Az Ige mellett — 52. hét

2018 – Ötvenkettedik hét (12.23-29.)

december 23.

(30) „…sikertelen az élete…” (Jeremiás 22,13–30)

JÓJÁKIM KIRÁLY „sikertelen” élete karácsony előtti kiáltássá lesz…

– 1. Jójákim király csak a saját érdekeit képviselte. A szociális igazságtalanság beszédes jele az áldatlan, sikertelen, bukott életünknek (13–19). Nem mások nyomorúságát, hanem a mieink nyomorúságát kéri számon rajtunk az Úr: „…ezen a helyen…” (3). Ha mindenki a saját „házát” igazgatná (1Timóteus 3,5), és nem a másik bajába kotnyeleskedne folyton, sokszor ezzel is a másik nyomorúságát fokozva; – bizony Istennek kedves, áldott hely lehetne ez a világ.

–  2. Ehelyett, a bűnök következményeként, büntetéseként: – romok mindenütt; – még a legnagyobb jólét mögött is; – mint ahogy rommá lett a júdai királyi ház libánoni cédrusokból épített palotája; – és rommá lett az egész Jeruzsálem. Romos még ma is. Romok, megoldhatatlan konfliktusok, sikertelenségek, elkorcsosult életek; – vagyis áldatlan állapotok (20–30). Kérdezik is a népek, ránk nézve: Mi a baj velünk, hogy így jártunk? (6–8)

– 3. „Felépülés” csak a karácsonykor született Úr Jézus Krisztusban lehetséges, aki feltámadott, és aki minket is kihoz a hitetlenség halálából. Urunk, Jézus Krisztus, könyörülj, adj üdvösséges „felépülést”!

Zsidók 12,18–29 80. zsoltár

 

december 23. – A teljes igemagyarázat

 

(30) „…sikertelen az élete…” (Jeremiás 22,13–30)

 

Összegezzük a kortörténeti hátteret.

Jósiás király halála után, a „háttérben” Babilon átvette az uralmat Asszíriától (Kr. e. 626–612), megregulázta Egyiptomot (Kr. e. 609), feldúlta Jeruzsálemet, és három hullámban elhurcolta Júda lakosait (Kr. e. 605; 597; 587), hűbéres királyokat hagyva maga után.

Jósiás idősebb fiát, Jóáház királyt (más néven: Sallum királyt) még az Egyiptomiak hurcolták el Kr. e. 609-ben, és a „kaméleon” Jójákimot, Jósiás másik fiát helyezték a trónra, aki hol Egyiptomhoz, hol Babilonhoz húzott, amíg a „meccs” el nem dőlt.

Jójákin (Jójákim fia) megadta magát Babilonnak (Kr. e. 597).

Cidkijjá (Jójákin nagybátyja) és Gedaljá ugyanezt tették (Kr. e. 587–ig).

JÓJÁKIM KIRÁLY „sikertelen” élete karácsony előtti kiáltássá lesz…

 

– 1. Jójákim király csak a saját érdekeit képviselte.

A szociális igazságtalanság beszédes jele az áldatlan, sikertelen, bukott életünknek (13–19): – hatalommal való visszaélés; – jogszolgáltatás igazságszolgáltatás helyett; – elesettek elhanyagolása, kihasználása, nyomorgatása; – ártatlan vér ontása…

Fontoljuk meg!

Nem mások nyomorúságát, hanem a mieink nyomorúságát kéri számon rajtunk az Úr: „…ezen a helyen…” (3).

Ha mindenki a saját „házát” igazgatná (1Timóteus 3,5), és nem a másik bajába kotnyeleskedne folyton, sokszor ezzel is a másik nyomorúságát fokozva; – bizony Istennek kedves, áldott hely lehetne ez a világ.

 

–  2. Ehelyett, a bűnök következményeként, büntetéseként: – romok mindenütt; – még a legnagyobb jólét mögött is; – mint ahogy rommá lett a júdai királyi ház libánoni cédrusokból épített palotája; – és rommá lett az egész Jeruzsálem.

Romos még ma is.

Romok, megoldhatatlan konfliktusok, sikertelenségek, elkorcsosult életek; – vagyis áldatlan állapotok (20–30).

Kérdezik is a népek, ránk nézve: Mi a baj velünk, hogy így jártunk? (6–8)

 

– 3. „Felépülés” csak a karácsonykor született Úr Jézus Krisztusban lehetséges, aki feltámadott, és aki minket is kihoz a hitetlenség halálából.

