Az Ige mellett – 40. hét

2019 – Negyvenedik hét (09.29-10.05.)

Szeptember 29.

(1) „…panaszt tettek a helytartónál Pál ellen.” (Apostolok cselekedetei 24,1–9)

PANASZ

– 1. A panaszt, a zsidó Nagytanács nevében, Anániás főpap szószólójaként Tertullusz ügyvéd tette meg. Beszéde retorikai remekmű, gyönyörűen felépített, hatásos, és hogy kitűzött célját elérje, a tartalom az emberi cél szolgálatában áll. Az ügyvéd, a helytartót köszöntő, dicsérő, jóindulatot megnyerő szavaival és egész beszédével azt akarja elérni, hogy Pál ügyét adják vissza a Nagytanácsnak, mert az csupán vallási ügy, ami a római jog szerint sem tartozik az államra. Pál sorsa ezzel meg lenne pecsételve (3-8). A panaszhoz csatlakoztak mindazok, akik Anániás főpappal együtt eljöttek. Ez volt a mandátumuk.

– 2. Tele van a világ panasszal. Melyik a jogos panasz? Melyikre figyeljünk? Hová álljunk: a panaszos, vagy a panaszlott oldalára? Kinek van igaza? Éppen melyik ügyben, melyik szereplő vagyunk, panaszos, vagy panaszlott, és miért? Örök kérdések ezek.

– 3. Isten nem ad helyt a panasznak! Az Úrnak igaza van. Mindnyájan előbb-utóbb olyanokká leszünk, akik ellen jogossá lesz a panasz… Az Úr azonban a bepanaszolt oldalára állt. Az Úr, egyszülött Fiát már kiszolgáltatta népéért és a világért. A tökéletes áldozat megtörtént. Több áldozatra nincs szükség! Isten többé nem engedi, hogy értelmetlenül beáldozzuk egymást. Még akkor sem engedi ezt az Úr, ha a külső események menetére tekintve továbbra is tombol a gonosz, és folyamatosan beáldozzuk egymást saját ügyeink oltárán, „nemes ügyekre” hivatkozva: ma én valakit, holnap engem valaki más. Isten azonban övéi kezét soha nem engedi el.

– 4. Az Úr védte az evangélium ügyét, védte szolgáját, Pált; ezért sem engedte őt kiszolgáltatni. Csak járjunk az Ő ügyében! A többit az Úr megteszi, hiszen nem szunnyad a mi őrizőnk (Zsoltárok 121,5), aki Jézus Krisztusban örökre megváltott.

Prédikátor 4,7–12 51. zsoltár

 

Szeptember 30.

(21) „A halottak feltámadása miatt vádolnak…” (Apostolok cselekedetei 24,10–21)

PÁL BESZÉDE FÉLIX HELYTARTÓ ELŐTT.

– 1. Pál beszéde tisztességes. Az apostol a törvényes rendet betartja; a felsőbbség iránti tiszteletet megadja. Pál soha nem vitázik, konfrontálódik „csak azért is”; nem szít lázadást (10–13).

– 2. Pál beszéde nemcsak tisztességes, hanem hitvalló, hiszen bátran megvallja, hűséggel képviseli Jézus Krisztusba vetett hitét, amint az következik az ószövetségi iratokból, a mózesi törvény és a próféták könyveiből. A hit lényege a feltámadás (21), az örök élet, az üdvösség – a széttört emberlét újjáteremtése, megváltása –, valamint az Úr erejével, a tisztább életre való törekvés (12–16). Pál nem tagadta meg a „gyökereit”, de megvallotta, hogy a gyökerek gyümölcstermő fává növekedhetnek a Jézus Krisztusban (12–20).

– 3. Pál beszéde a legérzékenyebb pontra tapint. Az apostol nem védekezik, mert igazi védelme az Úrnál van. Éppen ezért rámutat a keresztyén hit botrányára és bolondságára (1Korinthus 1,23), ami ma is a megütközés köve (Róma 9,1): Jézus Krisztusra, aki Isten Fia, Megváltó, aki meghalt és feltámadott (21). Ha ezért vádolják, vállalja. Ezzel az apostol szinte kérdezi: mi értelme van bármiféle életnek és hitnek az örök, isteni megoldás, megváltás, üdvösség reménysége nélkül? Már maga a kérdés is botrányos?

