Az Ige mellett – 44. hét

2019 – Negyvennegyedik hét (10.27-11.02.)

október 27.

(1) „…kerülte az álom a királyt.” (Eszter 6)

Ismerjük az álmatlanságot? Ez a kifejezés valójában a rossz alvásra utal. Nehéz kérdés! Egyrészt azért, mert bármi belemagyarázható abba, ha valaki rosszul alszik: ideges természetű az illető, sok a gondja, megszólalt a lelkiismerete; ismerjük a mélylélektani magyarázatokat is.

Ha egy „király” álmatlan, az megint más…

Egy „királynak” sok baja van: akarva-akaratlanul is emberek sokaságának életterhét cipeli; még akkor is, ha „ledelegálja a feladatot”, mégis ő cipeli a felelősséget.

A „király” álmatlan, mert sejti, hogy valami folyamatosan történik a háta mögött, amit ő nem tud (1). Egy vezető rémálma az, hogy félrevezetik azok a munkatársai, akikben kénytelen megbízni (4; 6–10). Hámán „agyafúrtsága” azonban csődöt mondott, mert az Úr kezében van a király, amíg álmatlan és felelős életet él.

Egy „király” mindig „mesterlövészek” célpontja: hiszen ott áll a kirakatban. Lám, kiderül, hogy egy „királynak” mindig vannak haragosai, mert feltételezve most a legoptimálisabb helyzetet, még a legjobb indulattal sem dőlhetnek el a dolgok úgy, hogy az mindenkinek jó legyen. Akiknek érdekei sérülnek, azok bosszút esküsznek, és a király életére akarnak törni (2). Isten azonban királyát „nem engedi”: megvédi, vagy időben „kiemeli” őt (2).

Eleve nagy kérdés, hogy a „kirakatozás”, az „ügyintézés” és a tényleges elvek mentén haladó, érdemi, építő munka milyen viszonyban állhat egymással, miközben a vezető nem ura a saját idejének, és összevissza rángatják mindenfelé, meg rángatják bele mindenbe. Tudom, ismerem a vezetéselmélet okos felismeréseit: rossz az a vezető, akit rángathatnak. A valóság azonban nem elmélet. Isten kiszabja mindenre a kellő időt és erőt, vezeti az általa választott királyt.

A „király” vállára mindig nehezednek elintézetlen, lezáratlan ügyek, amelyek aztán újból felkavarodnak, akár a távoli múltból is, és elintézés után kiáltanak. Mindig vannak meg nem jutalmazott jótevők. Ezek is megsértődhetnek, hogy lám, még egy köszönömöt sem mondott nekünk a király (3). Valójában Isten intézte el az elintézetlen ügyeket: a Jézus Krisztusban (Titusz 1,5).

Amikor a király megköszönte Mordokaj hűségét (11), akkor Isten igazságszolgáltatása érvényesült, aki az események Ura. Isten igazsága mindig ilyen: megalázottakat emel fel, és hatalmasokat dönt le (Lukács 1,52). Nem azért, mert Mordokaj annyira jó és Hámán annyira gonosz, hanem mert Isten jóságában megkapaszkodhat a hívő (12).

Egy „király” nyomorúsága, hogy valójában egyedül van, nincs embere (János 5,7). Van emberünk: Jézus Krisztus! Nem álmatlan az a „király”, aki a „Királyok Királyában” bízik!

Jakab 4,1–10 65. zsoltár

 

Október 28.

(7) „…könyörögni kezdett az életéért…” (Eszter 7)

Eszter a népe életéért járt közben a királynál. Eszter nem csupán a saját maga ügyét képviselte. Eszter nem egy még jobb és kényelmesebb életért igyekezett; mert, ha népe csak rabszolgasorsban sínylődne, azért nem illene a királyt zavarnia (1–4). Restellhetjük, hogy elkényeztetett, „jóléti” életünk, amely alig ismert komoly bajt, mennyi panasszal és öncélú igyekvéssel terhelt. Persze a dúskáló, kiégett, hitetlen, mindig többért gürcölő életünk nyomorúsága is megérne egy közbenjárást az egyetlen Király előtt!

