Bizalomból fakadó áldott szolgálat – Igehirdetés 2109.11.17

Bizalomból fakadó áldott szolgálat

(1) A szentek iránti szolgálatról fölösleges írnom nektek. 

(2) Hiszen ismerem készségeteket, amely miatt dicsekszem veletek a makedónoknak, hogy Akhája tavaly óta készen áll, és hogy a ti buzgóságotok magával ragadta a többséget. 

(3) De mégis elküldtem a testvéreket, nehogy a veletek való dicsekedésünk ebben az ügyben hiábavaló legyen, hanem amint megmondtam: készen legyetek. 

(4) És ha velem makedónok érkeznek, és felkészületlenül találnak titeket, valamiképpen szégyent ne valljunk mi – hogy ne mondjuk: ti – ebben a bizodalmunkban. 

(5) Szükségesnek tartottam tehát, hogy megkérjem a testvéreket, menjenek el hozzátok előre, és készítsék elő a már megígért adományokat, hogy az úgy legyen készen, mint hálaáldozat, nem pedig mint kényszerű adomány.

(2Korinthus 9,1–5)

(2Korinthus 9,4)

 

Isten Igéje gyönyörűséges; kimeríthetetlen mennyei gazdagsággal rendelkezik.

 

Ennek bizonysága az, hogy egy héttel ezelőtt is ugyanezt az igeszakaszt olvastuk fel, de egészen más optikából szemléltük annak üzenetét.

Egy héttel ezelőtt, a felkészültség, a folyamatos készület, a készség, a készenlét szempontjából vizsgáltuk ezt az igeszakaszt; most pedig a bizalom, a bizonyosság felől szemléljük ugyanezt az igerészt; ezért ma egészen más igehirdetést hallunk, mint egy héttel ezelőtt, egészen más üzenetekkel.

Igen, ilyen gazdag Isten Igéje! Ezt vegyük észre, ezért adjunk hálát! Az élet kenyere, áldott manna, mennyei táplálék az Isten Igéje.

 

Isten Igéje, a teljes igeszakasz, egy kerek tortához hasonlít.

Elkezdjük szeletelni ezt a tortát.

Ahogy elkezdjük szeletelni ezt a tortát, eljutunk a torta középpontjáig, kimetszünk abból egy szeletet, majd egy másik irányból egy újabb szeletet, és még számos szeletet metszhetünk ki ebből a tortából.

Ha a szelet metszésekor eljutunk a torta középpontjáig, akkor szeleteljük helyesen a tortát, azaz a vizsgált igeszakaszt. Bármely nézőpontból szemlélve az adott igeszakaszt, mindig eljutunk a textus középpontjáig, lényegi üzenetéig; közben pedig megszólal a teljes Szentírás központi üzenete, az evangélium, Jézus Krisztus megváltó szeretete.

Ettől olyan gazdag Isten Igéje, amelyben mindig megszólal az adott igeszakasz speciális üzenete és a teljes Biblia evangéliumi üzenete is. Ugyanakkor mégis, különböző szempontból vizsgálva egy adott igeszakaszt, újabb és újabb üzeneteket kapunk.

 

Így figyeljünk a mai istentiszteleten a felolvasott igeszakaszra.

Most a „bizalom” az a textusból vett téma, az a nézőpont, az az „optika”, amelyen keresztül vizsgáljuk ezt a felolvasott igeszakaszt.

Egy héttel ezelőtt a készenlét volt ez a téma, ma pedig a bizalom.

*

BIZALOM; bízni, bizalommal lenni… (4)

Fontos, aktuális téma ez, egy olyan világban, ahol bizalmi válságban élünk: bízni a másikban!

 

Isten mindig a bizalom oldalán áll, minden bizalmatlanság ellenében.

Valljuk meg őszintén, a mi világunkban is egyre nehezebben adjuk meg a bizalmat a másiknak.

Bizalmatlanok vagyunk.

Ha nincsenek még tapasztalataink egy bizonyos illetővel kapcsolatban, akkor félünk megelőlegezni ezt a bizalmat.

Ha pedig már van tapasztalatunk az illetővel kapcsolatban és csalódtunk, akkor félünk továbbra is megadni ezt a bizalmat, azaz félünk fenntartani ezt a bizalmat.

