Az ökumenikus párbeszéd nagy témái: eredmények és nehézségek

Előadás a PPKE teológiai tanári konferenciáján (2017.01.25.)

Reformáció és ökumenikus párbeszéd

Teológia Tanári Konferencia 2017. január 25–27.

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

 

Ebben a felvezető előadásban az ökumenikus párbeszéd nagy témáinak, az eredményeknek és nehézségeknek református mérlegét kell itt ismertetnem, de mint a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának jelenlegi elnöke, ezt nemcsak református, hanem ökumenikus kitekintéssel teszem, hűen a konferencia fő témájához: „Reformáció és ökumenikus párbeszéd”.

Az egész konferencia felépítése nagyon ígéretes, hiszen a keresztyén teológia minden nagy témáját érinti, amelyekben a reformáció is határozott felismeréseket tett. Ezért különösen hálára indító és nagyra értékelendő, hogy a három történelmi egyház tudós teológusai egy közös konferencián tudnak újra együtt gondolkodni a legfontosabb teológiai területek kapcsán. Őszintén üdvözlöm mindezt.

Engedjék meg, hogy előadásomat a téma vonatkozásában:

– egy igei, teológiai alapvetéssel kezdjem;

– majd az eredmények kapcsán a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa mostani munkájának ismertetésével folytassam, hiszen ez szerintem egyáltalán nem közismert;

– végezetül szóljak a téma kapcsán felvetődő további lehetőségekről, itt említve az esetleges nehézségeket is.

Igei, teológiai alapvetés

Az idei ökumenikus imahét vezérigéjének, a Reformáció 500. évfordulójának esztendejében a 2Korinthus 5,14–20 lett kijelölve.

„(14) Mert Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; (15) és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. (16) Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük. (17) Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. (18) Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. (19) Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és ránk bízta a békéltetés igéjét. (20) Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg Istennel!”[1]

Ennek a gyönyörű Igének „szíve” a 17-18. versekben olvasható üzenet: „Ezért, ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával.”

A békéltetés szolgálatának forrása, tartalma, ereje ez az Istentől való „új” (18). Fontos tehát, hogy megértsük, megtapasztaljuk ezt a krisztusi újat, és részesedjünk abból.[2]

Ennek az Istentől való „újnak” forrása JÉZUS KRISZTUS SZERETETE (14).

A Károli fordítás kifejezőbb itt, amely így fordítja a 14. verset: a Krisztus szerelme. Ezt a kifejezést hallva, mindjárt jobban értjük, miről van szó, hiszen a szerelem adott időre „megújítja”, megváltoztatja az embert. A szerelem, úgy tűnik, hogy minden akadályt legyőz; nem titkolható, mert látszik az emberen; a szerelem szenvedélyes, amiben az is benne van, hogy szenvedést is vállal szerelme tárgyáért.

Jézus Krisztus szerelme azonban csak részben hasonlítható a férfi-nő közötti szerelemhez, mert Krisztus szerelme, amellyel szeret bennünket az Isten, lényegében más. Krisztus szerelme örökkévaló, és nem múlandó. Krisztus szerelme önzetlen, és nem érdekeken alapul, amely valójában a szerelmet is két önzés titkos párbajává torzítja (Szabó Lőrinc). Krisztus szerelme egyetemes, ahogy igeszakaszunk is hangsúlyozza, mindenkit megérinthet, sokakat átformálhat.

Jézus Krisztus szerelme tehát egészen más, mint az emberi szeretet-szerelem. Hiszen ez a szerelem annak az egyetlen, leghatalmasabb Istennek az ölelése, aki egyszülött Fiában meghalt és feltámadott érettünk, kiengesztelte önmagával a világot, és ránk bízta a megengesztelődés szolgálatát (18). Minden újnak, minden valódi megújulásnak egyetlen forrása az élő Isten, aki Jézus Krisztus által örökkévaló szerelemmel szeret bennünket.

Ennek az újnak gyümölcse, tartalma az ÖNMEGTAGADÁS: „… azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt” (15).

