Az Ige mellett – 30. hét

2019 – Harmincadik hét (07.21-27.)

JúLius 21.

(36) „…Úrrá és Krisztussá tette Őt az Isten…” (Apostolok cselekedetei 2,29–36)

EMLÉKEZZ!

– 1. Emlékezz a halálra! Dávid meghalt, eltemették, sírja takarja tetemét ma is (29). Sok nagyság volt, van és lesz közöttünk. Mivel egyre többen vannak, egyre inkább nincsenek. A régi, „bevett” nagyságok közül, akikre emlékezhetünk, többen taníthatnak, nemesíthetnek minket. Isten eszközei voltak ők, de meghaltak: – azóta vagy mozdíthatatlan mítosszá lettek, vagy folyamatosan kopik az emlékük.

– 2. Emlékezz az életre! Péter igehirdetése, a 16. zsoltár alapján nem annak szerzőjét méltatja, nem is a mű szépségét elemzi, nem kulturális missziót végez. Ez az igehirdetés, mint minden igehirdetés, prófétai, mert a feltámadott Jézus Krisztusra mutat. Péter prédikációja Dávidot is csak annyiban méltatja, amennyiben Isten eszköze volt, ahogy a 16. zsoltárban már ő is Jézus feltámadásáról szólt (30–35).

– 3. Emlékezz és emlékeztess a feltámadott Jézus Krisztusra! Másfajta írásmagyarázatnak nincs értelme. Persze beszélni sok mindenről lehet, de Igét hirdetni csak erről: Tudjuk meg teljes bizonyossággal, hogy Urunk, Krisztusunk, Megváltónk van. Egyetértek azzal a Testvéremmel, aki azt mondta nekem: – Engem már más nem is érdekel, csak ez! – Kicsit mégis módosítom a véleményét: – Engem sok minden érdekel, de csak ebből a nézőpontból lesz számomra értéke és értelme… (36)

Bírák 20,29–48 52. zsoltár

 

Július 22.

(38) „…megkapjátok a Szentlélek ajándékát.” (Apostolok cselekedetei 2,37–47)

A SZENTLÉLEK AJÁNDÉKA.

– 1. Az első gyülekezet tagjai azt ismerhették fel, hogy megváltó, ajándékozó Uruk van. Megajándékozottak vagyunk. Isten megajándékozza az embert. Az ajándék pedig mindig örömöt okoz (38).

– 2. Ezt az ajándékot sokan kapják: személyesen mi, rajtunk keresztül a gyermekeink és még igen sokan, akikről első látásra azt gondolnánk, hogy távol vannak az Istentől (39).

– 3. Ezt az ajándékot a megváltó Úr adja. Ezt az ajándékot ember nem adhatja nekünk. Az Úr hív el bennünket, meghív bennünket magához, hogy átadhassa nekünk ezt az ajándékot (39).

– 4. Ezt az ajándékot igen konkrétan írja le Igénk. Ez az ajándék Isten szabadító irgalma. Megszabadulni! – nincs ennél nagyobb ajándék. Megszabadulni mindattól, ami „elfajulttá”, nehézzé, nyomorulttá, elviselhetetlenné teszi az emberi életet, az egyes embert, az emberi nemzedékeket. Gondolj bele, mik ezek? Megszabadulni azt jelenti, hogy olyasvalamit megoldani, amit az ember a maga erejével és bölcsességével nem tud megoldani! (40)

– 5. Kell-e ennél nagyobb ajándék? Nincs nagyobb ajándék, mint ennek felismerése és az efelett való öröm. Ez a pünkösd, ez a Szentlélek ajándéka, ez az egyház titka, ez a gyülekezet létjogosultsága; – csak ez: Jézus Krisztus szabadító ajándékának felismerése, megragadása, továbbadása.

Bírák 21 86. zsoltár

 

Július 23.

(8) „…járkált, ugrándozott és dicsérte az Istent.” (Apostolok cselekedetei 3,1–10)

– Belegondolok abba, hogy sokunknak mennyi mindenünk van. Pedig állandóan panaszkodunk, hogy túlterheltek meg fáradtak vagyunk és „kiégtünk”. Noha tudunk járni, menni, ugrándozni, tudjuk tenni a dolgunkat. Sőt, még aranyunk és ezüstünk is van. Mert soha nem éltünk ennyien, ilyen jólétben, mint mostanság.

