Az Ige mellett – 34. hét

2019 – Harmincnegyedik hét (08.18-24.)

Augusztus 18.

(20) „…hirdették az Úr Jézust.” (Apostolok cselekedetei 11,19–26)

SZOLGÁLATUNK „SZÍVE”!

– 1. A Római Birodalom szíriai tartományának meghatározó városa, a birodalom akkori harmadik legnagyobb városa, az ún. szíriai Antiókhia. A Jeruzsálemből Antiókhiába menekült ciprusi és cirénei (a mai líbiai Tripoli helyén) zsidókeresztyének nemcsak az ottani zsidóknak, hanem görögöknek, azaz nem zsidóknak is hirdették az Úr Jézust! (19–20)

– 2. Ahol az élő, feltámadott Urat hirdetik, ott Ő cselekedni kezd: sokan hittek Antiókhiában a nem zsidók között (21). Éppen ez a bizonysága annak, hogy élő Urunk van, aki Igéje és Lelke által velünk van, embereket szólít meg ma is. Nem aggódni kell Krisztus ügye miatt, hanem hirdetni kell az Úr Jézust, minden népnek! Ennyi elég! De ezt tegyük ma is. Merjük ma is szó szerint venni a feladatot! Szóbeli, személyes bizonyságtétel Jézusról, aki az Úr, azaz Isten Fia, Megváltó!

– 3. Antiókhiában nevezték Jézus követőit először keresztyéneknek, mert itt jött létre az első pogánykeresztyén gyülekezet, így Jézus Krisztust emlegetve többé nem egy zsidó mozgalomról van szó, hanem egy egyetemes, megváltó üzenetről. Az üzenet tartalma azonban az élő Úr maga, akiről szól a bizonyságtétel, és aki élővé és hatóvá teszi ezt a bizonyságtételt mindenkor, minden ember számára, akarata és jótetszése szerint (26).

1Krónikák 27 50. zsoltár

 

Augusztus 19.

(29) „A tanítványok pedig valamennyien elhatározták…” (Apostolok cselekedetei 11,27–30)

A jeruzsálemi zsidókeresztyén és az antiókhiai pogánykeresztyén gyülekezet áldott kapcsolatban voltak egymással, mert noha más gyökerekkel kapaszkodtak a talajba, éltetőjük nem a kapaszkodó gyökér, hanem ugyanaz a „talaj” volt, maga az Úr Jézus Krisztus. A megtért ember, közösség, nép megőrzi a maga sajátos jegyeit, de Jézus Krisztusban az istentelen és önző bűnöktől megtisztulva, krisztusi szeretettel fordulnak egymás felé.

Ebben a szakaszban a „keresztyének” közösségéről van szó. EZEK ODAFIGYELTEK EGYMÁSRA.

– 1. Ezek odafigyeltek egymásra, mert odafigyeltek a látható rendre, az egységre. Ezért Jeruzsálemből Barnabást küldték Antiókhiába.

– 2. Ezek odafigyeltek egymásra, mert tudták, hogy az egység nem egyformaság. Barnabás megkapta azt a bölcsességet az Úrtól, hogy támogassa az antiókhiai, helyi sajátosságok miatt más, lényegében ugyanazon gyülekezet fejlődését, és ne irigyen megfojtsa azt. Barnabás örült az ottaniak láttán, bátorította őket. Ehhez az építő magatartáshoz Szentlélek és hit kell. Ezt a szent hozzáállást megáldja az Úr, mert Antiókhiában is igen nagy sokaság csatlakozott az Úrhoz (22–24). Barnabás Sault is felkereste, Antiókhiába vitte, hogy együtt szolgáljanak az antiókhiai gyülekezet megerősítésén (25–26).

– 3. Ezek odafigyeltek egymásra, mert a júdeai éhínség idején az antiókhiaiak segítettek a jeruzsálemieknek, adományaikat Barnabással és Saullal küldték el. A keresztyének nem akarták mindjárt a világ összes nyomorúságát megoldani: egymásra nagyon odafigyeltek, és azokra, akik között éltek. Itt soha nem maradt el a konkrét segítség krisztusi szeretete (27–30).

1Krónikák 28 48. zsoltár

 

Augusztus 20.

(5) „…a gyülekezet pedig buzgón imádkozott érte Istenhez.” (Apostolok cselekedetei 12,1–5)

AZ ÜLDÖZTETÉSRŐL 1.