A bizalmatlanság kísért bennünket.

Isten azonban a mai Igében a bizalom fontosságát hangsúlyozza; mert Ő mindig a bizalom oldalán áll; minden, emberileg jogos, de mégis gyarló bizalmatlanság ellenében.

 

A mai Igében erre látunk példát.

Ismerjük már az Ige hátterét, nem mondom el újból és újból.

Az apostol annak ellenére bízott a korinthusi gyülekezetben, hogy a korinthusi gyülekezet őt nagyon komolyan megbántotta, megalázta, megrágalmazta.

Pál apostol annak ellenére bízott a korinthusi gyülekezetben, hogy emberileg szinte gyógyíthatatlannak, megoldhatatlannak tűnő feszültség támadt közte és a korinthusi gyülekezet között.

Mégis azt látjuk a mai Igében – evangéliumi üzenet ez –, hogy az apostol felülemelkedett a csalódásain; és nemcsak megelőlegezte, hanem továbbra is megadta, fenntartotta ezt a bizalmat.

Ennek jeleként az apostol így szólította meg a korinthusi testvéreket, nemcsak az adakozás kapcsán, hanem egyáltalán: „Bízom bennetek, dicsekszem veletek, buzgók vagytok, készek vagytok, készségesek vagytok, én így tekintek rátok!” (2)

Isten a bizalom oldalán áll, minden gyarló bizalmatlanság ellenében.

A mai Igében is erre látunk áldott, igei példát.

 

Az apostol bizalma, a csalódások ellenére is, a bizonyosságából fakadt.

Bizonyosság Istenben, bizonyosság a feltámadott Jézus Krisztusban: erre épülhet fel a bizalom a testvérek közösségében; és aztán majd a világban is így győzhet a bizalom, bizonyos szinteken, egymás iránt, minden gyarló bizalmatlanság ellenében.

Az apostol azért tudott bízni a korinthusi testvérekben, mert bizonyossága volt; mert az apostol a feltámadott Úr Jézus Krisztusban bízó, élő hitű ember volt. Az apostol ugyanis megtapasztalta a megtérés csodáját, Isten szabadító cselekvését. Az apostol tudta, hogy milyen volt ő korábban (1Timóteus 1,13), és Isten mégis könyörült rajta, megtérésre vezette őt. Az élő Isten újjászülte, megigazította, megszentelte Pált; a méltatlant méltóvá formálta a szolgálatra.

Aki ezt a csodát megtapasztalta, miként Pál, az az ember utána nem enged semmiféle gyarló bizalmatlanságnak, hanem minden körülmények között, újból és újból megadja a másiknak a bizalmat; és ezzel formálja, mint Isten eszköze, a másik embert.

Igen, ebből a bizonyosságból fakadhat a másik emberbe vetett bizalom. Csak ebből a bizonyosságból fakadhat minden bizalom, egyébként maga alá gyűr bennünket a gonosz, a gyarló praktikákból fakadó nyomorúságos bizalmatlanság.

Isten „bízik” bennünk, akik méltatlanok vagyunk, kezébe veszi az életünket, és méltóvá formál bennünket.

Az Úr megtérésre vezet bennünket: megtérésre vezet, újjászül, megigazít és megszentel.

Az Úr az Ő eszközeivé formál bennünket.

A minket újjászülő Úrba vetett bizonyosságból fakad minden valóságos bizalom.

Ahogy az egyik neves, magyar énekes énekli, szinte imádságként: „Láss bennem mást!” (Ákos) Isten mást látott bennünk, mint amilyenek vagyunk. Ő megelőlegezte bizalmát, szeretetét felénk. Isten azt az új embert látta bennünk, akivé az Ő megváltó szeretete formálhat bennünket.

Ebből az isteni, megelőlegezett bizalomból, kegyelemből, bizonyosságból fakad minden emberek közötti bizalom – ismét mondom – minden nyomorúságos, romboló bizalmatlanság ellenében.

Ekként bízzunk tehát egymásban!

*

Lépjünk tovább!

EBBŐL A BIZALOMBÓL SZOLGÁLAT FAKAD (2–4).

Bízunk egymásban!