Ritkán beszélünk a Szentlélek eme gyümölcséről, az önmegtagadásról. Pedig akit Jézus Krisztus szerelme újjászült, az attól kezdve nemcsak önmagának él. Sőt, életének legjellemzőbb megnyilvánulása az önmegtagadás. Isten kiengesztelte a világot önmagával, és ránk bízta a megengesztelődés szolgálatát (18). Ezt a kegyelmi ajándékot először önmagunk között kellene gyakorolnunk, hogy aztán a világban is éretten és helyesen legyünk önmegtagadók, és Istennek kedves módon gyakoroljuk a világban a megbékéltetés szolgálatát (19).

Önmegtagadás nélkül a keresztyénség nagy családjában olyan falak épülnek felekezetek, tanítások, írásértelmezések, kegyességi irányzatok között, amelyek áttörhetetlenek, szétszabdalják a Krisztus testét ezernyi lakhatatlan szobácskára, lassan egyszemélyes bunkerekre, miközben az egész keresztyénséget, magát a keresztyén üzenetet erőtlenítik el. Az idei ökumenikus imahéten a szimbolikus cselekmény tizenkét egyforma méretű dobozból egy falat formál. Ezeken az „építőelemeken” azok a bűnök szerepelnek, amelyek elválasztanak bennünket egymástól, és amelyeknek mindegyike az önmegtagadás hiányából fakad.

Az Úr tehát azt kívánja tőlünk (Mikeás 6,6-8), vagyis az az Úr útja (Zsoltárok 25,1-5), hiszen Ő előbb szeretett bennünket (1János 4,19-21), hogy tagadjuk meg önmagunkat: „Mert, aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt” (Máté 16,24-26).

Az önmegtagadás lényege a következő! Jobban szeretem Krisztust, mint önmagamat. Fel merjem tenni a kérdést, hogy jobban szeretjük-e Jézus Krisztust, mint a saját felekezetünket, a saját belső csapatunkat, a saját tanainkat, a saját írásértelmezésünket, és a saját kegyességünket? Így értsük az önmegtagadás lényegét: Jobban szeretem-e Krisztust, mint önmagamat? Jobban szeretem Krisztust, mint önmagamat; és jobban szeretem a Krisztusban testvéremet, mint önmagamat. Tehát vallom-e, hogy aki hiszi, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó, az nekem Krisztusban testvérem? Csak a testvér önmegtagadó szeretete után lehet bármilyen szinten beszélni arról, hogy miként valósulhat meg a keresztyén önmegtagadás a világban, az élet farkastörvényei között. Ez egy izgalmas, bonyolult kérdés, de most nem ide tartozik. Az önmegtagadás az a csodálatos ajándék, amelyben feltámad az ember, valóban új életre jut Jézus Krisztus szerelme által, aki meghalt és feltámadott. Vagyis: egyedül csak az önmegtagadásban teljesedhet ki az én életem is. Az önmegtagadás tehát nem önmegsemmisítés, ellenkezőleg, az önzés az, ami megsemmisít. Az önmegtagadás soha nem jelenthet önmegvetést, az egyén szempontjából. A keresztyénség nagy családjára nézve, mindez azt jelenti, hogy mivel az önmegtagadás, a nagy parancsolat mintájára (Máté 22,34-40) mindig Isten szeretetéből indul ki, és úgy közeledik a másik emberhez, ezért a keresztyén önmegtagadás, a keresztyénség nagy családjára nézve, sohasem lehet azonos az önfeladással. A keresztyén önmegtagadás mindig a szelíden határozott, bátor bizonyságtételben mutatkozhat csak meg. Ezt korunkban sajnos fontos hangsúlyozni, és üzenjük mindenkinek, aki ezt a kettőt összekeveri egymással.