Eszter és népe kegyelmet nyert az Úrtól. Ennek az isteni kegyelemnek lehetett most eszköze – tudtán kívül – a perzsa Ahasvérós király. Az Isten kegyelme mindig hordozta és megtartja népét; még akkor is, ha Isten népe éppen nem méltó erre a kegyelemre. Az Isten kegyelme még akkor is körbeveszi népét, amikor úgy tűnhet, hogy ebben a világban, emberi hatalmasságok előtt „kegyvesztetté” lettünk, és a számok, a tények szerint a dolgok rosszul állnak. A kegyvesztettség rettenetes, ha az Isten megtartó kegyelmének bizonyossága nem vértezett fel bennünket. Ezt látjuk az „agyafúrt”, másoknak bitót ácsoló, a királyt félrevezető Hámán esetében, aki lebukott, és hiába könyörögött az életéért, jöttek a „fogdmegek”, fejét betakarták… (5–10)

– Ebben a világban minden megtörténhet: hol fent, hol lent. Nincs nagyobb nyomorúság ennél a bizonytalan függőségnél. Ám nincs nagyobb bizonyosság a visszavonhatatlan isteni kegyelemnél (Róma 11,29).

Jakab 4,11–17 369. dicséret

 

Október 29.

(8) „…visszavonhatatlan.” (Eszter 8)

– Az ókori Perzsa birodalomban a király rendelete visszavonhatatlan volt (8). Ezt a „törvényalkotást” nevezték a médek és perszák megmásíthatatlan törvényének (1,19; Dániel 6,9). Az Isten népe ellen kiadott rendelet is visszavonhatatlanná lett, amint a Hámán által kitervelt törvényt a megtévesztett király aláírta (3,12–14). Mi mindent aláírattathatnak egy királlyal a tanácsadók, hiszen lehetetlenség mindenhez érteni, mindent átlátni. A király nem fogadott el megvesztegetést (3,10–11), egyszerűen megtévesztették. De a rossz döntéseinknek ebben a világban visszavonhatatlan következményei lehetnek. Félelmetes!

– Még félelmetesebb „az ember bűnének és nyomorúságának” visszatarthatatlan áradata. A gyűlölet még nagyobb gyűlöletet szül, nemcsak önvédelmet (11), hanem kíméletlen bosszút. Amikor Isten népe védelmében is hoztak egy visszavonhatatlan iratot, akkor ezzel az önvédelemre adtak lehetőséget Isten népének. Ahol azonban elszabadulnak az indulatok, ott az eddig mederbe szorított sáros, szennyes áradat mindent visz (9–14).

– Mégsem félünk! Ember nem tudja visszavonni a bűn és a gonosz pusztító törvényét. Isten azonban ott tud fordítani, ahol az emberi bölcsesség és erő erre képtelen! Nagy örömünk van (15–17): nemcsak azért, mert védekezhetünk, hanem azért, mert az Úr véd bennünket az indulatosan tehetetlen időkben, ahol a mi aktivitásunk csak lavinává görgeti a bajt (2Mózes 14,14; Máté 1,23; Róma 12,19). Ő Jézus Krisztus feltámadásával örök megoldást adott nekünk. Mi Őbenne hiszünk! Mi Őt várjuk! (Jelenések 22,20)

Jakab 5,1–6 56. zsoltár

 

Október 30.

(16) „…összegyűltek életük védelmére, hogy nyugton lehessenek…” (Eszter 9,1–19)

– Zsigerből tökéletesen értem, átérzem, osztom: egy határon túl védekezünk, nyugtot akarunk, mert szétszednek, megesznek, elemésztenek.