Ha pedig bízunk egymásban, az ránk nézve azt jelenti, hogy bennünk is bíznak – a magunk területén – emberek.

Ebből a bizalomból szolgálat fakad.

 

A bizalom: megtiszteltetés.

A bizalom szolgálat, mint megtiszteltetés.

De nagy baj, ha valaki elakad a neki „megszavazott” bizalom kapcsán a megtiszteltetés csalóka érzésénél: „Bíznak bennem; ha magasabb pozícióba kerültem, akkor sokan bíznak bennem; ez micsoda megtiszteltetés…”

A megtiszteltetés ennek az egész területnek csak a gyarló, felszínes, protokolláris megnyilvánulása.

Szánalmas bohóckodás és ugyanakkor még nagyobb nyomorúság, ha valaki tényleg elakad itt.

 

A bizalom: feladat.

A bizalom, szolgálat, mint feladat.

Bízunk egymásban.

Ha bíznak bennünk, akkor ebből a bizalomból szolgálat fakad.

Ezért a bizalom: feladat, szolgálat, „minisztérium”.

A bizalom szent feladatot jelent, hiszen erre a bizalomra méltóvá kell lennünk, hogy láthatóvá tegyük ezt a bizalmat. Áldott példává kell lenni, hogy megszolgáljuk ezt a bizalmat; elkérve ehhez az Úr erejét és vezetését.

Igen, méltóvá leszünk, az Úr kegyelméből, erre a bizalomra, ezért nem fognak csalódni bennünk! Akik az Úrban bízunk, azok nem szégyenülhetünk meg! Ahogy ezt az apostol említi: „Készen vagytok, dicsekszem veletek, buzgók vagytok és nem fogok csalódni bennetek!” (2–4)

Tehát elsősorban nem megtiszteltetés ez a bizalom, hanem egy szolgálat, egy nagyon komoly feladat. Ennek a feladatnak súlya van: láthatóvá kell tenni ezt a bizalmat, méltóvá kell válni erre a bizalomra, kérve az Isten erejét, hogy el ne bukjunk, hogy meg ne szégyenüljünk, és nehogy csalódjanak bennünk az emberek.

 

A bizalom: felelősség.

A bizalom, szolgálat, mint felelősség; mint felelősen végzett feladat.

A bizalomból fakadó szolgálat nemcsak feladat, hanem felelősség is: felelős feladat. Minél többet bízott ránk az Isten, annál nagyobb a felelősség is. Vegyük észre, hogy a maga helyén mindannyiónkra nagyon sokat bízott az Isten. Ez a „nagy feladat” nem testi szemekkel látható pozícióktól függ.

Imádkozzunk azért, hogy a mi Urunk olyan szolgákká formáljon bennünket, akik felvállalják a szolgálattal járó felelősséget, és e felelősséggel járó minden „áldott szenvedést”. Imádkozzunk azért, hogy a mi Urunk olyan szolgákká formáljon bennünket, akiknek szívügyük a bizalomból fakadó szolgálat, mint szent feladat, amely csak felelősséggel hordozott feladat lehet!

Ez a felelős feladat azt jelenti, hogy a rendet mindenkor fenn kell tartani. Ehhez szükséges egyfajta kontroll, felelős határozottság, minden ügy tekintetében. Itt, az adakozás kapcsán, a pénzügyek kezelése kapcsán is, az apostol egy külső kontrollal próbálja ezt a rendet biztosítani (3–5).

De ezt a rendet – a felelősen szolgáló feladatban – úgy lehet Istennek kedves módon érvényesíteni, hogy a rendet biztosító szigorúságban mindig ott munkál a krisztusi szeretet, szelídség, irgalom is. E kettőnek a dialektikája örök kérdés, amit az apostol egy másik helyen ekként fogalmaz meg: „Nem tudom, hogy mivel menjek hozzátok, bottal, vagy szelíd lélekkel?” (1Korinthus 4,21)

Miként érvényesülhet ez a kettő együtt: a rend biztosítása, határozott – ha kell szigorú – külső kontrollal, és mégis krisztusi szeretettel; felvállalva annak rizikóját, hogy a krisztusi szeretettel folyton visszaélhetnek?

