Az Ige mellett — 46. hét

2018 – Negyvenhatodik hét (11.11–17.)

November 11.

(17) „Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet…” (1Péter 2,13–17)

TISZTELŐ SZERETET.

– 1. Isten akarata az, hogy jót cselekedjünk (15), hiszen erre szült újjá bennünket a mi Urunk. Jó tetteinket látva, sokan dicsőíthetik majd az Istent! (12; Máté 5,16) Na, de konkrétan mik ezek az Isten akarata szerinti jó cselekedetek?

–  2. Isten akarata a tisztelet. – A Krisztusban testvéreinket úgy tiszteljük, hogy szeretjük őket. – Isten akarata az, hogy mindenkit tiszteljünk: a nem szimpatikusakat ugyanúgy, mint az ellenségeinket, a lebukott bűnösöket is. – Isten akarata: a tisztelet a felsőbbség felé, érte való imádsággal.

– 3. A tiszteletből krisztusi szeretet fakad; – és a krisztusi szeretet pedig elsőként tiszteletben ölt testet.

– 4. Minden tisztelő szeretet; – a testvéri, a felsőbbség felé és mindenki felé irányuló, tisztelő szeretet – az Isten félelméből, az Isten tiszteletéből fakadhat. Ezt rendszeresen gyakoroljuk az istentiszteleten. Szükséges is ez a „gyakorlás”, mert elkeserítően gyakran, tiszteletlenül „lesajnáljuk” a másikat…

4Mózes 29,12–39 146. zsoltár

 

November 11. – A teljes igemagyarázat

 

(17) „Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet…” (1Péter 2,13–17)

 

TISZTELŐ SZERETET.

Rakjuk csak össze ezt a 17. igeverset, itt a 2. fejezetben!

 

– 1. Isten akarata az, hogy jót cselekedjünk (15), hiszen erre szült újjá bennünket a mi Urunk.

Jó tetteinket látva, sokan dicsőíthetik majd az Istent! (12; Máté 5,16)

Na, de konkrétan mik ezek az Isten akarata szerinti jó cselekedetek?

 

–  2. Isten akarata a tisztelet.

 

– A Krisztusban testvéreket úgy tiszteljük, hogy szeretjük őket.

Megfordítva a gondolatot: A szeretet nem egy látványos érzelem, nem egy olyan önszeretet, amit a másikon élek ki.

Az igazi, krisztusi szeretet a másik ember tiszteletében mutatkozik meg, először a testvér tiszteletében, aztán mindenki tiszteletében.

 

– Isten akarata ugyanis az, hogy mindenkit tiszteljünk.

Ne csak azokat tiszteljük, akik a mi „falanszterünkbe” tartoznak.

Ne csak azokat tiszteljük, akiktől félünk és függünk.

Ne csak azokat tiszteljük, akiket divatként bálványozunk.

Hanem tiszteljünk mindenkit: – a nem szépeket, a nem tehetségeseket, a nem okosakat, a nem szimpatikusakat ugyanúgy, mint az ellenségeinket, a lebukott bűnösöket is; – hiszen mi is bűnösök vagyunk, csak látványosan még nem buktunk le.

 

– Isten akarata a tisztelet a felsőbbség felé is.

Ebben sincs kivétel.

Majd a felsőbbség felel a tetteiért, de te tiszteld, érte való imádsággal is.

 

– 3. A tiszteletből krisztusi szeretet fakad; – és a krisztusi szeretet pedig elsőként tiszteletben ölt testet.

 

– 4. Minden tisztelő szeretet; – a testvéri, a felsőbbség felé és mindenki felé irányuló tisztelő szeretet – az Isten félelméből, az Isten tiszteletéből fakadhat.

Ezt rendszeresen gyakoroljuk az istentiszteleten, a testvérek közösségében, Isten Igéjének színe előtt, az Urat magasztalva, Őhozzá fohászkodva.

Szükséges is ez a „gyakorlás”, mert elkeserítően gyakran, sokszor összesúgva, összemosolyogva, de ma már nyílt elektronikus helyeken is, tiszteletlenül „lesajnáljuk” egymást: – mindenki mindenkit.

