Az Ige mellett – 28. hét

2019 – Huszonnyolcadik hét (07.07-13.)

Július 7.

(27) „Mindnyájan megbotránkoztok…” (Márk 14,26–42)

A tanítványok megbotránkozása azt jelenti, hogy Jézus szenvedése és halála során gyengeségük, gyarlóságuk, hitetlenségük legyőzi őket, miközben kiderül, hogy Jézus-követésük nem bír el ekkora erőpróbát. Ahol nincs hit, ahol nincs jelen a Jó Pásztor, ott szétszéled a nyáj (Zakariás 13,7). Ez a megbotránkozás: megváltó hit nélküli teljes szétesés, egyéni és közösségi, testi és lelki értelemben, egyházban és világban egyaránt (27).

– Hangsúlyos Márk tanítványszemléletében: mindnyájan megbotránkoznak a tanítványok. Nincs kivétel! Dicséreteket énekelve, a látható egyházban is ki vagyunk téve ennek (26). Önmagunktól, magunk erejéből egyikünk sem különb a másiknál. Éppen ezért szánalmas Péter fogadkozása. Minden fogadkozás hitetlen és istentelen, mert magával Jézus Krisztussal száll vitába, a saját maga erejére, bölcsességére támaszkodva. Márk hozzáteszi: nemcsak Péter, a többiek is így beszéltek (29–31).

– A mi Urunk azonban tudja, milyenek egykori és mai tanítványai. Éppen ezért, éppen értük és értünk jött el erre a világra. Megváltó szeretetét nem vonja meg tőlünk, megbocsát, de megtisztít és megerősít. Bátorító szava most is hangzik, megbújik a sorok mögött, amit hittel hallunk és tapasztalhatunk meg: „De miután feltámadtam, előttetek megyek…” (28).

Bírák 9,22–57 66. zsoltár

 

Július 8.

(50) „Ekkor valamennyien elhagyták őt és elfutottak.” (Márk 14,43–52)

ELHAGYATOTTAN?

– 1. Beteljesedett Jézus szava, mert a tanítványok közül valamennyien elhagyták Őt és elfutottak (27). Nemcsak a tanítványok hagyták el, hanem mindenki. Márknál különösen hangsúlyos, hogy Jézus mindenkitől elhagyatottan, egyedül szenved.

– 2. Valójában nem Jézus elhagyatott, hanem az ember. Jézus elfogatásának jelenete, annak minden eleme erről beszél. A Nagytanács, vallásossággal leplezett, hatalomféltő ügyeskedésében, Jézust politikai lázadónak állítja be, és a „sokaságnak” nevezett rendőrségükkel, a templomőrséggel indul egyetlen ember ellen (43). Mérhetetlen elhagyatottság ez, amely kardokkal, botokkal, erőszakkal ragaszkodik hatalmához. Júdás árulása rettenetes elhagyatottság, amely a tisztelet és hódolat csókjával árulja el Mesterét (44–45). Elhagyatottak a félelmükben menekülő, hitükben megingó, megbotránkozó tanítványok (50). Elhagyatott a karddal másikra lecsapó „valaki” (47). Sem a hatalom, sem a sokaság, sem a tanítványok nem urai a helyzetnek, amazok még leplezhetik ezt, emezek már nem. Halálosan elhagyatottak vagyunk, hiába akarjuk uralni a helyzetet, egy idő után csődöt mondunk.

– 3. Jézus az, aki ugyan a legelhagyatottabb ebben a helyzetben, a kereszten mindenek felett azzá lesz (15,34), és mégis Ő Ura a helyzetnek (48–49). Ő az Úr, aki átélte, megjárta, elhordozta a mi elhagyatottságunkat, és isteni hatalmával kihozott bennünket abból.

Bírák 10 10. zsoltár

 

Július 9.

(55) „…bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy kivégeztethessék…” (Márk 14,53–65)

– Micsoda gonoszság! Előbb volt meg az eltökélt szándék, miszerint a Nagytanács kivégezteti Jézust, csak ezután keresték az igazolást. Előbb volt meg az ítélet, csak ezután keresték a bizonyítékokat. Jézus esetében így volt ez. A történelemben sok hasonlóról tudunk. Bacsó Péter „Tanú” című filmjének neves jelenetében is hasonlót pergetnek elénk a filmkockák.

– Micsoda irgalom! Jézus mégis az egyetlen, aki az Isten eleve szerzett, mindeneknek előtte rendelt végzését érvényesítve, halálával és feltámadásával üdvösséget ajándékoz népének. Isten tökéletes akarata és megváltó szeretete felülírja az ember halálos gonoszságát.

– Föld és ég módján más az ember és más az Isten! (Ézsaiás 55,9) Ami a gyarló ember részéről halálos gonoszság, ugyanaz a szent Isten felől megváltó irgalom! Jézus, az Isten Fia, azért jött el erre a világra: – hogy halálos gonoszságunkba bele ne fulladjunk, és végképp bele ne fojtsuk abba egymást, a világot, mindent; – hanem Isten eredeti teremtői szándéka érvényesüljön; az élet, az új élet, az örök élet.

– Aki azonban pont Jézus istenségén, pont az Isten üdvözítő szándékán botránkozik meg, mint itt a Nagytanács tagjai teszik ezt, az továbbra is halálos áradatban sodródik (64). Ezek, az írásismerő kegyesek, akik kimondják a halálos ítéletet, pont ők maradnak halálban?!

Bírák 11,1–28 21. zsoltár

 

Július 10.

