Az Úr közel – Igehirdetés 2019.12.08

Az Úr közel

(4) Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! 

(5) A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel! 

(6) Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; 

(7) és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.

(8) Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetre méltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe! 

(9) Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is tőlem, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene.

(Filippi 4,4–9)

(Filippi 4,5)

 

A 2019. esztendő első negyedévében végigmagyaráztunk egy nehéz prófétai könyvet, Jóel próféta könyvét.

 

Amikor azt befejezhettük, akkor a Korinthusi második levél folyamatos igemagyarázatába kezdtünk.

Egy héttel ezelőtt bejeztük a 9. fejezet magyarázatát.

Ha az Úristen megsegít bennünket és éltet, akkor advent 3. vasárnapján a 10. fejezettel folytatjuk.

Áttekintve azonban ennek a bibliai könyv hátralévő fejezeteinek is a gazdagságát – 13 fejezetből áll a Korinthusi második levél –, úgy látom, ha alaposan akarjuk végigmagyarázni a további fejezeteket is – az Úr megtartó kegyelmében bízva – 2020 első felében kitart még a Korinthusi második levél magyarázata.

Bízunk abban, hogy az Isten megengedi ezt így végigmagyarázni, végighallgatni.

 

Most úgy gondoltam, hogy tartsunk egy kis szünetet.

Az ilyen folyamatos igemagyarázatokba mindig szükséges egy-egy „szünet”.

Ilyenkor „valami másba” beletekintve, elevenebben figyelhetünk majd a folytatásra, a 10. fejezettől…

 

Az elmúlt héten megszólalt bennem, nagyon határozottan, ez a három szó: Az Úr közel.

Igazi adventi Ige ez.

Isten Szentlelke ezt az igeverset aktualizálta bennem, ezért most erről kell szolgálni.

Ez sem véletlen.

 

Egy olyan bibliai igeszakasz áll most előttünk, amelyet már sokszor magyaráztunk ezen a szószéken.

2018-ban a Filippi levelet magyaráztuk végig, ezt a szakaszt is.

 

De most egy más nézőpontból tekintünk erre a szakaszra; mégpedig e három szó fontos kijelentésén keresztül: Az Úr közel!

 

Mit jelent ebből a nézőpontból ez a gyönyörűséges Ige, amelyet szerintem mindannyian kívülről tudunk: Az Úr közel!

*

AZ ÚR KÖZELSÉGE ELŐSZÖR IS TÉNY (5).

 

Ezt hirdeti advent második vasárnapján Isten Igéje.

Az Úr közelsége tény, mert az történt, hogy Isten eljött közénk, beteljesítette ígéretét, elküldte a Megtartót, a Szabadítót, egyszülött Fiában, Jézus Krisztusban.

Már akkor megígérte, amikor mi engedetlen emberek eltávolodtunk az Istentől. Ekkor egyszerre csak minden összedőlt. Ezt nevezzük bűnesetnek.

Ennek során megjelent a világ életében az, amitől azóta is szenvedünk: a bűn, a konkrét vétkek, az emberi gyarlóságok sorozata, a feszültségek, a betegség, a halál, a gonosz hatalma – így mondja ezt a Szentírás.

Amit Isten tökéletes igazságban és szentségben teremtett, az egyszerre csak szétesett.

Isten Igéje már akkor megígérte azt, hogy elküldi a Megtartót. Már a Biblia első lapjain kijelentette, az asszony utóda a kígyó fejére tapos (1Mózes 3,15). Ez az úgynevezett ősevangélium.

Onnantól kezdve az Ószövetség csak azt hirdeti, hogy Isten előkészíti a Megtartó, a Megváltó eljövetelét, aki megszabadít bennünket a bűntől, a betegségtől, a haláltól és mindattól, ami miatt ebben a világban gyötrődünk, szenvedünk, egyéni, közösségi értelemben, világméretekben, társadalmi szinten, a saját házunk népe körében és az egyházban is egyaránt. Az Ószövetség csak ez: Isten megígérte a Megtartó eljövetelét.

