Az örömhír nem megoszt, hanem összeköt – Interjú Steinbach József püspökkel – Veszprém megyei Napló 2018.12.24.

 

 

 

A karácsonyi üzenet örömhír, mert Isten az élet, az öröm pártján áll –

mondta Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Református Egyházkerületének püspöke.

Hogyan fogalmazná meg karácsony üzenetét?

– Lukács evangéliuma így foglalja össze: Ne féljetek, hirdetek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz, Üdvözítő született ma néktek. Az ember félelmek között él. Ahogyan Heidegger német filozófus mondta, az emberi lét a halál felé való lét. Ez kultúráktól függetlenül minden ember mindenkori problémája. Nem véletlen, hogy a Szentírásban minden napra jut egy „ne félj” mondás, éppen azért, mert Isten tudja, hogy félünk.

A félelem része az életünknek?

– Jézus a viharos tengeren azt kérdezi a tanítványoktól: miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek? Isten azért cselekszik, hogy ne legyen úrrá rajtunk a félelem. A karácsonyi üzenet örömhír, evangélium, mert Isten mindig az élet, az öröm pártján áll. Olyan megoldást akar adni, ahol az emberi lehetőségek véget érnek, csak felülről való segítség van. Az első karácsonyon megszületett a Megtartó, az Üdvözítő, Megváltó, aki maradéktalan megoldást ad. Isten fia, de pontosabban is fogalmazhatunk, az élő Isten, aki az emberért testté lett Jézus Krisztusban, felvette a tér és az idő korlátait. Isten szabadítást, szabadulást adott nekünk bűnből, betegségből, halálból, minden rosszból, ami az emberi életet terheli. És örök életet ajándékozott, ami csak hittel ragadható meg, megérteni nem tudjuk.

A nagy evangélikus teológus, Bonhoeffer mondta, hogy minden, ami az evangéliumban a túlnaniról megszólal, ezért a világért szólal meg. Azért, hogy ez a világ is szebb, teljesebb legyen. A karácsonyi üzenetben van még egy fontos mondanivaló, az, hogy az öröm minden nép öröme lesz. A keresztyén üzenet az, hogy az örömhír egyetemes, határokon túli, nem megoszt, hanem össze akar kötni. Fontos, hogy az egyház ne csak belterjesen a dogmatika és a teológia keretein belül tájékozódjon, hanem benne legyen a való életben, a mindennapi szituációkban, hét­köznapokban, profanitásban.

Hogyan jelenik meg az evangélium a mindennapokban?

– Csak egy példát mondok. Lányom mostanában Woody Allen-filmeket néz. Ahogyan öregszem, egyre kevésbé bírom a cinizmusát, de zseniális ember, nagy gondolkodó. Elkezdtük sorra venni a filmeket, minden hónapban megnézünk egyet. A Szeptember című film nélkülözi Woody Allen sajátos jellemvonásait: komoly, mély, drámai alkotás. Van benne egy jelenet, a hetvenéves főhős belenéz a tükörbe és azt mondja: jaj, megrettenek, mert egészen más néz vissza velem szemben, mint akinek én gondolom magam, pocsék dolog az öregség. Hiányzik valami, a jövő. Az evangélium éppen erről szól, Jézus Krisztus születése által Isten azt hirdette meg, hogy van jövő, van tovább, van örök élet, van reménység. Van Megtartó.

– A karácsonyi ajándékozás arra az ajándékra utal, amit Isten Jézus Krisztusban adott nekünk, és bennünket is arra ösztönöz, hogy szeressük egymást, ajándékozzuk meg egymást – vallja Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke Fotó: Penovác Károly

 

Hasonló filmek, művészei alkotások által lelkészként másokat is meg tud szólítani.

– Szeretek olyan emberekkel beszélgetni, akik egészen mást gondolnak a világról, mint én. Azokkal, akik nem biztos, hogy dogmatikailag ha­sonlóan gondolkodnak, de rezonálunk egymásra. Az egyháznak nyitottnak kell lennie, a rábízott drága kincset megőrizni, továbbadni. Isten ezt kéri rajtunk számon. Ez nem azt jelenti, hogy nekünk van igazunk, de ahogyan az ige is mondja: „a rád bízott drága kincset őrizd meg a benned lakó Szentlélek által”. Krisztus evangéliuma, keresztyén örökségünk, a keresztyén kultúra az, amit megőrzünk.