Fontos a megújulás, de soha nem öncélú megújulásra van szükség, hanem mindig az Isten cselekvéséből fakadó új segíthet csak rajtunk. Ennek az újnak forrása Jézus Krisztus szerelme. Ennek az újnak tartalma, testet öltése a keresztyén önmegtagadás. Isten Igéje az idei ökumenikus imahéten SÜRGETI EZT A VALÓSÁGOS MEGÚJULÁST, és ez a sürgetés az idők jeleiben, tényleges eseményekben is igazolódik. A Krisztus szerelme szorongat bennünket erre a megújulásra (14-15).

Sokféleképpen lehet fordítani a „szorongat” kifejezést. Enyhébben fogalmazva így is mondhatjuk: Krisztus szerelme ösztönöz, inspirál, indít, motivál bennünket, így sürgeti a megújulást. Keményebben fogalmazva azonban azt mondhatjuk, hogy Krisztus szerelme nemcsak késztet, hanem kényszerít bennünket![3]

Olyan ez a kényszerítés, mint amikor hajótörést szenvedtünk mindannyian, és csak egy nagy mentőöv áll rendelkezésünkre, így mindnyájan kénytelenek vagyunk ebbe a mentőövbe kapaszkodni, és az egyetlen látható szigetre együtt kijutni. Ez az egyetlen mentőöv, ez az egyetlen látható sziget a mi Urunk Jézus Krisztus. Egyedül Krisztus (solus Christus)! Katonaként Marcaliban, a nyolcvanas évek elején különböző felekezetekből való teológusok minden fenntartás nélkül együtt újultunk meg Jézus Krisztus színe előtt, így megálltunk, egyébként elmerültünk volna a hullámok között.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa mostani munkájának vázlata

Alapvető ismeretek a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsáról.[4] A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) 1942-ben jött létre, hogy együttműködési fórumot biztosítson a magyarországi egyházaknak és egyházi szervezeteknek, és ezzel erősítse a mi Urunk Jézus Krisztusról szóló tanúságot. Jelenleg 11 tagegyházzal és 22 támogató szervezettel működik.

Küldetésnyilatkozatunk: A magyarországi evangéliumi egyházak Jézus Krisztus főpapi imájának az Őt követők egységére késztető üzenetét, „…hogy mindnyájan egyek legyenek…” (János 17,21) megértve hozták létre az egyházak ezt a szövetséget szent szolgálatuk hívebb betöltésére és összehangolására.

Az Ökumenikus Tanács együttműködési fórumot kínál a magyarországi egyházaknak és egyházi szervezeteknek, és legfontosabb feladatának az egyházak közötti együttmunkálkodás erősítését és a Jézus Krisztusról való közös bizonyságtételt tekinti.

Az Ökumenikus Tanács a genfi székhelyű Egyházak Világtanácsának (WCC – World Council of Churches) magyarországi nemzeti szervezete és társult tagja a szintén genfi székhelyű Európai Egyházak Konferenciájának (CEC – Conference of European Churches), melyen keresztül részt vesz az Európai Unió és az Európa Tanács mellett működő egyházi képviselet munkájában.

A MEÖT széleskörű nemzetközi kapcsolatokat tart fenn öt kontinens nemzeti Egyháztanácsaival és nemzetközi egyházi szervezeteivel, koordináló szerepet vállal a magyar egyházak nemzetközi munkájában és számos nemzetközi rendezvény szervezője hazánkban.

Meggyőződésünk, hogy az evangélium örömhírét a különböző egyházak csak testvéri közösségben tudják hitelesen hirdetni, melyből kicsendül az a hitbeli meggyőződés, hogy Krisztusban egy test tagjai vagyunk.