Néhány példa ezekre az ószövetségi ígéretekre. Mikeás egészen konkrétan megprófétálta, hogy Betlehemben fog megszületni a világ megváltója (Mikeás 5,1). Az Ézsaiás 7. és 9. fejezetek hirdették Jézus Krisztus születését: szűztől fog születni az, aki csodálatos tanácsos, erős Isten, békesség fejedelme. Aztán Ézsaiás megprófétálta az Úr szenvedését, aki miattunk, érettünk, helyettünk hal meg (Ézsaiás 53,5). Ézsaiás szólt itt a helyettes elégtétel emberi értelemmel felfoghatatlan csodájáról: Isten Jézus Krisztusban az emberi bűnöket magára vette, hogy Isten rajtunk könyörülhessen és bennünket felmenthessen. Zakariás megprófétálta, több száz évvel Jézus Krisztus születése előtt, hogy az Úr majd szamárháton vonul be Jeruzsálembe, hogy meghaljon érettünk (Zakariás 9,9). A 16. zsoltár prófétai magasságokkal szólt Jézus Krisztus feltámadásáról, ahol a megváltás, a szabadulás csodája az embervilág számára megpecsételődött egyszer, s mindenkorra (Zsoltárok 16,10).

Isten kilépett elérhetetlen világosságából, ígéretét beteljesítette, Jézus Krisztusban eljött erre a világra (1Timóteus 6,16).

Megtapasztalhatjuk tehát a mai Igét, az Úr közelségét. Aki megtapasztalta az Úr közelségét, az tudja, hogy mit jelent az a másik igehely, miszerint az Úr közelsége igen jó nekünk (Zsoltárok 73,28). Ez az, ami igazán jó, ami boldoggá, értelmessé teszi az ember földi életét is, és minden egyéb jó ebből fakad, az Úr közelségéből.

Ez az Ige tehát először is azt jelenti, hogy az Úr közelsége tény, abban az értelemben, hogy Isten ígéretei Krisztusban beteljesedtek. Az Úr közel jött hozzánk, egyszülött Fiában, ahogy az imádságban ezért hálát adtunk.

Van valaki, az élő Isten, aki hűséges, aki, amit megmond, az úgy van. Az élő Isten tartja a szavát, nem úgy, mint ahogy nálunk embereknél, gyakran ennek ellenkezőjét tapasztaljuk.

 

Az Úr közelsége tény, abban az értelemben is, ahogy az Apostoli Hitvallásban ezt reménységgel megvalljuk, miszerint Ő majd lészen eljövendő.

Jézus Krisztus visszajövetele azt jelenti Isten hívő népe számára, hogy Ő teljessé teszi rajtunk a megváltás művét.

Ekkor az Úr közelségét a maga teljességében hiánytalanul, maradéktalanul, zavartalanul megélhetjük.

Az Úr közelsége Jézus Krisztusban beteljesedett és Jézus Krisztus visszajövetelével kiteljesedik.

Az Úr közelsége már beteljesedett, hit által már a miénk, az Úr közelségének a valósága. De még nem maradéktalan az Úr közelsége, még annyi minden megzavarja az Úr közelségéből fakadó „jó” tapasztalatát.

Ezt nem kell magyarázni ebben a világban. Kimegyünk innen a templomból a hétköznapokba, itt Isten felemelte a mi szívünket, és „odakint” azonnal annyi feszültséget tapasztalunk, amelyek mindjárt jelzik, hogy a „terepen” vagyunk.

Milyen nehéz ebben a felgyorsult világban keresztyénként megállni.

Hitben már megtapasztaltuk az Úr közelségét, de még nem a maga teljességében.

Ez a kettősség az egyház korszaka, amit a nagy teológus, Barth Károly így fejezett ki: ez a korszak „a már igen és a még nem” feszültsége.

Már beteljesedett az Isten ígérete és Krisztus visszajövetelével teljesedik ki. Ez az egyház korszaka, a kettő közötti időszak.

Ebben az időszakban várakozásban élünk, és megfogalmazzuk azt a gyönyörű imádságot, amely a Biblia utolsó előtti igeverse: Jővel, Uram Jézus! A már igen és a még nem feszültségében élve, felfakad a szívünkből ez a könyörgés: Jővel Uram Jézus! (Jelenések 22,20)

Ami hit által már a miénk, az zavartalanul kiteljesedjék akkor.

 

Az Úr közelségének csodája minden istentiszteleten, minden keresztyén egybegyülekezés során boldog tapasztalatunk.

Itt van Isten köztünk.