Szánalmas, hitetlen, kárhozatos ez!

 

4Mózes 29,12–39 146. zsoltár

 

November 12.

(18) „Ti szolgák pedig teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak…” (1Péter 2,18–25)

– 1. Most akkor, hogy is van ez? Hogyan találkozik itt az elmélet és a gyakorlat; – hit és élet? Az apostoli irodalom vallja, hogy úr és szolga egy a Krisztusban, testvér a gyülekezetben. Az apostolok mégis vigyáznak arra, hogy a keresztyénség ne fajuljon rabszolgalázadássá. Az apostol hűséget, szorgalmat, engedelmességet, vég nélküli tűrést parancsol minden helyzetben (18). Ez egy tudathasadásos helyzet?

– 2. Szó sincs itt valami felemás helyzetről! Itt pont arról van szó, ami a keresztyénség lényege, amit azóta sem tudtunk befogadni, sem gyakorolni… A hívő ember minden helyzetét, szenvedéseit is Jézus Krisztusban éli meg. A szenvedés szolgálat, a szenvedés istentisztelet, és a szenvedés nem lázad, mindent eltűr, nem vág vissza, csak tűr (22–23), és a végső megváltásra vár (24). A krisztusi ember csak így szenvedhet (19–20).

– 3. Ugyanakkor ez a szenvedés mindig feltekint a keresztfára, és rátekint a húsvéti üres sírra; – remélve, hogy Jézus Krisztusban egyszer vége lesz minden szenvedésnek; – mert a megváltás örök gyógyulást ajándékoz az embernek; – amely már ebben a világban „elkezdi rendezni a dolgokat” (24).

4Mózes 30 41. zsoltár

 

November 12. – A teljes igemagyarázat

 

(18) „Ti szolgák pedig teljes félelemmel engedelmeskedjetek uraitoknak…” (1Péter 2,18–25)

 

– 1. Egy kis kortörténet:

A Római Birodalomban igen nagy érték volt a rabszolga, hiszen erre épült fel az egész birodalom gazdasági stabilitása.

Amikor a birodalom már nem tudott új rabszolgákat szerezni, összeomlott.

A rabszolgákat nem vették emberszámba, tulajdonként, tárgyként, rettenetesen bántak velük.

A rabszolga „megszokta” ezt: lustasággal, közömbösséggel, hazugsággal védekezett, gyakran dicsekedett, hogy a bántalmazás elhordozásában ilyen sokra vitte.

A keresztyénség eleinte inkább a rabszolgák vallása volt.

Péter első levelének olvasói és hallgatói között is sok rabszolga lehetett.

Nem véletlen, hogy a levél szerzője ilyen részletesen kitér erre a kérdésre.

 

– 2. Most akkor, hogy is van ez?

Hogyan találkozik itt az elmélet és a gyakorlat; hit és élet?

Az apostoli irodalom vallja, hogy úr és szolga egy a Krisztusban, testvér a gyülekezetben.

Az apostolok mégis vigyáznak arra, hogy a keresztyénség ne fajuljon rabszolgalázadássá.

Az apostol hűséget, szorgalmat, engedelmességet, vég nélküli tűrést parancsol minden helyzetben (18).

Ez egy tudathasadásos helyzet?

Ez egy keresztyén skizofrénia?

 

– 3. Szó sincs itt valami felemás helyzetről!

Itt pont arról van szó, ami a keresztyénség lényege, amit azóta sem tudtunk befogadni, sem gyakorolni, és ami ellen ma is ágál testünk és lelkünk egyaránt.

A hívő ember minden helyzetét, szenvedéseit is Jézus Krisztusban éli meg.

Ahogy Ravasz László hangsúlyozza: a szenvedés szolgálat, a szenvedés istentisztelet, és a szenvedés nem lázad, mindent eltűr, nem vág vissza, csak tűr (22–23), és a végső megváltásra vár (24).

A krisztusi ember csak így szenvedhet (19–20).

 

– 4. Kegyelem az, ha valaki így tűr el sérelmeket (19).

