Az Úr jóra fordító kegyelme – Az Úr napja ítélet és kegyelem — Igehirdetés 2019.03.17

Az Úr jóra fordító kegyelme

Az Úr napja ítélet és kegyelem

 

(1) Mert íme, azokban a napokban és abban az időben, amikor jóra fordítom Júda és Jeruzsálem sorsát, 

(2) összegyűjtök minden népet. Jósáfát völgyébe vezetem őket, és ott tartok ítéletet fölöttük, amiért szétszórták a népek közé tulajdon népemet, Izráelt, és felosztották országomat.

(3) Népemre sorsot vetettek: a fiúkat parázna nőért adták oda, a leányokat pedig borért adták el, hogy ihassanak. 

(4) Hát nektek mi bajotok van velem, Tírusz, Szidón és Filisztea tartományai? Bántottalak én valamivel benneteket, amiért meg kellene fizetnetek? Ha viszont ti akartok bántani engem, nagyon hamar visszaadom nektek azt, amivel bántotok! 

(5) Hiszen elvettétek tőlem az ezüstöt és az aranyat, kincseim legjavát templomaitokba vittétek. 

(6) Júda és Jeruzsálem fiait eladtátok a görögöknek, hogy messze kerüljenek hazájuktól. 

(7) De én visszahívom őket onnan, ahová eladtátok őket, és visszaadom nektek azt, amivel őket bántottátok! 

(8) Fiaitokat és leányaitokat a júdaiaknak adom, azok pedig eladják őket a sábaiaknak, a távoli népnek. Megmondta az Úr! 

(9) Hirdessétek ki ezt a népek között: Készüljetek fel a háborúra! Buzdítsátok a vitézeket! Jöjjenek, vonuljanak föl a harcosok mind! 

(10) Kovácsoljatok kapáitokból kardokat, metszőkéseitekből dárdákat! Mondja még a gyáva is: Vitéz vagyok! 

(11) Jöjjetek sietve, ti, népek, gyülekezzetek ide mindenfelől! Vezesd, Uram, vitézeidet! 

(12) Induljanak, vonuljanak a népek Jósáfát völgyébe, mert ott tartok ítéletet minden szomszédos nép fölött. 

(13) Eresszétek rá a sarlót, mert megérett az aratnivaló! Gyertek, tapossatok, mert tele van a taposókád, csordultig vannak a sajtók, mert nagy a gonoszságuk. 

(14) Hatalmas tömeg van az ítélet völgyében, mert közel van az Úr napja az ítélet völgyében! 

(15) A nap és a hold elsötétül, a csillagok elvesztik fényüket. 

(16) Felharsan az Úr hangja a Sionról, mennydörög Jeruzsálemből, megrendül az ég és a föld. De népét megoltalmazza az Úr, és erőssége lesz Izráel fiainak. 

(17) Akkor majd megtudjátok, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek, aki szent hegyemen, a Sionon lakom. Szent lesz Jeruzsálem, nem hatolnak be oda többé idegenek.

(Jóel 4,1–17)

(Jóel 3,1–3)

 

Csehov „Cseresznyéskert” című színműve egy eladósodott birtokról szól: ebből kiindulva számos megrendítő üzenetet tár elénk.

Az első felvonás végén a nagybácsi, valamiféle kiutat keresve, három megoldást fogalmaz meg: másnap reggel bemennek a közeli kisvároska bankjába, ahol kedvezményes kamatozású hitelt kínálnak; szóba kerül az egyik lányuk „jó partinak” ígérkező házassága is; miközben a másik lányuk, Ánya, hamarosan felkeresi a moszkvai gazdag, noha fukar és nehéz természetű nagynénit, hátha segítene valamit.

A válságos helyzetben a család tagjai keresnek valamiféle megoldást, hogy a birtokot – gyerekkoruk, emlékeik, egész életük – színhelyét ne kelljen elárverezni. Valamiféle megoldás után kutatnak: hátha valamelyik bejön. Késő éjszaka fogalmazza meg a nagybácsika ezeket a „megoldási” lehetőségeket, hogy legalább aludni tudjanak az éjszaka.

Valamiféle megoldás! Legalább időleges megoldást találjanak, hogy tudjanak aludni… Valamiféle megoldást keresnek, hogy „átmenetileg” valahonnan valahová eljussanak, adott rosszból valamiféle kiutat találva, fuldokolva egy kis levegő után kapkodva.

De végül nincs megoldás! A cseresznyéskertet elárverezik.

