Az Ige mellett – 33. hét

2019 – Harmincharmadik hét (08.11-17.)

Augusztus 11.

(13) „Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról…” (Apostolok cselekedetei 9,10–19a)

Mit hallunk és mit mondunk a másikról? Mit mondanak mások rólunk? Miként vegyük ezeket komolyan? Hogyan fogadhatjuk hitben a VÉLEMÉNYEKET?

– Anániás sok rosszat hallott Saulról. Az előzményeket ismerve mindez nem volt alaptalan. Anániás joggal bizalmatlan, hiszen Saul ellen konkrét, tetten érhető bűnei tanúskodtak (13–14).

– Isten kiválasztó kegyelme azonban felfoghatatlan. Ez a kegyelem felülírta Saul eddigi életét, korábbi tetteit, és azokat eltörölve, Jézus Krisztus szolgálatába állította őt. Saul élete irányt váltott (15–16).

– Ennek a kiválasztó kegyelemnek viszont azonnal látható jelei mutatkoztak: Saul imádkozott (11), böjtölt (9), megkeresztelkedett (18), hirdette a Jézus Krisztust (20), és szenvedést vállalt az Úr nevéért (16).

– Saul szeme megnyílt; Jézus Krisztust látta, Őt követte, Őt szolgálta. Saul üdvösséges összefüggésekben látott (18). A hit szeme „többet” lát: – a terhelő vélemények ellenére is meglátja a másikban az Úr választottját; – de adott esetben látja az aggasztó jeleket is; – reménységgel és intéssel is képes a másikhoz fordulni. A hit remél, de nem áltat.

1Krónikák 20 99. zsoltár

 

Augusztus 12.

(26) „…csatlakozni próbált a tanítványokhoz, de mindenki félt tőle…” (Apostolok cselekedetei 9,19b–30)

A BIZALOM egyre ritkább kincs. Felgyorsult, nem egyértelmű világunkban a gyanakvás mindennapos, szinte érthető…

– Saulnak el kellett hordoznia korábbi bűnei következményeit.

– Ennek egyik jele volt az, hogy a damaszkuszi tanítványok bizalmatlanok voltak vele szemben (20–21; 26).

– A hit szemének is idő kell, mire a reménység mellett bizalommal is tudunk tekinteni arra, aki sok rosszat művelt már velünk.

– Az Úrba vetett bizalom sem adhat alaptalanul, vakon bizalmat bárkinek.

– Ugyanakkor, az Úrba vetett bizalom nem lehet folyton és mindenkivel szemben gyanakvó.

– Az Úr ajándéka az a testvér – mint Saul számára Barnabás –, aki mellénk áll, jó bizonysággal szól rólunk, a minket terhelő bizalmatlanság idején (27).

– Sault egyre jobban felbátorította az Isten Lelke: hirdette a Krisztust (22), vállalta az ezzel járó szenvedést (23–25; 29). Saul életének kitartóan jó bizonysága által megfogant az iránta való bizalom sokak szívében; olyannyira, hogy az életét is megmentették (25; 30).

– Arra pedig semmi szükség, hogy mindenki bízzon bennünk! El sem bírnánk hordozni az ezzel járó terheket!

1Krónikák 21 88. zsoltár

 

Augusztus 13.

(31) „Az egyháznak…békessége volt: eközben épült…” (Apostolok cselekedetei 9,31–43)

– István megkövezése után, a jeruzsálemi gyülekezet üldözése a hívek javát szolgálta, mert a szétszóródott hívek több gyülekezetben, „egyházban” élve benépesítették egész Júdeát, Galileát, Samáriát (31). Jusson eszünkbe, hogy javunkat szolgálja a nyomorúság is! (Zsoltárok 138,8; Ézsaiás 38,17)

– A gyülekezetek javát szolgálta az üldözés utáni békesség, mert eközben épült, gyarapodott Jézus Krisztus népe. A gyarapodás az Úr félelmében való erősödést jelentette, látható jelekkel (33–40), amit számbeli növekedés igazolt. Ez a gyarapodás az Úr cselekvése volt. Nagy áldás, kegyelmi állapot, ha a hosszú békesség és jólét is, hitünk és látható egyházunk gyarapodására lehet (31).