Isten közelségét hirdetjük azzal is, amikor a puszta jelenlétünkkel is kiábrázoljuk a keresztyén ügy valóságát, azt, hogy van látható egyház, van látható gyülekezet, és mi, akik itt vagyunk, óhajtjuk az Isten jelenlétét, az Úr közelségének áldásait.

Az Úr, Igéje és Lelke által, itt van közöttünk.

Kedves Testvérem! Vedd észre, hogy az Úr közel van, az Úr közelsége jó!

Megtapasztaljuk az Úr közelségét az általános kijelentésben: a természetben, a történelemben is – mert minden nyomorúság ellenére is Isten a történelem Ura –; megtapasztaljuk az Úr közelségét, abban, ahogy megszólal bennünk a lelkiismeret; valamint megtapasztaljuk az Úr közelségét a művészetekben, az igaz művészetekben.

De megtapasztaljuk az Úr közelségét, egészen konkrétan, amikor hirdettetik az Isten Igéje, mint itt és most, és közben az Úr jelen van, itt van velünk a mi Urunk.

Ez az egész teremtett világ és benne a látható egyház valósága, az Isten Igéjének elhangzása hirdeti az Úr közelségét.

Ez az első üzenet: Az Úr közelsége tény.

*

AZ ÚR KÖZELSÉGÉNEK TÉNYÉBŐL ÁLDÁSOK FAKADNAK (4–7).

Advent második vasárnapján fontos ezeket az áldásokat újból átismételni. Tegyük ezt meg!

 

Az első ilyen áldás, ami az Úr közelségéből fakad: az öröm (4).

Ez az öröm az Úr kegyelméből fakadó, mindenkori, valóságos öröm.

Sokszor elmondtuk már erről az örömről, hogy ez mindenkori öröm, mert az Úr szeretetéből, az Úr soha el nem múló kegyelméből táplálkozik és nem a külső körülményekből.

A kegyelem és az öröm, ugyanaz a kifejezés a bibliai görögben.

Tehát akármilyen helyzetben vagyok, mindig tudok örülni.

Ez az öröm hálaadás. Ez az öröm reménység, ahogy megköszönhetjük ezzel az örömmel az Istennek, hogy lassan ezen az esztendőn is áthoz bennünket.

Egyre inkább én is tapasztalom, tudom, hogy minden perc, minden nap kegyelem, és ez örömmel, hálával tölti el a szívemet.

Az Úr közelségének az egyik kézzel fogható áldása az öröm, a hálaadás, a valóságos öröm.

Örüljetek az Úrban mindenkor!

Ez azért nagyon fontos, Kedves Testvéreim, mert annyit talán szabad elmondanom, azon túl, hogy gyónási titkokat sértenék – nagyon sok emberrel beszélgetve, akik kérik ezt a beszélgetést, lelkigondozói beszélgetést –: azt látom, nagyon szomorúak az emberek; csüggedtek, kedélyvesztettek vagyunk. Maga alá gyűr bennünket az élet. Hol van az evangéliumi öröm? Sokszor olyan emberekről derül ki, hogy ezzel a problémával küzdenek, akikről én soha nem gondoltam volna ezt.

Tapasztaljuk meg, fedezzük fel: Az Úr itt van, közel van, az Úr közelsége jó! Ennek egyik valóságos áldása az öröm, a hála.

Nagyon-nagyon fontos üzenet ez.

 

Az Úr közelségének másik áldása pedig – így mondhatnám egyetlen egy szóval és majd megmagyarázom –: a nyugalom.

Ez a nyugalom az Úr kegyelmére hagyatkozik.

Semmiért se aggódjatok, hanem az imádság által hálaadással vigyétek kéréseiteket az Isten elé! (6)

Aggódás helyett imádság!

Ha figyeljük a körülöttünk lévő történéseket, de akár egyéni életünk kérdéseit, gondjait, bajait, akkor emberi logikával, a hitet nem elkérve, újból és újból ezeken kezdünk el spekulálni, főleg éjszaka, amikor nem tudunk aludni… Ilyenkor úrrá lehetnek rajtunk a félelmek és az aggodalmak: Mi lesz? Hogy lesz holnap? Hogy lesz holnapután? Hogy lesz a következő esztendőben?

Nem akarok ilyen közhelyeket hangoztatni, de erről szól az élet.

Aggódunk ilyenek miatt: lesz-e munkám, fel tudom-e nevelni a gyermekeimet, ki tudom-e fizetni a számlákat, lesz-e egzisztenciám?

