a velem való törődésre. Mert gondoskodtatok volna, de nem volt rá alkalmatok. 

(11) Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy elégedett legyek azzal, amim van. 

(12) Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, bővölködésbe és nélkülözésbe egyaránt. 

(13) Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem. 

(14) Mégis jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban. 

(15) Azt pedig tudjátok ti is, filippiek, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, amikor eltávoztam Makedóniából, az ajándékozás és elfogadás tekintetében egyetlen gyülekezet sem vállalt velem közösséget, csak ti egyedül,

(16) mert egyszer-másszor Thesszalonikába is küldtetek szükségleteimre.

(17) Nem mintha az ajándékot kívánnám, hanem azt kívánom, hogy bőségesen kamatozzék az a ti javatokra. 

(18) Átvettem mindent, és bővelkedem. Megvan mindenem, miután megkaptam Epafroditosztól, ami tőletek jött jó illatú, kedves, Istennek tetsző áldozatként.

(19) Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban. 

(20) A dicsőség pedig Istenünké és Atyánké örökkön-örökké. Ámen.

Filippi 4,10–20

(Filippi 4,20)

 

A Filippi levél egész éves, folyamatos magyarázata során a levél záró dicsőítése került sorra a karácsonyi ünnepek idején.

Ezután már csak a záró üdvözlések és az áldáskívánás olvashatók, a levél legvégén.

 

Olyan gazdag ez az egyetlen bibliai vers, hogy a három napos ünnepen, egy sorozatot alkotva szeretnénk szólni annak magyarázatáról.

 

Maga az igevers – a levél doxológiája – Isten dicsőségének és dicsőítésének teológiáját tárja elénk, miközben felragyog a karácsony-ünnepi, evangéliumi üzenet is.

 

Szenteste és az első napon egy-egy fontos szeletét tudom az ünnepi gyülekezet előtt meghirdetni, de karácsony második napján próbálom majd ezeket a „szeleteket” egy összefüggő „rendszerré” összerendezni.

 

Mindig a felolvasott igeversből indulunk ki, mindig ez vezet bennünket a magyarázat során. Mindeközben az igevers konkrét és bibliai kontextusát is figyelembe fogjuk majd venni, természetesen nem elhanyagolva azt a kontextust sem, amiben most élünk.

 

Az ünnepi sorozat címe kapcsolódik ahhoz a sorozathoz, amit a Filippi 4,10–20 alapján tartottunk, már november óta: Dicsőíteni!

Az alábbi tagolásban hallunk erről:

– Megjelent az Isten dicsősége.

– Felragyogott az Isten dicsősége!

– Dicsőség a mi Istenünknek mindörökké!

 

Szentestén az üzenet így hangzik: Megjelent az Isten dicsősége.

1.

Nézzük először alaposabban a felolvasott igeverset!

MIT MOND EZ AZ IGEVERS ISTEN DICSŐSÉGÉRŐL?

 

Most, karácsony estéjén, mondjuk újra és újra ezt az Istent dicsőítő bibliai verset.

Mondjuk úgy, mint akik dicsőítik az Istent!

Dicsőíti a száj, és elkezd dicsőíteni a szív is. Persze, fordítva is igaz: ha dicsőít a szív, dicsőít a száj is. Sőt, ha együtt dicsőíti az ajkunk az Urat, a gyülekezet közösségében, ahogy ezt tettük is a közös éneklésben – a 326. dicséret éneklésével – akkor egyre inkább ráhangol bennünket a Szentlélek a szívbéli magasztalásra is. Ez a három tényező összetartozik: szájjal, szívvel, együtt magasztalni az Urat.

Mondjuk tehát el újra és újra ezt az Istent dicsőítő igeverset!

Mi hangosan, ebben a formában ezt nem szoktuk tenni, bár semmi igei, teológiai elv ezt nem tiltja, hiszen Isten közös, hangos dicsőítésére számos bibliai igét találunk, a közös éneklésen túl is. Mégis, amiért a protestantizmus egyes ágai ebben óvatosabbak és tartózkodóbbak, a hagyomány alapján, annak gyökere talán abban keresendő, hogy semmiféle emberi, pszichikus, mesterkélt hatással nem kívánja a Szentlélek jelenlétét imitálni. Ahol ugyanis Isten Igéjét tisztán hirdetik és a sákramentumokat kiszolgáltatják, ott az Úr Lelke jelen van.