Betegek vagyunk!

Urunk, Jézus Krisztus, könyörülj; – adj üdvösséges „felépülést”!

 

Zsidók 12,18–29 80. zsoltár

 

 

 

december 24.

(8) „…él az Úr…” (Jeremiás 23,1–22)

KARÁCSONY ISTEN MEGVÁLTÓ SZERETETÉNEK ÜNNEPE.

– 1. Isten megváltó szeretete nem engedi elszéledni és elveszni népét, még a hűtlen pásztorok hanyagsága és saját népének bűnei ellenére sem, hanem összegyűjti és megőrzi őket (1–4). Nem kell félni, rettegni (Lukács 2,10).

– 2. Isten megváltó szeretete olyan királyt ajándékoz népének, aki Isten igazságát, rendjét, bölcsességét irgalommal képviseli ebben a világban. Ez a bizonyosság hit által, Jézus Krisztusban mindenkor a miénk. Őt követve, a legnehezebb helyzetekben is hű pásztorai vagyunk a ránk bízottaknak (5–6).

– 3. Isten megváltó szeretete a karácsonykor született Jézus Krisztust feltámasztotta a halálból. Ezért mi karácsony ünnepén is zengjük, hogy él a mi Urunk, és Őáltala élünk mi is, aki nemcsak Egyiptomból és Babilonból, hanem az elveszett állapotunk fogságából is kiváltott bennünket.

– 4. Sőt, nemcsak saját népe számára, hanem minden nemzetség számára, a mai egyiptomok és babilonok számára is Ő az élet (Lukács 2,10–12). Ahogy ezt az Európai Unió himnusza is megvallja, Schiller verse és Beethoven zenéje által: „Él az Úr, Ő a rugó, Ő az élet, ösztökéje az öröm” (7–8).

Zsidók 13,1–6 329. dicséret

 

December 25. – karácsony első napja

(28) „…aki Igét kapott, hirdesse…” (Jeremiás 23,23–40)

KARÁCSONY: AZ IDŐ TENGELYE, „közepe”, az idők teljessége (Galata 4,4–5), amely egyértelműen elhatárolja a dolgokat (Zsidókhoz írt levél 4,12–16), hogy aztán Isten szeretetében és rendjében, újra összekösse azokat.

– 1. A hamis próféta a saját gondolatait, érzéseit, meglátásait hirdeti, a saját „lelkéből”, bölcsességéből szól, az érdekei szerint; – miközben Istenre hivatkozik (25–27).

– 2. Karácsony csodája éppen az, hogy Isten egyértelműen kijelentette magát egyszülött Fiában, Jézus Krisztusban. Ettől kezdve ne várjunk többet, más csodát, és ne magunkból induljunk ki. Isten kívülről érkezik meg hozzánk, hogy Szentlelke által birtokba vegye gyarló testünket és lelkünket (28).

– 3. Nincs min vitatkozni! Mi köze a szalmának a tiszta búzához? – kérdezi a próféta, Isten követeként (28). Jézus Krisztusra tekintsünk, Őt kövessük, Őt hirdessük, az Úr megváltó szeretetét. Aki Jézus Krisztusban van, az Őt hirdeti, túl minden szokáson, tanon, írásértelmezésen, kegyességen. Ha Őt hirdetjük, nem tévedhetünk!

Zsidók 13,7–25 315. dicséret

 

December 25. – karácsony első napja – A teljes igemagyarázat

 

(28) „…aki Igét kapott, hirdesse…” (Jeremiás 23,23–40)

 

KARÁCSONY: AZ IDŐ TENGELYE, „közepe”, az idők teljessége (Galata 4,4–5), amely egyértelműen elhatárolja a dolgokat (Zsidókhoz írt levél 4,12–16), hogy aztán Isten szeretetében és rendjében, újra összekösse azokat.

 

– 1. A hamis próféták hazugságainak folyamatos említése ma is elevenünkbe vág.

Hiszen a hamis próféta a saját gondolatait, érzéseit, meglátásait hirdeti, a saját „lelkéből”, bölcsességéből szól, az érdekei szerint.

A hamis próféta bűnét csak hatványozottan súlyosbítja az; hogy eközben Istenre hivatkozik.

Ma is gyakran leszünk hamis prófétákká, talán éppen akkor, amikor vadul meg vagyunk győződve igazunkról, ám Isten ügye mögött mégis csak magunkat képviseljük (25–27).