– A gyülekezetek javát szolgálta, hogy Péter valamennyi gyülekezetet végiglátogatta. Nem Péter személye a lényeges itt, hanem az a tény, hogy Istennek mindig vannak olyan eszközei, akik pásztorolják a gyülekezetet és a gyülekezeteket, ezáltal munkálják az Úrhoz és egymáshoz tartozás örömét (32).

„…akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál…” (Róma 8,28)

1Krónikák 22 127. zsoltár

 

Augusztus 14.

(11) „…és látta, hogy az ég megnyílik…” (Apostolok cselekedetei 10,1–16)

– Péter Joppéban egy tímárnál lakott. Ezt a megjegyzést kétszer is olvassuk (9,43; 10,6). A tímár bőrt, nyersbőrt timsóval kikészítő, illetve egyszerűbb lábbeliket varró mesterember megnevezése volt. A tímárság a zsidók szemében tisztátalan mesterségnek számított, hiszen tisztátalan állatok bőrét is felhasználták munkájuk során.

– A mózesi törvény és az ebből következő értelmezések egyértelműen lehatárolták a világot: mit szabad és mit nem, mi a tiszta és mi a tisztátalan, mi az Istennek tetsző és mi nem az. Akkor egy zsidó ember nem léphetett be egy pogány római házába (10,20).

EGY LESZABÁLYOZOTT VILÁGBAN könnyebb „közlekedni”, hiszen világos az út, az irány és pontosak a szabályok.

– 1. Istenre hivatkozott szabályozásban azonban kérdés, hogy az adott helyzetben tényleg helyesen értjük-e az Úr szavát, valóban jó-e az irány, tényleg az Isten akarata szerint való-e az út?

– 2. Isten mindenkor beleszól a mi törvény-, írás- és világértelmezésünkbe.

– 3. Van, amikor az Úr frissíti, érleli ezt az értelmezést. Kornéliusznak és Péternek is megnyílt az ég (3; 11). Akkor Kornéliusz pogány római százados megtérése (1–5), valamint Péter látomása által (9–15) jelentette ki az Isten, hogy nagyobb az Ő kegyelme a mi szívünknél és gondolatainknál (Ézsaiás 55,8–9; 1János 3,20). Lám, egy pogány római is megismerheti az Úr megváltó szeretetét (15).

– 4. Ma azonban Isten, mint a történelem Ura, a világban zajló események által jelenti ki nekünk; – hogy noha az evangélium megtisztít, szabaddá tesz; – de ebben a világban a krisztusi szabadság csakis biztos, egyértelműen leszabályozott keretek között élhető meg.

1Krónikák 23 135. zsoltár

 

Augusztus 15.

(23) „…Péter behívta, és vendégül látta…” (Apostolok cselekedetei 10,17–23a)

ISTEN, MINKET MEGELŐZVE CSELEKSZIK.

– 1. Ő mindent jól intéz. Ő minket megelőzve cselekszik. Isten előttünk jár. Az evangélium ügyét csakis az Úr cselekvése viszi előbbre, nem pedig emberi igyekezet. Az Úr ebben a munkában mégis embereket használ fel; minket is!

– 2. Így készítette elő az Úr Kornéliusz és Péter találkozását. Ebben a találkozásban pedig az Úr készítette el azt a csodát, ami akkor emberileg lehetetlennek tűnt. Egy pogány ember fogékony lett az Isten ügyére, egy zsidó ember pedig beengedett a házába és a szívébe egy pogány embert. Közben évszázados válaszfalak dőltek le, Isten és ember, ember és ember között; – mert mindketten hittek az Úr Jézus Krisztusban. Ez a hit Isten kegyelmének ajándéka.

– 3. Így készítette el az Úr nekünk az üdvösséget, a földi életben a szolgálat örömét, a mindennapok döntései között a bölcsességet, nehézségekben az erőt, viszálykodásban a krisztusi békesség munkálását, minden utunkon pedig az Ő megtartó szeretetét, történjék is bármi…

– Az Úr előttünk jár, Ő üdvösségesen cselekszik.

