Az Ige mellett – 38. hét

2019 – Harmincnyolcadik hét (09.15-21.)

Szeptember 15.

(16) „…rájuk ugrott, legyűrte őket, és föléjük kerekedett…” (Apostolok cselekedetei 19,8–22)

Hányan és hányan akarnánk mindent a magunk szolgálatába állítani! Egész életünk erre irányuló próbálkozás: rám figyeljenek, én legyek középen, én legyek az elismert, nekem legyen még több… Ez a bűn: amely még Istent is a maga szolgálatába állítaná. A primitív vallások kifejezésével ezt a kísérletet mágiának nevezzük.

Vigyázzunk, mert ma is, közöttünk is, sokan emlegetik az Úr nevét (Máté 7,21), de valójában a maguk önző ügyét, meglátásait képviselik csupán, és csak azt nézik, hogy ők hogyan „gazdagodhatnak” meg az Úrból. Aki csak kapni akar az Istentől, több erőt, megnyugvást, szebb, boldogabb életet, az is közel jár a „mágiához”. A sokféle okkult bűvészkedést, amelyek földi dolgokat istenítve, azaz bálványozva akarnak megoldást találni, már nem is említem ebben a sorban.

Minden ilyen indulat mögött a gonosz tevékenykedik… Efezusban ennek szószerinti formáját olvassuk, mert amikor egy mestersége szerinti csodatévő emlegette Jézus nevét – Pál Jézusát, nem az ő Jézusát –, akkor arra rárontott a gonosz, kényszerítette, halálosan megsebezte, meztelenre csupaszította le az életét, és maga alá gyűrte azt (13–16). Sok ilyen kényszeres, legyűrt, halálra sebzett, egyszer csak meztelenre lecsupaszított életet láthattunk már, a gonosz tombolásának jeleként.

Áldott legyen az Isten, hogy ahol tombol a gonosz, ott kiterjeszti Lelkét övéire az Úr, védi őket és azonnal hitvalló cselekvésre indítja azokat. Isten népe ilyenkor áldva segítségül hívja az Úr nevét, mert a gonosz minden nyilvánvaló munkájától el kell szakadni, korábbi ilyen bűneinket meg kell vallani, és el kell határolódni az egésztől. A tűzzel nem lehet játszani (17–20). A gonosz erősebb, mint mi, fölénk kerekedik. A mi Urunk az egyetlen, aki erősebb a gonosznál. Csak Ővele van esélyünk! Nem Pál Jézusával, hanem a mi Jézusunkkal…

2Krónikák 26 14. zsoltár

 

Szeptember 16.

(23) „…zavargás támadt az Úr útja miatt.” (Apostolok cselekedetei 19,23–40)

– Artemisz a szerelem, a vér, az arany istennője. Kis szobrokban is kiábrázolták az istennőt, és az efezusi mesterek nagy jövedelemre és jólétre tettek szert ebből (24–25).

– Aztán jött ez a Pál, és azt hirdette, hogy a kézzel csinált istenek nem istenek!

– Azonnal csődület támadt, hiszen a templom, a kultusz, az istennő tisztelete, az egész eköré felépült „kultúra”, önazonosság veszélybe került, és azok is, akik ebből éltek, beleértve a mestereket. Pőrére lecsupaszítva: nagyjából erről szól minden: megélni, jól élni, megmaradni ebben, az egészet valami mázzal leönteni (26–27).

– Egyben szeretnék biztos lenni. Abban, hogy mi nem ilyenek vagyunk. Nemcsak azért, mert mi az egyetlen Urat hirdetjük, hanem abban is, hogy nemcsak azért építjük és védjük az Úr ügyét, mert ebből valami hasznunk van. Nem a pénzbeli haszon kísért meg leginkább az Úr közelében, de saját dicsőségünk haszna nagyon is megkísérthet, sok más egyébbel együtt. Ugye mi nem olyanok vagyunk, mint az efezusi ötvösök?

