Az Ige mellett – 36. hét

2019 – Harminchatodik hét (09.01-07.)

Szeptember 1.

(19) „…ne terheljük meg…” (Apostolok cselekedetei 15,12–21)

RENDBEN KELL LENNI A DOLGOKNAK. Tisztázódás csak úgy lehetséges, ha vannak Istentől rendelt, Őrá figyelő tekintélyek, azokból egy testület áll össze, és azok rendezik a dolgokat. A káosz a kárhozat „előíze”.

– 1. A rend egy Istentől rendelt testületen keresztül érvényesült: ez volt az apostolok és vének tanácsa. Amikor a szíriai Antiókhiába olyan zsidókeresztyének érkeztek (Galata 2,11–14), akik azt akarták, hogy a pogányokból lett keresztyének legyenek zsidóvá, tartsák meg a törvényt, akkor ebből nagy vita támadt. Ezért Pál és Barnabás lementek Jeruzsálembe, hogy az apostolok és vének tanácsát, rendeletét kérjék az ügyben, majd ahhoz igazodjanak (1–2). A probléma nagy volt, mert Jeruzsálemben is azonnal jelentkezett (3–5). Ezen a tanácson felszólalt Péter (6–11), bizonyságot tett Pál és Barnabás (12), majd zárszót mondott Jakab, a jeruzsálemi gyülekezet vezetője (13–21). Ezek alapján meghozták a mértékadó határozatot (23–29).

– 2. A rend megteremtésében nem a saját bölcsességükre támaszkodtak, hanem Isten Igéjére (Ámósz 9,11–12), benne Isten megértett akaratára, amelyet igazoltak az apostolok tapasztalatai is (12–14). Eszerint Isten felépíti Dávid sátorát, azaz feltámasztja Jézus Krisztust, általa megeleveníti népét, és elküldi őket más népekhez is, akiket az Úr még magához akar hívni.

– 3. Az Istennek kedves rend egyszerre nyitott szeretet és mégis biztos korlát. Ez a szabadság titka. Isten krisztusi kegyelme nyitott más népek felé is, de azokat nem terheli meg a mózesi törvénnyel. Ugyanakkor ez a szeretet lehatárol: a pogányoknak nem kell zsidóvá lenni, hogy keresztyénné lehessenek, de a pogányok nem hozhatják be pogány szokásaikat a gyülekezetbe, azokból meg kell térniük (19–21). A szeretet nem terhel meg, Isten szeretete megelőz, de utána kötelez, mint ahogy a szerelvényt megelőzi a mozdony, de húzza azt maga után.

2Krónikák 12 81. zsoltár

 

Szeptember 2.

(23) „…a ti testvéreitek…” (Apostolok cselekedetei 15,22–35)

A jeruzsálemiek TESTVÉREIKNEK nevezték a pogány származású híveket (23). Akik az Úr Jézus Krisztus megváltó kegyelmét felismerhették, megragadhatták, azok egymásnak testvérei. A Szentlélek munkál ott, ahol ez a krisztusi testvériség a döntő helyzetekben felül tud emelkedni minden – egyébként egy ideig akár fontos – részletkérdésen (26).

– 1. Nehéz és félreérthető kimondani, de az igevers szavaival élve megpróbálkozom vele: ez a testvéri szeretet nem zaklatja, nem dúlja fel a másik lelkét és életét (24), még meggyőződéses hitével, kegyességével és biztosra vett tantételeivel sem.

– 2. Ez nem azt jelenti, hogy a krisztusi szeretet nevében minden mindegy, csak egység és békesség legyen. Itt arról van szó, hogy többnyire önmagunkat képviseljük, és nem Krisztust, amikor szakadások támadnak közöttünk. A jeruzsálemi apostoli gyűlés határozata Jézus Krisztus ügyét munkálta. Ennek nyomán, testvéri szeretetben rendet és egységet teremtett, azoktól is elhatárolódva, akik megbízás nélkül, „maszek” módon intézkedtek az Úr ügyében (24–25). Sok a „maszek” közöttünk.

– 3. A testvéri szeretet felülemelkedik a szűkebb érdekeken. A jeruzsálemi gyűlés határozatát a Szentlélek munkálta (28), amely Jézus Krisztus ügyéért, az Ő tökéletes, elrendelt akaratától és megváltó szeretetétől vezérelten, egy döntő helyzetben felülemelkedett a szűkebb érdekeken, meghatározottságokon. Ezzel megőrizte az egyház egységét, és nyitott lett a „világban” sokak felé. Erre ember, még a hívő ember sem képes, a maga erejéből.

– 4. Az életben sok teher van, Jézus Krisztus igája gyönyörűséges, az Ő terhe könnyű (Máté 11,30). Ebben a hitben cipeljük a saját terheinket, és testvéri szeretettel hordozzuk egymás terhét (Galata 6,2–4), miközben nem terheljük a másikat felettébb (28).