Tagegyházaink:

  • Magyarországi Református Egyház
  • Magyarországi Evangélikus Egyház
  • Magyarországi Baptista Egyház
  • Magyar Pünkösdi Egyház
  • Magyarországi Metodista Egyház
  • Magyar Ortodox Egyházmegye
  • Magyarországi Román Ortodox Egyház
  • Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház
  • Budai Szerb Ortodox Egyházmegye
  • Magyarországi Orthodox Exarchátus
  • Szent Margit Anglikán / Episzkopális Egyház

Együttműködő Egyházak és egyházhoz kötődő szervezetek:

  • Magyar Katolikus Egyház
  • Magyarországi Unitárius Egyház
  • Isten Egyháza
  • Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
  • Magyar Bibliatársulat Alapítvány
  • Keresztyén Orvosok Magyarországi Társasága
  • Magyar Cserkészszövetség
  • Budapesti Nemzetközi Egyház
  • Magyarországi Keresztyén Ifjusági Egyesület
  • Üdvhadsereg Szabadegyház
  • Magyar Népfőiskolai Collégium
  • Jézus Testvérei Ökumenikus Diakóniai Rend
  • Magyar Kékkereszt Egyesület
  • Keresztyén Ökumenikus Diákegyesület
  • Keresztény Vasutasok Egyesülete
  • Aliansz Magyar Evangéliumi Szövetség
  • Habitat for Humanity Magyarország Alapítvány
  • Protestáns Újságírók Szövetsége /PRUSZ/
  • Apostoli Episzkopális Egyház
  • Evangéliumi Szabadegyházak Szövetsége

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa szolgálatának keretét a minden tagegyház vezetőiből álló havi elnökségi ülések és az évvégi, decemberi közgyűlés (a hatályban lévő civil törvény szerint tanácsadó testületi tagokkal, korábbi közgyűlési tagokkal kiegészített taggyűlés) képezi. Az évekkel ezelőtt hatályba lépő új egyházi törvény miatt a MEÖT a civil törvény hatálya alá tartozik. Az operatív munkát főállásban a MEÖT főtitkára és közvetlen munkatársai végzik, és a MEÖT szervezetét az elnökkel együtt képviselik, jelenítik meg, a három alelnökkel együtt. A főtitkárt és az elnököt hatéves ciklusra a közgyűlés (taggyűlés) választja, általában vetésforgóban a református és evangélikus felekezetek jelöltjei közül.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa bizottságokban végzi érdemi munkájának nagy részét. A Teológiai és keresztyén egység bizottság teológiai konferenciákat szervez, koordinálja a januári ökumenikus imahetet és a protestáns augusztus 20 ünnepi istentiszteletét. A Vallásközi dialógus bizottság a világvallások és a keresztyénség viszonyát elemzi, és a megváltozott világpolitikai, migrációs és vallásközi helyzetben rendkívül fontos felvilágosító, tanácsadó szakmai munkát végez. Az Október a reformáció hónapja (ORH) bizottság az októberi közös protestáns ünnepségeket tartja kézben, úgymint a nyitó zenés alkalmat, a missziói vasárnapot, az Uránia Gálát, a záró közös úrvacsorás istentiszteletet, valamint a reformáció emlékművének koszorúzását. Mindezekkel ez a bizottság a reformáció felismeréseit hirdeti meg, mélyíti el évről évre. A Szocieáletikai bizottság nagy és aktuális etikai kérdésekre keresi az igei, biblikus, keresztyén válaszokat, felelős a teremtésvédelmi programokért. A Theológiai Szemle Bizottság, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa hivatalos lapját, a Theológiai Szemlét szerkeszti, és ebben az országosan akkreditált szaklapban a bizottságok munkájának eredményeit, valamint a tagegyházak, támogató szervezetek teológusainak publikációi közli. A Missziói, Női és Ifjúsági Bizottság munkája is szerteágazó, ide értve a közös missziói konferenciák, női imanapok, világimanapok, a pünkösdi vigília megszervezését.