– 1. A keresztyénség történetével egyidős az üldöztetés.

Heródes Agrippa király úgy akarta megszilárdítani hatalmát Palesztinában, hogy kegyetlenkedni kezdett a jeruzsálemi gyülekezet tagjaival. Jakabot, a gyülekezet vezetőjét megölette, Pétert pedig elfogatta, és a zsidók ünnepe után akarta kivégeztetni (1–4).

Először a szétszóratásban élő, görög nyelvű (hellénista) zsidókeresztyéneket üldözték, majd a Jeruzsálemben élő, héber-arám nyelvű ősgyülekezetnek kellett elszenvednie az üldöztetést.

Közben Antiókhiában létrejött az első pogánykeresztyén gyülekezet (11,19–26).

Így egyértelművé lett, hogy a keresztyénség nem csupán egy zsidó megújulási mozgalom, hanem valami „egészen más”.

– 2. Ezután minden keresztyén, aki Jézust Úrnak vallja, ki van téve ennek az üldöztetésnek.

A keresztyénüldözés bonyolult kérdés, amibe az elemzések során belekeverhetjük a keresztyénség és a hatalom viszonyát, a keresztyénségen belüli megosztottságot, a keresztyén gyülekezetek egymás közötti viszonyát, a keresztyén vezetők és gyülekezeti tagok kapcsolatát, a keresztyénné lett hívők gyökereit, a keresztyénség korábbi bűneit.

Minél mélyeben beleássuk magunkat a témát illető elemzésbe, pro és kontra, annál inkább emberi érdekek és indulatok foglyai leszünk.

– 3. Ehelyett az üldöztetést hittel, szüntelen imádsággal (1Thesszalonika 5,17), a szabadulás reménységében fogadjuk el az Isten kezéből, mint próbatételt (5–7).

 1Krónikák 29 92. zsoltár

 

Augusztus 21.

(17) „…hogyan vezette ki az Úr a börtönből…” (Apostolok cselekedetei 12,6–19)

AZ ÜLDÖZTETÉSRŐL 2.

– 1. A mi Urunk szabadulást ad az üldöztetésből.

Pétert megszabadította Isten a börtönből, csodás szabadítással (6–19).

Isten ma is tesz csodát. Az is csoda, hogy erőtlen hitünk, jóléti hitetlenségünk ellenére megtart bennünket.

Ha adott helyzetben nem tapasztaljuk meg a konkrét szabadulást, akkor is tudjuk, hogy Ő már szabadítást adott az Úr Jézus Krisztusban.

– 2. Az üldöztetések elszenvedése közben is tudjuk, hogy bármiként alakul is földi sorsunk, mindez hitünk megerősödését ajándékozza nekünk.

A keresztyén ember nem önmegvalósító, hanem önmegtagadó, ugyanakkor sohasem önfeladó, hanem mindig hitvalló.

Ennek következményeit vállaljuk. Noha nem szeretünk szenvedni. Szenvedni nem jó. Beteg ember az, aki szeret szenvedni. Ezért nem keressük a szenvedést, még Jézus Krisztus ügyéért sem, de ha Isten megpróbál bennünket az Ő ügyéért, akkor azt elfogadjuk az Ő kezéből, és hisszük, hogy Urunk nem próbál bennünket erőnk felett.

– 3. Az üldöztetések közben valljuk, hogy Jézus Krisztus egyetlenegy, tökéletes áldozata mindenre elégséges (1Korinthus 13,10; Zsidókhoz írt levél 7,28).

Ezért mi nemcsak önmagunknak élünk, hanem a ránk bízottakért is.

Ezért merünk áldozatot hozni a másikért, noha nem kell magunkat feláldozni másokért.

A rendkívüli helyzetekben pedig, ha „önfeláldozásra” lenne szükség, a Krisztus ügyének képviseletében, akkor ehhez is megkapjuk a hitet és az erőt.

2Krónikák 1,1–17 269. dicséret

 

Augusztus 22.

(21) „…Heródes felöltözött királyi ruhába…” (Apostolok cselekedetei 12,20–25)

„ABBAN AZ IDŐBEN HERÓDES KIRÁLY…” (12,1)

– 1. Ismerni kell az akkori kort, hogy értsük az akkori eseményeket, és jobban értsük azt is, ami saját korunkban történik velünk. Ismerni és értelmezni persze fontos, de többre van szükség. Hitre van szükség, nem „látásra” (2Korinthus 5,7).

