Az Ige mellett – 29. hét

2019 – Huszonkilencedik hét (07.14-20.)

Július 14.

(43) „…a nagytanács tekintélyes tagja, aki maga is várta az Isten országát; bátran bement Pilátushoz…” (Márk 15,42–47)

  1. vers. Kivégzettek testét rokonok, vagy barátok szokták eltemetni, ha erre a hatóságoktól engedélyt kaptak. Itt Jézus tanítványaira várt volna ez a feladat. Ők azonban ijedtükben eltűntek. Most a vagyonos arimátiai József lép helyükbe. Istennek mindig vannak emberei. Isten ügye nem konkrét embereken múlik. Fontos vagy az Úr ügyében, hűséggel végezd el a rád bízott szolgálatot, de azért ne gondold, hogy rajtad múlik az Úr ügye!
  2. vers. Arimátiai József rangban, hatalomban, vagyonban tekintélyes ember lehetett. Erre utalnak az evangéliumok. A rang, a hatalom, a vagyon azonban megfakul, mint ahogy az emberi élet is elmúlik, és egyszerre csak semmit nem számít többé a cifrang. Csak az marad meg, csak az tart meg bennünket, ami Józsefet is megtartotta: hitte és várta az Isten országát! Aki pedig hiszi és várja a megváltó Urat, az egyszerre előlép, és bátran hitvallást tesz emberek, vezetők, az akkori társadalom előtt. A hitvalló nem mérlegel, nem elemez, hogy ki kivel van, meg mi lehet ennek a következménye, hanem bátran, hittel szól és cselekszik. Így tett József is, amikor Pilátustól kikérte Jézus testét.

44–45. versek. Jézus valóban meghalt. Pilátus megvizsgáltatta és jelentést kért a halál tényéről. Fontos teológiai tény ez. Hitvallásunk lényegi része. Jézus igaz Isten és igaz ember. Őbenne nem egy ember istenült meg, és nem is egy isteni tünemény jelent meg, akinek csak „látszat–teste” volt. Ő valóban meghalt. Így ragyog fel igazán a húsvéti öröm, Jézus istenfiúsága: Ő valóban feltámadott.

  1. vers. Nem emberektől függ az Úr ügye. Ugyanakkor milyen hatalmas az Úr, hogy tekintélyes embereket is az Ő ügye mellé állított, és állít minden időben, akik hittel anyagi áldozatokat is hoznak az Ő ügyéért.
Bírák 15 82. zsoltár

 

Július 15.

(1) „…a magdalai Mária és Mária, a Jakab anyja, valamint Salómé…” (Márk 16,1–8)

1–3. versek. Mi már tudjuk: az Úr ügye nem egy halott emlékének ápolása. Ez hamarosan felragyogott a Jézus temetését távolról szemlélő, majd Jézus testét másnap reggel megkenni induló asszonyok előtt is. Ezek az asszonyok távol álltak, féltek, aggódtak, állandóan kérdeztek, de Isten Lelke által elindultak.

4–6. versek. Ezeknek az asszonyoknak szólal meg először a világtörténelem legnagyobb örömhíre, az első angyali, keresztyén igehirdetés: Jézus Krisztus feltámadott. Eleve beszédes: asszonyoknak és nem férfiaknak. Isten „logikája” más! Jézus Krisztus feltámadása nem borítja fel a teremtési rendet; – de határozottan igent mond a társadalom által „kiszorítottra”, felemeli az elesetteket; – és nemet mond a bűnös ember másikat lenéző, megnyomorító, mindenfajta „tahó” agresszivitására.

7–8. versek: Sőt, ezek az asszonyok kapták az első megbízatást arra, hogy hirdessék a feltámadott Urat! Ők hirdethették az örömhírt: Nem kell félni! Üres a húsvéti sír! Elhengerítették az emberi erővel mozdíthatatlan követ! Mindenféle „kő”, amely mázsás súlyként, halálos reménytelenségben fojtogat, íme: „el van hengerítve”! Az asszonyok vitték is a hírt a tanítványoknak: Jézus feltámadott, amint megmondta! A tanítványok, a férfiak féltek, elbújtak, és egyelőre nem adták tovább az örömhírt. Az Úr hatalma azonban a „kirakaterős”, valójában félős férfiakat, még ezeket a tanítványokat is, képes a feltámadott Úr ügyének szolgálatába állítani.

Bírák 16   254. dicséret

 

Július 16.