Sok mást is megfogalmaz még a darab: jön az új világ, könyörtelenül felváltja a régit. Ez az „új világ” persze semmivel sem jobb a réginél, csak most éppen ez az új.

Most azonban, az Ige üzenete szempontjából, elég ennyit kiemelni Csehov világhírű művéből.

 

A „Cseresznyéskert” egy olyan válságos helyzetből indul ki, amire hétköznapi megfogalmazásunk szerint azt mondjuk: – Innen szép fordítani!

Efféle helyzetekben gyakran tudunk fordítani, megoldásokat keresni, és egy-egy átmeneti megoldást találni; – de még gyakrabban előfordul az is, hogy nem adatik megoldás, mint ahogy Csehov darabjában is ez a végkifejlet.

Az alapvető kérdés ugyanis csak az: Tudunk-e érdemben fordítani? Valamiféle, időleges megoldásokat találhatunk, de tudunk-e végleges megoldást találni?

 

Említettem az előző igehirdetésben, hogy visszatérünk újra a 126. zsoltárra: – Amikor jóra fordította népe sorsát az Úr… (Zsoltárok 126,1)

A mai prédikációnak ezt a címet adhatjuk: Az Úr jóra fordító kegyelme.

Az Úr jóra fordító kegyelme az Ő népére vonatkozik.

Éppen azt fejtjük ki ebben az igehirdetésben, Jóel próféciája alapján, hogy mit jelent az Úr jóra fordító kegyelme, és miként vonatkozik ez a jóra fordító kegyelem Isten népére.

Jóel próféta könyve negyedik fejezetének első három versét magyarázzuk most részletesen, de ez a három vers az egész szakaszt érinti.

Tehát innen – e három vers felől – tekintünk erre az egész nehéz szakaszra, a negyedik fejezet első tizenhét versére.

 

Az első vers középső tagmondata a fő üzenetünk: „…amikor jóra fordítom Júda és Jeruzsálem sorsát…” (1)

1.

Induljunk ki ebből: az Úr jóra fordító kegyelméből.

AZ ÚR JÓRA FORDÍTÓ KEGYELME! (1)

 

Az Úr „fordít”.  

Bizony, mi emberek, valójában olyan helyzetben vagyunk, hogy „innen szép fordítani!”

Az érdemi fordításra azonban képtelenek vagyunk.

Az Úr, nemcsak valamiféle ideiglenes megoldást ajándékoz nekünk, hanem a rossz „itteni, állandó” hatalmából valóságos jóra fordítja életünk sorát.

Erre csakis az Úr képes.

 

Az Úr „fordít”!

Ő érdemben „fordít”!

Az Úr „jóra fordít”.

A „jó”, teológiai értelemben foglalt kifejezés.

Isten jót tesz: azaz üdvözít, megvált; ami a legfőbb jó, Jézus Krisztusban.

Az üdvösség, mint Isten ajándéka, a jó maximuma.

Ez a jó, „isteni jó”: hiszen senki sem jó, egyedül csak az Isten. Ez Jézus Krisztus kijelentése az Atyáról (Máté 19,17). Ezért ezt az üdvösséges jót – ismét hangsúlyozom – csakis az élő Isten ajándékozhatja nekünk. „Mind jó, amit Isten tészen…” (272. dicséret 1. verse)

Ez a „jó” tényleg jó! Ahogy ezt a zsoltáros kifejezi: – Isten közelsége jó nekünk (Zsoltárok 73,28). A megdicsőülés hegyén a tanítványok ugyanezt a mennyei jót élték át, Jézus Krisztus közelében (Máté 17,4).

Ez az üdvözítő jó Isten szándéka.

Ezért a Biblia üzenetének íve is ezt a jót rajzolja ki.

Isten jóra fordító kegyelmének áldása szólal meg a Szentírás első könyvében, amikor a választott nép feladatát fogalmazza meg az Isten, miszerint kiválasztott nép által nyer majd áldást, mennyei jót a föld minden nemzetsége (1Mózes 12,3).

Ez az üdvözítő jó lett a gonosz hatalma felett ismét valósággá – a bűneset” után –, amikor Jézus Krisztus meghalt érettünk a kereszten: elvégeztetett a megváltás műve (János 19,28), hiszen valóban feltámadott az Úr (Lukács 24,34). Megváltott emberek vagyunk. Ez az evangélium. Ez a bibliai üzenet ívének a csúcsa.