– A visszavonhatatlan királyi törvény szerint a tizenkettedik hónap, azaz Ádár hónap tizenharmadikára lett kitűzve, Hámán mesterkedésének következményeként, Isten Perzsiában lakó népének teljes kiirtása (3,13). De ezen a napon fordulat következett be, és a zsidók bánhattak el ellenségeikkel (1); a király másik rendelete szerint (8,10–11) rátámadtak azokra, akik a vesztükre törtek (2). Mivel a zsidó Mordokaj nagy hivatalra jutott, mindenki rettegett tőle, és a nagy birodalom tartományainak vezetői nem mertek ellent állni Isten népének (3–4).

Hogyan magyarázzuk mindezt? Itt „csak” önvédelem történt, ebben a csapást megelőző rajtaütésben, amely a mózesi törvény passzusa szerint járt el, miszerint azt kell tenni a bűnössel, amit ő akart tenni embertársával (5Mózes 19,19–21). Látjuk azonban, hogy az emberi bűn halálos örvénye szerint, messze túlmegy ez az egy nappal meghosszabbított önvédelmi elégtétel minden határon.

Az emberi élet egyetlen valós fordulata Jézus Krisztusban adatik nekünk. Őbenne nemcsak a Biblia értelmezése kapcsán tűnik el szemünk elől a lepel, hanem az örök élet tágasságában mindent másként látunk. Hisszük: elég, ha az Úr megvéd bennünket, ha Ő nyugalmat és örömöt ad (16–18). Jézus Krisztus meghalt érettünk, de éppen az Ő kereszthalála győzte le a gonoszt. Ezért mások szenvedése és pusztulása árán nem kell sem védelem, sem nyugalom, sem öröm.

Jakab 5,7–12 457. dicséret

 

Október 31.

(22) „…ezek azok a napok, amelyektől kezdve…nyugton lehettek…” (Eszter 9,20–32)

Végre nyugton lenni, békében élni még egy kicsit ebben a földi létben: örülni, enni és inni, egymást megajándékozni (20–22), a magunk szőlőjében és fügefája alatt (Mikeás 4,4). Valójában erre vágyunk; – így készülve az örök, aktív, üdvösséges nyugalomra.

Isten népe mindig megemlékezett az Úr szabadító tetteiről, nemzedékről nemzedékre, hogy azokat el ne felejtsék, azokból erőt, örömöt merítsenek (23–28). Így vezették be a Púrim-ünnepet, hálát adva Isten szabadításáért, amelyet a Perzsa Birodalomban, Eszter közbenjárása által megtapasztalhattak.

Nagy ára volt ennek a szabadításnak: sok gyűlölet és elragadtatott indulat sodrásában, határtalan pusztítással állíthatták meg az Isten népe elleni, mindenkit kiirtani akaró gonoszságot. Visszafordult a gonoszság a gonoszra, de közben itt is túllépte a gyarló, emberi indulat az Istentől rendelt határt; a védekezés elégtétellé dagadva tobzódott (Eszter 9).

Jézus Krisztusban Isten minden bűnös indulatot elhordozott a golgotai kereszten, helyettes elégtételében, hogy mi végre megszabaduljunk önző igazunk minden gyilkos indulatától, és megbocsátva kérjük az Úr bölcsességét közös dolgaink rendezéséhez. Ez csak az Úr kegyelmében újjászületve lehetséges. Isten Igéjére figyelve a reformáció áldott felismerése mindez.

Hisszük, eljön majd az Urat dicsérő életünk aktív, boldog nyugalma: az öröm, a bőség, az asztalközösség mennyei teljessége. Addig azonban, hitben járva, itt felelős szolgálatunk van. Ezért nyugtunk nincs, de nyugalmunk, békességünk, reménységünk mégis van: az Úrban. A Púrim-ünnep, az Isten szabadítása feletti öröm ünnepe, de az ünnepet böjt időszak előzi meg (29–32). Most a böjt ideje van. Ez a felelős szolgálat ideje, „nyugt” nélkül, de mégis nyugalomban; a majdani teljes krisztusi nyugalom reménységében (Márk 2,19).