(15) „…hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” (Márk 16,9–20)

A feltámadott Jézus megjelent a tanítványoknak. Márk itt is hangsúlyozza a tanítványok hitetlenségét. Márk végig egy negatív tanítványképet állított elénk (14). Ezzel azt hangsúlyozta, hogy az érettünk meghalt és feltámadott Jézus Krisztusba vetett hit mindenestől Isten ajándéka. Ma is az! Senki se kérkedjék! (Efezus 2,8)

AKI HISZ, AZT SZOLGÁLATRA KÜLDI AZ ÚR.  A majdan hitre jutott tanítványi közösség, az egyház feladata az evangélium hirdetése. Márk a missziói parancsot ebben az egyetlen versben foglalja össze (15).

–  1. Hangsúlyozza, hogy az evangéliumot kell hirdetni, a feltámadott Jézust kell hirdetni.

– 2. Az evangéliumot hirdetni kell, mert a hit hallásból van (Róma 10,17). Minden helyzetben, minden örömben és nyomorúságban, kegyelmet nyert méltatlanságunkban is hirdetni, mondani kell az evangéliumot! Ez nem azt jelenti, hogy velünk csak erről lehet beszélni, de ha nem erről beszélünk, akkor is erről szólunk…

– 3. Az evangéliumot minden teremtménynek hirdetni kell! Márk hangsúlyozza az evangélium egyetemességét. Mindenkinek hirdetjük, de senkit nem kényszerítünk, mert a hitet Isten cselekvése csíráztatja, növeszti, érleli, akiben akarja.

– 4. Az evangéliumot úgy tudjuk hirdetni, hogy elindulunk:Menjetek el…” Ki kell mozdulni önigazságunkból, önzésünkből, ki kell mozdulni belterjességünkből! Ugyanakkor ez a kimozdulás nem azt jelenti, hogy el kell mennünk a világ végéig, hanem éppen azt jelenti, hogy a magunk helyén van elsősorban missziói feladatunk.

Bírák 17 207. dicséret

 

Július 17.

(4) „…várjátok meg az Atya ígéretét…” (Apostolok cselekedetei 1,1–14)

HOGYAN INDULUNK EL? Milyen lélekkel indulunk neki egy napnak? Miként indulunk el rövidebb és hosszabb utakra?  Felkészülünk-e az előttünk álló kisebb és nagyobb feladatokra? Látunk-e reményteli, nagyobb távlatokat a mindennapi történések közben? Sokat ülök autóban. Minden indulás előtt elmondok egy imádságot. Egyik ismerősöm említette: hosszabb repülőutak előtt minden fontosabb dolgot elrendezett, bízott a megtartó kegyelemben, de felkészült. Élünk-e Isten Igéjével, mielőtt elindul a nap? Kérjük-e Isten Szentlelkének vezetését, a krisztusi, mennyei „többet” mindenkor?

– 1. A feltámadott Jézus Krisztus tanítványainak szóló parancsa erre vonatkozik. Mielőtt a mi Urunk felment a mennybe, megparancsolta tanítványainak, hogy ne távozzanak el addig Jeruzsálemből, amíg a Szentlélek hitet, erőt, vezetést, mennyei tisztánlátást nem ajándékozott nekik (4–8).

– 2. A feltámadott Jézus Krisztus parancsa ez. Ez a parancs egyben ígéret, miszerint kapni fogják a Szentlélek ajándékát. Ez a parancs azonban szent diktátum, ami pontosan azt jelenti, hogy maradjunk veszteg addig, amíg ezt nem kértük! Addig várjunk! Az Ő ígérete beteljesedett, Ő feltámadott, Szentlelke által hitet, erőt, vezetést, mennyei tisztánlátást kaptunk ezáltal. De naponta szükségünk van arra, hogy ezért imádkozzunk, erről halljunk, enélkül ne induljunk el. Vegyük komolyan ezt a parancsot (4).

– 3. Isten Szentlelkének áldása nélkül nem megy! (Zsoltárok 127) Akkor inkább várjunk! A hétköznapi feladataink és nagy dolgaink tekintetében ugyanúgy érvényes ez, mint az Úrról való tanúskodás szent szolgálatában; hiszen mindenkor, mindenhol az Urat képviseljük (8).

Bírák 18   43. zsoltár

 

Július 18.

(18) „…lezuhant, kettészakadt…” (Apostolok cselekedetei 1,15–26)