Minden ilyen szenvedés Jézus Krisztust tiszteli, és ezáltal az így szenvedő emberben maga a Krisztus szenved (22–23).

Ez a Jézus Krisztussal való együtt szenvedés csodája (21–23), a keresztyén „hivatás” tartalma (21).

 

– 5. Ugyanakkor ez a szenvedés mindig feltekint a keresztfára, és rátekint a húsvéti üres sírra; – remélve, hogy Jézus Krisztusban egyszer vége lesz minden szenvedésnek; – mert a megváltás örök gyógyulást ajándékoz az embernek; – amely már ebben a világban „elkezdi rendezni a dolgokat” (24).

 

– 6. Nem megy ez nekünk!

Szépeket prédikálunk erről, és már a következő pillanatban azonnal könyörtelenül visszavágunk, bármi történik is.

Tévelygő juhok vagyunk.

Még meg kell térnünk lelkünk pásztorához (25).

 

4Mózes 30 41. zsoltár

 

November 13.

(1) „…ti asszonyok engedelmeskedjetek férjeteknek…” (1Péter 3,1–7)

Ravasz László meghatározóan ír erről a szakaszról.

Az igeszakaszban az a fajta „vegyesházasság” áll előttünk, ahol a nő már keresztyén, a férfi még pogány.

A keresztyénség nem nőemancipációs mozgalom. A nő ne vitatkozzon, ne zúgolódjon, ne keressen külső segítséget, hanem engedelmességével, hűségével, béketűrésével nyerje meg a férjét. A jóság missziója, a tett evangélizációja ez. A keresztyén nő ékessége a hite, amely eleve széppé teszi őt, és nem csupán a külső szépségére irányítja a figyelmet. A keresztyén nő újjászületett természetén kiemelkedik a krisztusi vonás: halk, szelíd, békés; – minél inkább telik az idő, annál több a sugár benne.

Az őskeresztyénség puritán volt. A kozmetika soha nem volt olyan magas fokú technika, mint abban a hellenista korban, amelyben ez a levél született. Ugyanakkor a mi korunk ebben is nagyon hasonlít arra a korra: – szinte minden kozmetika. A keresztyénség puritánsága ezt mind elutasította, és vele szemben egy egészen más érték– és szépségideált állított fel. A keresztyén asszonyban Krisztus mozdul, amely előbb–utóbb a férfit is hitre vezeti, Isten kegyelméből (1–6).

4Mózes 31 81. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Az újjászületett férfi pedig megértést, gyengédséget, tiszteletet ad Jézus Krisztusban megismert feleségének, hiszen mindketten örökös társak az Úr kegyelmében, mindketten Isten képére teremtettek, mindketten bűnösök, mindkettőért ugyanaz a vér hullott a kereszten, és mindketten ugyanannak az ígéretnek örökösei (7).

 

November 14.

(10) „…aki szeretne örülni az életnek…” (1Péter 3,8–17)

Nagyon szeretnénk örülni az életnek.

De minél inkább akarjuk ezt az örömöt, annál inkább „kicsúszik” a kezünkből. Olyan ez, mint amikor el akarjuk kapni a madarat, és az egy moccanásunkra messze elröppen. Amikor azonban eszünkbe sem jut már a madár, akkor az ölünkbe száll. Amikor elengedjük, akkor megkapjuk ajándékba; – ha azonban nagyon akarjuk, akkor esélyünk sincs.

„Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róma 9,16)

Aki Jézus Krisztusban örök életet nyert, az már mindent megkapott: áldást örökölt. Így az ilyen ember képes áldássá lenni ebben a világban (8–11), képes igyekezni a krisztusi jóra (13).

Kik az igazak? Azok, akikben az egyetlen „igaz”, az Úr Jézus Krisztus mozdul. A jóért ne várjunk semmi viszonzást, hanem hordozzuk el a szenvedést (14–17): – hiszen az élet teljessége, az üdvösség már a miénk; – a halál nem előttünk, hanem mögöttünk van (János 3,14). Ezért mindenkor legyünk készek számot adni a bennünk lévő reménységről: – szóval és jóval… (15).

