Az Ige mellett — 48. hét

2018 – Negyvennyolcadik hét (11.25–12.01.)

November 25.

(10) „…pusztítsátok, de ne vessetek véget neki!” (Jeremiás 5,1–17)

– 1. Magyarázat: Isten népe jólétében elbízza magát, szenvedéseiben pedig perlekedik az Úrral (4–9); –megvetik az Igét, kigúnyolják a prófétákat, megtagadják az Urat (13–14). Ezért messziről való népet bocsát rájuk az Isten, akik mindent lerombolnak körülöttük, amire eddig büszkék voltak, amiben bíztak (15–17), és szabad–szabadosságuk, nyitottságuk sok gyötrelmük forrása lesz. A viháncoló mén előbb–utóbb lábát töri, és utána már alig lehet számára esély (8).

– 2. Alkalmazás: Kérem, mielőtt bármiképpen aktualizálnák ezeket a sorokat, olvassák el a mai igeszakaszt, mert csak „újra leírtam” azt. Nem én mondom mindezt, hanem Isten Igéje. Engem szíven ütött a mai napi „bibliai penzum”: tényleg alig van hiteles ember, még a „testvérek” is csalfák (1–2). Kezdjük a bűnvallást saját magunknál, akik jólétünkben gőgösek, szenvedéseinkben ingadozók leszünk, és tobzódó szabadságunk vesztésre áll.

– 3. Könyörgés: Urunk, könyörülj! Vezess megtérésre! Köszönjük a bíztatást, hogy megritkítasz, de nem engedsz elveszni (10). Áldott legyen krisztusi kegyelmed!

Titusz 3,8–15 94. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

– 1. Magyarázat: Létezik–e olyan ember, aki igaz, hiteles, akiben nem csalódunk?

Létezik–e ilyen ember, legalább azok között, akik olyan nagy hévvel emlegetik az Urat? (1–2)

Az Úr megbünteti őket jóléttel és próbatétellel, de egyik sem vezeti őket megtérésre (3): – bőségükben elbízzák magukat, szenvedéseikben pedig perlekednek az Úrral (4–9); – minden helyzetben istentelenek, megvetik az Igét, kigúnyolják a prófétákat, és teljesen megtagadják az Urat (13–14).

Ezért messziről való népet bocsát rájuk az Isten, akik mindent lerombolnak körülöttük, amire eddig büszkék voltak, amiben bíztak (15–17), és szabad–szabadosságuk, nyitottságuk sok gyötrelmük forrása lesz.

A viháncoló mén előbb–utóbb lábát töri, és utána már alig lehet számára esély (8).

 

November 26.

(22) „…én szabtam határt homokból a tengernek…” (Jeremiás 5,18–31)

Jeremiás próféta könyve tele van SZEMLÉLETES KÉPEKKEL.

– 1. Megdöbbentő képet fest elénk itt is a próféta Isten népének hűtlenségéről és engedetlenségéről. Még a tenger is megmarad örökké tartó gátjai között, amelyet Isten szabott neki, és amelyet nem hághat át, akármennyire ostromolja is azt. Isten népe azonban lázongó, dacos szívével nemcsak zúgolódva ostromolja „Isten gátjait”, hanem olyannyira engedetlen, hogy nem marad meg Isten szerető, óvó, megtartó szövetségének határain belül. Eszükbe sem jut, hogy féljék az Urat! (22–23)

– 2. Pedig az Isten még mindig kegyelmes hozzájuk: élteti őket, „esőt ad nekik” (24). Micsoda hálátlanság Isten kegyelmével visszaélni. Pedig drága véren szerzett kegyelem ez.

– 3. Engedetlenségünk nyomorúságossá teszi az életet: orvul tőrt vetünk egymásnak, önző módon csak magunkat hízlaljuk, még „csontsovány testben” is, gonosz beszédünkben nem ismerünk határt, csupán látványosan segítünk a szegényen, de az alapvető okokat nem hárítjuk el, miközben a vezetők is visszaélnek szolgálatukkal (26–31). Ha kicsap a tenger a medréből, mindent elsodor az áradás. – Uram irgalmazz!

Filemon 1–7 108. zsoltár

 

November 27.

(10) „Gyalázzák az Úr Igéjét, nem lelik kedvüket benne.” (Jeremiás 6,1–15)

NAGY A BAJ?

– 1. Igen, nagy a baj! Jeremiás próféta északról közeledő ellenség támadásáról szól. Nagy romlás éri Júdát. Ez Isten ítélete (1). Olyan nagy lesz ez a pusztulás, hogy pásztorok fognak legeltetni a Jeruzsálem romjait felverő gyepün (3).