2Krónikák 13 168. dicséret

 

Szeptember 3.

(38) „Pál azonban úgy tartotta helyesnek…” (Apostolok cselekedetei 15,36–41)

– Döbbenetes, hogy a jeruzsálemi gyűlés után – amely a Jézus Krisztus ügyét, a testvéri egységet, a rendet, az „egyházfegyelmet” munkálta, a krisztusi szeretet nyitottságában –, azonnal támad a gonosz. Ez nem tűrheti a hitbéli rendet és szeretetet.

– A támadás abban nyilvánult meg, hogy Pál és Barnabás összevesztek a második missziói út elején, János Márk személyén. Pál nem akarta magával vinni azt a Márkot, aki az első missziói út elején otthagyta őket és hazament (38; 13,13). Barnabás azonban ragaszkodott János Márkhoz (37). Ezért meghasonlás támadt közöttük, elváltak egymástól. Pál Szilásszal indult útnak (39–40).

Milyen nagy volt Pál hite! Mekkora hit kell ahhoz, hogy valaki visszatérjen azokra a korábbi helyekre, ahol őt megverték, majdnem halálra kövezték. De ő elindult, mert Jézus Krisztus ügye vezette (36). Ugyanakkor ez a nagy hit félelmetes. A jeruzsálemi gyűlés határozata Pál álláspontját képviselte, abban nem őneki kellett engedni. Itt azonban most Pálnak kellett volna engedni Barnabás irányában. Ő azonban nem engedett. Pedig nem is lényegi kérdésről volt szó. Pált nem véletlenül áldotta meg az Úr ezzel a határozott hittel. Küldetéséhez erre volt szükség. Ez azonban kiemelt kor, kiemelt helyzet, kiemelt emberének esete. Uram, ajándékozz hitet nekünk; – de ne félelmetesen nagy és mozdíthatatlan, hanem hitvalló és mégis szelíd hitet adj mindennapi szolgáidnak.

2Krónikák 14 274. dicséret

 

Szeptember 4.

(1) „Volt ott egy Timóteus nevű tanítvány…” (Apostolok cselekedetei 16,1–5)

– Pál és Szilász meglátogatták az első missziói út gyümölcseit, a galáciai gyülekezeteket Derbében, Lisztrában, Ikóniumban. Az apostol Timóteus személyében itt ÚJ MUNKATÁRSAT KAPOTT, aki Pál első látogatásakor tért meg, öt évvel azelőtt.

– 1. Timóteusról jó bizonyságot tettek a testvérek (2), így a gyülekezet vezetői imádsággal és kézrátétellel bocsátották el őt a szolgálatba (1Timóteus 4,14).

– 2. Isten nagy ajándéka a hívő, megbízható munkatárs, akiről sokaknak jó véleménye van, és akit hivatalosan is delegálhatunk egy feladatra, az Úr áldását kérve szolgálataira.

– 3. Timóteus valóban Jézus Krisztusban hívő, újjászületett, szolgálatra elhívott ember volt. Ez pedig elsőrenden abban mutatkozott meg, hogy az ügy és Pál iránti tisztelettel és engedelmességgel tette azt, amit rábíztak. Timóteus mindig tudta, hol a helye, mi a feladata. Timóteus nem vitázott, hanem megbízhatóan, örömmel, áldásosan szolgált. Timóteus a kevésen hű volt, és egyre többet bíztak rá (Máté 25,21).

– Urunk, adj megbízható munkatársakat, szolgatársakat nekünk!

2Krónikák 15 463. dicséret

 

Szeptember 5.

(6) „…a Szentlélek nem engedte nekik, hogy hirdessék az Igét…” (Apostolok cselekedetei 16,6–10)

VEZET AZ ISTEN, az Ő Lelke által. Ez a Lélek Jézus Lelke is (7).

– 1 Hogyan tapasztalhatjuk meg az Isten vezetését? Ő az események, a külső körülmények által is vezet: jeleket ad, ajtókat zár be, másokat megnyit. Akkor álom, látomás által, ma egy más korszakban, Igéje által vezet az Úr. Miközben tesszük a dolgunkat, imádkozunk, figyeljük a jeleket, az események alakulását. Együtt imádkozva, megbeszélve döntjük el, merre tovább (10). Itt Lukács, e bibliai könyv írója is jelen van. Ez az ún. „mi” forrás.

– 2. Vezet az Isten Lelke úgy, hogy mutatja az utat: nem erre, hanem arra; – máshová… De vezet az Isten Lelke úgy is, hogy egy időre nem lehet az evangéliumot hirdetni (6), mert mást kell egy kicsit csinálni, hogy újra szolgálni tudjunk. Ez főleg az Ige hivatalos szolgáinak üzenet. Egy orvostól sem várja el senki, hogy folyamatos, szentlelkes örömmel műtsön, életet mentsen, arra hivatkozva, hogy nincs ennél szebb és fontosabb hivatás. Csinálj mást egy időre – figyelmeztet Isten Lelke –, lépj ki egy kicsit abból, amiben vagy, bármilyen szent is a szolgálat!