 

Tehát én elmondom, hangosan „újra-mondom” ezt az Istent dicsőítő igeverset.

Mondjátok magatokban velem!

Dicsőítsük így is együtt az Urat!

Közben figyeljünk arra, hogy mit hallunk meg ebből a sorból!

„A dicsőség pedig Istenünké és Atyánké örökkön-örökké. Ámen.”

„A dicsőség pedig Istenünké és Atyánké örökkön-örökké. Ámen.”

„A dicsőség pedig Istenünké és Atyánké örökkön-örökké. Ámen.”

 

Először is világossá lesz az, hogy a dicsőség az egyetlen, élő Istené, nem pedig a miénk, embereké.

A karácsonyi, ünnepi igehirdetésekben még részletesebben kitérünk e fontos üzenet jelentésére, bár több igehirdetésben hallhattunk már erről, a Filippi levél magyarázata során is.

A dicsőség az egyetlen, élő Istené, nem pedig a miénk, embereké!

 

– A dicsőség a mi Istenünké, a mi Atyánké! – hangsúlyozza az apostol.

Itt lesz az önmagában rideg tétel személyessé, személyes hitvallássá.

Pál arról az egyetlen Istenről beszél, akinek dicsősége a karácsonykor született Jézus Krisztusban jelent meg az embervilág előtt (Titusz 2,11).

Jézus Krisztusban megjelent az Isten dicsősége, az ember számára elhordozható módon.

Jézus Krisztusban megjelent az Isten dicsősége, mégpedig úgy, hogy Jézus Krisztusban szerető Atyánkká lett az Isten!

Pál azért tudja magasztalni az Urat, mert előtte is megjelent; mi több, felragyogott az Isten dicsősége, a Krisztusban; – akárcsak a filippi gyülekezet tagjai előtt, akiknek írja ezt a levelet.

Ezért fogalmaz többesszámban az apostol: – A dicsőség a mi Istenünké, a mi Atyánké!

Milyen áldás, hogy ebbe a többesszámba mi is beletartozunk: nekünk is megjelent az Isten dicsősége az Úr Jézus Krisztusban.

 

– A dicsőség a mi Istenünké, a mi Atyánké, örökkön-örökké! Ámen! – egészen pontosan így teljes ez a dicsőítés.

Isten dicsősége örök, szilárd, változhatatlan, állandó dicsőség.

Az egyetlen biztos valóság ez: Isten dicsősége!

Ez életünk szilárd alkotmánya, fundamentuma, mindenkor.

Történhet bármi, Isten dicsősége örök.

Ez az egyetlen bizonyosság.

Ezt fejezi ki az „ámen”.

Ez a tény Isten népét és az egyes hívő embert mindig megnyugvással tölti el.

Dicsőség ezért Istennek!

 

Lám milyen gazdag ez az egyetlen igevers, amelynek üzenetei csak abból következnek, amit maga a bibliai vers mond, és amelyek a többszöri „újra-mondás”, dicsőítés során megnyíltak előttünk, a Lélek által.

Mindegyik üzenetet alaposabban fogjuk még elemezni, az egyes napokon, vissza-visszatérünk azokra.

Az ismétlés hordozza az üzenetet, gazdagítja azt, és dicséretre hangol.

2.

A felolvasott igevers üzeneteinek megfogalmazása után figyeljünk arra, hogy MIKÉNT JELENIK MEG ELŐTTÜNK AZ ISTEN DICSŐSÉGE? Azaz: Istennek milyen tulajdonságai mutatkoznak meg ezáltal?

 

Isten dicsősége jelenti az Ő örökkévaló voltát.

Isten örökkévaló.

Isten időfölötti, az időt is Ő teremtette.

Körbeveszi az időt, és jelen van az időben, az emberi történelem és az egyes ember életének is Ő az Ura.

Jézus Krisztus által Isten örökkévalósága láthatóan megjelent ebben a világban az ember számára: nemcsak szemléljük azt, hanem részesülhetünk is abból.

Isten örökkévaló.

„Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan egy Istennek tisztelet és dicsőség örökkön örökké. Ámen.” (1Timóteus 1,17)

 

Isten dicsősége jelenti az Ő szent voltát.

Isten örökkévalóságát nemcsak „idői” értelemben, hanem „minőségi” értelemben is meg kell határoznunk.