– 2. A baj forrása egyértelmű. Isten ítéletének oka a nép teljes hitetlensége, amit így foglal össze Jeremiás: Nem lelik kedvüket az Úr Igéjében, sőt gyalázzák azt. Az Ige helyett Isten népét is minden más, e–világi dolog köti le: nyerészkedés, hamisság, könnyelműség; – sokszor „kívánatos” kirakattal elfedve a valóságot (11–14): – „Békesség, békesség – de nincs békesség!” (14)

– 3. Ez a baj ma is! Nem kell konkrét ellenség ahhoz, hogy mindezt megtapasztaljuk, mert hasonlóban vagyunk most is, mi is; – hiszen Isten Igéjénél ma is sok minden fontosabb. Már észre sem vesszük, hogy ezek pont a lényegtől vonják el a figyelmünket. Ez a „könnyelmű figyelmetlenség” már önmagában Isten ügyének gyalázása.

Filemon 8–25 44. zsoltár

 

November 28.

(30) „…az Úr elveti őket.” (Jeremiás 6,16–30)

– 1. A prófécia megfeddi Júdát: – Letértek az ősi, jó ösvényekről, és nem kérdezősködtek utána, hogy azon járjanak (16). – Nem figyeltek az őrök a figyelmeztető kürt szavára (17). – Megvetették az Úr prófétájának tanítását, és saját gyarló gondolataik gyümölcsei kötötték le őket (18–19). – Istentiszteletük jó illatú „tömjénfüstje” olyan, mint a hamisan magát kellető parázna nő illatszere (20).

– 2. A prófécia figyelmezteti Júdát: Jön egy nép, kegyetlenek, irgalmatlanok, szorongani és gyászolni fogsz… (22–26), noha nyugalmat, jólétet, „boldogságot” akartál (16).

– 3. A prófécia hálaadásra indít, amikor azokra tekintek, akik ma is keresik az Isten ösvényét, kérdezősködnek utána, hogy azon járjanak, figyelnek az Úr szavára, és a látható egyház látható istentiszteletén jelen vannak, közösséget vállalva az Úr népével. Adjunk hálát azokért, akik ma is megmaradtak az Úr mellett. Köszönjük meg azokat, akik nem a saját gyarló gondolataik mentén tájékozódnak, és nem azt „fröcsögik” szét a világban. Áldjuk az Urat azért, hogy mi Őnála kereshetjük a nyugalmat, a megtartatást, a megváltást…

Zsidók 1,1–4 47. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

A prófécia megítéli Júdát.

Hiába olvasztotta őket „próbatételekkel” az Isten, mint az ezüstöt, nem tisztultak meg.

Eldobnivaló ezüst, elvetni való nép! (27–30)

Isten megvizsgálta népét, figyelmeztette, majd megpróbálta őket, és most megítéli azokat.

Áldjuk az Urat azért, hogy mi Őnála kereshetjük a nyugalmat, a megtartatást, a megváltást, minden ítéletes, ellenséges időkben is; – azzal a bizonyossággal, hogy nem vet el minket az Úr, noha életünk nem tiszta ezüst.

 

November 29.

(1) „…Halljátok az Úr Igéjét!” (Jeremiás 7,1–20)

MIÉRT JÁRUNK ISTENTISZTELETRE?

– 1. Az istentiszteletre nem Istennek van szüksége, hanem nekünk: – hogy az Úr Igéjét, Jézus Krisztus evangéliumát hallva, Isten megváltó szeretetében új életet nyerjünk; – és ebben a szeretetben megerősödve a saját gyarló gondolataink helyett Isten szavának üzenetéhez igazodjunk, nyugalmat találjunk; – valamint az örök élet bizonyosságában ténylegesen jobbak legyünk a templomon kívül; – segítsünk a nélkülözőn, ne bántsuk a másikat, és ne tiszteljünk idegen isteneket, e–világi bálványokat.

– 2. Nem az istentiszteleti cselekmény tart meg, hanem Isten kegyelme, de ez a megtartó kegyelem ehető és másokat tápláló gyümölcsöket terem ebben a világban.

– 3. Vagyis hiába hivatkozunk istentiszteletre, Istenre, templomra, hitre, tanra, Igére, ha közben mi is, Isten népének tagjai is, e–világi „isteneket”, javakat imádva, még egymást sem tiszteljük és szeretjük igazán.

Zsidók 1,5–14 120. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Olyan sokszor kitapintható a feszültség közöttünk is.

Urunk! Add, hogy ne csak halljuk, hanem befogadjuk a te Igédet, és az gyümölcsöt teremjen bennünk.

Nem a templom, nem is az istentisztelet, persze nem is a saját ideig való, gyarló jóságunk tart meg, hanem egyedül a Te kegyelmed.

De ez a kegyelem láthatón megújít.

 

November 30.

(32) „…nem beszélnek többé a Tófetről és Ben–Hinnóm völgyéről…” (Jeremiás 7,21–34)

Isten népének tagjai, Jeruzsálemen kívül fölépítették a Tófet áldozóhalmait a Ben Hinnóm völgyében. ITT FELÁLDOZTÁK A SAJÁT GYEREKEIKET: fiaikat és leányaikat. Mit jelent ez? Ez régen volt! Mi már nem teszünk ilyet?