Prédikátor 4,13–16 252. dicséret

 

Október 1.

(22) „…Félix elnapolta az ügyet…” (Apostolok cselekedetei 24,22–27)

FÉLIX

– 1. Történelmi tények alapján mondjuk, hogy Félix helytartó egész „mozgalmas”, rabszolgából helytartói karriert befutott; – törekvő és léha; – erkölcstelenül hatalmaskodó, azaz felfelé mosolygó, lefelé taposó, érdekei szerint mindenkinek kedvében járni akaró (27); –összességében kárt vallott élete benne van ebben a mondatban: – elnapolta Pál ügyét (22).

– 2. Félix úgy kártékony, hogy „semmilyen”: észre sem veszi, hogy kegyetlen, nem emlékezik már arra, hogy honnan jött… Pál ügyében nem dönt, lényegtelen ürügyekre hivatkozik, az apostolt fogságban tartja, de „enyhébb fogságban”, mert élvezi Pál társaságát, a hitről való társalgást… Mástól elcsábított feleségével, Druzillával teszi ezt. Úgy viseli hivatalát, hogy nem felelőse sem hivatalának, sem a rábízottaknak, sem saját életének. Igazi pojáca, aki mindig csak lefölözi a tejet, élvez és nem felel, nem dönt, még „felelős” hivatalban is másra hárít. Páltól is azt várta, hogy az apostol majd leteszi a megfelelő összeget neki, és akkor szabadon bocsátja (26).

– 3. Erre mutatott rá Pál, amikor igazságról, önmegtartóztatásról és a jövendő ítéletről kezdett el beszélni előtte (25). Félix ekkor egy pillanatra megrémült. Aztán elnapolta az ügyet; – véglegesen.

– 4. Urunk, köszönjük, hogy Te nem napoltad el a mi ügyünket, hanem maradandóan megoldottad azt a Jézus Krisztusban! Bocsásd meg, Urunk, hogy minket sok rejtett szándék vezet, és olyan sok mindent elnapolunk; – észre sem vesszük! Ne engedd, hogy bedaráljanak! Köszönjük, hogy „odaát” már nem lesz szükség önmegtartóztatásra, mert a Te igazságod örömmé lesz életünkben!

*

Félix Kr. u. 52–59 között volt Palesztinában római helytartó.

Félix felszabadított rabszolga volt. A történetíró Tacitusz azt mondta Félixről, hogy: „a királyi jogart rabszolgai hajlammal és érzülettel lengette, és a méltósága csorbát szenvedett a kegyetlenség és testi vágy minden formája nyomán.”

Félix mészárlást hajtott végre a zsidók között Cézáreában, parancsot adott Jonatán főpap meggyilkolására.

Amikor Pált elé hozták, már hat éve volt helytartó.

Két évvel később azonban visszarendelték Rómába (Cselekedetek 24,27), hogy felelősségre vonhassák néhány vádló alapján, a cézáreai zsidó mészárlások ügyében. Néró császár felmentette.

Félix „váltságdíjat” remélt Páltól (Cselekedetek 24,26). Nem ő volt az egyetlen, aki lefizethető volt, hogy szabadon bocsássa a letartóztatottakat.

Félix zsarnoki magatartása a zsidók római tekintéllyel szembeni lázadásának kiváltó okai közé tartozott. A lázadás háborúhoz, Jeruzsálem bukásához (Kr. u. 70) és a zsidók szétszórattatásához vezetett.

Félix felesége Druzilla, I. Heródes Agrippa egyik lánya volt, testvére II. Agrippának és Berenikének (Cselekedetek 25,13). Félix csellel szerezte meg őt első férjétől, Aziusztól. Druzilla „mozgalmas” élete szörnyű véget ért, amikor Félix nevű fiával odaveszett a Vezúv kitörésekor, ami Pompeit hamuval borította be (Kr. u. 79).

