Az Úrnak van szüksége rá – Jézus bevonul Jeruzsálembe — Igehirdetés 2022. június 12-én

Az Úrnak van szüksége rá – Jézus bevonul Jeruzsálembe

(1) Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, Bétfagéhoz és Betániához, az Olajfák hegyénél Jézus elküldött tanítványai közül kettőt, 

(2) és így szólt hozzájuk: Menjetek be az előttetek lévő faluba, és amint beértek, találtok egy szamárcsikót megkötve, amelyen még nem ült soha senki: oldjátok el, és hozzátok ide! 

(3) Ha pedig valaki szólna nektek: Miért teszitek ezt? – mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rá, de azonnal vissza is küldi. 

(4) Azok elmentek, megtalálták a szamárcsikót az ajtó elé kötve kinn az utcán, és eloldották. 

(5) Az ott álldogálók közül néhányan megkérdezték tőlük: Mit csináltok, miért oldjátok el a szamárcsikót? 

(6) Ők pedig úgy válaszoltak, ahogyan Jézus mondta, és elengedték őket. 

(7) Elvitték tehát Jézushoz a szamárcsikót, ráterítették felsőruhájukat, Ő pedig felült rá. 

(8) Sokan felsőruhájukat terítették az útra, mások a mezőn vágott lombos ágakat; 

(9) az előtte haladók és az Őt követők pedig ezt kiáltották: Hozsánna! Áldott, aki jön az Úr nevében! 

(10) Áldott a mi atyánknak, Dávidnak eljövendő országa! Hozsánna a magasságban! 

(11) Jézus bement Jeruzsálemben a templomba; mikor pedig már mindent megnézett, és mivel már későre járt az idő, kiment Betániába a tizenkettővel.

(Márk 11,1–11)

(Márk 11,3)

 

Márk evangéliuma folyamatos magyarázatának rendjében a jól ismert virágvasárnapi történet következik ezen a vasárnapon, a pünkösd utáni vasárnapon, amelyet Szentháromság vasárnapnak nevezünk az egyházi év rendjében.

 

Az evangéliumi szakaszból ez a tagmondat ragadott meg, és telt meg számomra élettel, mennyei gazdagsággal, üzenettel, amelyet a szamárcsikóért elküldött két tanítvány felel a szamárcsikó gazdájának, amikor eloldják az állatot: Az Úrnak van szüksége rá.

Ez ma, ezen az istentiszteleten a fő üzenet.

Mielőtt bármit mondanék róla, forgassuk a szívünkben, az értelmünkben ezt az igeverset!

Mit jelenthet ez a gyönyörű mondat: Az Úrnak van szüksége rá.

 

Vegyük ezt a tagmondatot sorra, szinte szavanként, miközben az egyes gondolatokat megfordítjuk – annak ellenkezőjét is megvizsgálva – hogy még inkább felragyogjon számunkra az üzenet, nemcsak a mai Ige, hanem a teljes Szentírás összefüggésében!

 

Az Úrnak van szüksége rá! Ő az Úr! Az Úrra van szükségünk! Az Úrnak van szüksége ránk!

*

A virágvasárnapi történet, annak minden eleme, minden eseménye az Urat dicséri.

Rámutat arra, hogy JÉZUS KRISZTUS AZ ÚR, Ő az Isten Fia, a Megváltó, a megígért Szabadító (2–6; 11).

 

Itt, ebben a történetben ezt igazolja az a tény – igazolva Jézus személyének a páratlanságát –, hogy Jézus mindent előre tud, egészen részletesen, egészen pontosan látja az eseményeket, hiszen Ő isteni hatalommal az események Ura is.

Menjetek el az előttetek lévő faluba – mondja Jézus két tanítványnak – találtok ott az egyik ház előtt kikötve egy szamárcsikót, oldozzátok el azt. Ha megkérdezi a szamár gazdája, hogy miért teszitek ezt, akkor mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rá, de hamarosan visszaküldi hozzátok a szamarat.