– 2. Ki volt ez a Heródes király, aki abban az időben kegyetlenkedni kezdett a jeruzsálemi gyülekezettel? (12,1) Ki volt ez a Heródes király, aki nemcsak a keresztyének ellen támadt, hanem ellenséges indulattal volt mások irányában is, majd békét kötött azokkal, ha az érdekei úgy diktálták? (20) Ki volt ez a Heródes király, aki gyönyörű ruhába felöltözött, a trónjára ült, szép beszédeket mondott, a nép pedig istenként dicsérte őt gyarló félelmében? (21–22) Ki volt ez a Heródes király, aki szerelemes volt önmagába, mint ahogy sokan ma is?

– 3. Most hosszan felsorolhatnám a történelmi tényeket, hogy eligazodjunk a sokféle Heródes között. De itt most ez teljesen lényegtelen. A történelmi tények persze fontosak, mert azok mögött úgy hemzsegnek a bajok, mint a kövek mögött a férgek… (23).

– 4. Figyeljünk inkább Heródes Agrippa életének végére (23; Zsidókhoz írt levél 13,7), amely megtérésre, alázatra, ugyanakkor hívő, felelős vezetésre hív bennünket a magunk helyén. Heródes életének vége arra hív bennünket, hogy imádkozzunk Isten ügyéért és a vezetőinkért (1Timóteus 2,2).

*

Kortörténeti összegzés I. Heródes Agrippa királyról.

Nagy Heródesnek (Kr. e. 77 – Kr. e. 4; Máté 2,16), négy feleségétől öt fia született, Arisztobulosz, II. Heródes, Heródes Arkhelaosz (Máté 2,22), Heródes Antipász, Heródes Fülöp. Heródes Arkhelaosz és Heródes Antipász egy anyától születtek.

A mai Igében szereplő Heródes király I. Heródes Agrippa király (Kr. e. 10 – Kr. u. 44). Ő Nagy Heródes unokája volt; – annak Arisztobulosz nevű fiától és feleségétől, Berenikétől született.

  1. Heródes Agrippa éveken keresztül Rómában élt  Tibériusz császár fiának barátjaként. Tibériusz rábízta unokája, Gájusz nevelését is.

37-ben Gájusz Kaligula néven császár lett, aki I. Heródes Agrippát, Heródes Fülöp utódaként (aki I. Heródes Agrippa apjának féltestvére volt) kinevezte negyedes fejedelemmé Palesztina északi részén; Iturea, Trakhónitisz, Bitinia tartományokban (Lukács 2,1).

Heródes Agrippa hamarosan árulással bevádolta apjának másik féltestvérét, Heródes Antipászt, ezért jutalmul megkapta területét, Galileát és Pereát is. Heródes Antipász szerette el féltestvére, Fülöp feleségét, Heródiást (Márk 6,17), és őhozzá küldte Pilátus Jézust (Lukács 23,6–12).

41-ben Klaudiusz császár neki adta a korábban római prokurátorok vezetése alatt lévő tartományokat, Júdeát és Samáriát is – így viszont 41-től, halálig, 44-ig Heródes Agrippa valóban Palesztina királya lett.

Heródes Agrippa életének summája: gátlástalan ambíciókkal, jelentős földi siker, karrier; áldás nélkül; csúfos bukással (23).

2Krónikák 1,18–2,17 9. zsoltár

 

Augusztus 23.

(4) „…a Szentlélektől kiküldve…” (Apostolok cselekedetei 13,1–12)

A SZENTLÉLEK HORDOZZA JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁT.

– 1. Pált és Barnabást a Szentlélek küldte el az evangélium hirdetésére; de ezt imádság, böjt, szolgálat előzte meg; valamint az antiókhiai gyülekezet jóváhagyása és kiküldése követte. Ki küld el bennünket? Van-e felhatalmazásunk Istentől és emberektől? Mit, kit képviselünk „küldetésünk” közben, önmagunkat, vagy az Urat? Elhívás, felhatalmazás nélkül bajt okozunk, amely megosztó káoszt „termel” minden emberi jószándék és buzgóság ellenére is (1–3).