– 1. Először agyoncsapott egy kísértő gondolat! Milyen ügy vagy szenvedély „oltárán” áldozzuk fel a saját gyerekeinket, a saját családunkat? A „Tófet” azt jelenti, „tűzhely, kemence”, de igazából ez a kifejezés a „bóset”, azaz a szégyen szóra alliterál. A „Ben–Hinnóm” völgye pedig bizony a „Ge–hinnóm” szinonimája, vagyis a gyehennáé (Máté 5,22; 29–30; 2Péter 2,4).

– 2. Hálát adtam a szentlelkes felismerésért! Azért, hogy a legszentebb szolgálatban állhatunk. Ez az egyetlen, amiért érdemes élni, égni, mert Jézus Krisztus tökéletes áldozata nem enged elégni, nem enged elhamvadni a gyehennán!

– 3. Ugyanakkor Jézus Krisztus az egyetlen, aki képes ebben a világban is megszabadítani minket minden felesleges, hiábavaló, gyehennás áldozattól.

Zsidók 2,1–4 46. zsoltár

 

November 30. – A teljes igemagyarázat

 

(32) „…nem beszélnek többé a Tófetről és Ben–Hinnóm völgyéről…” (Jeremiás 7,21–34)

 

Isten népének tagjai, Jeruzsálemen kívül fölépítették a Tófet áldozóhalmait a Ben Hinnóm völgyében. ITT FELÁLDOZTÁK A SAJÁT GYEREKEIKET: fiaikat és leányaikat.

Mit jelent ez? Ez régen volt! Mi már nem teszünk ilyet?

 

– 1. Először agyoncsapott egy kísértő gondolat!

Most is hiába hívott a Feleségem, végül is egyedül ment el kutyát sétáltatni, mert én a gép fölött görnyedve dolgozom; – és a gyerekeink is úgy nőttek fel, hogy az apjuknak egész életében fontosabb volt a saját dolga.

„Be lettek áldozva mind!”

Hányan tesszük ugyanezt, most mindegy, mire hivatkozva!

Micsoda szégyen.

A „Tófet” azt jelenti, „tűzhely, kemence”, de igazából ez a kifejezés a „bóset”, azaz a szégyen szóra alliterál.

A „Ben–Hinnóm” völgye pedig bizony a „Ge–hinnóm” szinonimája, vagyis a gyehennáé (Máté 5,22; 29–30; 2Péter 2,4).

 

– 2. Ne tovább! Hálát adtam a szentlelkes felismerésért!

Azért, hogy a Feleségem és a Gyerekeink soha nem érezték ezt!

Sőt, ők maguk is hálásak azért, hogy a legszentebb szolgálatban állhattunk és állhatunk.

Ez az egyetlen, amiért érdemes élni, égni, mert Jézus Krisztus tökéletes áldozata nem enged elégni, nem enged elhamvadni a gyehennán!

 

– 3. Ugyanakkor Jézus Krisztus az egyetlen, aki képes ebben a világban is megszabadítani minket minden felesleges, hiábavaló, gyehennás áldozattól.

 

Zsidók 2,1–4 46. zsoltár

 

December 1.

(6) „Mindenki össze–vissza futkos……” (Jeremiás 8)

Hazafelé tartottam, amikor egyszerre csak belém hasított a mai igeszakasz kiemelt verse: „Mindenki össze–vissza futkos, mint a harcban száguldozó lovak.” (6)

Mindenütt emberek, dugók, nincs parkoló, nincs hely, nincs nyugalom, egy másodperc ingermentes „tér” sincs sehol (14–16). Mindenhol „pörgés” – nemcsak a fővárosban, hanem a kisvárosokban is; – nemcsak a valóságban, hanem a képernyőkön is; – a könyvekben és a blogokon; – mindenütt, mindenki nyüzsög, tesz–vesz, törekszik, harcol, küzd, szót szól, véleményt mond; – miközben egyre inkább csak önmagával törődik „valahányuk”; – a vallásban, a buzgalomban, a hitben, a szolgálatban szintén.

Mintha megtelt volna ez a földgolyó; – de nem fészkét szerető gólyákkal, gerlicékkel, fecskékkel, hanem harcban vágtató, megzavarodott lovakkal, akik megbokrosodva törnek–zúznak, árkon–bokron át… (6–7).

Csillagokat bámulva ábrándozunk kifelé a saját énünkből (1–3), és tévelygünk (4), bölcsen és kegyesen is; – mert valójában mindenben csak önmagunkat imádjuk és képviseljük. Nincs ennél nagyobb bálványimádás.

Szégyent fogunk vallani, az Úr rendje, törvénye nélkül (9).

Zsidók 2,5–18 301. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Most nem oldom fel az üzenetet, mert a próféta sem teszi: „Gyógyíthatatlan vagyok, gond terhel, beteg a szívem. Népem kiáltása hangzik messze földről… nem szabadultunk meg!” (18–23)