Sokszor elhangzik templomokban az igehirdetőktől, de világiaktól is, hogy nem a pompa, a díszítés, az ajándékozás lényeges karácsonykor.

– Rosszul tenné az egyház, ha lebecsülné a külsőségeket. Biztos vagyok benne, hogy amikor ünneplőbe öltöznek a városok, a sötétség idején díszkivilágítást kapnak, az emberek ajándékot vesznek egymásnak, abban – ha nem is tudatosan, de – valahol ott van a megtisztulás, világosság, megújulás, a nyugalom, az ünnep utáni vágy. Ez egyfajta kiáltás az élet, az örök élet felé, a másik szeretete felé. A karácsonyi ajándékozás arra az ajándékra utal, amit Isten Jézus Krisztusban adott nekünk és bennünket is arra ösztönöz, hogy szeressük egymást, ajándékozzuk meg egymást. Hiszem, hogy ebben ott van Isten Szentlelkének munkája, amellyel az emberek vágynak az ünnepre, megnyugvásra, megváltásra. A szentesti ajándékozó mozdulatban Isten ajándékozó szeretete mozdul. Szeretni kell az embereket, a szereteten keresztül meghallják az evangéliumot. Jó reménységgel vagyok, hiszen Isten megőrzi az egyházát.

A keresztyénségnek van reménysége, van jövője.

– Az egyház jövője nem statisztikai adatok, nem számok függvénye. Isten a történelem ura, Ő megőrzi népét. Felesleges aggódni, félelemmel lenni, a mi reménységünk, hogy Isten az egyházát megőrzi, minden jót cselekszik. Folyamatosan könyörgök azért, hogy az Úr őrizze meg bennem és bennünk a reményteli ember állapotát. Mert „a reménység nem szégyenít meg” (Róm 5, 5). A keresztyénségnek jó a helyzete, mert az Úristen kezében van, aki az Ő népét megváltotta. Ez egy győztes ügy, Krisztus megszületett, meghalt és feltámadott a halálból.

Ne féljetek!

Születés és elmúlás. Élet és halál. Öröm és bánat. Nevetés és sírás. Mindennek megvan az ideje. Most a karácsonynak. Amikor tudom, hogy ünnep van, szeretet és boldogság, mégis nehéz a szívem. Sosem értettem azokat, akik féltek a karácsonytól, azt teherként élték meg. Azokat, akik arról beszéltek, nincs hangulatuk, nincs kedvük készülődni. Idén is hallottam, többektől. Nemcsak olyanoktól, akiket a gyász súlya nyom.

Mert vannak, vagyunk, akiknek az idei karácsonya más lesz, mint a korábbiak.

A legszebb ünnepen hiányzik, hiányoznak majd azok, akiket szerettünk, akiket az elmúlt karácsony óta kellett elengednünk. Édesanyám, testvérem, akiktől egymás után kellett elbúcsúzni. Egy barátnak az édesanyja, a Mama, egy másiknak az édesanyja, édesapja. Csak a gondolatainkban vannak már jelen, megérinteni, megsimogatni, átölelni nem tudjuk őket. Mégis ünneplünk. Ünnepeljük Krisztus születését, aki eljött, hogy életet adjon nekünk, megváltson bűnből, halálból. Azért jött, hogy nekünk ne kelljen többé sírnunk, szomorkodnunk, reménytelenül élnünk. Jött, hogy örüljünk, bizakodjunk, reménykedjünk, akkor is, ha ez meghaladja az emberi értelmet. Ez az öröm ideje. Megszületett a Megváltó, a Szabadító. Nem kell többé félni, aggódni, sírni, mert van, aki letöröl az arcunkról minden könnyet. Kimondhatatlan öröm, csak azért is, mindenek ellenére öröm. Az angyal ezt mondta nekik: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában” (Lk2,10-11).

Balla Emőke