4Mózes 32 10. zsoltár

 

November 15.

(21) „…titeket is megment…” (1Péter 3,18–22)

Amikor katona voltam, valamit megsejtettem abból, hogy mit jelent „börtönben” lenni, mit jelent a teljes kiszolgáltatottság. Micsoda megmenekülés volt a leszerelés napja, amikor a kék óriási vaskapu megnyílt. Mi nem tudtuk kinyitni, de kinyitotta a laktanya „ura”.

Azóta tudom, hogy börtönben lévők vagyunk itt mind: teljes a kiszolgáltatottság, emberileg nincs menekvés… Az ember felől nincs „kilincs” a kapun. De Isten felől van! Jézus Krisztus megnyitotta a börtön kapuját: van tehát menekvésünk nekünk, börtönben lévő lelkeknek (18–19).

Ahogy megmenekültek, azok nyolcan, Noé és családja a bárkában, úgy menekülünk meg mi is, Jézus Krisztusban, az egyház hajójában.

Ennek az örömhírnek kifejezése a keresztség pecsétje: Isten minket megelőző, ingyen kegyelme (20).

Egyre inkább értékelem a „népegyházat”, amely vállalja a látható egyházhoz tartozást, és nem az egyéni hitet méricskéli; – mert minden kegyelem.

„Jó lelkiismerettel” fellélegezhet az ember, amikor mindezt felfedezi (21).

Jézus Krisztus hatalmasabb minden fogságba kényszerítő „uraságnál” (22).

4Mózes 33 113. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Ne bonyolítsuk túl a szakasz magyarázatát, mert csorbul az örömhír! Annyi magyarázatot elolvastam már ehhez a szakaszhoz, és mind félredobtam, mert minél inkább fejtegetjük ezt az igerészt, annál inkább bonyolódik, miközben elhalványul a lényeg.

 

November 16.

(3) „Bizony, elég volt abból…” (1Péter 4,1–11)

– 1. Vegyük számba a mai igeszakasz főbb gondolatait: – testileg szenvedni, nemcsak lélekben; – elszakadni a bűntől, nem emberi vágyak szerint élni, hanem az Isten akarata szerint, nemet mondani mindenféle kicsapongásra; – készen állni az ítéletre… (1–4).

– 2. Elsőre ezek életidegen gondolatok… Pedig csak ez a krisztusi magatartás lenne az egyetlen esélyünk, hogy igazán igent mondhassunk az életre. Ez radikális döntést jelent. Csak úgy lehet a világ is jobbá, igazabbá, ha lemondunk önmagunkról, saját vágyainkról, de ezt joggal elvárjuk a másiktól is. Tapintatlan leszek, de lefordítom: Ne egyen és ne igyon féktelenül senki ezen a világon addig, amíg egy éhező is nélkülöz a földtekén. Ez több, mint szociális kérdés, ez hit kérdés, de egyetemesen az!

– 3. Ugyanakkor, máris összetörtem! Vegyük tudomásul: – mi emberek vagyunk, legfeljebb krisztusiak lehetünk, azok is csak kegyelemből; – de Krisztusra, megváltásra, az Isten Fiára van szükségünk, mert nem tudunk lemondani az emberi vágyakról, ahogy nem tudunk lemondani a levegőről sem. Nem tudunk megállni az ítélet napján sem; – csak ha Ő, az Úr odaáll mellénk, akár élünk, akár halunk (5–6).

4Mózes 34 421. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Lehetetlen ugyanis a tűzzel játszani anélkül, hogy az meg ne égetne bennünket, előbb utóbb el is éget minket.

Elsőre ezek életidegen gondolatok… A ma embere nem is érti a fentieket, nem tud azokkal mit kezdeni. Pedig csak ez a krisztusi magatartás lenne az egyetlen esélyünk, hogy igazán igent mondhassunk az életre.

Tapintatlan leszek, de lefordítom: Ne zabáljon, ne egyen és ne igyon féktelenül senki ezen a világon addig, amíg egy éhező is nélkülöz a földtekén. Ez több, mint szociális kérdés, ez hit kérdés, de egyetemesen az! Bizony, elég volt mindenféle kicsapongásból, mindenféle hitetlen életből!

