Az Ige mellett — 37. hét

2020 – Harminchetedik hét (09.06–12.)

Szeptember 6. vasárnap

(11) „…közelebb van hozzánk az üdvösség…” (Róma 13,8–14)

– Egyszer, a három történelmi egyház püspökeinek találkozójára gyülekezve, egy protestáns püspök megszólított egy katolikus érseket: „Mondj valami jót, Érsek uram!” Az érsek így felelt: „Üdvösség!” A kérdést megelőző beszélgetéshez kapcsolódva más válaszra számítottunk: szépen haladnak az építkezések, stabil az egyházmegye, azért van eredménye az emberi erőfeszítéseinknek… Az érsek válasza azonban teológiai telitalálat lett.

– Hasonlóan telitalálatos válasz lett az, amit az egyik püspökünk felelt a következő kérdésre: „Mikor történik már valami lényegi és mégis korszerű dolog az egyházunkban, túl a mindennapi ügymeneten, túl a megszokott alkalmakon és túl az állandó válságkezelésen?” A válasz ugyanis így hangzott: „Ma is sok minden történt, főként pedig az, hogy egy nappal még közelebb kerültünk Jézus Krisztus visszajöveteléhez.”

– Isten Igéje is pontosan ezzel bátorít bennünket. Ma még közelebb van hozzánk az üdvösség, mint tegnap volt (11–14). Ennél azonban sokkal többet jelent ez a kijelentés. Az apostol ugyanis így fogalmaz: „Hiszen most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk…” (11) Már „itt” miénk az üdvösség, mert hitben járunk, az örök élet királyának, a feltámadott Jézus Krisztus ölelésében élünk. De az az új világ, amely hit által már most a miénk, egyre láthatóbban győzedelmeskedik a bűn, a betegség, a halál régi világán. A hajnalhasadást követően az éjszakát felváltja a nappal (14).

*

– A Szentlélek által pedig a mi hívő életünk is egyre láthatóbban leteszi a sötétség megbocsátott cselekedeteit és felölti a világosság fegyvereit.

– Ezek a fegyverek lelki fegyverek, amelyeket a krisztusi megváltó szeretet vezérel.

– Ez a krisztusi szeretet nemcsak elfedezi a régi élet konkrét bűneit, hanem elsorvasztja azokat, valahogy úgy, ahogy az árnyékliliom elterjed és fénylően virágzik a leghomályosabb helyen is, megakadályozva azt, hogy alatta akár a legagresszívebb gyom is előfurakodjon. Ha bűnös kívánság ébredne bennük, az már nem törhet felszínre (14).

*

– Csakis a krisztusi szeretetből táplálkozhat a mi szeretetünk (8–10).

– A szeretetről sokfélét lehet összehordani, amely önmagában, meghatóan üres „líra”, de semmi egyéb.

– A valóságos, tevékeny szeretet definíciói olvashatók itt, ebben az igeszakaszban.

– A szeretet: Krisztus bennünk.

– A szeretet az Isten országának alkotmánya.

– A szeretet a krisztusi új és örök, üdvösséges világ megállíthatatlan hajnalhasadása.

– A szeretet az Isten törvényének betöltése.

– A szeretet az egyetlen lényegi tartozásunk egymás felé, amely csakis Jézus Krisztusban újjászületve egyenlíthető ki.

– A szeretet leggyakorlatibb megfogalmazása az, ahogy a mi Urunk a gyarló, de már megváltott ember felől megközelítve szól a szeretetről: Ahogy magad szereted; na, úgy szeresd a másikat. Még gyakorlatibban mondva: „A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak.” (10) Mi a rossz a felebarátnak: mindaz, ami miatt te felsóhajtasz, felkiáltasz, felüvöltesz; mindaz, amitől te félsz vagy éppen rettegsz; mindaz, amitől te is indulatba jössz… Igen, az a másiknak is biztosan rossz. Egészen profánul fogalmazva: Ha te ráütsz az ujjadra a kalapáccsal, és az nagyon fáj, akkor ne csapj oda kalapáccsal a másik ujjára se, mert az bizonyosan neki is rossz lesz. Ez ilyen „egyszerű”. Illetve csak innen kiindulva lehet beszélni a szeretetről, esetleg elmélyíteni annak tartalmát, hogy az ne valami olcsó érzelgősség, vagy farizeusi képmutatás legyen.