Prédikátor 4,17–5,8 510. dicséret

 

Október 2.

(2) „…panaszt tettek Pál ellen…” (Apostolok cselekedetei 25,1–5)

ELENGEDNI!

– 1. Félix helytartó elnapolta Pál ügyét. Két évig tartott Pál cézáreai fogsága (4). Majd Fesztusz lett az új római helytartó, Kr. u. 59-ben (1). Ekkor a Pál elleni panasz, vádaskodás, gyilkos indulat újra fellobbant, az alvó parázs alól (2–3). Az új helytartónak azonnal találkoznia kellett a régi haraggal.

– 2. Milyen szívós és tartós a harag, egymás között, csoportok, vallások, népek között; meglátások és érdekek mentén, vagy puszta önzésből és irigységből. Végighasít a harag az ember történetén. A harag, az indulat pusztít, belül és kívül egyaránt, elemészt, dagad és szétfeszít. Elgondolkodtató, amikor régi sérelmek kezdenek újra elégtétel és bosszú után kiáltani, húszéves, kétszáz éves, kétezer éves ellentétek elevenednek újra a mában… (5)

– 3. Isten joggal haragudna ránk, és irgalma mégis bocsánatot készített, bűneinket elengedte, Jézus Krisztusért. Nincs ennél nagyobb örömhír. Elengedni! Elengedni! Elengedni! Elengedni azt, amit Isten is elengedett nekünk. Elengedni haragot és azt is, amit Isten már kivett a kezünkből. Emberileg sok minden jogosnak tűnhet, de Isten irgalmas igazsága más. Akkor tudunk „elengedni”, ha a kezünket már megragadta a megváltó Úr, és ezért mi is megragadhattuk az Ő kezét (Filippi 3,12). Ez a kapaszkodó olyan bizonyosság, ami segít elengedni az itteni hívságokat. Aki elengedi a haragot, az emberileg bármilyen jogosnak tűnő haragot, valamint az Isten által már szükségtelennek nevezett, vagy éppen Őáltala megítélt dolgokat, az „sokkal többet” kap helyette (Máté 13,8).

Prédikátor 5,9–19 276. dicséret

 

Október 3.

(11) „A császárhoz fellebbezek.” (Apostolok cselekedetei 25,6–12)

RÉGI ÉS ÚJ.

– 1. Pál apostol perének újrafelvétele elkezdődött, de minden maradt a régiben. A vádak a régiek. Az új helytartó magatartása is a régi: látja Pál ártatlanságát, de Pál ellenfeleinek is kedvezni szeretne (6–9). Pál tagadja, hogy akár a jeruzsálemi templom, akár a császár ellen vétett volna (8). A vád és a védelem is a régi: mindenki állítja a maga igazát. Minden marad a régiben? Legfeljebb új köntösben jönnek elő ugyanazok?

– 2. Van itt valami új? Pál, római polgárként nem engedte, hogy Jeruzsálembe vigyék és ott tárgyalják az ügyét, hanem fellebbezett a császárhoz (9–12). Ezt minden római polgár megtehette főbenjáró bűn vádja esetén, vagyis kérhette, hogy az ügyét Rómában, a császár ítélőszéke előtt tárgyalják. Ezt a jogot senki sem vonhatta kétségbe. A kilátástalan, „leverő” régiben az itt a reményteli, krisztusi „új”, hogy Pál nem a maga érdekében védekezett, hanem azért, hogy Rómába mehessen, és a birodalom fővárosában is hirdethesse az evangéliumot. A krisztusi új élet nem csak önmagának él. „De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.” (20,24)

– 3. A régiek elmúltak, és újjá lett minden (2Korinthus 5,17). Az Úr üdvözítő védelme az a valóságosan új, örömteli, felüdítő bizonyosság, ami az önző, régi beidegződéseket képes átformálni, újjászülni. Aki Jézus Krisztus szolgája, az a megtartó Úr védelmét élvezi. Pál igazából nem a császárhoz, hanem az egyetlen Királyhoz fordult, amikor fellebbezett.