Ilyen részletes pontossággal mindent előre látott a mi Urunk (2–3). Minden úgy is történt, ahogy ezt Ő megmondta (4–6).

A Bibliában számos Ige van arra nézve, hogy Isten Jézus Krisztusnak, a küldetésével kapcsolatban, mindent pontosan kijelentett. Mi azt nem látjuk – ama tudás birtokában nem vagyunk, mint Jézus Krisztus –, hogy mi történik velünk holnap, holnapután, a következő esztendőben, életünk előttünk álló szakaszában. Mégis, ránk is érvényes ez az üzenet, abban az értelemben, hogy ami életünk szempontjából lényeges, azt tudjuk, azt Isten kijelentette nekünk is.

Vagyis bizonyosságunk van arra nézve, hogy Isten, Jézus Krisztusban mindent gyönyörűségesen elrendezett számunkra; Ő maradéktalanul, üdvösségesen elrendezte az életünket. Soha ne felejtsd el, ha az Ő gyermeke vagy, ha Jézus Krisztus követésében jársz, akkor – bármilyen próbatétel ér, bármilyen nehézség terheit cipeled is –, Isten veled van, Isten mindent szépen elrendezett, végül minden rendben lesz, mert Urad van, Megváltód van!

Éppen ez az élő hit – mint kegyelmi állapot –, amely minden körülmények között meg tudja ragadni ezt az örömhírt: a lényeget nekünk is kijelentette az Isten, Jézus Krisztus megváltó szeretete által, és Ő Jézus Krisztusban mindent szépen intézett, még a legnehezebb helyzetekben is sasszárnyon hordoz, a bajunkban véd. Minden rendben lesz az Övéi életében. A hit ajándéka Isten kiválasztó kegyelmében gyökerezik: Isten kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt (Efezus 1,3–4). Az Úréi vagyunk, az Ő népe, az Ő legelőjének nyája (Zsoltárok 100); az Ő szeretetétől senki és semmi el nem válaszhat bennünket (Róma 8,38–39).

A hit emberei vagyunk: Urunk van, Megtartónk van, akiben, aki által Isten nekünk is minden lényegeset – nem a részleteket – kijelentett; és akiben életünket maradéktalanul elrendezte; végül csakis jól alakulhatnak a dolgaink; hit által, Isten kiválasztó kegyelme által pedig megragadhatjuk ezt a csodát. Kell-e ennél nagyobb örömhír, ennél nagyobb reménységre indító bizonyosság?

Jézus Krisztus Úr! Őneki az Atya, a mi megváltásunkra nézve, mindent kijelentett, Ő mindent tud, életünkre nézve mindent elrendez, hitet ajándékoz számunkra.

 

Ebben a történetben Jézus Krisztus személyének Úr voltára, páratlanságára utal az itt szereplő szamárcsikó is (2).

Lukács és Máté virágvasárnapi leírásával ellentétben, Márk nem hangsúlyozza ki a jól ismert zakariási próféciát (Zakariás 9,9), az azzal való párhuzamot. Zakariás próféta ugyanis megjövendölte Jézus Krisztus virágvasárnapi bevonulását. Ez a prófécia szó szerint beteljesedett a virágvasárnapi események során: Jézus alázatos és szamárháton ül. Ezt Lukács és Máté hangsúlyozza ki különösképpen: beteljesedtek a prófétai ígéretek, de aki itt szamáron bevonul Jeruzsálembe, nem erővel, nem hatalommal érkezik, hanem Isten megtartó szeretetének Lelkével (Zakariás 4,6).

Márk azonban máshová teszi a hangsúlyt. Márk evangéliumának mindig vannak ilyen specialitásai, még a szinoptikus evangéliumok egybecsengő harmóniáján belül is. Az itt szereplő görög kifejezés nemcsak szamarat, szamárcsikót jelent, hanem fiatal lovat is. Olyan állatról van tehát szó, amelyen ember még nem ült, amely betöretlen és érintetlen volt. Márk itt ezt akarja hangsúlyozni. Ki is mondja: Találtok egy szamárcsikót, vagy egy fiatal lovat, amelyen nem ült még soha senki, azt oldjátok el, és hozzátok el nekem (2).