Az Ökumenikus Tanács évente számos rendezvényt, országos és regionális konferenciát szervez, melyek közül kiemelkedik a minden év januárjában sorra kerülő Ökumenikus Imahét előkészítése, az áprilisi Ortodox Keresztény Egyházi Napok és az októberi Országos Protestáns Napok megszervezése. Megemlítjük továbbá az alábbi rendezvényeinket: Allians imahét, Házasság hete, Betegek vasárnapja, Pünkösdi vigília, Ez az a nap keresztyén ifjúsági evangélizációs nap, Protestáns augusztus 20., Teremtés hete, Október a reformáció hónapja programsorozat, Három egyház püspökeinek találkozója, Köztévé Világnézet fórum. Részt vettünk a Magyarországon megrendezésre kerülő CEC, EVT programok szervezésében (2013), a Societas Ocumenica konferencia (2014) segítésében. A Magyarországi Bibliatársulat Alapítvány (MBTA) szolgálatának végzését is segítjük, a 2014-ben megjelent revideált újfordítású Biblia (RÚF) megjelenését egy ökumenikus Szöveggondozó Bizottság gondozta, amelynek vezetését a MEÖT elnöke végezte.

Református részről elmondhatjuk, hogy a Magyarországi Református Egyház (MRE) kezdettől fogva részt vett a hazai ökumenikus mozgalomban, alapítója a MEÖT-nek, aktív résztvevője az ökumenikus programoknak, a teológiai párbeszédnek, hazai és nemzetközi szinten egyaránt.

Felvetődő további lehetőségek, esetleges nehézségek

A további lehetőségeket az ökumenikus mozgalom története is tematizálta már,[5] amelynek három nagy egységét itt is megemlítem, hiszen az 1910-es edinburghi Világmissziói Konferencián indult az ökumenikus gondolkozás 20. században kirajzolódó íve, amelynek egyik mérföldköve volt az 1948-as amsterdami konferencia, ahol létrejött az Egyházak Világtanácsa (EVT), valamint külön meg kell említenünk az 1959-es II. Vatikáni Zsinatot, amely határozataival együtt szintén mérföldköve az ökumenikus mozgalomnak.

A további lehetőségeket illetően beszédes az is, hogy az Egyházak Világtanácsán belül két meghatározó irány különült el, amely nagyjából ma is meghatározza az ökumenikus mozgalom mozgásterét. Az egyik a „Hit és egyházszervezet” iránya, amely a nagy teológiai témák mentén próbál a különböző keresztyén felekezetekkel együtt gondolkozni. A másik ilyen egység az Egyházak Világtanácsán belül az „Élet és munka” irányzat, amely a keresztyén felekezetek világért kifejtett közös szolgálatát, cselekvési lehetőségét járja körül.

Azt kell mondanom, hogy ma a 21. század globalizált, szekularizált miliőjében, amelyet ugyanakkor körbe vesznek a különböző világvallások, népvándorlási hullámok, más-más kultúrák találkozásának kihívásai, valamint a konzervatív és liberális eszmék számos fajtájának megannyi konfliktusa, a saját kultúra megőrzésének, és a multikulturalitás lehetőségének dilemmája. Ebben a helyzetben, egy megváltozott, ezernyi ingertől terhelt világban, a jóléti társadalmak és a mélyszegénység találkozásának határán a keresztyénség elsődleges lehetősége, hogy ne a részleteken vitatkozzon, hanem vizsgálja meg azt, hogy ebben a megváltozott világban együtt mit tehetünk, elsősorban a ránk bízottakért, a sajátjainkért, valamint a ránk bízott drága kincsért, a Jézus Krisztus evangéliumáért (2Timóteus 1,14). Aki ugyanis a saját háza népét nem becsüli, az hogyan végezhetne hitelesen ennél többet is (1Timóteus 3,5). Isten először a ránk bízottakat kéri rajtunk számon. Tehát most nem annak van az ideje, hogy teológiai kérdéseken vitázzunk, hanem annak, hogy együtt, közösen jelenítsük meg közös hitvallásunk foglalatát: Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó. Nem mások ellenében határozzuk meg önmagunkat, de hűeknek kell lennünk mindhalálig (Jelenések 2,10). Tehát először belül kell rendezni a dolgokat, és a belső kihívások is nagy kihívások, hogy aztán a külső kihívásoknak is, a mi Urunk Jézus Krisztusnak erejével krisztusi módon és bölcsen tudjunk megfelelni. Soha ne felejtsük, hogy közös a küldetésünk annak lényege szerint.