Vannak ennél sokkal nagyobb félelmek és aggodalmak, amelyek mélyebbek és rettenetesebbek a hétköznapi problémáknál. Ezeket most nem részletezem.

Aggódás helyett imádság: odajárulni az Isten színe elé, az Úr közelségéből táplálkozni újból és újból!

Odajárulunk az Isten színe elég, mert noha félünk, ez letagadhatatlan, de az Isten nem engedi, hogy úrrá legyenek rajtunk a félelmeink.

Aggódás helyett imádság, odajárulni az Isten királyi székéhez, megtapasztalni az Úr közelségét!

Ezt hívja a protestáns teológia rendszeres kegyességnek. Mi mindig itt spórolunk időt. Imádságos szívvel, a nyitott Biblia előtt, Isten Igéje felett elcsendesedve, induljunk el minden nap, hogy örömmel, hálával kezdjük a napot és így elmúljanak a félelmek, az aggodalmak.

Miért van az, Kedves Testvéreim – engem is kísért ez –, hogy mindig itt akarunk időt spórolni? Reggel nincs idő, rohanni kell, sietni kell, már elkéstem; este meg fáradtak vagyunk.

Egy másik nagy teológus, Ditrich Bonhoeffer, hangsúlyozta, hogy mielőtt emberekkel találkozunk, Jézus Krisztussal kell találkoznunk. Többször elmondtam már nektek ezt. Én minden nap megkapom ezt a figyelmeztetést. Főleg reggel fontos ez az elcsendesedés: az Úr közelségét megtapasztalni, az Úr színe elé odajárulni, mert mielőtt emberekkel találkozunk, Jézus Krisztussal kell találkoznunk. Amikor én is megspórolom ezt a megnyugtató találkozást, akkor azonnal ott vagyok a feszültségek között, az emberi bölcsességgel alig megoldható problémák között, és az Úr jelenléte és áldása nélkül rosszul dőlnek el a dolgok. Ilyenkor egyszerre csak az önzésem, az indulataim, csak a saját nézőpontom, amely dönt, és a feszültségek elmélyülnek, a problémák nem oldódnak meg; minden marad a régiben. Mielőtt emberekkel találkozunk, mielőtt kimegyünk a terepre, a feladataink közé, Jézus Krisztussal kell találkoznunk!

Az Úr közelsége: öröm, hálaadás, reménység, amely elveszi a félelmeket, az aggodalmakat.

Aggódás helyett imádság! Ez nyugalmat ajándékoz az embernek. Így elindulni egy új napon, egészen más. Mindez a rendszeres kegyesség fontosságát hangsúlyozza napról-napra. Ez nem valami keresztyén papi sablon. Aki ezt gyakorolja, az tudja és tapasztalja ennek áldásait. Életmentés a rendszeres kegyesség: odajárulni az Úr közelségéhez.

 

Az Úr közelségének harmadik áldása: a békesség (7).

Ez a békesség az Úr megtartó kegyelmében bizonyossággal bízik.

Az Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szívünket és gondolatainkat, az Úrban.

Megőriz az Úr!

Az Úr közelsége által békességünk lesz, mert bizonyosságot kapunk, hogy az Úr megőriz bennünket.

Ez az egy szó nagyon fontos üzenet számunkra: Megőriz bennünket a mi Urunk egyéni értelemben, akár úgy, hogy előttünk jár, vezet bennünket az úton. Az Úr megőriz bennünket addig, amíg az Őáltala kijelölt időnk le nem jár ebben a világban, amíg el nem végeztük a feladatunkat.

Az Úr megőriz. Sokszor úgy is megőriz Ő, úgy is érvényes ez az Ige, hogy bajt, próbatételt hoz ránk az Isten, mert azon keresztül is el akar valamit végezni az életünkben. Ez is az Ő minket megőrző kegyelmének jele.

Gondold csak át, hogy ebben az esztendőben miként tapasztaltad meg az Úr közelségét, az ebből fakadó, életedet megőrző kegyelmét.

Akár úgy is megtapasztalhatod ezt, hogy beülsz az autóba, eléred a célodat és hazaérsz. Mondasz előtte egy fohászt, mielőtt beülsz az autóba? Ez csak egy felszínes példa. Ennél sokkal nagyobb példákat említhetnék.

Gondold át: megőriz az Úr, Ő előtted jár, vezet.