Jakab 5,13–20 390. dicséret

 

November 1.

(3) „…népe javát kereste…” (Eszter 10)

Ahasvérós király adót vetett ki teljes birodalmában. Az adófizetés a rendezett e-világi, közösségi, társadalmi élet jele. A káoszban a „dominánsabb” erőszakkal, sarccal, fosztogatással ragadja magához a javakat. Az adózásban arányos és újraosztott a teherviselés, a teljes közösségre nézve. A szabályozott, következetes, szigorú szeretettel biztosított rend egy „darab–menny”. Isten megváltó irgalmának jele ez földi életünk halandó, szétesésre hajló valóságában. Isten eszköze az, aki rendet biztosít. Ilyenné lett Ahasvérós perzsa király, helyettese, a zsidó Mordokaj hatására (1). Áldott élet az, aki úgy él népe javára és békességére, hogy abból más népeknek is békéje és haszna származik (3)

Urunk azonban többet készített nekünk a fontos, de rideg rendnél! Urunk többet készített nekünk annál is, amit itt a perzsa királyról és helyetteséről feljegyeztek. Isten többet készített nekünk annál, hogy ebben a világban valami maradandót alkotva, a nevünket krónikákban jegyezzék fel. Urunk többet készített nekünk annál, hogy tiszteletet, tekintélyt kiérdemelve megnyugvás töltsön el bennünket, miszerint életünknek volt valami értelme (2).

Istenünk, a feltámadott Jézus Krisztusban üdvösséget ajándékozott nekünk. Ez a bizonyosság áldottá teszi földi életünket, miközben áldássá tesz bennünket mások számára. Ez az üdvösség, mint örök javak gazdagsága, szétfeszít minden emberi lehetőséget és képzeletet; mindent, amit szem valaha is itt látott, halott, elgondolt (1Korinthus 2,9). A zsidó Púrim-ünnep felszabadult öröme talán sejtet valamit ebből… (9,22).

Kolossé 1,1–8 167. dicséret

 

November 2.

(2) „Az Úr a kezébe adta Jójákimot, Júda királyát és az Isten háza fölszerelésének egy részét…” (Dániel 1)

– Szíven csap, amikor hazaérve döbbenten látjuk, hogy kiraboltak bennünket. Nem is az fáj igazán, hogy elvitték az értékeinket, hanem inkább az, hogy legszemélyesebb dolgainkat törték össze, a legintimebb tereinkben dúltak idegen kezek, és odáig merészkedtek, ameddig csak nagyon keveseket, vagy akár senkit sem engednénk. Az fáj, hogy „megszentségtelenítették” az otthonunkat!

Amikor Dánielt és társait Babilonba hurcolták, Kr. e. 604 körül, akkor a legnagyobb próbatétel ideje kezdődött. Idegenek hatoltak be a templomba, idegen kezek ragadták meg a szent edényeket. Idegenek hurcolták el Isten népének egy részét, köztük fiatalokat, így Dánielt és barátait is. Babilónia később visszatért: Kr. e. 587-ben lerombolták a templomot és Jeruzsálem városát.

Dániel és társai az idegenben tisztelettudók, engedelmesek, együttműködők voltak; de mindvégig hűségesek Istenükhöz, hitükhöz, népükhöz és örökségükhöz. Ez a hűség hiszi, hogy az Isten „idegenben” is Isten, így népe ott is az Úr kezében van. Ez a hűség „rugalmas”. De ez a hűség egy határon túl határozott nemet merészel mondani arra, ami ellenkezik Ura követésével. Akit egyszer kiraboltak, az még nagyobb odafigyeléssel, hűséggel, elszántsággal védi azt, ami az övé, amit az Úr őneki adott, amit őrá bízott.

Kolossé 1,9–23 392. dicséret

Steinbach József