*

– Itt az idő! (11)

– A nappal egészen közel van! Fel kell ébredni az álomból!

– A krisztusi szeretetet valóban cselekedni kell és lehet, az Úr ereje által, miként az árnyékliliom ténylegesen virágzik, még a legárnyékosabb helyen is, és virágja felragyogtatja azt a homályos helyet, ahol él!

– Letehetjük a sötétség cselekedeteit, amit a mi Urunk szeretete elfedezett: dorbézolás, részegeskedés, szeretkezés, kicsapongás, viszálykodás és irigység a múlté.

– De Jézus Krisztusban igenis helye van az örömnek, a jókedvnek.

– Jézus Krisztusban helye van a buzgó igyekezetnek, amely nem kioltja a másik igyekezetét, hanem támogatja azt; kivéve, ha az emberi igyekezet nem Istennek kedves célra irányul. Ilyenkor prófétai intésre van szükség.

– Jézus Krisztusban a szeretkezés áldás, Isten ajándéka, az Úrban kapott társunkkal.

1Sám 18  

 

 

 

Szeptember 7. hétfő

(8) „…az Úréi vagyunk.” (Róma 14,1–12)

– Letagadhatatlan tény az, hogy a keresztyének nagy családjában is sok a különbség közöttünk. Még az azonos felekezeten és kegyességi körön belül is, számos ponton másként éljük meg a hitünket, másként értékeljük a történéseket, és bőséggel akadhatnak teológiai viták is közöttünk.

– Már a keresztyénség hajnalán is így volt ez. Bizony így van ez ma is.

– A különbségeket nagy részben a krisztusi megszabadításunk előtti „régi” kísértése okozhatja, attól függően, hogy előtte kinek milyen volt a személyisége; és kit honnan, milyen korábbi környezetből szabadított meg az Úr (1–4).

– Napi könyörgésünk lehet, hogy Urunk minél teljesebben szabadítson meg bennünket az ó-emberünktől!

– A hitbéli bizonyosságunk, minden különbség ellenére, egyetlenegy: Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó. Mindannyian Jézus Krisztusban hiszünk. Mindannyian, akik Jézus Krisztusban hiszünk, ennek az egyetlen Úrnak a gyermekei vagyunk. Ez a tény, minden különbség ellenére, egyértelművé teszi a medret, amelyben folyik az életünk; és a gátat is, amit nem törhetünk át.

– A letagadhatatlan tény az, hogy a medren belül sokféle hullámfodor létezik. Az apostol nem is megy bele abba a meddő vitába, hogy kinek van igaza az étkezési szabályokat és az ünnepeket illetően. Jézus Krisztusban, hitben tegyük, amit teszünk, ez a lényeg (5–10).

– A reménységünk pedig az, hogy amikor megállunk az Úr ítélőszéke előtt, akkor Ő kegyelmes lesz hozzánk a számadáskor. Reménységünk az, hogy hitben halhatunk meg, vagyis hűségesek lehetünk mindhalálig (Jelenések 2,10). Rászorulunk a kegyelemre, azért is, mert nehéz az élet és nehéz a meghalás. Csakis az Úr erejével lehet mindvégig megállni (1Korinthus 10,12). Rászorulunk a kegyelemre, mert sok részletkérdésen mentünk ölre egymással, élet-halál kérdésként tüntetve fel azt, miközben elsorvadtak mellettünk életek (11–12). Reménységünk az, hogy akár élünk, akár halunk, az Úréi vagyunk (8).

1Sám 19  

 

 

 

Szeptember 8. KEDD

(17) „…az Isten országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és a Szentlélekben való öröm…” (Róma 14,13–23)

– Az Isten országa nem evés és ivás, mindenekelőtt abban az értelemben, hogy ezt az országot nem a mi tevékenységünk hozza létre, hanem az, amit Isten tett és tesz értünk.

– Az Isten országa igazság, mert Isten ajándékoz nekünk igazságot, azaz bűnbocsánatot és megtisztulást.

– Az Isten országa békesség, mert az Isten ajándékoz nekünk békességet. Ez a békesség felvállalja a maga harcait, de az Úr ügyét képviselő, békességszerző szeretettel (Máté 5,9). Ez a békesség Istennel, egymással és önmagunkkal való üdvösséges rendeződést jelent, már ebben a világban. Ez a békesség a krisztusi konfliktuskezelés csodáját jelenti, amely nem törődhet bele abba, hogy Krisztus testét, a részletkérdések miatti egyet nem értés okán, folyamatos szakadások sebzik fel.