–  Mégis nagy a baj: mert ezüstünk és aranyunk ugyan van, de elfelejtettük dicsérni az Istent, leszoktunk arról, hogy segítségül hívjuk az Úr nevét, és végképp nem merészeljük rábízni magunkat a megváltó Jézus Krisztus kegyelmére (6–9).

–  Még szomorúbb a helyzet akkor, amikor azok felejtik el mindezeket, akik folyamatosan emlegetik az Úr nevét. Egy olyan tudatos egyházban élünk, ahol alig marad helye az Urat dicsérő, hálát adó, Őt segítségül hívó, Őrá hagyatkozó kegyességnek. Mi mindent kielemzünk, megszervezünk; Isten Igéjét folyton teológiai rendszerekbe préseljük, amit a világ nem tud és nem is akar követni; vagy rosszabb esetben: az általános emberszeretet oltárán legdrágább kincseinket is feláldozzuk.

–  Szóval van baj elég! Úgy lebénultunk, mint a sánta ember, ott a templom Ékes kapujában. Közelünkben az Úr mérhetetlen, megváltó gazdagsága, mi pedig csak emberi fifikával ügyeskedve koldulunk (1–3).

–  Nézz fel! A Názáreti Jézus Krisztus nevében járj! (4–6)

1Krónikák 1 253. dicséret

 

Július 24.

(21) „…amíg a mindenség újjáteremtése meg nem történik…” (Apostolok cselekedetei 3,11–26)

12–16. versek. Nem Péter és János, hanem az Isten cselekedte azt a csodát, hogy a sánta meggyógyult. A feltámadott Jézus Krisztus nevébe vetett hitért erősítette meg az Isten ezt az embert. Kezdetben nem a sánta hitt, hanem Péter és János hittek az Úrnak, és ezek hitéért könyörült az Úr a beteg emberen. Hiteddel könyörögj másokért, nem feledkezik el róluk az Úr!

  1. vers. Milyen jó olvasni: eljön az Úrtól a felüdülés ideje. Ezért rendelte és küldte el Jézus Krisztust az Isten. Kell a felüdülés, mert fáradtak, hajszoltak vagyunk. Nem mindig az a „kiégett”, aki erről folyamatosan harsog, és a saját sérelmeit teregeti, sebeit nyalogatva. Mindenki fáradt. Áldás, ha az Úr ad felüdülést, megpihenést. Nekem is adott tavaly nyáron az Úr három napot: felüdülés volt nem a megszokott közegben lenni, nem azt tenni, nem azt mondani, nem azt olvasni, amit egyébként kellene.
  2. vers. A felüdülés azonban kevés, csak egy ideig tart, aztán folytatódik a hajsza. A mindenség újjáteremtésére van szükség! Isten elkezdte ezt, Fia feltámadása és mennybemenetele által, és teljessé teszi azt, Fia visszajövetelével. Erre várunk. Felüdültünk, de már újra nyakig vagyunk a „mindenfélében”, ami szinte ellep… „Jöjj, Uram Jézus!” (Jelenések 22,20)
1Krónikák 2 147. zsoltár

 

Július 25.

(12) „…és nincsen üdvösség senki másban…” (Apostolok cselekedetei 4,1–12)

EZ A HITVALLÁS BÁTOR ÉS EGYÉRTELMŰ.

– 1. Bátor ez a hitvallás, mert Pétert és Jánost börtönbe vetették Jézus Krisztusért (1–4). A Nagytanács előtt középre állították és vallatták őket, a feltámadott Úrért (5–7). Ekkor Péter és János rámutatott a helyzet abszurditására: egy ember meggyógyult, valami jó történt, és ezért vallatnak valakiket? (9) Micsoda vita támadhat a legkisebb jóindulatból is? Soha nem az érdekli az embert, ha történik a jó; hanem az az érdekes, hogy kinek a nevében, milyen „színekben” tesszük a jót… Persze a „jó” e-világban viszonylagos. Jézus Krisztus nevében cselekedve garantált a jó.