A Biblia utolsó könyve pedig ennek az üdvözítő jónak kiteljesedéséről szól, amikor az Úr új eget és új földet teremt (Jelenések 21–22. fejezetek).  Mi pedig ezért a jóért könyörgünk, amikor felkiáltunk, akárcsak a Szentírás záró sorai kiáltanak: – Jövel, Urunk Jézus! (Jelenések 22,20)

 

Az Úr jóra fordítja népe sorsát: népe életét.

Kimondhatjuk: – Ránk fér az Úr jóra fordító kegyelme!

De jó ez a jó! Isten tulajdonaként, népeként (2) bizonyossággal tudjuk, hogy ennek a jónak, hit által már részesei vagyunk.

De jó lesz ez a jó! Amikor (1) Jézus Krisztus teljessé teszi rajtunk ezt a jót. Szinte kérdezzük, nem türelmetlenül, hanem hitbéli vágyódással: mikor lesz már mindez?

Ránk fér ez a jó; már jó; még ennél is jobb lesz; és csak ennek a krisztusi jónak bizonyosságában jó itt, ezen a földön.

Kegyelmi állapot, ha ezeket az imént említett óhajokat ki tudjuk mondani: – Ránk fér ez a jó; már jó; még ennél is jobb lesz; sőt, csak ennek a krisztusi jónak bizonyosságában jó itt, e-világban, ezen a földön.

Ezek a felismerések már jelzik: kegyelem alatt vagyunk; Isten népének tagjai vagyunk; az Úr tulajdonai vagyunk, tulajdon népe (2).

2.

AZ ÚR JÓRA FORDÍTÓ KEGYELME MEGMENT AZ ÍTÉLETTŐL (2–3).

 

Mert lesz ítélet és számonkérés.

Az Úr megítéli a népeket.

Mit tettek ezek a népek? Mi volt ezeknek a népeknek a legfőbb bűne?

Ezek a népek: szétszórták Isten népét, felosztották országát, sorsot vetettek rájuk; fiaikra és leányaikra, népe templomának szent kincseire.

Jóel hangsúlyozza, hogy az említett népek mindezt tulajdon népével tették (2).

Ezt Isten nem hagyja büntetés nélkül!

Fontos üzenet, mondjuk ki: aki Isten tulajdon népét bántja, az végül nem marad büntetlenül, még ha úgy tűnik is, hogy le tudta győzni Isten népét. Aki Isten népét bántja az az Isten szemefényét bántja (Zakariás 2,12). Ez az üzenet akkor is érvényes, ha erre – akár joggal is – azt mondhatnánk, hogy Isten népe sem különb… Erre még kitérünk!

Ezt az üzenetet a mai helyzetben se felejtsük el, amikor a legüldözöttebb vallás, a kimutatott számok szerint is, a keresztyénség. Nem is kell ennél jobban aktualizálni az Igét.

A mai igeszakasz, és a prófétai könyvek, néhány népet meg is neveznek azok közül, akik abban a korszakban üldözték Isten népét: Asszíria, Babilónia; és ezekre az akkori nagyhatalmakra kapaszkodva a környező kis népek. Ezek, ha tehették, a nagyokkal szövetkezve Isten népe ellen fordultak. Így említi meg Jóel próféta Tíruszt és Szidónt, valamint a filiszteusokat. Persze a környező, ellenséges népek sorát lehetne még folytatni…  (4–8)

Itt „külső” erőkben működik a gonosz szétdobálása. Az Úr megítéli ezeket az istenellenes, Isten népét bántalmazó, „külső” hatalmakat.

Ki állhat meg az ítéletkor? Ez a kérdés „velejében” kapcsolódik mai igehirdetésünk fő témájához, az Úr jóra fordító kegyelméhez.

 

Ez a népeket megítélő számadás Isten népére is vonatkozik.

Az Úr, népét is megítéli!

Gondoljunk bele, hányszor vagyunk hűtlen sáfárok!

Hányszor élünk Krisztust emlegetve is „krisztustalanul”!

Arról nem is beszélve, hogy mi ugyanezt tesszük egymással, az egyházban, amit az „idegen” népek tettek Isten népével: „szétszórunk, felosztunk, sorsot vetünk”; számos hasadás mentén szabdaljuk a Krisztus testét. A „belső árulás” sem ritka.

Amott, az előző esetben „külső” erőkben, más népeken keresztül működött a gonosz „szétdobáló” munkája; emitt „belső” erőkben működik a gonosz. „Hasít” a gonosz.