Ezzel is jelzi Márk, a virágvasárnapi események leírásában, hogy Jézus az Úr, az Ő személye páratlan, egyedülálló, Ő az Isten Fia, a Megváltó. Hiszen a betöretlen ló vagy szamár azt jelenti, hogy az az út, amelyen Jézus Krisztus most, itt, Jeruzsálem felé menet elindul, az az út érintetlen, töretlen, járatlan út. Azon ember nem tud végighaladni, hiszen ez a bűnök következményeinek, halálos terheinek elhordozását győztesen felvállaló út, a bűnbocsánat, az új élet és örök élet útja.

Jézus Krisztus ezt az utat készíti nekünk. Jézus azt az utat töri nekünk, amely visszavezet az Isten szeretetéhez, Isten eredetei, boldog és szabad rendjéhez. Jézus azon az úton jár előttünk, amelyet mi emberi bölcsességgel, emberi erővel, emberi akarattal nem tudunk végigjárni. Erre egyedül csak az Úr képes; egyedül csak Ő, hogy isteni hatalmával, a kereszthalál és a feltámadás elrendelt csodája által engedelmesen megszerezze nekünk a megváltást, az üdvösséget.

Ő az út, az igazság és az élet (János 14,6).

Érintetlen még ez az út, járatlan még ez az út, de Jézus Krisztus előttünk jár, töri az utat Isten szeretete felé, az üdvösség felé, a maradéktalan és örök megoldás felé. Az Ő követésében mi is jó úton haladunk, megérkezünk, mert Jézus Krisztus az Úr.

 

Még egy fontos jelenet jelzi a virágvasárnapi eseményekben Jézus Krisztus személyének páratlanságát, Úr voltát: Jézus, megérkezve Jeruzsálembe, bemegy a templomba, majd kijön onnan (11). Utána elvonult a tanítványaival együtt a Jeruzsálem melletti településre, Bethániába.

A bibliamagyarázók azt hangsúlyozzák itt – hiszen az evangélisták mindig sűrítve írják le az eseményeket –, hogy Jézusnak ez a villámlátogatása a templomban egyértelműen szimbolikus is.

Ez a gyors látogatás kifejezi azt, az ószövetségi áldozatok színhelyén, hogy az Ő egyszeri, és tökéletes áldozata nemet mond majd minden zsidó áldozati kultuszra.

Jézus tökéletes áldozata nemet mond minden öncélú vallásosságra, amely csak a külső kereteket tartja be, vagy kegyességéből következően csak a szigorú tanrendszert veszi figyelembe, és eközben embertelenné, lelketlenné, gépiessé torzul.

Jézus egyszeri, tökéletes áldozata nemet mond minden öncélú, emberi hősködésre és áldozathozatalra. Ez az öncélú, emberi áldozathozatal óvatos, érdekvezérelt: Én majd teszek érted valamit, de benyújtom a számlát, viszonzást kérek. Ritka az önzetlen áldozathozatal – és nem is önfeláldozásról beszélünk –, amelyben valóban a krisztusi szeretet munkál. Jézus nemet mond minden öncélú áldozathozatalra, amely mögött nincs szeretet, amely felelősséget hárít át és áldozatot hozó tetteivel akár zsarolhatja is a másikat.

Jézus Krisztus egyszeri, tökéletes áldozatával mindent elrendezett. Mi, akik az Úrban bízunk, és az Ő szeretetéből élünk, nem csak önmagunknak élünk, áldozathozatalunk pedig az Istentől nekünk rendelt keretek között tevékeny, amely kinek-kinek más és más mérték szerint adatott. Így lesz áldozathozatalunk valóságos és nem öncélúan gyarló. Mindebben a Nagy Parancsolat az irányadó (Márk 12,30–31): Szeresd az Istent, szeresd felebarátodat – azokat, akiket rád bízott az Isten, akik körülötted élnek –, és szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Szeretni az Urat, szeretni a másikat, szeretni önmagunkat is!