– 2. Bátor ez a hitvallás, mert a szorongatott, félelmetes helyzet nem bénítja le a tanítványokat, hanem csak megerősíti őket: – Vegyétek tudomásul valamennyien, hogy a feltámadott Jézus Krisztus hatalma cselekedte azt, hogy a sánta meggyógyult (9–10). – Itt nem félnek, hanem bizonyságot tesznek hitükről. A bátor hitvallás soha nem durva és agresszív, hanem szelíd, de szilárd.

– 3. Egyértelmű ez a hitvallás, hiszen a tanítványok megvallják, hogy nincsen sehol, senki másban üdvösség, megoldás, megváltás, csak Jézus Krisztusban (12). Teljes a lehatárolás. Nincs mellébeszélés. Egy út van, egy igazság és egy örök élet. Jézus Krisztus az üdvösség. Őbenne van üdvösség, teljes, maradandó, maradéktalan, örök megoldás az ember számára.

– Ma is ilyen bátor és egyértelmű hitvallásra erősítsen meg minket a mi Urunk!

1Krónikák 3 450. dicséret

 

Július 26.

(13) „…írástudatlan és iskolázatlan emberek…” (Apostolok cselekedetei 4,13–22)

– Péter és János írástudatlan, iskolázatlan emberek voltak; egyszerű, szegény halászok. Ez önmagában nem érdem. Világosabban mondom: nem érdem, ha valaki a társadalom peremén van. Nem érthetünk egyet azzal, hogy a „szegénynek mindig igaza van”. Mint ahogy az sem érdem, ha valaki „írástudó” és iskolázott, ezáltal „többre” vihette. Iskolázott és iskolázatlan ember, önmagában egyként képes elviselhetetlen lenni, sok keservet okozva a másiknak.

Mitől lesz „több” az ember? Nem a tehetsége és lehetőségei által lesz „többé” valaki. De nem is azáltal, hogy a neki adatott bármilyen tehetséget és lehetőségeket nem ismeri fel, így talentumait elásva (Máté 25,25), a másikat okolja saját pereméletéért, és keseregve várja, hogy segítsenek rajta… Nem attól lesz „több” az ember, hogy mire jutott, vagy mire nem jutott ebben a világban. Ha valamire jutottunk, az fontos „ráadás”, áldás; – de nem ez tesz „többé”.

Mitől lesz „több” az ember? Attól, hogy hitben követheti, bátran hirdetheti és szolgálhatja a világ Megváltóját. Az ilyen ember hálával fogadja a földi áldásokat az Úr kezéből. De az ilyen ember mindig tudja: minden elmúlik! Csak az marad meg, amit az Úr követésében, önzetlenül szóltunk és tettünk. Szegény Nagytanács! Ezek tanultak, hatalmuk volt, és mégis halálosan bizonytalanok. Nincs semmijük. Míg Péter és János tanulatlanok, és mégis bizonyosságuk van, amely mindenkor a feltámadott Úrról való tanúskodásra készteti őket (20). Urunk, add, hogy észrevegyük lehetőségeinket: tanuljunk, de ismereteinkhez adj bizonyosságot, maradandó, mennyei „többet”!

1Krónikák 4 267. dicséret

 

Július 27.

(24) „…egy szívvel és egy lélekkel felemelték hangjukat az Istenhez…” (Apostolok cselekedetei 4,23–37)

Pétert és Jánost szabadon bocsátották a börtönből, akik bizonyságot tettek a gyülekezetnek az Úr szabadításáról. A gyülekezet egy szívvel és lélekkel IMÁDKOZOTT (23–24).

– 1. Az imádság elsőként mindig közös hálaadás az Úr szabadító irgalmáért, amelyet Isten népe ebben a világban megtapasztal, de amely mindig túlmutat ezen a világon (24).

– 2. Az imádság bizonyosságból fakad, amely szilárdan vallja, hogy hiába zúgolódik bármekkora e-világi hatalom a feltámadott Jézus Krisztus ügye ellen, mert ez az ügy örökkévalóan győztes ügy (25–28).

– 3. Az imádság könyörgés, hogy mindenkor bátran, mennyei erővel hirdethessük az Urat, és tanúságtételünk nyomán, hiteles jelként gyógyulások történjenek a beteg világban. Urunk, add, hogy a Te nevedben mondott szavaink és szolgálatunk gyógyítson és ne betegítsen! (29–31)

1Krónikák 5 502. dicséret

Steinbach József