Csak a teológiai pontosság kedvéért említem meg, hogy ez a kegyességi, tanbeli és egyéb gyarló okok mentén történő szakadozottság nem keverendő össze azzal, amikor az Isten Igéje választja szét az Úr szerint igazat és hamisat (Zsidókhoz írt levél 4,12). Ez létrejön, mert nem tűri az Úr a langyost (Jelenések 3,16). De ezt a valóságos szétválasztást nem a mi gyarló emberi indulatunk hozza létre. Ezt a valóságos szétválasztást az Isten cselekszi meg; csak Ő teheti, és teszi is. Mi legyünk hűek, ahová helyezett. A többit lényegeset az Úr teszi, és jól teszi!

Ezért az egyház egységére nézve – a mi emberi cselekvésünk kapcsán – érvényes a jól ismert mondás: – Inkább megszakadni, mint kiszakadni! – Fontold meg ezt, ha „nem tetszik” a lelkészed; ha elégedetlen vagy a gyülekezeti munkával; ha újítanál; ha „belső csoportokat” szervezel, hogy eme elégedetlenségedet kifejezd; ha megfordul benned, hogy jobb lenne egy másik gyülekezetet keresni… – Inkább megszakadni, mint kiszakadni!

Isten megítéli a népeket, mert azok tulajdon népét bántották! Ez a felfoghatatlan isteni szeretet bennünket bűnbánatra és hálaadásra késztet: – Milyen kegyelem alatt állunk, mi érdemtelenek!

Ki állhat meg az ítéletkor? Ismét mondom: ez a kérdés „velejében” kapcsolódik mai igehirdetésünk fő témájához, az Úr jóra fordító kegyelméhez.

 

Fogjuk össze az imént említett két gondolatot: Az Úr megítéli népét és a népeket.

A kétfajta szembesítés összetartozik, összefügg: Isten népe és a népek sorsa.

A „visszafizetés” kérdése – az egyik legnehezebb kérdés – ami itt megjelenik. A „lekcióban” olvastuk (4; 7). Csak pár szót erről. A visszafizetés egyedül az Isten „hatásköre”, az isteni ítélet része. Ember ezzel visszaél! Ezért kapott mindez a krisztusi értelmezésben új tartalmat, a Hegyi Beszéd törvénymagyarázatában (Máté 5,38–39). Mégis, az Úr tökéletes igazságával a visszafizetés az ítélet része. Ez a visszafizetés azt jelenti, hogy bárkik vagyunk, bármit követtünk el a másik ellen, bármilyen „igaznak és nemesnek” feltüntetett ügyön buzgólkodva tettük azt, annak következménye van Isten előtt. Isten az rendezi; üdvözítő rendjében rendezi; de egyedül Ő tudja ezt jól rendezni, mi soha! (Róma 12,19)

Az ítélet rettenetes: mert amikor „idegen népek” szállnak meg bennünket, ennek nyomán „szétszóratás, felosztás, sorsvetés” lesz az osztályrészünk, akkor a mai „legliberálisabb” emberjogi harcos is megretten; főleg, ha ezek saját édes gyermekeit adják majd el parázna nőért és borért, hogy vedelve élvezhessenek. Ha a mi édes gyermekeink kerülnek terítékre, meg a mi saját legszemélyesebb dolgaink, meg mi; amikor a saját bőrünkön érezzük a kínt (Jób 2,4), akkor tapasztaljuk meg az isteni ítélet rettenetét. Az emberi kegyetlenség ugyanis határtalan az erőpozícióban. Isten felhasználhat más népeket, ítélete végrehajtására – ezt tudjuk a Biblia kijelentéséből –, de Isten ezeket a népeket is megítéli majd kegyetlenkedésük miatt. Olyan rettenetes ez – csak a legenyhébb példát említve –, mint amikor idegenek betörnek a lakásunkba, és a legintimebb dolgainkban turkálnak… Igen, ezt is tesszük ezerféle módon, és ügyesen leplezve. Mesterei vagyunk a „turkálásnak”, „vájkálásnak”, még sebekbe is beletúrunk…

Az ítélet jogos ítélet. Isten nem tűrheti a bűnt. Isten igent mondana a „bűnre”, ha igazsága nem büntetné meg azt. Márpedig a bűnnel, és annak konkrét vétkeivel tele van a világ: népe és a népek egyaránt.