 

– 2. Karácsony csodája éppen az, hogy Isten egyértelműen kijelentette magát egyszülött Fiában, Jézus Krisztusban.

Ettől kezdve ne várjunk többet, más csodát, és ne magunkból induljunk ki.

Isten kívülről érkezik meg hozzánk, hogy Szentlelke által birtokba vegye gyarló testünket és lelkünket (28).

 

– 3. Nincs min vitatkozni!

Mi köze a szalmának a tiszta búzához? – kérdezi a próféta, Isten követeként (28).

Jézus Krisztusra tekintsünk, Őt kövessük, Őt hirdessük, az Úr megváltó szeretetét.

Aki Jézus Krisztusban van, az Őt hirdeti, túl minden szokáson, tanon, írásértelmezésen, kegyességen.

Hiszen csakis a Jézus Krisztusba vetett hitünk határozhatja meg az imént felsoroltakat.

Ha Őt hirdetjük, nem tévedhetünk!

 

Zsidók 13,7–25 315. dicséret

 

December 26. – karácsony második napja

(1) „Ez azután történt…” (Jeremiás 24)

Jeremiás próféta könyvében folyamatosan VÁLTOZNAK AZ IDŐSÍKOK, mint egy modern regényben.

– 1. Itt a 24. fejezetben, Kr. e. 597-ben vagyunk, amikor Jeruzsálem városának egy részét már fogságba hurcolták Babilonba (1). Akik pedig otthon maradhattak, azok elbizakodottan azt gondolták, hogy ők különbek, ezért maradhattak meg (2–7).

– 2. Tíz évvel későbbre utal Jeremiás látomása, a jó fügék mellett a rothadt fügékről… Hiszen minden hívő gőg rothadt az Isten előtt, ezért ezeket tíz év múlva, Kr. e. 587-ben ugyancsak fogsággal büntette az Úr (8–10). „Ne légy elbizakodott, hanem félj!” (Róma 11,20; Efezus 2,8–9)

– 3. Az idősíkok változtatása azonban itt a Szentlélek szerkesztése, és nem valami ügyes kreativitás. Mert nem az idősíkok váltakozása, hanem az Ige üzenetének íve, az ítéleten át a megváltó kegyelem felé vezető sodrása hozta létre a prófétai könyvet. A Dunántúli Református Múzeum kiállításának is ez volt a meghatározója; – miszerint ne időrendi, hanem üdvtörténeti bemutatás történjék; – hiszen az egyház nem múzeum; – hanem ma is a legérvényesebb üzenetet hirdeti: – Megváltott emberek vagyunk, Jézus Krisztus megszületett, meghalt és feltámadott, érettünk…

1János 1,1–4 182. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

 

Még az idősíkok változásához annyit, hogy egy fejezettel odébb, a 25. fejezetben jóval korábbi „időben” vagyunk: Kr. e. 605-ben, amikor Babilon legyőzte Egyiptomot, és Jeremiás elkezdett prófétálni.

 

Isten Igéje, Jeremiás „látásában”, rothadt fügéhez hasonlítja a testvéreik ellenében is önhitt kegyeseket.

A korábban fogságba cipelteknek kegyelmet hirdet az Úr, mert ők a „jó füge”; – csakis Isten kegyelméből azok, de azok, minden bűnük és nyomorúságuk ellenére is.

Isten mondja meg, „kik” a jó füge (2–7).

 

December 27.

(8) „…örökre romhalmazzá teszem…” (Jeremiás 25,1–14)

A beépített, egykor otthonos tetőterünk, lányaink kirepülése után elhagyatottá lett, megtelt cuccokkal, lomokkal… Megdöbbenve nyugtáztam a napokban, hogy a lomtárban nem lehet megmozdulni. Egy romhalmaz lett az egykori gyerekszoba, a hajdan volt otthon… Itt, egy nagy dobozban, a tetőtér sarkában eldugva őrizgettem szolgálatom első tíz évének kazettákon rögzített igehirdetéseit, gondosan sorba rakva. Valaki illetéktelen itt járt, hiszen a parókia mindenkié, behozott egy asztalt, még a lomok mellé. Ehhez azonban arrébb kellett emelni a nagy dobozt, ami kiszakadt, a kazetták pedig szerteszóródtak. Testvériesen berugdalták a rag alá a kazetták százait, majd irgalmasan letakarták az egészet. Csak sokkal később vettem észre, a kazetták romhalmazát… Ami belém hasított: Romhalmaz ez az egész élet. Az Úr nélkül örökre az is marad, hiába minden takargatás. Isten Igéje szedheti újra össze azt, üdvözítő rendben, amit mi itt szétszórtunk. Istenünk, Igéd ne szétszóródjon, hanem célba találjon! Feltámadott Jézus Krisztusunk, teremts maradandóan újat a romokon!