Megőriz az Úr úgy is, hogy megőrzi az életedet a halálon túl is. Emberi értelemmel felfoghatatlan, csak hit által ragadhatjuk meg ezt a csodát. Örök életünk van, üdvösségünk van; az örök élet tágasságában élhetjük meg földi életünket.

Nemcsak egyénileg, hanem kollektív értelemben is merjük értelmezni ezt a gyönyörű kifejezést: megőriz bennünket a mi Urunk, és ebből kimondhatatlan békességünk fakad.

Most ezt, a minket megőrző, kegyelmet értelmezzük a saját gyülekezetünkre: Megőrzi az Úr az almádi gyülekezetet.

Aztán értelmezzük ezt a minket megőrző kegyelmet az egyházra. Minden nyomorúsága és gyarlósága ellenére Isten megőrzi az egyházat. Az egyház sokszor hiteltelen, mégis megőrzi az egyházat az Úr. Micsoda kegyelem ez! Isten megőrzi a keresztyénséget, megőrzi a Krisztus ügyét ebben a világban.

Kérlek benneteket, az interneten nézzétek meg: Budapesten, novemberben tartották a keresztyénüldözésről szóló második nemzetközi konferenciát. Nem akarok erről semmit sem mondani, nézzétek meg az ottani számokat! A keresztyénség a világ legüldözöttebb vallása, ma is, noha a világ legnépesebb vallása. A keresztyének aránya a világban 32%. A muszlimokat 23%-kal jegyzik a statisztikák, a hinduk, a buddhisták jóval kisebb százalékban vannak jelen a világon. Nincs üldözési mániám. Ki kell mondani, hogy a jóléti társadalmakban is megtapasztalhatjuk a keresztyénüldözést, de másként. Csak a legutóbbi, októberi, nagyon szelíd megszólalásom alapján tapasztaltam meg ezt, mert amikor a keresztyén értékeket mertem képviselni – én nem vagyok egy radikális ember – abban a pillanatban ízekre szedtek szét.

Milyen jó tudni és milyen békességet ajándékoz ez nekünk, hogy Isten ennek ellenére az Ő népét, az Ő egyházát, az Ő gyülekezetét megőrzi. A Heidelbergi Kátéban is ezt valljuk meg: „Isten Fia, a világ kezdetétől fogva, annak végéig, magának egy kiválasztott gyülekezetet gyűjt egybe, azt oltalmazza és megőrzi. Hiszem, hogy annak én is élő tagja vagyok és az is maradok.” (Heidelbergi Káté 54. kérdés-felelet)

Ezt a bizonyosságot nem szűkítjük le Isten népére, noha Isten népére ez különösképpen érvényes, hanem reménységgel tekintünk mindenkire, az egész világra; azokra is, akik nem úgy gondolkodnak a világról, mint mi. Hisszük, tudjuk, hogy Isten az egész világ Ura. Az evangélium evangéliuma is így hangzik: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3,16)

Hát mi, ha nem békesség fakad ebből a bizonyosságból, hogy az Isten megőriz?

Az Úr közelsége tény, Isten beteljesítette ígéreteit és kiteljesíti azt, miközben most is megtapasztaljuk, hogy hirdettetik az Ő Igéje és Ő itt van közöttünk, Igéje és Lelke által.

Ebből a közelségből három nagyon fontos áldás fakad: Öröm, hálaadás, reménység; valamint nyugalom, amely elveszi a félelmeket és az aggodalmakat; továbbá békesség, hiszen az Isten megőriz bennünket.

*

Végezetül a harmadik gondolat: AZ ÚR KÖZELSÉGE SZOLGÁLAT (5).

 

Krisztusi jósággal és szelídlelkűséggel szolgálni (Máté 5,5).

Aki megtapasztalta az Úr közelségét, az Úr közelségének tényét, valamint annak konkrét áldásait, és azokban napról-napra újból megerősödik; azt az Isten szolgálatba küldi.

Egymás hite által erősödve egymásnak szolgálunk és aztán nyitunk kifelé, a világ felé.

Isten népe Isten dicsőségét szolgáló nép, és Isten dicsőségét csak úgy szolgálhatjuk, hogy a másik ember javát szolgáljuk.