A kérdést még bonyolítja az a tény is, hogy ebben a felelős feladattal teli szolgálatban mindig számolnunk kell az emberi gyarlósággal: gyarló a vezető, gyarló minden szolga, gyarló minden testvér, gyarló minden ember. Lehet-e krisztusi szeretettel úrrá lenni a gyarlóságokon?

A mai Ige hátterében is ott rejtőzik ez a gyarlóság. A két görög tartomány, Makedónia és Akhája, ugyanis irigykedve versengett egymással: vajon ki gyűjt össze többet ebben az adakozásban, ki a nagyobb hívő? Mindenhol ott kísért a gonosz, az emberi gyarlóságokon keresztül; és a testvérek közösségében még inkább támad a gonosz.

Ennek a gyarlóságnak része az is, hogy a felelősen végzett szolgálatban mindig a vezető lesz a „bűnbak”, nem is beszélve arról, ha valami rendkívüli esemény történik…

A bizalom: felelősen végzett feladat. Hitbéli határozottsággal és krisztusi szeretettel vállalhatjuk fel felelősen ezt a feladatot.

 

A bizalom: áldott teher.

A bizalom, szolgálat, mint áldott teher; mint felelősen végzett, áldottan terhes feladat.

Fontos a bizalom. Bízunk egymásban. Ha bíznak bennünk, az sokkal több, mint megtiszteltetés. A bizalom: szolgálat, feladat, felelős feladat és áldott teher.

Kegyelmi állapotban vagy, ha nyomaszt a bizalomból fakadó feladat, az ezzel járó felelősség, és az ebből származó áldott teher. Kegyelmi állapotban vagy, ha mindez arra kényszerít, hogy imádkozz mennyei erőért.

Áldott teher ez, de teher!

Valaki egyszer azt mondta nekem: „Azért a kelleténél többen ne bízzanak már bennem, mert nem tudok ennél több terhet felvállalni!”

Másvalaki pedig úgy fogalmazott előttem: „Én már több emberrel nem akarok megismerkedni, nem azért, mert egy zárkózott ember lettem – akár azért is –, hanem azért, mert ennél több embernek – mint aki most a látókörömben van – az ügyes-bajos dolgait már nem tudom rendben, szeretettel, felelősen felvállalni.”

Megint másvalaki ugyanezt így fogalmazta meg: „Örömmel végzem a szolgálatot, a felelősséghez, az áldott teher hordozásához minden nap megadja az Úr az erőt. Tele vagyok hálával, imádkozom erőért, és naponta kegyelemért, hogy rendben és nagy baj nélkül tartson meg minket az Úr. De ha letehetem majd ezt a terhet, és élhetek még egy kicsit nyugodtan a szeretteimmel, azért is nagyon hálás leszek az Úrnak. Bizony, akkor majd odarúgom másnak a labdát, mint a fociban; és akkor már mindenki arra a másvalakire rohan, akinél a labda van, nem pedig rám. Szép idő lesz az is…”

Például – gyakorlatiasabban megfogalmazva a problémát – meddig, milyen nagyságig átlátható egy gyülekezet, amikor egymásra még oda tudunk figyelni?

Bízzunk egymásban! Ebből a bizalomból szolgálat fakad: felelős feladat, áldott teher, amelyhez megkapjuk az erőt.

*

Ugyanakkor: A BIZALOMBÓL FAKADÓ SZOLGÁLAT: ÁLDÁS (5).

 

Ha valaki az Úrba vetett bizonyosságára építi a másik iránti bizalmát és a bizalomból fakadó szolgálatot, az még a szolgálat felelős feladatának terheit is áldásként éli meg.

Pontosan megfogalmazza ezt az apostol: Ez nem kényszer, végképp nem valami megfelelési kényszer, nem „kényszerű adomány”, hanem Isten iránti hálaadásunk jele (5).

Isten iránti hálánk jele a bizonyosságra épülő, bizalomból fakadó szolgálat; azaz a felelős feladat terheink felvállalása; amely áldássá lesz életünkben.