Prédikátor 6 34. zsoltár

 

Október 4.

(20) „…nem tudtam eligazodni ezekben a vitás kérdésekben…” (Apostolok cselekedetei 25,13–27)

Fesztusz számára Pál ügye egy több szempontból nehéz ügy. Ő római, és fogalma sincs a zsidók vallási, vitás kérdéseiről. Végképp nem tudja, ki az a Jézus, aki Pál szerint feltámadott. A helytartó „nincs képben,” és iratot kell küldeni az ügyről a császárnak, akihez Pál fellebbezett (26).

Itt már Pál ügye kapcsán csak erről a „technikai kérdésről” van szó, semmi másról, ami elől Fesztusz nem tud kitérni, de amit igen rühell (holnap erre még visszatérünk). Ezért Fesztusz, római helytartónak kapóra jött, amikor II. Heródes Agrippa zsidó király Cézáreába érkezett, hogy köszöntse Fesztuszt (13), mert segítséget akart kérni tőle a császárnak küldendő irat megfogalmazásában (26).

Nem lehet mindenben képben lenni, de majdnem mindenben képben kell lenni, mert egyébként ki vagyunk szolgáltatva mások tanácsainak. Vannak-e megbízható segítőtársaink?

– Nagy kérdés az is, hogy vajon a mi vallási, egyházi, hitbéli, belső ügyeinkkel, tanításunkkal, vitáinkkal tudnak-e egyáltalán valamit is kezdeni azok, akik nem „belső köreink” tagjai? Nem igazán, ahogy mi sem a másokéval.

Differenciálódó világunkban milliónyi „szub-szubkultúra” létezik, amelyek között alig van kapcsolat, átjárás, és mindenki fürdőzik a magáéban, miközben nincs ideje a másikra, nem is érti, talán le is nézi azt.

– Ez a „szétesés” a mindent egybeszerkesztő Krisztus után kiált! (Efezus 1,10–11)

Prédikátor 7 131. zsoltár

 

Október 5.

(3) „Kérlek azért, hallgass meg engem türelemmel.” (Apostolok cselekedetei 26,1–23)

Most egy kiragadott üzenetre figyelünk, ami nem a leglényegesebb része a mai igeszakasznak, de mégis fontos: MENNYI TÜRELMÜNK, időnk, szeretetünk van egymásra? Arról van itt szó, amikor egy ügy, amely mögött mindig emberek vannak, „technikai kérdéssé” lesz: hogyan „kezelhető” az eset minél előbb, hogy ne az én fejem fájjon miatta.

– 1. Fesztusz helytartó nincs képben, és iratot kell küldeni az ügyről a császárnak, akihez Pál fellebbezett. Itt már csak erről a technikai kérdésről van szó, semmi másról, ami elől Fesztusz nem tudott kitérni, de amit igen rühell (25,26).

– 2. Bizony akkor is, ma is ez a helyzet: életünk kérdései, problémái, nehézségei, halálközeli tehetetlenségei csak a mi ügyünk. Mások számára ez, ha nem tudnak kitérni ügyünk elől – mert mindig a kitérés az első válasz –, akkor is legfeljebb „technikai” kérdéssé korcsosulhat a „hivatalosok” előtt. Megértem a „hivatalosokat”, mert nem lehet a másik gondját egy határon túl felvenni, abba ők halnának bele. De megszenvedik majd a tapasztalatot a „hivatalosok” is, amikor ők kerülnek hasonló helyzetbe, hogy milyen az, amikor technikai szám és eset vagyunk pusztán: egy akta a rengetegben…

– 2. Áldott legyen az Isten, hogy Őelőtte minden élet „türelemmel meghallgatott”, egyként fontos élet, megváltás után kiáltó élet, és az Ő jótetszése szerint megváltásban részesülő élet. Akik Jézus Krisztusban vannak, azok bizonyosak ebben, és mások számára is az Úr eszközei lesznek, hogy saját gondjaikon túllátva, a rájuk bízott másikban ne csak egy technikai ügyet lássanak.

Prédikátor 8,1–8 138. zsoltár

Steinbach József