– 3. Vezet az Isten Lelke úgy is, hogy felfedi szolgálatunk lényegét, amely a macedón férfi kijelentéséből is világossá lesz: – Segítsetek! (9) Ez valójában azt jelenti: – Hozzátok el a megváltás evangéliumát, Jézus Krisztust hozzánk! Az egész világ egy segélykiáltás! Az evangélium az egyetlen segítség!

2Krónikák 16 210. dicséret

 

Szeptember 6.

(14) „Ennek az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mondott.” (Apostolok cselekedetei 16,11–40)

FILIPPIBEN nem épült zsinagóga. A városkapun kívül szoktak imádkozni azok, akikből majd zsinagóga szerveződhet, ha megfelelő számú férfi összegyűlt. A szabad ég alatt, a rituális mosakodásokhoz szükséges folyóparton most is asszonyok imádkoztak.

– 1. Pál és a vele lévők részt vettek az asszonyok istentiszteletén, és várták, hogy szót kapjanak. Pál szólt, az Írások alapján, és hirdette Jézus Krisztust az asszonyoknak (11–13).

– 2. Az Úr megnyitotta ott egy asszony szívét, mert megadta ennek az asszonynak, hogy figyeljen arra, amit Pál mond. Az Úr munkálkodik, de az evangélium hirdetése közben munkálkodik. Az Úr nyitja meg a szívünket az evangélium előtt. Az Úr cselekszi azt, hogy figyeljünk az Isten szavára, a Krisztus evangéliumára. Az Úr végzi el azt, hogy hittel fogadjuk a hallottakat, Jézus Krisztus felől szemlélve az Írásokat; – és csak miután ráhagyatkoztunk a kegyelemre, utána kérdezzünk, ha feltétlenül kell kérdezni. Másként kérdez az, aki kegyelem alatt van, és bizonyosságra vágyik, mint az, aki piszkál, szórakozik, kötekedik, vagy támad (14).

– 3. Ma annyi minden leköti a figyelmünket, annyiféle módon közeledhetünk bármihez, amit tapasztalunk. Csoda, ha Isten megnyitja a szívünket az evangélium előtt. Csoda az, ha az Igére figyelünk, Jézus Krisztusban bízunk, ha óhajunk és örömünk az Úr követése. Csoda, ha Jézus Krisztusra tekintve szemlélünk minden mást. Csoda, hogy ez most az első európai városban történt. Csoda az, hogy a filippi gyülekezet első megtérője egy asszony lett, egy ázsiai kelmékkel Filippiben kereskedő asszony, aki egész háza népével együtt megkeresztelkedett (15). Fontos szerepe van az asszonyoknak Isten ügyének munkálásában. Mi, erőt színlelő, gyenge férfiak, mi mindent köszönhetünk a stabil, szilárdan szelíd asszonyoknak. Tele van az életünk csodákkal ma is!

2Krónikák 17 16. zsoltár

 

Szeptember 7.

(3) „…ez a Jézus a Krisztus, akit én hirdetek…” (Apostolok cselekedetei 17,1–9)

THESSZALONIKÁBAN volt zsinagógájuk a zsidóknak, nem úgy, mint Filippiben. Pál és munkatársai tehát itt is először a zsinagógába mentek (1).

– 1. Három szombaton át, az Írások alapján magyarázták, bizonyították, kemény vitát is vállalva, hogy Jézus a Krisztus, aki szenvedett, meghalt, feltámadott, aki a Megváltó (3).

– 2. Hitet azonban az Isten ad, nem pedig a magyarázás, a bizonyítás, a vita. Ezek persze kellenek, a megfelelő időben és arányban, de nem ezek győzik meg az embert, hanem csakis az Úr. Néhányan hívőkké lettek a zsidók közül, de egyre több görög és előkelő asszony csatlakozott hozzájuk. Az Úr megáldotta Pálék szolgálatát (4).

– 3. Ahol pedig az Úr munkál, ott a gonosz is azonnal akcióba kezd. Ennek jelei tipikusak, és többezer év óta nem változtak: irigység, támadás, lázítás, ürügy keresése, bevádolás, hivatalos jogi ügy kreálása az igazság és a rend szolgálatának nemes látszatát keltve, politikai felhangok bekeverése, a tehetetlen düh kitöltése valakin, ez esetben azon a Jázónon, akinél Pálék laktak. Ne csüggedjünk! Az Úr velünk (Máté 1,23), a gonosz már legyőzetett! (5–9)

2Krónikák 18 20. zsoltár

Steinbach József