1Krónikák 24 266. dicséret

 

Augusztus 16.

(33) „Most tehát mind itt vagyunk…” (Apostolok cselekedetei 10,23b–48)

SZÓLJ, URAM!

– 1. Közhely, de igaz: ingermérgezésben szenvedünk, hiszen féktelenül árasztjuk egymásra saját magunkat a multikommunikációs csatornák hálózatán. Isten ajándéka, amikor ebben a mérgezésben gyógyulásra, tisztulásra vágyunk, és elcsendesedve újra meg szeretnénk hallani mindazt, amit az Úr akar mondani nekünk.

– 2. Ez a gyülekezet egyik fontos ismertetőjegye: együtt, imádsággal, nyitott és engedelmes szívvel várják az Úr szavát, amelyet mindig egy-egy tanúságtevőre bíz az Isten. Ebből az áldásból következnek a gyülekezet további ismertetőjegyei…

Péter és Kornéliusz, valamint a velük lévők gyülekezetté lettek; zsidók és pogányok, azokon belül is sokfélék, eggyé lettek abban a feltámadott Jézus Krisztusban, akiről Péter tanúságot tett (34–43).

Akik az Úr Igéjére figyelnek, azoknak adatik a Szentlélek, hogy hitük élő, eleven, és mégis érett, józan hitté lehessen (44–48). Ez a hit bizonyságtevő hit (42–43).

– 3. Felsorolni sem tudom most, hogy csak ebben a szakaszban mennyi üzeneten keresztül szólíthat meg minket az Úr…

Kornéliusz, kiterjedt házanépével együtt várta Pétert, mint az Úr eszközét, mert valójában az Úr érkezését várta (23–24).

Péter nem engedte, hogy Kornéliusz imádja őt (25–26).

„De nekem az Isten megmutatta, hogy egy embert se mondjak közönségesnek vagy tisztátalannak.” (28)

„…te jól tetted, hogy eljöttél.” (33)

„Most kezdem igazán megérteni, hogy nem személyválogató az Isten…” (34)

„…Ő szertejárt, jót tett…” (38)

1Krónikák 25 150. zsoltár

 

Augusztus 17.

(17) „…ki vagyok én, hogy akadályozzam az Istent?” (Apostolok cselekedetei 11,1–18)

– A jeruzsálemi gyülekezetben SZÁMONKÉRTÉK Pétert a pogány Kornéliusz megtérése kapcsán (1–4). Súlyos kérdést kellett tisztázni: zsidó- és pogánykeresztyének viszonyát, együtt pedig Jézus Krisztushoz való viszonyukat, ledönthetetlennek tűnő válaszfalak leomlását, ezeknek minden megcsontosodott részleteivel együtt.

– Péter nem magyarázkodott, hanem bizonyságot tett az Úr vezetéséről. Az Úr volt az, aki előkészítette, irányította és igazolta az eseményeket (5–17). Péter a Szentlélek által megérthette az eseményekben az Úr szavát, akaratát, és engedelmeskedhetett annak. Péter azt tette, amit egyedül tehetett: Isten cselekvésének engedelmes eszközévé lett, miközben minden részletet az Úrra bízott.

A számonkérés ebben a világban napi szintű, gyanakvásokon, vádaskodásokon, falhoz préseléseken keresztül, kiemelve a zavarkeltésre alkalmas részleteket.

– De jó tudni, hogy aki engedelmesen, hűségesen, alázattal követi az Úr akaratát (17), figyelve az Isten uralta eseményekre, ott egységes megnyugvás, dicsőítés támad, a legnehezebb ügyet, annak minden részleteit illetően is (18).

A végső számonkéréskor mindannyian az Úr kegyelméből állhatunk majd meg. De ez a kegyelem már ebben a világban is hordoz, megőriz, tisztáz minket, súlyos, méltatlan helyzetekben is.

1Krónikák 26 162. dicséret

Steinbach József