Ebben a felelős feladatfelvállalásban, szolgálatban nem arról van szó, hogy folyamatosan megfeleljünk másoknak. Tehát itt nem egyfajta megfelelési kényszerről van szó, amely egyébként sokunkat kísérthet: Igyekszem megfelelni, hogy megéljek, hogy szeressenek…

 

Megfelelési kényszer helyett hálaadásról van itt szó, hálából fakadó, áldott szolgálatról (5).

Istennek kell inkább engednünk, mintsem embereknek! (Cselekedetek 5,29)

Ha Istennek engedünk, akkor az mindig találkozik az emberek valóságos kérdéseivel, igényeivel, problémáival – hangsúlyozom, a valóságos (!) problémáival – és az arra való krisztusi válasszal. A krisztusi válasz mindig az ember valós kérdéseire ad hitébresztő, tanító, intő, vigasztaló, megváltó választ. Az ember valóságos problémája a „bűn, a betegség, a halál” kérdése, és az erre adott egyetlen válasz a megváltás.

Tehát, nem kiszolgáljuk az emberi igényeket – Istennek kell inkább engednünk, mintsem embereknek –, de ha Istennek engedünk, akkor az a „terepen” mindig valós emberi területekkel, igényekkel találkozik, amire az egyetlen gyógyító megoldás csakis Jézus Krisztus evangéliumára alapozva ölthet testet ebben a gyarlóan ellentmondásos világban.

Jutalmunk tehát, hogy végezhetjük a bizonyosságra épülő, bizalomból fakadó, áldott szolgálatunkat; az Úrtól kapott feladatot, felelősséget, áldott terhet hordozva…

Jutalmunk, hogy minden konkrét ügyes-bajos dolgainkban az Úr megigazító kegyelmére, megváltó szeretetére alapozva szolgálhatunk, hitvalló bátorsággal képviselve az Úr üdvözítő rendjét.

Nem kényszerűen, hanem hálaadó szívvel szolgálhatunk.

Hálaadással szolgálunk, hiszen bízunk egymásban, mert bízunk az Úrban. Nem emberi igényeket szolgálunk ki, hanem a Krisztus evangéliumát képviseljük, és így szolgáljuk valóban az embereket. Közben pedig soha nem engedünk a gonosz kísértésének, hogy bedaráljon bennünket valamiféle bizalmatlanság. Ha csalódtunk is, újból és újból megelőlegezzük és megadjuk, fenntartjuk ezt a bizalmat, vállalva ennek kockázatát is.

Van-e bizonyosságunk, újjászületett emberek vagyunk-e, megtapasztaltuk-e, hogy Isten bennünket, méltatlanokat méltóvá tett, felhasznált?

Erre a bizonyosságra építhető fel minden bizalom, ebből fakadhat minden áldott, felelősségteljes szolgálat, amely a hétköznapi, ügyes-bajos dolgainkban is az egyetlen, örök, maradandó válaszból és megoldásból kiindulva rendezi az életünket.

Mondjuk ki: élő hit, élő bizonyosság nélkül nincs bizalom, nincs felelősséggel végzett, áldott szolgálat, amelyben az örök, megváltó megoldás is megjelenhet egy-egy ügy kezelésében. Kimondhatom? Ezért „bajos” mindig a közélet, a politika; élő hit nélkül „bajos” az egyház jelenléte is. Élő hit nélkül minden baj megoldhatatlan, minden probléma, más minőségben, de újratermelődik, és halálos, elemésztő konfliktussá dagad.

 

Ha hittel tesszük, a magunk helyén a magunk dolgát, akkor a szent ügyre tekintettel bármit teszünk, ott Jézus Krisztus ügyét képviseljük.

Tehát ha bizonyosságból fakad a bizalommal teli szolgálatunk, akkor ott az Isten megadja az emberek számára való áldott, örök választ képviselő megfelelést is egy-egy konkrét helyzetben. Ha bizonyosságból fakad a bizalommal teli szolgálatunk, akkor az az emberek valóságos javát szolgálja, az Isten dicsőségére.

Ha bizonyossággal végezzük a szolgálatunkat, akkor az Úristen nem engedi azt, hogy megszégyenüljünk.

Vagyis bizonyosságra épülő, bizalomból fakadó, áldott szolgálatra van szükségünk, minden bizalmatlanság ellenében.

Egy képpel hadd érzékeltessem a mai igehirdetés egész üzenetét!