Jézus Krisztus egyszeri és tökéletes áldozata nemet mond minden öncélú, embertelen vallásra és áldozathozatalra, és Lelke által felszabadít bennünket arra, hogy ne csak önmagunknak éljünk.

Jézus Krisztus Úr, Isten Fia, Megváltó. Lám a virágvasárnapi események három fontos jelenete is ezt hirdeti.

*

Ebből következik igehirdetésem fő üzenete, amelyet kiemeltem, és amelyet most – azért, hogy ez az üzenet felragyogjon, először megfordítok.

Jézus Krisztus az Úr!

Döbbenjünk rá ezen az istentiszteleten arra, hogy nekünk AZ ÚRRA VAN SZÜKSÉGÜNK!

Nekünk egyedül az Úrra van szükségünk, az Ő megváltó szeretetére van szükségünk!

 

Most, virágvasárnap, Jézus engedi a külső ünneplést.

Ezegyszer a mi Urunk engedi a köszöntést, engedi, hogy tömegek menjenek előtte, utána, hagyja a kiáltozást, az éljenzést. Engedi az ünneplés külső megjelenési formáját is: lombos ágakat vágnak és terítenek le Jézus Krisztus útja elé, vagy a felső ruhájukat terítik le az örvendező sokaságból többen, miközben fogadják a Jeruzsálembe bevonuló Jézust.

Pedig ez az ünneplés egy felszínes ünneplés, amelyből hiányzik a hit tartalma, hiszen nem látják, nem tudják, kit köszöntenek valójában, inkább hamisan gyarló emberi váradalmaik teljesülését képzelik az érkező Jézusba.

De ne becsüljük le ezt a felszínes ünneplést! Nem véletlen, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus most ezegyszer engedi ezt! Ennek most üzenete van! Jézus ezzel a látványos, felszínes ünnepléssel mégis láttatni akar valami fontosat.

A virágvasárnapi sokaság – tudva-tudatlanul – a kiáltásával, az ünneplésével azt hirdeti, hogy az Úrra van szükség, Megváltóra van szükség, nincs más megoldás, csak az élő Isten tud rajtunk segíteni.

Vegyétek észre ezt ti is, Testvéreim! Régóta tanulmányozom így a világot, annak minden jelenségét. Tulajdonképpen minden lélegzetvételünk – akarva-akaratlanul – ezt hirdeti: Az Úrra van szükségünk! Minden ünneplés, minden vidámság, negatív értelemben minden buli; de minden indulat, minden feszültség, minden emberi konfliktus és háborúság azt bizonyítja, hogy nem oldott, nem szabad, nem igazi, nem valóságos az életünk, hanem töredékes, törékeny, hiábavaló; ezért az Úrra van szükségünk, Megváltóra van szükségünk!

 

Ez a külső ünneplés mégis áldott tartalmat hordoz, tudva-tudatlanul is.

Vagyis attól csodálatos a virágvasárnapi történet, hogy a sokaság kiáltása egy áldott tartalmat rejt.

Akkor még ismerték az Írásokat, az akkori, ottani emberek életének része volt a szent Iratok ismerete. A virágvasárnapi sokaság kiáltásának tartalma tulajdonképpen a 118. zsoltár 25. verse; azt idézik, tartalmilag kibővítik: Hozsánna; áldott, aki jön az Úr nevében; áldott, ami jön, a Dávid országa! Gyönyörű ennek a kiáltásnak a tartalma, biblikus.

Ez a kiáltás, mivel az Írások idézése, akarva-akaratlanul is rámutat – a külső, felszínes, hamis elvárásokkal terhelt ünneplésen túl – a lényegre: Az Úrra van szükségünk. Ezért engedi a mi Urunk a külső ünneplést, hogy azon keresztül mégis megszólaljon ez az életmentő felismerés: Az Úrra van szükségünk.