– Isten országa öröm (Filippi 4,4), és a maradéktalan mennyei öröm előízét már „itt” megtapasztaljuk, minden élethelyzetben. „Ott” azonban az Isten országa evés és ivás is lesz, mert nagy vacsorához hasonlította azt a mi Urunk (Lukács 14,15). Jó lesz egyszer végre lelkiismeret-furdalás nélkül enni és örülni. Isten országa öröm, bőség, asztalközösség, zavartalan testvériség, Isten dicsőítése és az élet „áldott élvezete”, ahol azon is jókat nevetünk majd, hogy itt milyen „mulandó apróságokból” is élet-halál kérdést kreáltunk.

*

– Mit szabad egy keresztyénnek és mit nem?

– Akkor is, ma is felvetődik ez a kérdés, és mindig a kor aktualizálja a vitás pontokat.

– Akkor az volt a kérdés, hogy mit ehet és ihat egy keresztyén. Miként érvényes az étkezésre a Krisztusban nyert szabadság? Másként értették ezt a zsidókból lett keresztyének, akiket számos étkezési szabály kötött meg addig, és másként a pogányokból lett keresztyének (13–16).

– Az evés és az ivás kérdése ma „újpogány módon” lett újra központi kérdés: fogyni, vékonynak lenni, tetszeni, megfelelni, testkultusznak hódolni, egészségesen élni, saját magunkat megváltani; másik oldalról pedig manapság beszélhetünk a pótcselekvő evőről és a szenvedélybeteg ivóról.

– Manapság azonban mégis más kérdések törik meg a békességet, az apostol korához képest. Ilyen például a keresztyénség közéleti szerepének problematikája. Ilyen a keresztyénség hitehagyásának, vagy éppen politikai beágyazottságának kérdése. Ilyen az a kérdés is, hogy a keresztyén szeretet és szabadság meddig terjedhet, így mit jelent a krisztusi szeretet a menekültek kapcsán. Eszünkbe juthat továbbá az a kérdés, hogy miként harcoljunk a teremtett világ kiszipolyozása ellen, miközben nem egy politikai mozgalommal akarunk azonosulni. Gyakran felvetődik, hogy miként gyakorolhatjuk, a keresztyénség mai helyzetében, az ökumenét.

– Az emberiség mai problémái világméretűek, ezért csak világméretű megtéréssel lehetne megoldani a kérdést. Addig csak egymást vádoljuk…

– A keresztyénség nagy családján belül Isten Igéje ezt hangsúlyozza: „Azokra a dolgokra törekedjünk tehát, amelyek a békességet és egymás építését szolgálják.” (19)

1Sám 20  

 

Szeptember 9. szerda

(5) „A türelem és a vigasztalás Istene…” (Róma 15,1–13)

– Az apostol írásértelmezése, bibliamagyarázati elve egyértelmű és világos! Miért adta Isten nekünk a Bibliát? Tegyük fel „emberiesen” a kérdést: Hogyan kell értenünk ezt a hosszú évszázadok alatt, különböző korokban keletkezett iratgyűjteményt? Elsősorban erre a kérdésre válaszol itt az apostol.

– Amit korábban megírtak, azt azért írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást nyerve reménykedjünk (4).

– Az apostol abból indul ki, hogy az embernek türelemre, vigasztalásra, reménységre van szüksége. Igen, elsősorban ezekre van szükségünk, ebben a „zaklatott, aggasztó, halál-felé-való-létben” (Heidegger). A többi szükségletünk kielégítése csak egy időre kitolja, vagy éppen elüti magától az alapvető problémákat.

– Az apostol ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy valóságos türelmet, vigasztalást, reménységet egyedül az élő Isten adhat nekünk, aki a halál felett is Úr, és aki Jézus Krisztust feltámasztotta a halálból, hogy a mi életünket megtartsa az Úr.

– Minden bibliaértelmezés elsődleges szempontja csakis ez az „optika” lehet. Ebből fakadhatnak egyéb szempontok is, ezt a fő sodrást követve. Az Írások értelmezését Jézus Krisztus is ugyanígy határozta meg (János 10,10), és a próféták is ekként fogalmazták meg azt (12; Ézsaiás 11,10). Az apostol „csak” az előtte járókhoz igazodott itt.