1János 1,5–10 458. dicséret

 

December 27. – A teljes igemagyarázat

 

(8) „…örökre romhalmazzá teszem…” (Jeremiás 25,1–14)

 

Jeremiás összegzi eddigi szolgálatát, igehirdetéseinek üzenetét: Isten féltő, figyelmeztető szeretetének szavát hirdette, de a nép nem hallgatott az Igére (2–7).

Szétszóródik a nép, romhalmazzá lesz az élet a feltámadott Jézus Krisztus nélkül (8–11).

 

A beépített, egykor otthonos tetőterünk, lányaink kirepülése után elhagyatottá lett, megtelt cuccokkal, lomokkal, miközben ismét felújításra szorulna az egész, mint minden épület 25 évente.

Ezek az épületek?!

Az egyházban is állandóan építkezünk…

Mit építünk, minek, kinek, miért?

 

Megdöbbenve nyugtáztam a napokban, hogy a lomtárban nem lehet megmozdulni.

Egy romhalmaz lett az egykori gyerekszoba, a hajdan volt otthon…

Itt, egy nagy dobozban, a tetőtér sarkában eldugva őrizgettem szolgálatom első tíz évének kazettákon rögzített igehirdetéseit, gondosan sorba rakva.

Valaki illetéktelen itt járt, hiszen a parókia mindenkié, behozott egy asztalt, még a lomok mellé.

Ehhez azonban arrébb kellett emelni a nagy dobozt, ami kiszakadt, a kazetták pedig szerteszóródtak.

Testvériesen berugdalták a rag alá a kazetták százait, majd irgalmasan letakarták az egészet.

 

Csak sokkal később, keresve valamit, ugyanakkor megijedve a sok kacat láttán, vettem észre, a kazetták romhalmazát…

Ezek csak kidobandó emlékek, a rajtuk rögzített igehirdetéseknek elhangzásukkor volt küldetésük; – talán meg sem szólalnának már; – nincs is kazettás magnóm.

 

Ami belém hasított: Romhalmaz ez az egész élet.

Az Úr nélkül örökre az is marad, hiába minden takargatás.

Döbbenetes diagnózis ez, de így van!

Isten Igéje szedheti újra össze azt, üdvözítő rendben, amit mi itt szétszórtunk.

Istenünk, Igéd ne szétszóródjon, hanem célba találjon!

Feltámadott Jézus Krisztusunk, teremts maradandóan újat a romokon!

 

1János 1,5–10 458. dicséret

 

December 28.

(115) „…a harag bora van, és adj inni belőle minden népnek…” (Jeremiás 25,15–38)

Jeremiás próféta ISTEN ÍTÉLETÉT HIRDETI MINDEN NÉP FELETT, amelyet majd a 46–51. fejezetek próféciái hangsúlyoznak részletesen.

– 1. De a próféta már itt sorra veszi a népeket, kezdve a „listát” saját népén, aztán a végén három ponttal zárja azt, mert legvégül a föld minden országának, ahány csak van (17–26), ki kell innia Isten haragjának serlegét (Jelenések 16,1). Hiszen egyik nép sem különb a másiknál (15–16).

– 2. Isten, ítéletének borával „itatja le” ezt a saját magától, érdekeitől, önzéseitől már amúgy is megrészegedett világot, ahogy a harc előtt leitatják az ellenséget, hogy aztán az eszméletlen részeget könnyen levághassák… (2Sámuel 13,28).

– 3. Saját jólétünkben ez különösen felkiáltójeles. Milyen képmutató a gonosz hatalma alatt, a szabadság bőségében tobzódó ember: hiszen a tolerancia, a „mindenkit szeretünk, noha mindannyian mások vagyunk, de mégis egy nagy család vagyunk” hazugságába csomagoljuk ezt az önzést. Például: mi látványosan szeretünk minden szegényt, de közben gyerekmunkával „sajtolt” terméket veszünk a plázában… Uram, irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! Dicsőség a magasságban Istennek!