– Kifakadt egy barátom: – Sok méltatlan gyanakvás vesz körül, ezért én is nagyon gyanakvó lettem. Már csak azt látom: ez vagy az a „hívő testvér” most éppen mivel kapcsolatban akar „használni”, majd mindjárt utána „eldobni”, a hátam mögött meg szapulni. Ennél még az is jobb, ha festett Jézus szobrokat árulnak jó pénzért a kegyhelyeken.

2Krónikák 27 379. dicséret

 

Szeptember 17.

(2) „…számos beszédben intette őket…” (Apostolok cselekedetei 20,1–6)

– Pál az efezusi események után több hónapot töltött a második missziói úton alapított macedóniai gyülekezetekkel: Filippi, Thesszalonika, Bérea (1). Az apostol itt számos beszédben intette őket (2), ahogy elköszönésekor az efezusiakat is. A „paraklézis” több fontos jelentéssel bír: könyörgés, kérlelés, intés, bátorítás, megnyugtatás, vigasztalás. Mindegyikre szükségünk van: arra is hogy mindezeket kapjuk; és arra is, hogy adjuk…

– Pál valószínűleg itt jutott el eddig a legnyugatabbra, a Mecedóniától északra fekvő, Adriai-tengerparti Illíriába (Róma 15,19). Innen elment Görögországba, amin Akhája tartományát kell értenünk, azon belül Korinthust, ahol három hónapon át végezte a paraklézis szolgálatát. Aztán mivel Pál úgy látta, hogy nem volt több munkaterület számára ezen a vidéken (Róma 15,17–33; Cselekedetek 19,23–28), ezért visszaindult Jeruzsálembe.

– Itt azonban merényletet terveztek ellene a páskaünnepre hajózó zsidók, ezért gyalog ment át Macedónián, majd az ünnep után hajóztak át Filippiből Troászba, Lukáccsal együtt. Itt újra a „mi” forrást olvassuk (6). Pál biztatott másokat. Most Lukács felsorolja azokat, akik Pált biztatták, hogy kibírja helyzetét (4–5). A vezetőt is kell biztatni.

2Krónikák 28 465. dicséret

 

Szeptember 18.

(7) „A hét első napján pedig, amikor összegyűltünk, hogy megtörjük a kenyeret, Pál prédikált nekik…” (Apostolok cselekedetei 20,7–12)

AZ ELSŐ KERESZTYÉNEK a hét első napján, vasárnap gyűltek össze, hogy Isten Igéjén keresztül tanítást halljanak Jézus Krisztus evangéliumáról, és az úrvacsorában részesüljenek is annak öröméből (7).

– 1. Ez ma is a keresztyén istentisztelet három fontos eleme: összegyülekezünk a hét első napján, a hirdetett és látható Ige köré, majd együtt maradunk, mert jó együtt lenni. Az akkori istentiszteleteket szeretetvendégség követte (11).

– 2. Miközben az istentiszteleten Isten Igéjére figyelünk, és részesülünk annak mennyei javaiból, halott fáradtságunk elmúlik, és Isten Lelke megerősíti az új életet bennünk, megeleveníti lelkünket. Az Eutikhosz nevű ifjú esetének ez átvitt értelme. Azon vitatkoznak a magyarázók, hogy valóban meghalt-e az ifjú, amikor kiesett az ablakból? Vagy csak az történt, hogy amikor a segítségére siettek, erőre kapott? Az azonban bizonyos, hogy ahol a feltámadott Jézus Krisztus nevében gyülekeznek össze emberek, Ő ott jelen van. Az Ő életet ajándékozó, megelevenítő, üdvözítő ereje csodálatos módon munkál ma is (9–10).

– 3. Itt egy rendkívüli, hosszabb istentiszteletnek lehetünk tanúi. Az apostol most hosszabban tanított, mert másnap el akart utazni. Ezért a vasárnap este kezdődő istentiszteleten éjfélig meghosszabbította a tanítást (7). Ezt követte a kenyér megtörése, majd virradatig a szeretetvendégség (11). Közben történt Eutikhosz esete (8–10). Ezt a hosszabb istentiszteletet tehát úgy kell elképzelnünk, hogy a tanítást beszélgetés követte – mindkét kifejezés szerepel a görög eredetiben –, majd úrvacsora és agapé. Közben pedig fontos figyelmeztetés, ha valaki bajba kerül, azonnal megáll a tanítás szóbeli része, és az a keresztyén szeretet cselekvésében folytatódik. Hosszú volt ez az istentisztelet, és mégsem tűnt annak, mert egészen megvigasztalódva tértek haza azok, akik ezen részt vettek (12).