*

– A reménység Istene betölt bennünket hit által örömmel és békességgel, hogy az örök élet tágasságában bővelkedjünk már e-világban is (13).

– Akinek életét a reménység Istene tölti be, az mindenkivel, aki csak Jézus Krisztust megváltónak vallja, együtt dicséri az Urat (5–12).

– A krisztusi ember nemcsak a maga kedvére él, nemcsak magának kedvez, hanem felebarátjának is (1–3). Ne feledjük, hogy Jézus Krisztus példázata a belkörű felebarát-értelmezést kiterjesztette az idegenre is (Lukács 10,36–37). Ne dobáljuk egymásnak a labdát, felelőst keresve a világ nyomorúságait illetően, mert a jóléti társadalmakban éppen az a legnagyobb baj, hogy csakis a magunk kedvére akarunk élni, miközben életünk türelmetlenül ideges, szomorú és reménység nélküli…

1Sám 21  

 

 

 Szeptember 10. csütörtök

(19) „…elvégeztem a Krisztus evangéliumának hirdetését.” (Róma 15,14–33)

– Pál hálát ad az eddig elvégzett szolgálatokért, hiszen keleten, Jeruzsálemtől Illíriáig hirdethette az evangéliumot. Illíria a Balkán-félsziget északnyugati része, egészen az Adriai-tengerig, a mai Szlovénia, Horvátország, Bosznia területe (19).

– Pál hangsúlyozza, hogy ezen a területen – az itt lakó pogányok között, akiknek még senki nem hirdette az Igét – elvégezte a Krisztus evangéliumának hirdetését (13–16).

– Pál hálaadása nem dicsekvés, mert Jézus Krisztust magasztalja, aki előtte járt ebben a szolgálatban, és az apostol által maga az Úr cselekedett (17–19).

– Ugyanakkor az apostol nem álszerény: hálaadása során tudatában van annak, hogy mit végzett el általa az Úr (19).

– Pál hálaadásában bizonyosság van, hogy ezek a gyülekezetek tovább fognak gyarapodni, fejlődni, ő pedig új munkaterületek felé indulhat. Ő itt végzett, de a feladat soha nem kész, mások folytatják azt. Amit őneki kellett elvégezni, azt elvégezte.

– Néhány „csenevész” gyülekezet a hatalmas pogány tengerben, és az apostol mégis bizonyossággal tekint a jövőbe. Az Úr ügye nem tőlünk függ, még akkor sem, ha ránk bízta annak szolgálatát az Isten.

*

– Pál tervei között a nyugati misszió szerepel, egészen Hispániáig, a mai Spanyolországig. Közben szeretné meglátogatni a római testvéreket is (22–24). De most ennek még nincs itt az ideje! Most fontosabb feladatok vannak. Isten akarata felülírja a mi terveinket.

– Pál most a jeruzsálemi gyülekezetnek gyűjtött adományt viszi el. Imádságot kér a római testvérektől. Jeruzsálemben sok veszély leselkedik rá, a zsidók dühe mellett az, hogy a jeruzsálemiek nem fogadják el a görög gyülekezetek adományát, és megtörténik az első egyházszakadás zsidó és pogánykeresztyének között (25–33).

– Az apostol teszi a dolgát, az Úrban bízva, reméli a majdani örömteli, római megérkezést és az ottani megpihenést. Csak az öröm és a megpihenés reménységével lehet erő felett szolgálni és új feladatokba indulni. Amikor már itt nincs feladatunk, vagy amikor már azokat nem tudjuk ellátni, akkor mi elvégeztük azt, amit ránk mért az Úr. Készülünk az örök örömre és megpihenésre.

1Sám 22  

 

 

Szeptember 11. Péntek

(1) „Ajánlom nektek nőtestvérünket, Fébét…” (Róma 16,1–16)

– A levél olyan személyes üdvözlésekkel zárul, amelyeket nem lehet meghatottság nélkül olvasni.

– Micsoda áldott pásztoráció! Hány embert ismert Pál, mindenkire odafigyelt, ápolta és erősítette a személyes kapcsolatokat. Valahányukhoz volt egy kedves szava. Elszégyelltem magam, én hányszor belefáradok. Az apostol nem fárad. A személyes hang, a személyes odafigyelés minden gyülekezetépítés alapja.