1János 2,1–6 269. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

 

Szeretünk mindenkit, de csakis magunkat képviseljük a háttérben.

A szegények panasza jogos, de a szegények nyomorúsága nemcsak szegyénségükben van, hanem irigy gyűlöletükben a gazdagok iránt, és abban, hogy szegénységükért mindig csak a másik a felelős.

A vagyon relatív, a boldogság forrása pedig sem nem ez, sem nem az.

 

Ki kell innunk a harag serlegét, a bűn büntetését.

Nem maradhatunk büntetlenül, mert akkor Isten igent mondana a bűn sokféle vétkekben megjelenő, gyalázatos mocskára (27–28).

Ez a jogos ítélet minden nép pusztulását hirdeti meg. Indul a vész „néptől népig, egészen a föld széléig” (32). Trágyaként fortyog a pusztulásban mindenki: pásztorok, vezetők, vezetettek, gazdag és szegény, minden nép és nemzet (34), nincs hova menekülniük (35), sok a jajkiáltás.

A pusztulás és a halál pedig nem a lét, hanem csak az élet ellentéte.

 

Ez az ítélet hangja.

A mi generációnk erre legyint, nem veszi komolyan, neveti, nem akarja, nem tudja meghallani…

Valójában ez a süketség a nyomorúságok nyomorúsága.

 

December 29.

(11) „Halálra kell ítélni ezt az embert, mert ez ellen a város ellen prófétált…” (Jeremiás 26)

Jeremiás eddig többnyire hangsúlyosan CSAK ÍTÉLETET HIRDETETT (1–6).

– 1. Ezért most Jeremiást elfogták a vezetők: számon kérik (7–8), halálra akarják adni (10–11). Később Isten kegyelme által Jeremiás kiszabadulhatott, hogy tovább hirdethesse Isten figyelmeztető, féltő szeretettel teli Igéjét (12–19).

– 2. Jeremiás mellett azonban egy másik, igaz próféta mártírhalált halt. Jézus Krisztus előképe ez az Úrijjá próféta (20–29).

– 3. Jeremiás kegyelmet nyer, élhet, noha voltak akkor is olyanok, akik meghaltak hitükért. Ezért ez a megtartó isteni kegyelem, amíg a földi életre nézve is érvényes, addig csakis az Úr hűséges képviseletére kapjuk azt.

– 4. A mai Ige arra is rámutat: mennyire nem tudjuk elviselni az ítéletes hangot, Isten feddését, kritikáját, noha az először menteni akar, Isten üdvösséges rendjébe szeretne visszahelyezni. Mi a tolerancia bajnokai vagyunk, még a gonosszal szemben is!?

1János 2,7–11 167. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

 

Ez a hamis „tolerancia” halálossá, kárhozatossá torzít mindent: embert, személyiséget, életet, hitet, keresztyén kultúrát.

 

Jézus Krisztus úgy szeretett, hogy rámutatott a gonoszra, és Isten ujjával kiűzte azt (Máté 12,28). Mi meg valamiféle hamis szeretetre hivatkozva, paktumot kötünk a gonosszal?

 

„Persze, toleráljunk minden sokféleséget?!

Még a sárkányokból is plüss állatkát készítünk.

Toleráljuk a Sátán állati alakját?

Ez tiszta őrület!

Mindenre kiterjed a tolerancia?

Igen, a gyerek fél egy csomó mindentől. Fél a sárkánytól is. De mi azt akarjuk, hogy ne féljen semmitől. Ne érje trauma. Ezért a sárkányból is plüss állatot kell csinálni; – meg mindenből, amitől meg lehet ijedni… Gyártsunk valami „cukiságot”, hogy ne lehessen megijedni.

Ezzel a toleranciával kifosztjuk a mennyországot, és kifosztjuk az alvilágot is.

Deszakralizálunk mindent: az istenit és a démonit egyaránt.

Mindenből gyártsunk egy kedves „plüssállatot”!

De ha csak „plüssállatok” vesznek minket körül, akkor ez nem egy debil világ lesz? Lesz ezután a világnak komolysága, értéke, méltósága, tétje?

Ma nyugaton ez a fajta szellemiség létrehozta az úgynevezett „Hópihe” nemzedéket.

Így egy olyan generáció nevelődik ki, akinek nem lesz immunrendszere, és bárki felfalhatja…”

(Puzsér Róbert)

 

Steinbach József