Ez a közös cselekvés azonban hitelesen, jó lelkiismerettel nem végezhető anélkül, hogy a nagy teológiai témákról ne gondolkoznánk folyamatosan. Ezen a területen a rendszeres közös együtt gondolkozás már önmagában eredmény, amelyet Isten Lelke aztán csiszol, egyre ragyogóbb gyémánttá. Tehát itt nem valami látható, egységes eredményre kell törekednünk, hanem egymás megismerésére, közös beszélgetésekre, netán vitákra, de krisztusi szeretettel az együvé tartozás örömével. Azért is üdvözlöm ezt a konferenciát, mert ez a konferencia ilyen. Így valójában egyesíti az ökumenikus mozgalom két nagy lehetőségét, és felkészít bennünket a keresztyénség nagy családja előtt álló mai feladatokra.

Néhány aktuális résztémát mindkét területről, csak röviden hadd emeljek ki. Vannak olyan közös kihívásaink, amelyek mindannyiunkat egyformán érintenek, bármelyik felekezethez tartozunk is.

Ilyenek azok a „belső” tényezők, amelyek az életmódváltással, értékválsággal, és értelemvesztettséggel kapcsolatos, jóléti társadalmakban jelentkező kihívások, amelyeket generál a globális szekularizáció, urbanizáció, a keresztyén hagyományt érintő elvilágiasodás, hagyománytörés, mobilizációs irányok, a vidék válsága, az itt lévő gyülekezeteink kétes helyzete. Nem is beszélve arról az adatról, hogy a legutóbbi népszámláláson négy és félmillió volt azoknak a száma, tehát az összlakosság feléről van szó, akik a felekezetre vonatkozó kérdésre vagy nem válaszoltak, vagy „nemmel” válaszoltak.[6] És ami pedig e tekintetben a közös kihívásaink közé tartozik, az az a tény, hogy ezt a négy és félmillió embert sem a történelemi egyházak, sem a kisegyházak nem tudják elérni, miközben a számuk folyamatosan nő. Tehát valójában a nagy missziói stratégiákat, látomásokat emlegetve egymást oktatjuk ki abból, hogy hogyan lehet egymástól elhalászni az embereket, hiszen ténylegesen ez történik, holott lenne honnan meríteni.

Ilyen közös kihívás a változó külső körülmények már említett problémája, a migráció, az iszlám, a más kultúrák, világvallások jelenléte.

Ezért vetődik fel húsbavágóan a kérdés, hogy a keresztyén felekezetek minden érthető és látható megosztottságok ellenére tudnak-e közös szolgálatok érdekében egy mások számára tetten érhető, látható egységet felmutatni egy olyan világban, amely egyre megosztottabb, átpolitizáltabb, egyre frusztráltabb és dühösebb. Ezt az egységet először felekezeteken belül kell megvalósítani, majd utána lehetséges a különböző felekezetek között ebben előbbre lépni. Hiszen tudvalevő, hogy az egyes felekezeteken belül is sokféle kegyességi irányzat egymással való harca gyengítheti az adott felekezet szolgálatát is.

Közös kihívásaink közé tartozik az is, hogy a fogyatkozó egyház jelenségére miként reagálunk. Merjük-e vallani, hogy lehetséges, hogy a látható egyház a számadatokat illetően most éppen fogyatkozik, de Jézus Krisztus ügye győztes ügy, hiszen Ő feltámadott a halálból, ezért az egyház jövője soha nem statisztikai kategória alapján határozható meg, hanem csak élő reménységgel. Ez ugyanis nem a számoktól függ, hanem egyedül az egyház Urától, aki ígérte, hogy megtart bennünket, és velünk van minden napon a világ végezetéig (Máté 28,20). Ennek a mindenható Úrnak a szárnyai alatt azt is bizonyosra vehetjük, hogy a fogyatkozó egyház is csak átmeneti állapot.