– 4. Az istentisztelet áldása nélkülözhetetlen! Legyőzhet bennünket elnehezült életünk terheinek sokasága (9). De éppen ezért szükséges találkoznunk az Úrral és egymással. Ha a terhek le is húznak, vagy akár földhöz is taszítanak bennünket, ne szakadjunk bele azok hordozásába, ne vesszünk bele azok rengetegébe; – hagyjuk, hogy az Úristen felemeljen, megerősítsen, új életre segítsen és megelevenítsen bennünket.

 

2Krónikák 29 128. zsoltár

 

Szeptember 19.

(13) „…hogy ott vegyük fel Pált, mivel így rendelkezett; odáig ugyanis gyalog akart jönni.” (Apostolok cselekedetei 20,13–16)

Ne felejtsük el, hogy A TRÓÁSZI ALKALOM EGY RENDKÍVÜLI ISTENTISZTELET volt.

– 1. Hiszen reggel Pál továbbindult: Asszoszban szállt hajóra, majd Mitiléné, Khiosz és Számosz érintésével jutott el Milétoszba (15). Itt búcsúzott el az efezusi vénektől, és igyekezett Jeruzsálembe, a pünkösd napjára (16).

– 2. Pál, mielőtt hajóra szállt volna, egy darabig még gyalogolt, a többiek ezt kihagyták (13). Az apostol az egészségére is figyelt? Érdekes: Pál soha nem fáradt el? Nyilván Isten rendkívüli kegyelmi ajándékát kapta. Ez csak keveseknek adatik. De az így megáldott ember mindig figyeljen oda arra, hogy mások nem bírnak annyit, mint ő.

– 3. Pál tehát azért fogta hosszúra a tróászi prédikációt, mert búcsúzott. Alapos tanítást akart adni, testvéri együttlétben, Urunk Szentlelkével és a gyülekezettel való közösségben. A mai, rohanó világban azonban jegyezzük meg jól, hogy minden szent összegyülekezésnek is van eleje, és van vége. Az időtartam pedig manapság, a rendkívüli eseteket leszámítva, sokkal rövidebb lehet, mint akkor volt. Nincs leverőbb a ma embere számára, mint az a kínzó tapasztalat, amikor egy alkalomnak nincs vége. Én magam se megyek többet olyan helyre, ahol nem megvigasztalódom, hanem még halálosabban lefáradok. Nem is beszélve arról, ha emiatt kiesnék az ablakból, mi lenne velem?

2Krónikák 30 427. dicséret

 

Szeptember 20.

(32) „…kegyelme Igéjének ajánllak titeket…” (Apostolok cselekedetei 20,17–38)

A búcsúzás egy összetett, emberi érzés, tele nosztalgikus gyarlósággal, rámutatva halandó életünk nyomorúságára. De ne becsüljük le azt, ami annyira emberi. Amikor e földi létben VÉGSŐ BÚCSÚT veszünk; az mindig megrendítő (25). Pál búcsúja Milétoszban, az efezusi gyülekezet vezetőitől, azonban nemcsak megrendítő, hanem megnyugtató. A megrendült ember nyugtalan. Itt, a milétoszi búcsúzás esetében tehát valami „mennyei” történik, ami felülről való ajándék, végső búcsúzáskor különösen.

– 1. Az apostol úgy köszönt el, hogy bizonyságot tett az Úr Jézus Krisztus megtartó kegyelméről. Ez a kegyelem adott örökkévaló értelmet életének, amikor szolgálatra hívta őt, hogy hirdesse a Krisztust (20–21; 24–25; 27). Ez a kegyelem hordozta az apostolt a szolgálata során: alázatban (18), próbák között (19), földi kísértések mocsarai fölött is tisztán (26; 33), önellátóan és önátadóan (34–35). Így elköszönni, kegyelmi állapot: nem édeskés nosztalgiával, nem panasszal, nem félelmek között, hanem bizonyossággal és bizonyságtétellel (24).