Erről a szolgálatról csak annyit mondok most röviden, hogy újra felidézem ezt a kívülről tudott Igét, miközben gondoljuk csak át, hogy mit is jelent! „A ti jóságotok – más fordítás szerint – a ti szelídlelkűségetek, szelídségetek, legyen ismert minden ember előtt, mert az Úr közel.”

Szolgálni, jónak, szelídlelkűnek lenni: nekem örök dilemma. Nagy kísértés megtapasztalni azt, hogy a krisztusi szeretettel folyamatosan visszaélnek.

Meddig lehet felvállalni a krisztusi szeretet kockázatát, a jóságot, a szelídlelkűséget, a szelídséget, a békességszerzést egy durva, vad, önző, kemény, farkastörvényekkel teli világban?

Mégis így szól Isten Igéje, hogy az Úr közelségéből csak ez a szolgálat fakadhat. Isten népe csak krisztusian jóságos lehet. Isten népe, Isten jóságát képviselve, csak szelídlelkű lehet, felvállalva a krisztusi szeretet kockázatát!

Nincs más megoldás, csak ez az egy, amit így fejezett ki a mi Urunk, Jézus Krisztus: szolgálat és önmegtagadás. A ma embere, a jóléti társadalomban, az élvezeti kultúrában élő ember az önmegtagadással nem tud mit kezdeni, lepattan róla.

Az önmegtagadás azt jelenti – e szolgálatra nézve –, hogy nem csak magamnak élek.

Magamnak is kell élnem, örülni az életnek, hogy tudjak adni másoknak.

De nemcsak magamnak élek, önző módon, hanem amit kaptam, azt továbbadom másoknak.

Ez az önmegtagadás nem önmegvalósítás, egy önző, hedonista kultúrában, miszerint: „Mindent most, nekem, azonnal, ide, még több és még több kell!”

A krisztusi szolgálat nem önmegvalósítás, amely nincs figyelemmel, nincs tekintettel a másikra.

A krisztusi szolgálat nem is önfeladás, amellyel feladnánk azt a drága kincset, amit az élő Isten ránk bízott (2Timóteus 1,14).

 

A ti jóságotok, szelídlelkűségetek legyen ismert!

Urunk add, hogy a hétköznapokban aprópénzre tudjuk váltani a krisztusi jóságot, szelídlelkűséget, hogy Jézus Krisztus formálódjék ki bennünk egy nehéz, hétköznapi helyzetben is; döntéshelyzetben, konfliktushelyzetben…

Bizony ez a szelídség úgy is megmutatkozik egy adott helyzetben – milyen ritkán tapasztalt csoda –, hogy tudok hátralépni, visszalépni, esetleg alulmaradni, a másik érdekében.

Ez is a krisztusi jóság, szelídlelkűség: nem azonnal visszavágni, visszafeleselni, nem a magam gyarló igazát mondani. Bizony, észre sem vesszük, hogy nem tudunk kilépni a magunk köreiből. Vak dióként, dióba zárva élünk, ahogy írja Babits a „A lírikus epilógja” című versében.

Jővel Szentlélek Úristen, törd fel ezt a diót, hogy a hétköznapokban ne csak a tankeresztyénség szintjén, ne csak elméleti szinten, ne csak a szép prédikációk szintjén, hanem a magunk mindennapi terepén élhessük meg a krisztusi jóságot és a szelídlelkűséget!

 

Ez a krisztusi jóság legyen ismert minden ember előtt!

A „minden ember” itt azt jelenti: akik között élünk, a családunk, a szeretteink, a gyülekezetünk, az egyházunk; ház, egyház, haza.

Őket szeretve természetesen nyitunk a világ felé.

De először ezt a krisztusi jóságot és a szelídlelkűséget mindig a mieink között kell abszolválni.

Nem hitelesen szeretem a „távollévőket”, ha pokróc vagyok a házastársamhoz. Sokszor beszéltünk már erről.

Gyönyörű adventi üzenet ez: Az Úr közel!

Az Úr közelsége tény.

Az Úr közelségéből konkrét áldások fakadnak: öröm, nyugalom, békesség.

Az Úr közelsége szolgálatra hív: a ti krisztusi jóságotok, szelídlelkűségetek legyen ismert minden ember előtt, mert az Úr közel!

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2019. december 8.

(Illusztráció: „Légierő zenekar”, 2019. december 8.)

  1. hét – 2Korinthus sorozat 2019-ben: -.

Advent második vasárnapja