 

 

November 17.

(17) „Ha azonban valaki, mint keresztyén szenved…” (1Péter 4,12–19)

– 1. Az Istentől rendelt időben fel kell vállalni a Jézus Krisztusért való szenvedést.

– 2. Nem jó szenvedni. Beteg ember az, aki szeret szenvedni. Nem is keressük a szenvedést. De azért könyörgünk, ha eljön a hitünkért való szenvedés ideje, akkor megállhassunk, és ne terheljen bennünket a mi Urunk erőnk felett, illetve adja meg a szükséges erőt ehhez (Filippi 1,27–30; Filippi 4,13).

– 3. Nem jó szenvedni, de a másik véglet az, amiben most vagyunk: – miszerint a jóléti öröm– és sikerkeresztyénség hallani sem akar a szenvedésről. Jézus Krisztust követni, ebben a világban nem diadalmenet, hanem önmegtagadás és kereszthordozás (Máté 16,24). Jézus Krisztus követése: halál, de feltámadás! Jézus Krisztus követése nem látványos, ám valóságos diadalmenet (2Korinthus 2,14); – végső soron nem itt, hanem az Ő színe előtt.

– Lengyelországban, egy katolikus templomban a bejárati mellékoltárnál négy tizenéves fiatal térdelt, és imádkozott. Itt még egyben tartja a társadalmat a keresztyénség; – noha nem kell szenvedniük a hitükért, de legalább még felvállalják a hitüket és szeretik azt.

4Mózes 35,1–8 42. zsoltár

 

 

November 17. – A teljes igemagyarázat

 

(17) „Ha azonban valaki, mint keresztyén szenved…” (1Péter 4,12–19)

 

– 1. Az Istentől rendelt időben fel kell vállalni a Jézus Krisztusért való szenvedést.

Erre készíti fel ez a levél az első keresztyéneket.

A szenvedés be is következett.

 

– 2. Nem jó szenvedni.

Beteg ember az, aki szeret szenvedni.

Nem is keressük a szenvedést.

De azért könyörgünk, ha eljön a hitünkért való szenvedés ideje, akkor megállhassunk, és ne terheljen bennünket a mi Urunk erőnk felett, illetve adja meg a szükséges erőt ehhez (Filippi 1,27–30; Filippi 4,13).

Isten Igéje ma is szól.

 

– 3. Nem jó szenvedni, de a másik véglet az, amiben most vagyunk: – miszerint a jóléti öröm– és sikerkeresztyénség hallani sem akar a szenvedésről.

Jézus Krisztust követni, ebben a világban nem diadalmenet, hanem önmegtagadás és kereszthordozás (Máté 16,24).

Jézus Krisztus követése: halál, de feltámadás!

Jézus Krisztus követése nem látványos, ám valóságos diadalmenet (2Korinthus 2,14), Istennek kedves módon; – végső soron nem itt, hanem az Ő színe előtt.

Ezt az üzenetet mind a mai napig nem tudtuk igazán befogadni.

Emberileg lehetetlen is ennek befogadása, de Őáltala lehetséges.

 

– 4. Mi a Jézus Krisztust követők szenvedésének titka?

Nem szenvedünk látványos bűnök büntetése miatt, mert nem követünk el látványos bűnöket (15).

Ám nem vagyunk tökéletesek.

Nyomorúságainkat Jézus Krisztus kegyelme fedezte el.

A hitben és az ítélet napján való megállásunk az Úrban van (16–19).

– Soha nem felejtem el a látványt, amit így még soha nem tapasztaltam.

Lengyelországban, egy katolikus templomban a bejárati mellékoltárnál négy tizenéves fiatal térdelt, és imádkozott.

Itt még egyben tartja a társadalmat a keresztyénség; – noha nem kell szenvedniük a hitükért, de legalább még felvállalják a hitüket, és szeretik azt.

 

4Mózes 35,1–8 42. zsoltár