– 2. Az apostol úgy köszönt el, hogy erre a megtartó kegyelemre bízta „szeretteit”, gyülekezeteinek életét, azok szolgálatát a dühös farkasok között (28–32), valamint saját jövőbeni sorsát is (22–24)

– 3. Ezért a megtartó kegyelemért könyörögtek, mielőtt elváltak (36–38). Ez áldott, megnyugtató és nem megrendítő búcsú. Ez a kegyelem ugyanis elvégzi, hogy bevégezhessük feladatunkat, megfutva azt a távot, amit Isten nekünk jelölt ki, az Ő országának építésében (24–25).

A hitvalló szavak után, azokra építve szükség lenne a végbúcsú témája kapcsán az őszinte, emberi szóra is. De ez már messze szétfeszítené e rovat műfaji és egyéb kereteit.

2Krónikák 31 89. zsoltár

 

Szeptember 21.

(14) „Legyen meg az Úr akarata!” (Apostolok cselekedetei 21,1–16)

Sok az akarnok ezen a világon. Az ember legnagyobb bűne az akarnokság, amivel a legnemesebb eszmék mögé bújva is csak saját magát képviseli. ISTEN AKARATA az egyetlen tökéletes akarat. Isten akarata az élet, az örök élet, az üdvösség.

– 1. Az Úr akaratára bízták magukat, az apostol és munkatársai, amikor folytatták útjukat, és Milétoszból Tíruszba utaztak. Itt is voltak tanítványai az Úrnak. Ezek kérték az apostolt, hogy ne menjenek fel Jeruzsálembe. A féltő szeretet beszélt belőlük, és a féltő szeretet mindig a Szentlélek által indított szeretet (4), amely óvó öleléssel magánál akarná tartani szeretetének tárgyát. De az Isten akarata az, hogy a féltő szeretet tudjon elengedni, az Úr akarata felé irányítva… Én féltő szeretettel szeretem a gyerekemet, de elengedem… Egyet tehetünk, és ez a legtöbb az ilyen esetekben, leborulva imádkozunk, mint ezek itt együtt tették a tengerparton, feleségestől, gyerekestől (1–6).

– 2. Tíruszból Cézáreába hajóztak. Itt egy Agabosz nevű próféta, jelképes cselekedettel hirdette meg az apostol jeruzsálemi fogságát. Mire az itteni tanítványok sírva kérték az apostolt, hogy ne menjen oda. Pál azonban megvigasztalta őket, hogy ő meghalni is kész az Úr Jézus Krisztus nevéért, ha az Úr akaratához igazodva, ez következik (7–13). Az Úr mindig megadja az erőt ahhoz, ami az Ő tökéletes akaratából következik (Habakuk 3,19).

– 3. Áldott legyen az Úr tökéletes akarata, miszerint Ő halt meg érettünk, legyőzve a halál hatalmát, így a mi halálunk nem más, mint teljes megérkezés Őhozzá. Isten akarata az élet, az örök élet, az üdvösség. Nem vágyunk a mártírhalálra, de könyörgünk azért, hogy hűségesek lehessünk mindhalálig (Jelenések 2,10)

Megszokott, giccsesen szép igés lapokon láttam már hasonlót: tengerparti naplemenete, imára kulcsolt kéz, térdelő alakok… Kell leborulva imádkozni, ilyen konkrétan is, de abban mindig ott leselkedik a színpadiasság veszélye. A látványos kegyesség helyett élő, hiteles kegyességre van szükség, amely látja az Úr akaratát, és mindig kész arra hagyatkozni, a legnehezebb időkben is; mégpedig azzal a reménységgel, hogy Isten akarata az élet teljessége, az üdvösség (János 10,10).

2Krónikák 32 258. dicséret

Steinbach József