Isten örökkévaló és szent.

Azaz Isten tökéletes, teljes, hiánytalan, maradéktalan: Isten szent.

Dadogunk, amikor ennél többet akarunk mondani erről.

Ehelyett megint csak az ismétlő dicsőítés marad ott, ahol az emberi szavak elégtelenek.

Ézsaiás próféta is ezt tette, az angyali karral együtt, dadogva és tökéletlen emberként megremegve: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!” (Ézsaiás 6,3)

 

Isten dicsősége jelenti az Ő szuverén voltát.

Isten szuverén: Isten igaz, Ő mindent az örökkévalóság távlatában, tökéletesen lát.

Ezért Istennek mindig igaza van.

Mi mindig csak rész szerint látunk.

Ki merne Istennel vitába szállni?

Kálvin ennek nyomán hangsúlyozta az Isten szuverenitásáról szóló tanítást, valamint ennek nyomán fogalmazta meg hitvallását: Egyedül Istené a dicsőség!

Soli Deo Gloria!

„Tied Uram az igazság, a mienk pedig orcánk pirulása…” (Dániel 9,7)

 

Dicsőség Istennek!

Isten dicsősége megjelenik előttünk az Ő örökkévaló, szent, szuverén voltában.

A karácsonyi, angyali seregekkel együtt zengjük: „Dicsőség a magasságban Istennek…” (Lukács 2,13–14)

Isten dicsősége betölti ezt a világot: a múltat, a jelent és a jövendőt.

Isten dicsősége életünk szilárd alkotmánya.

3.

MIRE VILÁGÍT RÁ ISTEN DICSŐSÉGÉNEK MEGJELENÉSE?

 

Isten dicsőségének megjelenése rávilágít valóságos állapotunkra.

Ezt az állapotunkat az Isten dicsőségének imént meghatározott jellemzői alapján, ellentétpárokban tagoljuk.

Az előbbi a „teológia”, az utóbbi az „antropológia”.

 

Tudom, hogy az igehirdetés szaktudományát illetően, a szentestei prédikáció követelményei kapcsán, most nem tudok minden szempontnak eleget tenni. Hiszen nem szabad az ünneplő gyülekezetet, akik most ide eljöttetek, durván letaszítani az emelkedett szentestei magaslatról.

Most, ebben a részben azonban nem ígérhetem, hogy „kiszolgálhatom” az emelkedett szentestei hangulatot.

Mindezt az üzenetet azonban Isten Szentlelke bízta rám, ezért el kell mondani.

Csakis azért teszem, hogy már ma este, és a karácsonyi ünnepek további két igehirdetésében is, vagyis az egész sorozatban, „naptámadatként” ragyoghasson fel számunkra a karácsonyi örömüzenet.

 

Isten dicsősége hirdeti, hogy Ő örökkévaló.

Az ember ezzel szemben halandó.

Az emberi élet valóságos problémája a halál problémája. Minden más probléma ebből következik.

A halál árnyékának völgye ez a világ, bármennyire szépítenénk is (Lukács 1,79).

De ebben a völgyben ragyog fel karácsonykor az Isten dicsősége.

 

Az egyes ember életében, vagyis a saját egyéni életünkben tapasztaljuk ezt meg, soha nem a máséban. Ebben, bármennyire akarjuk, valójában nem lehet közösségvállalás, mert a másik szenvedése soha nem lehet az enyém. Kivéve Jézus Krisztus váltsághalálát! Éppen ettől isteni és csoda a helyettes elégtétel.

Az egyes ember életében úgy mutatkozik meg a halandóságunk, hogy „normál” esetben is, amiként telik az idő, akként elavul a test, elárvul a lélek, kimerül az idegrendszer, elfárad az elme.

Bármennyire odafigyelünk is magunkra: bármennyire figyelünk a testünkre, ápoljuk a lelkünket, óvjuk az idegrendszerünket, bármennyire pallérozzuk a szellemünket; mindezek mégis elkerülhetetlenek. Mai rohanó világunkban pedig egyre nehezebb odafigyelnünk magunkra, noha oda kell figyelnünk saját magunkra, és soha nem szabad feladni…

 

Az emberi kapcsolatokban is jelen vannak a „halál-erők”: házasságban, családban, közéletben, egyházban, társadalomban.

 

Mindenütt jelen van a mulandóság.