– Bocsánat a túlzottan személyes hangért! De az Ige felhatalmaz most engem is hasonló hangvételre. Három évtizedet túlléptem a gyülekezeteimben, elsők és egyetlenek az életemben ezek a közösségek. Itt próbálunk, Feleségemmel együtt, az Úr kegyelméből, hűséggel szolgálni. A harminc év alatt szinte kicserélődött a gyülekezet. Áldottak a mostaniak, és áldottak az egykor volt testvérek. Lapozva a gyülekezeti életről készült számos iratot, feljegyzést, egy sereg név szólít meg, és azonnal elevenné lesznek az emlékek. Akárcsak az apostol, tudnám sorolni a neveket, azok mögött nemcsak életek, „regényes sorsok” tárulnak fel, hanem még inkább az Úr kiválasztó, megtartó, üdvözítő kegyelme.

– Milyen érdekes: a nevek felsorolásban tíz nőt említ meg név szerint az apostol, akikről tömören azt írja, hogy sokat fáradoznak az Úrért (6), mégpedig úgy, hogy sokat fáradoznak az apostolért, a gyülekezetért, a rájuk bízottakért, akár az életüket is kockáztatva… A nők tehát a keresztyénség ügyének kezdetétől fogva ott szolgáltak legelöl. Ők voltak azok, akik a végsőkig kitartottak az Úr keresztje alatt is, odasiettek az Úr sírjához, amikor a férfiak már régen fejvesztve elfutottak. Ezek bibliai tények, amelyek nem a férfira és nőre vonatkozó teremtési rendet írják felül, nem is valami nőkre vonatkozó teológiai mozgalmat akarnak aláhúzni, hanem azt akarják kiemelni, hogy a nő áldott ajándéka a férfinak. A nő hite, lelkisége, stabilitása, ereje, fáradhatatlan fáradozása csak hálára indíthat minden férfit. Áldom az Urat a Feleségemért!

1Sám 23  

 

Szeptember 12. szombat

(18) „…megcsalják a jóindulatúak szívét.” (Róma 16,17–27)

– Vannak zavarkeltők, olyanok, akik saját érdekeik felől néznek mindent. Ezeknek a Krisztus ügye is egy lehetőség a sok közül, hogy a „saját hasuknak”, hasznuknak éljenek. Az ilyenek szépen szólnak és megcsalják a jóindulatúak szívét (16–18).

– Most megtalál ez az igevers engem is. Mivel Pál is többször fogalmaz ebben az igeszakaszban egyes szám első személyben, ezért én is ezt teszem. Elnézést érte.

– Először úgy ért el az igevers, hogy – gyarló, önsajnálkozó módon – arra gondoltam: hányszor használtak már ki engem is; vég nélkül dolgoztattak, hajszoltak, közben kritizáltak, mindenki követelve a magáét, egészen és azonnal, várva a végkimerülésemet. Ezzel az önző megközelítéssel a Sátán akart összetaposni a lábaival (20).

– Aztán ebből a gyarló, első villanásra „betalált” gondolatból isteni üzenet lett. A Szentlélek kezdett el munkálni, a saját lelkem megbízhatatlan érzelmei felett. Megfordult a kocka. Az Úr hatalma összezúzta a Sátánt (20).

– Így ez az üzenet először arra késztetett, hogy fordítsam meg a gondolatot, és tegyem fel a kérdést: Én hányszor használtam ki másokat, miközben észre sem vettem ezt.

– Majd az üzenet másodszor arra késztetett, hogy hálát adjak azokért, akik hűséggel szolgálják a Jézus Krisztus ügyét, és minden gyarlóságom ellenére, szeretettel engem is elhordoznak. Pál ugyanezt teszi, megnevezve azokat a szolgákat, akik Jézus Krisztus ügyében járnak akként, hogy személyesen neki is munkatársai, vendéglátói, támogatói (21–24). Ne csak a zavarkeltőket lásd, hanem az odaadó testvéreket is! Vannak sokan!

– Harmadszor, az üzenet arra késztetett, hogy magasztaljam az Urat, akinek van hatalma arra, hogy erő felett megerősítsen az örömhírrel, amelyet kijelentett a Jézus Krisztusban. Sok minden titok körülöttünk, és „itt” az is marad; de az Isten örök rendelkezése nyilvánvalóvá lett. Aki ennek az örök rendelkezésnek részese és továbbadója lehet, az minden gyarlósága és körülményei ellenére is megmarad a hitben és az engedelmességben. Ez a bizonyosság mindenre elégséges (25–27).

1Sám 24