  1. vers. Péter nem magyarázza Júdás esetét. Azt meghagyja titoknak. Péter tényeket sorol fel, miközben zsoltárversekre utal (15).
  2. vers. Be kellett teljesednie az Írásnak, amit Isten Igéje megmondott Júdásról. Itt Dávid azt panaszolja, hogy még a legjobb barát, akivel együtt eszünk, az is ellenünk támadhat (Zsoltárok 41,10). Valóban ez teljesedett be Jézus elárulásakor. Kálvin hozzáteszi: – Júdás nem menthető fel azon az alapon, hogy a próféciák szóltak arról, ami vele megesett, ugyanis nem a prófécia kényszerítő ereje, hanem saját gonosz szíve miatt bukott el.
  3. vers. Júdás a tizenkettő közé tartozott. Júdás is részt kapott a szolgálatból. Júdás esetéből kiderül, hogy „látványosan” Jézus közelében lenni, a látható tanítványi sereg tagjaként „harsányan” szolgálni: – nem feltétlenül ez az üdvösség jele.
  4. vers. Aki mezőt, vagy bármi mást szerez gonosztette jutalmaként, az úgy jár, mint Júdás. Minden gonosztett Jézus Krisztust árulja el. De a gonosztett csúcsa, ha magát a Megváltó Urat áruljuk el. Aki így szerez „mezőt”, vagyont, hatalmat, sikert, hírnevet, nőt; – az egyszerre csak fejjel lezuhan, kettészakad, és egész belső része kifordul. Ezt nem lehet „tapintatosabban” megfogalmazni. Ez a test csúfos bukása, de a sorok mögött ott feszül az egész ember kárhozata, életének teljes szétesése. Zuhanunk. Az itteni világ törvénye a szétesés. Isten kegyelme tarthat meg. Ő tartotta meg azt a tagadó Pétert is, aki most éppen Júdás bukásáról szónokolhat.
Bírák 19,1–21 512. dicséret

 

Július 19.

(1) „…mindnyájan együtt voltak…” (Apostolok cselekedetei 2,1–13)

  1. vers. Együtt voltak Isten népének tagjai. Együtt ünnepeltek. Együtt adtak hálát az aratási ünnepen az Úrnak. Noha szétszóródtak; Istenük, Írásuk, hitük, ünnepük összetartotta őket. Amikor együtt áll meg Isten népe az Úr előtt, akkor adatik a Szentlélek; valamint akkor adatik a Lélek ajándékaként az Ige üzenete, és a Jézus Krisztusba vetett hit. Ilyenkor Isten Lelke mozdul, a minket már éltető isteni Lélek betölt bennünket, hogy mi is együtt mozduljunk a „holtpontról”: higgyünk, ünnepeljünk, hálát adjunk.
  2. vers. Isten Lelke láthatatlan, de látható erővel munkál, mint a szél.
  3. vers. Isten Lelke fellelkesít, de nem túlpörget, miközben melegít, világít, megtisztít; akárcsak a tűz.

4–11. versek. Isten Lelke megnyitja életünket az Ő felséges dolgaira, Igéjére, Jézus Krisztusban megmutatott megváltó szeretetére, hogy nyelvünk is Őt dicsérhesse. Sokféle a nyelv, de egy az üzenet: Jézus Krisztus! Ez a nyelvcsoda! Egy a Megváltónk, Értjük az Ő szavát, ezért értjük egymást mindenkor.

12–13. versek. Akik nem tartoznak a gyülekezet közösségébe, azok nem kapják a Lelket, nem értik az üzenetet, és mivel az teljesen idegenné lesz nekik, csak gúnyolódni és vádaskodni tudnak. Könyörögjünk Isten Szentlelkéért!

Bírák 19,22–30 140. zsoltár

 

Július 20.

(16) „…ez az, amiről Jóel így prófétált…” (Apostolok cselekedetei 2,14–28)

AZ IGEHIRDETÉSRŐL.

– 1. A mi Urunk is textust vett fel beszédéhez a szent könyvekből, amikor a názáreti zsinagógában prédikált, majd ezt alkalmazta a mára, mégpedig magára alkalmazta azt a mában (Lukács 4,15–17). Péter pünkösdi igehirdetése is ugyanezt „a módszert alkalmazta”: textust vett az őskeresztyénség Bibliájából, az Ószövetségből, Jóel próféta könyvéből, és a 16. zsoltárból, majd Jézus Krisztusra alkalmazta a magyarázatot.

– 2. Sokan tudnak „szépen”, értelmesen, okosan, hatásosan, megragadóan beszélni, minden időben. Az igehirdetés egy teljesen más műfaj. Ma is csak az nevezhető igehirdetésnek, amely a Biblia egy szakasza alapján szól, azt magyarázza, hűséggel követve az akkori gondolatmenetet, és közben alkalmazza azt a mában, Jézus Krisztusra, hirdetve a megváltás örömhírét (22–24).

– 3. Hisszük, hogy igehirdetés közben megtörténik a pünkösdi csoda: nem mi szólunk, hanem a mi Urunk szól általunk. Majd Ő szólít meg általunk sok halandót, akik a Szentlélek által hallanak, látnak, „jókedvűek” lesznek, de nem a bortól, hanem Isten megváltó hatalmától és csodáitól (16–21), amely kiemelete őket az elmúlásból (25–28).

Bírák 20,1–28 133. zsoltár

Steinbach József