Ahogy Illyés Gyula írja híres versében, amit ő a politikai zsarnoksággal kapcsolatban fogalmazott meg, de ami a halál zsarnokságára nézve is igaz: „Ott van a hitvesi csókban, és abban, ahogy a kocsi megáll a kapualjban…” Csak szabadon tudtam most idézni ezt a néhány sort az „Egy mondat a zsarnokságról” című versből, de a lényeg így is kihallik.

A művészetek minden területe intenzíven foglalkozik az emberi mulandóság kérdésével, amit a filozófia összegez, és amit a teológia Isten színe előtt fogalmaz meg.

Dsida Jenő a bűn és a halál kapcsán ír a halál-erőkről, szintén ihletetten, azt a képet tartva szem előtt, amikor egy kockacukrot kávéba mártunk. A versből szabadon idézve: „Nézd, a sűrű, fekete lé, mily sunyi resten kúszik felfelé a kristálytiszta kockatestben…”

Heidegger ennek nyomán nevezi az életet, az „ittlétet” „halál felé való létnek”, amely tele van aggodalommal.

Bonhoeffer pedig mindezt úgy összegzi, az isteni kijelentés távlataiból, hogy az ember legnagyobb nyomorúsága a halál, mert elszakadt az élet forrásától, „Eredetétől”, az élő Istentől.

 

Isten dicsősége hirdeti, hogy Ő szent és tökéletes.

A mi életünk pedig tökéletlen, legfeljebb „elburkoljuk” a dolgokat.

Amint a fény felragyog, az előhozza a legapróbbnak tűnő tisztátalan porszemet is.

Persze a porszemnél sokkal kiáltóbb nyomorúság terhel bennünket.

Valahogy úgy, ahogy az építkezéseken végül is elburkolják a koszt és piszkot, ami minden takarítás ellenére ott lapul az ajtónyílások között, a küszöbök alatt, a gipszkartonok mögött, tömérdek mennyiségben.

 

Isten dicsősége hirdeti, hogy Ő szuverén.

Őneki mindig igaza van.

A mi életünk pedig részleges.

Ha szeletekben nézzük, itt mindenkinek igaza van!

Valójában azonban senkinek nincs igaza.

Isten dicsőségének fényében joggal remegünk meg, és rettegéssel döbbenünk rá elveszett voltunkra. Aki nem retten meg, az már tényleg elveszett.

 

Dicsőség a mennyekben Istennek! A földön békesség az embernek! (Lukács 2,14).

A békesség ott kezdődik, ahol az ember, Isten dicsőségének fényében rádöbben a saját valóságos állapotára.

4.

De ne álljunk meg itt!

MIRE VILÁGÍT MÉG RÁ, ISTEN DICSŐSÉGÉNEK MEGJELENÉSE?

 

Isten dicsősége nemcsak az állapotunkra mutat rá, hanem az egyetlen megoldásra is.

Ez a karácsonyi evangélium! Ez az evangélium!

Isten dicsősége nemcsak az állapotunkra mutat rá, hanem az egyetlen megoldásra is.

Megtartó született nekünk!

Őt segítségül hívhatjuk.

Aki segítségül hívja az Úr nevét, az üdvözül (Róma 10,13).

Megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét (Cselekedetek 2,21).

 

Most csak elmondom, meghirdetem ezt a megoldást! Úgy, ahogy azt az evangélisták teszik.

Holnap részletezzük majd. Most csak elmondom, holnap magyarázom.

Először hirdetni kell az evangéliumot, ki kell mondani az evangéliumot újra és újra, minden nemzedék számára, a Biblia és az egyház nyelvén, hogy ismét és ismét halljuk, mint a memoritert, ami kitörölhetetlenül rögzül (Márk 16,15). Az evangélium meghirdetése, vagyis az igeolvasás, az úgynevezett „lekció” egy nélkülözhetetlen istentiszteleti, liturgikus forma. A Biblia minden Igéjéből a Krisztus evangéliuma szól! Ezért kell rendszeresen Igét olvasni a gyülekezeti istentiszteleteken.

Aztán magyarázni kell az evangéliumot, hogy értsük (Cselekedetek 8,31).

Mindkettőre érvényes, hogy a hit hallásból van (Róma 10,17).