– 2. Pál és Barnabás hiszi, hogy útirányukat is a Szentlélek mutatja meg. Ő nyit meg kapukat, kikötőket, szigeteket, országokat, jelezve: merre kell menni. Szeleukia Antiókhiától mintegy nyolcvan kilométernyire fekvő kikötőváros. Onnan hajóztak el Ciprus szigetére (4), majd a szigetet keletről nyugatra bejárták, Szalamisztól Páfoszig, hirdetve Jézus Krisztus evangéliumát (4–6). Az Úr vezet, ha az evangélium ügyében járunk, megnyit és lezár utakat: engedelmesen figyelni kell az eseményekre, hiszen azoknak is Ura az Isten. Az sem véletlen, hogy Lukács ettől kezdve Saul helyett a Pál nevet használja, a héber név helyett a görög nevet (9), hiszen az újjászületett apostol, más (akkor görög) kultúrában hirdeti az örök evangéliumot. A környezethez, helyzethez igazodhatunk, de az evangélium nem változhat.

– 3. Pál Barnabás tapasztalja, ahol munkál a Szentlélek, ott támad a gonosz is. Ciprus helytartója intelligens, eszes, nyitott ember volt, akit minden érdekelt, az okkult varázslás ugyanúgy, mint a Pál és Barnabás által hirdetett új tanítás. Az udvari varázsló, Barjézus, görög nevén Elimás, szembeszállt az evangéliumi üzenettel. Nagy a kínálat mindenütt, sok a kísértés. Sok az okos, intelligens, eszes ember. Mégis, mennyi a nyomorúság a világban; – mennyi elferdített út, mennyi kiferdült élet! (8–9)

– 4. A Szentlélek azonban nem engedte elferdíteni az Úr egyenes útját. Szergiusz Paulusz ciprusi helytartó lett az első pogány, semmiféle zsidó háttérrel nem rendelkező megtérő. Nem Pál és Barnabás szigorúsága győzött itt. Pál „erős nézése” és szavai csak az adott helyzet Úrtól vett eszközei lehettek. Mi ne győzzünk, mert abból, Jézus Krisztust emlegetve is csak baj lesz. Nem mi győzünk, hanem az Úr Lelke, evangéliuma győz vakoskodó életünk felett az üdvösség „jóllétet” (nem jólétet, hanem jóllétet) ajándékozó világosságával (10–12).

2Krónikák 3 480. dicséret

 

Augusztus 24.

(14) „…továbbmentek…” (Apostolok cselekedetei 13,13–22)

MENNI TOVÁBB!

– 1. Nem, ez nem egy bölcs tanács!

Nem arról van szó, amit a pozitív gondolkodás hívei hangsúlyoznak: – Semmi baj, megyünk tovább!

Ennek a felszólításnak csakis az örök élet Urát követve, Őbenne bízva, az Ő szolgálatában van értelme. Földi életünk minden hétköznapi feladata valójában hitben nyer tartalmat, távlatot.

Egyébként sok, igen kemény nyomorúságot megélt embertásunk joggal kérdezi, kérdezte is már tőlem: – Hova menjek már, meg minek, kiért?

– 2. Az apostol megy tovább!

Az apostol megy tovább, a ciprusi Páfoszból a dél kis-ázsiai Pergébe, ahol most nem áll meg, hanem a nagyobb város, a pzidiai Antiókhia felé igyekszik (13–14). Először a nagyobb városokban kell hirdetni az evangéliumot, Pergébe majd még visszatér (14,25).

Az apostol megy tovább, noha János Márk elvált tőlük, és visszament Jeruzsálembe (13). Ez a tény később bővebben, kifejtve olvasható: János Márk elhagyta, otthagyta őket (15,38). Okát csak találgatni tudjuk, de októl függetlenül fájhat, ha otthagynak bennünket.

Az apostol megy tovább, noha a tengerparti lapály után hatalmas, veszélyes hegyláncon kell átkelniük, síkos pallókon a vízesések fölött, kitéve banditáknak, megmászva 1500 méter magasságot.

Az apostol megy tovább, pedig nagyon beteg, erőtlen, szinte nem lát (Galata 4,15).

Az apostol megy tovább, noha oly mérhetetlenül sok szenvedés kíséri az Úr ügyének képviseletében (2Korinthus 11,23–33).

Az apostol megy tovább, mert szabadító Ura vezeti, viszi, hordozza őt.

– 3. Megyünk tovább, mert az Úr ügyében, az Ő követségében járunk, Őróla tanúskodunk, az Ő mindenre elégséges erejét, örömét, oltalmát élvezve!

2Krónikák 4 152. dicséret

Steinbach József