Hozsánna ugyanis ezt jelenti: Segíts meg! A 118. zsoltár 25. verse így hangzik: Segíts meg Uram! Valójában ezt kiáltja a virágvasárnapi sokaság. Jöjj Urunk; jöjj, segíts meg Istenünk! Jöjjön már valaki, aki tényleg az Úr nevében jön, és nem gyarló igazságok, érdekek, politikai vonulatok mentén akarja megoldani az életünket, hanem valóban az Úr nevében jön, az Úr Lelke által! József történetében is olvasunk utalást erre: Hogyan találhatunk olyan embert, akiben isteni lélek van, aki az Úr nevében jön? (1Mózes 41,38) Jöjj Urunk! Jöjj Urunk, segíts meg bennünket, mert egyedül Te tudsz valóságosan segíteni rajtunk, halálos problémáinkban! Jöjj Urunk! Jöjjön valaki, aki igazán az Úr nevében jön! Jöjjön el a Te országod! Jöjjön el az Isten országa!

Valójában ezt kiáltja a sokaság, akkor virágvasárnap, a 118. zsoltárt idézve. Ezt kiáltjuk most mi is!

 

Tehát egy gyönyörű hitvallási formula ez a kiáltás, amely külső elhangzásában is hordozza az áldott tartalmat.

Ma is, világunk mai állapotában, ugyanígy kiálthatjuk, örömeinket és problémáinkat számba véve, a világ vajúdását látva: Az Úrra van szükségünk, csak az Úr segíthet rajtunk! Jöjj, Urunk! Gyönyörű hitvallási formula ez.

Ez a hitvallási formula – maga az ismert zsoltáridézet is – akkorra kiürült, megmaradt a keret, idézték, de az nem telt meg igazi, mennyei tartalommal.

Erre konkrét példa az, hogy nem ekként szól a kiáltás: Áldott, ami jön, az Isten országa. Ehelyett így hangzik: Áldott, ami jön, a Dávid országa.

A Dávid országának említése azt jelenti: Jöjjön az Úr, adjon nekünk igazat, emeljen minket mások fölé. Bizony, gyarlóságainkban mindannyian – gyakran még Igéket idézve is, meg Isten segítségét kérve is – valójában részrehajló, önző emberi igazságainkat és érdekeinket akarjuk érvényesíteni. Számtalanszor pusztán az e-világi dolgainkhoz kérjük Isten segítségét. Persze az Isten meg akarja áldani az e-világi dolgainkat is, de nem így, nem ebből a lelkületből kiindulva.

Isten országa ugyanis nem egyenlő Dávid országával. Isten országa az Ő akaratának megvalósulása, amelynek gyümölcse igazság, békesség és öröm, a Szentlélek által. A mi országunk, a „Dávid országa” pedig Istenre hivatkozva is a saját igazát, békéjét és élvezeti örömét akarja érvényesíteni, a másik ellenében; azaz a saját akaratát képviseli Isten akaratára hivatkozva is.

Egészen paradox itt, ebben a kiáltásban az, hogy pont az előtt a „Valaki” előtt hangzik fel, akit ez egyedül illethet meg; aki valóban áldott, aki valóban képes segíteni rajtunk, aki tényleg az Úr nevében érkezik hozzánk, hogy megáldja e-világi életünket az öröklét tágasságában.

Álljunk meg itt egy pillanatra! Itt a sokaság, a formális, külső ünneplés során mégiscsak egy hitvallási formulát idéz, valójában bibliai Igét idéz, ha nem is ahhoz méltó indulattal és lelkülettel teszi ezt. Tehát mégse becsüljük le, a kelleténél jobban, ezt a formális ünneplést. Addig ugyanis még van remény, amíg kívülről tudott, bennünk raktározott Igék és hitvallási formulák által kiáltunk, örömben és bánatban egyaránt. Említettem már, minden lélegzetvételünk, ünneplésünk, indulatunk, minden örömünk és nyomorúságunk arra mutat, hogy az Úrra van szükségünk, hát még ha eközben bibliai szavak is eszünkbe jutnak…

Nagy kérdés tehát: Eszünkbe jutnak még bibliai Igék, hitvallási formulák, amelyek, ha kiüresedtek is, mégis eszünkbe jutnak egy-egy konkrét helyzetben? Vannak még ilyen Igék, imák, hitvalló formák az emlékezetünkben?