Tehát most csak meghirdetem, „újramondom” a karácsonyi evangéliumot, Isten dicsőségének megjelenését, az egyetlen megoldást az embervilág számára: a Megtartó születését.

 

„Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő nap a magasságból, hogy világítson azoknak, akik sötétségben és a halál árnyékában lakoznak, hogy lábunkat a békesség útjára igazítsa.” (Lukács 1,78–79)

„Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: József, Dávid fia, ne félj feleségül venni Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: »Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnak nevezik majd« – ami azt jelenti: Velünk az Isten.” (Máté 1,20–23)

„Miután meghallgatták a királyt, elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak napkeleten, előttük ment mindaddig, amíg odaérve meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. Amikor ezt látták, igen nagy volt az örömük.” (Máté 2,9–10)

„Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban. És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” Lukács 2,8–14

„Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: Ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg Őt: a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be Őt. Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az Ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” (János 1,9–14)

 

Meghirdetni az evangéliumot! Most ez is elég!

Holnap magyarázzuk.

A fenti igeszakaszok lekcióként is felhangoznak majd, hogy megvilágítsák nekünk Isten dicsőségének valóságát, és megértessék velünk ezt a gyönyörű igeverset, a Filippi levél doxológiáját: „A dicsőség pedig Istenünké és Atyánké örökkön-örökké. Ámen.” (Filippi 4,20)

Valójában Isten dicsősége világít rá számunkra az Ő saját dicsőségének valóságára.

 

Reménység szerint a mai igehirdetés is előkészítette a karácsonyi evangélium életfontosságát, miszerint az egyetlen megoldás ragyogott fel nekünk karácsonykor: Jézus Krisztus.

 

Isten dicsőségére nézve, a meghirdetett karácsonyi igeszakaszok üzenetét összegezve elmondhatjuk:

– a halál árnyékának völgyében (Lukács 1,79);

– velünk az Isten (Máté 1,23);

– ezért nem kell félnünk;

– mert Ő Szabadítót küldött nekünk, Megváltót, Megtartót, az egyetlen megoldást (Lukács 2,10–11);

– felragyogott nekünk az Isten dicsősége (Lukács 2,13–14), az igazi világosság;

– amely megvilágosít (János 1,9);

– vezet! (Máté 2,9–10)

Ez a dicsőség ragyogott fel Pálnak, a filippieknek, oly sokaknak egykor és ma; itt és most is!

Dicsőség ezért Istennek! (Filippi 4,20)

*

A családban is áldott karácsonyunk volt.

Ilyenkor mindig készülnek fotók. Ezek csak ránk tartoznak. Nem értem azt, aki ilyen fotókat közzétesz; éppen a szentsége és az intimitása sérül.

Készült azonban egy hagyományos kép a karácsonyfánkról. A karácsonyfa állításának szokása nélkülözhetetlen, keresztyén kultúránk része, de ezen túl mindig hordozza az evangéliumi tartalmat is: a betlehemi csillag a tetején a Megváltó születését hirdeti; az örökzöld fa az örök életet, amely – mint Jézus Krisztus feltámadásának ajándéka – megvigasztalja ezt a földi létet; az egész ragyogás pedig hirdeti Isten dicsőségét, amelyet Ő megmutatott egyszülött Fiában.

Készült azonban egy olyan felvétel is, ami két fotó között egy véletlen exponálás terméke lett. Majdnem kitöröltem. Aztán csak néztem és néztem, és meghagytam. Szép színárnyalatok véletlene ez a fotó, a sötéttől a világosig, a feketétől az aranyig, a szomorútól a ragyogóig minden van benne… Nagyjából, a nappalinkat ismerve, ráismertem, hol készült a véletlen pillanatfelvétel, minek az elmosódását kapta el: mozdulatban a fekete kanapénktól a ragyogó karácsonyfáig. Isten dicsőségének megváltó szeretete megtart bennünket, mint én ezt a fotót, és rávilágít állapotunkra és az üdvözítő megoldásra.

 

Isten dicsősége

– megjelent a Krisztusban;

– hogy rávilágítson valóságos állapotunkra;

– és rávilágítson az egyetlen megváltó, üdvözítő megoldásra: a mi született, meghalt és feltámadott Jézus Krisztusunkra.

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2018. december 24.

(Illusztráció: Családi karácsony – elmosódott fotó, 2018. december 24.)

  1. hét – Filippi sorozat 33. – Szenteste