Talán így még világosabb lesz, hogy miről volt ma szó.

A kamránkat felújítottuk, így oda új polcokat is készítettünk.

Jönnek az asztalosok a kész, szépen megmunkált kamrapolcokkal. Megtekintjük az új kamrateret. Látjuk, hogy baloldalt semmi konnektor, semmi, falban futó vezetékre utaló jel nem észlelhető. Szemben, ahogy derékszögbe elfordul majd a polc, ott látok egyetlenegy konnektort az ablak alatt.

Felhívom a villanyszerelőt: „Egyetlenegy konnektort látunk a kamrában, ugye nem lesz baj, ha itt összefúrjuk a falat és a felfúrt tartóelemekre felhelyezzük a polcrendszert? Balról pedig nem látunk semmit.”

A villanyszerelő válasza: „Igen, baloldalt valóban nem látszik semmi, csak éppen minden vezeték abban a falszakaszban fut össze, a ház összes vezetéke éppen ott összpontosul! Nem látszik semmi, de minden ott van!”

Akkor jutott eszembe, amit egyébként tudtam is, csakhogy ebben a helyzetben nem tudatosult bennem: tényleg, a túloldalt helyezték el a villanyóraszekrényt, mélyen belesüllyesztve a falba. Ha ott elkezdtek volna fúrni a szakemberek, akkor megbénult volna az épület, mert minden vezetéket elfúrtak volna…

 

Lám, amit testi szemeinkkel látunk, az messze nem a tényleges valóság. Lám, csak az orrunkig látunk, és amit látunk, az messze nem a valóság, sem a tényeket, sem a hitbéli reménységet illetően!

 

Az asztalosaink ezért arra kényszerültek, hogy egy hét múlva visszajöjjenek, és a jól megmunkált polclapokhoz távtartókat készítsenek, majd elkezdjék a biztos alapzatról felfelé építkezve megépíteni a kamrapolcunk rendszerét.

Így az alapra építve a polcok aztán egymásra támaszkodva tartották egymást, és az egész rendszer stabilan, terhelhetően megállt!

 

A biztos alapra, az élő Istenre, a feltámadott Jézus Krisztusra építkezve építkezhetünk egymásra.

Így, a Jézus Krisztusra építkező bizonyossággal tarthatjuk, hordozhatjuk egymást is bizalommal; ahogy minden fúrás és faragás nélkül a kamrapolcunk is stabilan és terhelhetően megállt, a biztos alapra támaszkodva.

Ezáltal pedig nem kényszerülünk arra, hogy olcsó, gyarló kompromisszumokat kötve, olyan helyekre támaszkodjunk, amelyek egyébként bajt okozhatnak, vagy netán életveszélyesek.

 

Bizalom nélkül nem lehet élni.

A bizalmatlanság öl, de minden emberi bizalom, és ebből fakadó áldott, felelős szolgálat csakis a feltámadott Úrra alapozó bizonyosságból fakadhat (1Korinthus 3,11).

Urunk áldjon meg bennünket bizonyosságra építő, bizalomból fakadó, áldott szolgálattal.

Ne felejtsük el! A Jézus Krisztusba vetett bizonyossággal bízhatunk mindenkor, minden helyzetünkben (5,6), és csakis e bizonyosságra építve szolgálhatunk mindenkor szeretetteli bizalommal egymásnak (Galata 5,13), felvállalva Istentől kapott feladatunk felelős munkálását, annak áldott terhét.

Reménység vasárnapján kérjük az Urat: Ő áldja meg jövő hetünket, adventi időnket, egész életünket bizonyosságra épülő, bizalomból fakadó, áldott szolgálattal.

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2011. október 30. (A szentek iránti szolgálat buzgósága)

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2012. január 29.

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2019. november 17.

(Illusztráció: „Kamrapolc”, 2019. november 14.)

  1. hét – 2Korinthus sorozat 2019-ben: 23.

Egyházi év utolsó előtti vasárnapja, „Reménység” vasárnap

 

Az igehelyről sorozat hangzott el az alábbiak szerint:

Őrségi egyházmegyei reformációi istentisztelet, Szentgyörgyvölgy, 2011. október 31. (A szentek iránti szolgálat buzgósága)