Bele sem merek gondolni: mikor jutunk el odáig, ebben az elvilágiasodott helyzetben, hogy már a hitvallási formula, az Ige, a keret sem jut eszünkbe? Már itt tartunk? Ha már a külső szent forma sem létezik, akkor emberileg az esélyét is elvesztettük annak, hogy ezek a formulák, keretek egyszer csak mégis megteljenek mennyei gazdagsággal és tartalommal.

Remélem, az Isten megállítja ezt a lelki-hitbéli butulási, istentelenedési folyamatot, mert nagyobb az Ő kegyelme a mi halálos gyarlóságainknál, és nagyobb az Ő szeretete a mi szívünknél (1János 3,20).

Az Úr Jézus Krisztus az Úr, aki Isten Fia, Megváltó. A virágvasárnapi sokaság kiáltása azt hirdeti – a külsőség, a hitvallási formula és még inkább a kiáltás tartalma –, hogy az Úrra van szükségünk.

*

Ezek után visszatérek a mára kiemelt igevers tagmondatához: Micsoda ajándék, micsoda méltóság, hogy bennünket, akiknek mindenestül az Úrra van szükségünk, felhasznál az Úr.

Az Úrra van szükségünk. AZ ÚRNAK SZÜKSÉGE VAN RÁNK (3).

Én mindig hálát adok ezért a csodáért.

 

Most személyesen teszek egy bizonyságot, de ezt gondoljátok tovább a saját életetekre nézve: Áldott légy Uram, hogy még mindig tudsz használni engem, méltatlan, sokszor megfáradt, kiüresedett, erőtlen szolgádat. Még mindig érvényes az üzeneted rám is. Köszönöm, hogy Teneked szükséged van rám.

 

Ezt látjuk a mai Igében is: Az Úrnak szüksége van ránk.

Ezt látjuk az igeszakaszban említett két tanítvány engedelmességében, akiket Jézus elküldött, felhasznált az Ő ügyében: Menjetek el, találtok egy szamárcsikót, oldjátok el, hozzátok ide nekem, ha kérdeznek benneteket, ezt feleljétek! (2–3)

A tanítványok nem kérdeztek semmit, hanem engedelmeskedtek (4–7). Az evangélista kihangsúlyozta, hogy mindent pontosan úgy tettek, ahogy azt Jézus elmondta nekik, a továbbiakat pedig az Úrra bízták.

 

Ugyanilyen engedelmesek voltak azok is, akik a szamár tulajdonosai voltak.

Ők pedig névtelenül, csendesen odaadták azt, amit az Úr kért tőlük (6).

Az Úr felhasználta a szamárcsikó tulajdonosait is, akik ezáltal áldottá és áldássá lettek.

Figyeljünk fel az ígéretre is, ami elhangzik a szamárcsikóval kapcsolatban: Adjátok oda Jézusnak, az Úrnak, de visszakapjátok majd (3). Áldott ígéret ez, amely nem csak itt szerepel az evangéliumokban: Add oda, amit az Úr kér; add oda, amid van, mert mid van, amit nem Őtőle kaptál volna! De Ő majd százszorosát adja vissza neked, már itt, ebben a világban, „odaát” pedig az örök életet (Márk 10,30). Ez nem egy gyarló üzleti viszony, hanem kegyelmi állapot.

Azok, akik a szamár tulajdonosai voltak, illetve akik rendelkeztek a szamár felett – többes számban beszél róluk Márk evangélista – névtelenül, csendesen odaadták azt, amijük volt, amit az Úr kért tőlük.