Közös kihívásaink következő eleme az egyház társadalmi presztízsének kérdése. Ezen belül külön kell foglalkozni a lelkipásztorok, és helyben az egyes gyülekezetek társadalmi presztízsének gyengülő, ingatag voltával. Ennek a folyamatnak számos összetevője van, amely külön elemzést igényel.

Itt kell beszélnünk most csak a probléma felvetésének szintjén az evangélium kommunikálásának új lehetőségeiről. Ez a kérdéskör magába foglalja a missziológiáról való új, ugyanakkor mégis biblikus meglátásainkat. Mondjuk ki, hogy nem minden új egyben biblikus is. Az újítások gyakran öncélúak, amelyek azt szolgálják, hogy a régi ellenében meghatározom önmagamat, és közben a szent ügy háttérbe szorul, noha arra hivatkozunk. Nagy kérdés a nyugaton tökéletesen kidolgozott missziói módszerek, technikák, stratégiák teljes csődje. Tudomásul kell vennünk, hogy az evangélium kommunikálása az Isten munkája (Opus Dei). Ezért nekünk mindent meg kell tennünk a szolgálatban, az Isten erejével, de az eredményt csakis a szuverén Isten döntéseire bízhatjuk.[7]

Végezetül hadd említsem meg a közös szolgálatunkat, azok kihívásait illetően a teológiai korrektség kérdését. Az egyháznak jelenleg nincs működő vagyona, ezért szolgálatának ellátásához, különösen a közszolgálatot illetően, támogatásra szorul. Ez a támogatás azonban soha nem kerülhet az egyház küldő Urához való hűtlenségét, a prófétai bátorság meglanyhulását, valamint az örök élet, a megváltás, az evangélium üdvösséges örömhírének elhalkulását. A teljes evangélium szelíd, de bátor meghirdetésére és hiteles megélésére van szükségünk ebben a közös szolgálatban, amely vallja, hogy örök életet adott nekünk az Isten, és ez az örök élet Jézus Krisztusban van, de ez az örök élet ragyogja be egyedül a földi életet is, értelmet, irányt adva annak. Ezért Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet (János 14,6). Tehát az egyház szolgálata erre a világra irányul, de csakis az örök élet tágasságának ígéretében. Ha az egyház szolgálatából ez a tágasság hiányzik, akkor csak redukált evangéliumot hirdet, amely végül odáig korcsosul, hogy Isten áldását csupán evilági sikerekben tudja értelmezni, és valójában nem tud mit kezdeni a kudarccal és a szenvedéssel, még ha kirakatszerűen foglalkozik is diakóniával. Ugyanakkor az egyháznak minden misszió és diakónia mellett hangsúlyoznia kell, hogy megváltásra szorulunk.

*

Előadásomat a téma vonatkozásában egy igei, teológiai alapvetéssel kezdtem; – majd az eredmények kapcsán a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa mostani munkájának ismertetésével folytattam; – végezetül szóltak a téma kapcsán felvetődő további lehetőségekről, itt említve az esetleges nehézségeket is.

Áldott legyen az Isten, hogy a Krisztus szeretete szorongat bennünket (2Korintus 5,14–15), így munkánk nem hiábavaló az Úrban (1Korintus 15,58).

 

Steinbach József

a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke

a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke

Irodalomjegyzék

 

[1] Elhangzott Székesfehérváron, a 2017. évi ökumenikus imahét záró istentiszteletén, 2017. január 22-én.

[2] KÁLVIN, János, A Második Korinthusi levél magyarázata, Kálvin Kiadó Budapest, 2015, 92–101.p.

[3] SZABÓ, Andor, Lábam előtt mécses a te Igéd IV, Kálvin Kiadó, Budapest, 1998., 166.p.

[4] http://meot.hu/ameotrol

[5]http://rpi.reformatus.hu/hatteranyagok/tanari_s/hittan7/2016/leckenkent/Az%20okumene%20jelentese%20es%20jelentosege.pdf

[6] http://www.ksh.hu/nepszamlalas/

[7] NEWBIGIN, Leslie, Evangélium a pluralista társadalomban, Harmat Kiadó, Budapest, 2006.