Ezért mondjuk ki: az ítélet egyetemes, mindenkit érint (Róma 3,23; 5,12), mindenki vétkezett.

Mégis: a rettenetes, jogos, egyetemes ítélet az egyik esetben kegyelemmé lesz, a másik esetben ítélet marad. Ítélet és kegyelem felfoghatatlan jelenléte, mint ugyanazon isteni igazság két oldala. Isten szuverenitása, megkérdőjelezhetetlen uralma ez: – Könyörülök, akin könyörülök; irgalmazok, akin irgalmazok; mert nem azé aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem csakis a könyörülő Istené (Róma 11,33; 9,13–16).

Isten könyörül népén, illetve népévé teszi azt minden nemzetségből, akiken könyörül… Isten jóra fordítja népe sorsát! Megint ide jutottunk, igeszakaszunk és a prédikáció fő üzenetéhez: Isten kegyelme jóra fordítja népe sorsát! Isten jóra fordító kegyelme megmenti népét az ítélettől. Kik azok, akiket megment?

Mielőtt tovább kérdezősködnénk, itt egy hatalmas STOP tábla állít meg bennünket! Nem spekulálhatunk tovább, mert erre nincs részletes kijelentésünk. Itt meg kell állnunk, és leborulva csak annyit mondhatunk: – Ó, Isten bölcsességének kikutathatatlan titka! (Róma 11,33) Elégedjünk meg tehát a fő üzenettel: Isten jóra fordítja népe sorsát; népéve teszi azokat, minden nemzetségből, akiken könyörül…

Isten jóra fordító kegyelme tehát Isten népére vonatkozik. Isten népének tagjaira, azok „halmazára” mi nem kérdezhetünk rá, nem mi határozzuk meg azt. Nekünk bizonyosságunk van arra nézve, hogy tulajdon népének tagjai vagyunk. Ez a bizonyosság pedig szolgálatra küld el bennünket. Ez a szolgálat mindenkire reménységgel tekint.

3.

Tehát: AZ ÚR JÓRA FORDÍTÓ KEGYELME SZOLGÁLATRA KÜLD (2).

 

Ez egy áldott küldetés!

Ez a küldetés kegyelemi állapot, mindenestől Isten ajándéka, ezért senki sem kérkedhet (Efezus 2,8–9).

Ez a küldetés üdvbizonyosságon alapul, de nélkülöz minden „hívő gőgöt”.

Ez a küldetés alázatosan hűséges szolgálat, mindenkire nézve reménységgel hirdeti és éli az evangéliumot.

Ez a küldetés vallja: aki megragadta a Krisztust, azé az élet (1János 5,12).

Ebből a kegyelmes, üdvösséges jóra „fordításból”: bizonyosság, alázat és küldetéses szolgálat fakad.

 

Ez az áldott küldetés két elemből áll: áldást kaptunk, áldást adunk tovább…

Áldást kaptunk!

A Jósáfát völgye erre az áldásra utal.

A Jósáfát völgye a kifejezés szószerinti jelentésénél több: Isten ítél.

A Jósáfát völgye a tényleges földrajzi helyénél is több. Ez a völgy szimbolikusan az Isten ítéletének helye. Kálvin ezt hangsúlyozza a magyarázatában, miszerint ostobaság lokálisan értelmezni Jósáfát völgyét, mint Isten ítéletének konkrét helyét.

Jósáfát völgye Isten cselekvésének „szabadító többlete”. Jósáfát völgye Isten áldó cselekvésének helye; Isten „jóságos” cselekvésének völgye. Idézzük csak fel, idevonatkozóan a Krónikák második könyvének huszadik fejezetét. Jósáfát úgy győzhet a móábiták és ammóniták túlereje fölött, emberileg teljesen esélytelenül, hogy teljesen az Úrra hagyatkozik. Jósáfát belátja ezt az esélytelenséget, és leborulva könyörög: – Nem tudjuk, mit tegyünk, csak Terád tekintünk! (2Krónikák 20,12) Isten válasza egyértelmű ebben a helyzetben: ne tegyenek semmit, maradjanak veszteg, Isten cselekszik értük, mindent Ő cselekszik majd, és ők megmaradnak (2Krónikák 20,17; 20,20). Isten népe, Jósáfáttal az élen, olyannyira bízik az Úr ígéretében, hogy előre hálát adnak a szabadításért (2Kórnikák 20,21). Az történik, hogy az ellenség soraiban meghasonlás támad, ezek halálosan egymásnak esnek, Isten népe pedig győztessé lesz az esélytelenségben; úgy, hogy nem tettek érte semmit. Isten az eseményeknek is Ura (2Krónikák 20,22–23).