Átélték ők is azt a csodát, mint amit a meg nem nevezett tanítvány átélt: az Úrnak szüksége van ránk.

Nem állhatom meg, hogy itt még egy üzenetet ne fogalmazzak meg. Látjuk ebből az Igéből, hogy a szamárcsikó, vagy fiatal lovacska nem az istállóban állt, hanem ki volt kötve egy ház, valószínűleg egy vendégfogadó elé. Vagyis az állattal valamiféle terhet szállítottak a gazdái. Nem ültek rá, mert ez ellentmondásban lenne a felolvasott igeszakasszal (2), de útban voltak vele, használták, terhet vitettek vele. Mégsem mondják azt az Úr kérésére, hogy most nem alkalmas, most nem jó, most nekünk is szükségünk van a szamárra, majd később, próbáljuk meg máskor, egy alkalmasabb időben, akkor talán odaadjuk… Gondoljatok bele, amikor hozzánk fordulnak emberek – rajtuk keresztül pedig hozzánk fordul az Úr –, hányszor feleljük azt, hogy most nem lehetséges, majd később, próbáld újra, most nem alkalmas. Itt erről szó sincs. Ezek névtelenül, csendesen, számukra alkalmatlan időben odaadják azt, amit kérnek tőlük, mert valójában az Úrnak van szüksége arra, miközben boldogok a bizonyosságban, hogy majd visszakapják…

 

Soha ne feledd, Jézus Krisztus az Úr, neked az Úrra van szükséged, és milyen csoda, az Úrnak pedig szüksége van rád; ránk, az Ő népére.

Szívünk utolsó dobbanásáig felhasznál bennünket a mi Urunk.

Ez a tapasztalat életünk minden örömének forrása.

Ez a bizonyosság ad az életünknek értelmet.

Soha ne juss el addig a gyötrő érzésig – nyugdíjas, idős korodban sem, de kudarcaid során sem –, hogy „rám már nincs szükség, értelmetlen az életem, én már nem számítok”! Meg ne kísértsen ez a gondolat!

Mindvégig szüksége van rád az Úrnak.

Életünknek mindvégig értelme és rendeltetése van, az Úrban.

Isteni rendeltetésünk van. Nem sodródunk, de nem is vagyunk túlbuzgóan küldetéses emberek. Az Isten óvjon meg bennünket a küldetéses emberektől, akik Istenre hivatkozva is, valójában a saját pecsenyéjüket sütögetik, és a konkrét helyzetekben istentelenné és embertelenné lesznek. Értitek a kettő közötti különbséget?

Életünknek rendeltetése van, nem vagyunk sodródók, sem túlbuzgóan küldetéses emberek, hanem betagolódunk az üdvösségesen isteni rendbe, amely a megérkezés felé vezet.

Megváltó Urunk van! Az Úrra van szükségünk! Úrnak szüksége van ránk!

Ez a boldog bizonyosság ad mindvégig az életünknek értelmet, rendeltetést, minden helyzetben örömöt és reménységet.

Áldjon meg benneteket a minden kegyelemnek Istene ezzel a bizonyossággal: az Úrnak szüksége van rád!

Új óvodánk épületének átadása megtörtént.

Ma – az istentisztelet után – megmutatjuk az épületet a gyülekezetnek.

Szeptemberben hatvanöt gyermek érkezik gyülekezeti óvodánkba.

 

Közben teljesen elkészült a gyülekezeti házunk, a templom mögött, amelyet a nyár folyamán szintén birtokba vehetünk.

 

Minden épületünk bővült, megújult itt, Balatonalmádiban és Balatonfűzfőn.

 

Közben csodálatosan tapasztaljuk, hogy még inkább épül a lelki ház.

 

Egyéni és gyülekezeti értelemben is csodálkozzunk rá: az Úrnak szüksége van ránk!

 

Ámen.

 

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2022. június 12.

  1. hét.

Szentháromság vasárnapja.

Márk sorozat: 76.