Jósáfát völgye Isten cselekvésének „üdvözítő legtöbbje”: áldás völgye. Ez a völgy helyileg Jeruzsálem és az Olajfák hegye között található, ismert nevén Kidrón-völgye (János 18,1). Ez a völgy – földrajzi elhelyezkedése alapján is – a Golgota hegyére mutat, ahol Isten ítélete Jézus Krisztusban megtörtént, hogy Isten, az Ő népén kegyelmesen könyörülhessen. Isten népe számára ez a kegyelem érvényben van! Éppen ebből az üdvözítő kegyelemből következik Isten népének szolgálata: továbbadni a népeknek az Isten kegyelmének Jézus Krisztusban közölt evangéliumát. Az a kérdés pedig, hogy „még” kiken érvényesíti az Úr az Ő jóra fordító kegyelmét: az kizárólag az Úr döntése. „Ez nem a mi dolgunk…” (János 21,22)

 

Áldott küldetést kaptunk az Isten üdvözítően jóra fordító kegyelme által. Áldást kaptunk! Áldást adunk tovább!

Ez szintén a Biblia íve.

Ezzel a szándékkal választotta ki Isten a saját népét: – Általad nyerjen áldást a föld minden nemzetsége! (1Mózes 12,3)

Áldást kaptunk, áldást adunk; áldást örököltünk, hogy áldást mondjunk (1Péter 3,9).

Amennyiben „szent harcról” beszélhetünk, hiszen Jóel erre szólít fel (9–17), akkor ez a küzdelem, Jézus Krisztusban evangéliumi értelmet nyer. Az evangélium üzenete az „egyetlen” fegyverünk, amely elég a gonosz erődítményeinek lerombolására: „…hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására.” (2Korinthus 10,4) Az evangélium hirdetése oltalmazza Isten népét; és ez az oltalom elégséges (16). Ez a „harc” – idézve Jóel meghatározásait, csak krisztusi előjellel – nem harsog; nem mennydörög; nem tapos (13); saját agresszióját nem Isten Igéjével takaródzva éli ki; ez a „harc” nem kiált és nem lármáz, hanem a megtört nádszálat és a pislogó mécset is oltalmazza (Ézsaiás 42,3; Máté 12,19–20).

A krisztusi szeretet áldott! Áldás a krisztusi szeretetben való részesedés! Áldott a krisztusi szeretet továbbadása, annak minden kockázatával együtt.

A többit pedig Isten jól intézi (272. dicséret 1. verse).

*

Zárszóként!

Kellenek az emberi megoldások! A bevezetőben említett, csehovi jelenetet nem kell megtagadnunk.

De ezek az emberi megoldások csak akkor áldottak, ha azok az Úr kegyelemére támaszkodnak, megragadva ezt a kegyelmet.

 

A „cseresznyéskertet” lehet, hogy eladják.

Lehet, hogy el kell engedni a „cseresznyéskertet”, mert megállíthatatlanul jön az új.

De hisszük azt, hogy az Istennek kedves, évszázados keretek megmaradnak, amelyeket Isten éppen a megmaradásukkal igazolt.

Ne feledjük, minden „öncélúan új” csak „ideiglenesen új”; Jézus Krisztus pedig tegnap, ma és mindörökké ugyanaz! (Zsidókhoz írt levél 13,8)

 

Isten jóra fordító kegyelme, megment bennünket az ítélettől, és az Úr áldó kegyelmének továbbadására hív el bennünket.

Az Úr kezében van minden: ez is; és minden nekünk ki nem jelentett részlet is.

Kiábrázolhatatlan ez a csoda, de boldog tapasztalat: Isten népének bizonyossága.

 

Kiábrázolhatatlan ez a csoda!

Ugyanakkor pár mozdulatos grafikák olyan hiteles visszafogottsággal fejezik ki ezt a csodát: az Úr jóra fordító kegyelmét; az Úr áldott kezének üdvösségesen jóra fordító, megtartó szeretetét (Ézsaiás 49,16).

A napokban én is skicceltem egy ilyet a lányomnak…

Továbbadtam az áldást: így is…

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2019. március 17.

(Illusztráció „Megtartó” grafika, 2019. március 15–16.)

  1. hét – Jóel sorozat 07

Böjt második vasárnapja