(72) „És sírásra fakadt.” (Márk 14,66–72)

Láttam már olyan arckifejezést, amire néma rettenetként ült ki a pánik, amely aztán tehetetlenné bénította az egész testet. Az illető nem volt pánikbeteg, normális, lelkileg is kiegyensúlyozott életet élt, de egy váratlan, tragikus fordulat pillanatok alatt teljesen kizökkentette őt élete okosan felépített egyensúlyából.

Szeretünk mítoszokat gyártani arról, hogy mi micsoda hősként bírjuk a megpróbáltatásokat, a fájdalmat, félelmet, betegséget. Nyilván sok példa van erre is, hiszen sokunkat megerősít, felvértez az Úr egy-egy helyzetben. Az Úr erősít meg, akár elismerjük, akár nem. Mi azonban mindig ezeket a „hősies példákat” harsogjuk, mert emberi nyomorúságunk része, hogy gyarló, látványos kirakatemberek vagyunk! Éppen ezért, adatnak olyan helyzetek, amikor az Úr nem erősít meg, hanem hagy elbukni, kétségbeesni: – Lám, ennyire futja a saját erődből!

Péter tagadásának története nagyon is „megható”, mert pont annyira emberi, pont annyira nyomorult, amennyire önző életünk, a halálos téthelyzetek félelmei között, saját „zsigerei” alapján viselkedhet. Ne legyen illúziónk! Ha nem könyörül az Isten, tagadóvá leszel, a legszentebbet is megtagadod, csak azért, hogy magadat védd! Vedd észre, hogy könyörülő Istened van! Péteren ezzel a tagadással is könyörült az Úr: pánik, tagadás, átkozódás, teljes kiborulás után keserves sírás, amely nem a hiszti, „nem a színpad”, hanem a bűnbánat zokogása volt. Amikor életünk tengelye kimozdul a helyéről, a világ tengelye, az Úr irgalma, akkor is a helyén van!

Bírák 11,29–40 262. dicséret

 

Július 11.

(2) „Mire Ő így válaszolt neki…” (Márk 15,1–19)

– 1. A Nagytanács ügyelt arra, hogy a saját törvényeiket és a rájuk vonatkozó birodalmi törvényeket pontosan betartsák. Be kell tartani a törvényeket! Rendnek kell lenni! De a paragrafusok mögé bújva „kicsinálni” a másikat…? Ez egy egészen más helyzet. Mégis, hányszor tesszük ezt! Éppen ezért jött Jézus, aki a Krisztus! Csak Ő tud megváltani ebből!

– 2. A Nagytanács ki akarta végeztetni Jézust, ehhez tanúkat hallgattak meg, de legalább két tanúvallomás egyezésével állhatott meg bármilyen vád (5Mózes 19,15). A tanúvallomások nem egyeztek (14,55–59). Jézus a Nagytanács előtt sem felelt a hamis vallomásokra. Ezekkel nem is vitatkozott (14,60–61). A főpap lényeget érintő kérdésére felelt csupán Jézus. Ezt a kérdést a főpap, a saját rendszerük szerinti jó teológusként úgy fogalmazta meg, hogy Isten nevét nem ejtette ki, mert ez halálra méltó bűn lett volna: – „Te vagy a Krisztus, az Áldottnak Fia?” – Erre Jézus határozott igennel felelt (14,61–62).

– 3. Ugyanez történt Pilátus előtt. A Nagytanács csak a római hatóság jóváhagyásával hozhatta meg a halálos ítéletet. Ezért vitték Jézust Pilátus elé (1). Jézus Pilátus előtt is hallgatott, minden hamis vád esetében (3–5). Isteni hatalom hallgatni minden erre rendelt időben, provokatív helyzetekben különösen. Nem véletlen, hogy Pilátus igen elcsodálkozott ezen (3–5). Aztán Pilátus is rákérdezett a lényegre. Ezt Pilátus a maga „politikai rendszerében”, annak szóhasználata szerint tette, de valójában ugyanazt kérdezte, mint a Nagytanács tagjai, csak másképp: – „Te vagy a zsidók királya?” – Az egyik vallási, a másik politikai lázadót keresett. Ekkor, a lényegre irányuló kérdésre Jézus egyértelműen és stílusosan felelt.

– 4. Ő a lényegre mindig megfelel nekünk! Ő a zsidók, a népek, mindenek Megváltó Királya, az Isten Fia. Feltámadása megpecsételte ezt.

Bírák 12 256. dicséret

 

Július 12.

(31) „Másokat megmentett…” (Márk 15,20–32)

A kereszten szenvedő Jézus azért járta meg a kárhozat elhagyatottságát, hogy MÁSOKAT MEGMENTSEN, miközben önmagát odaadta érettünk.

– 1. Pont ezzel, küldetésének lényegével kísértették a gúnyolódok Jézust, amikor újabb csodát kérve, azzal gyalázták, hogy szálljon le a keresztről, ha Ő az Isten Fia. Az emberi gondolkodás szerint ugyanis csak az tud segíteni másokon, aki magán is képes volt segíteni. Ehhez az emberi logika mindig hozzákapcsolja a látványos tetteket, csodákat. Jézus esetében a hitetlenek újra meg újra a csodákkal akarták ellenőrizni Jézusban az „istenit”.

– 2. Jézus mindezekre nemet mondott! Jézus nem magán segített. Megmutatta, hogy leginkább önmegtagadással tudok valamit is segíteni embertársamon. Az önmegtagadás nem önfeladás, hanem a halálosan önző „énünk” gátlástalan képviseletéről való lemondás. Önzésünkkel ugyanis rátelepszünk a másikra és megfojtjuk azt. Az önmegtagadó ember „leszáll” a másikról, esélyt ad neki a lélegzetvételre. Jézus nem tett öncélú csodát. Isten nem csodálatos, emberfeletti pillanatokban akar az emberrel találkozni, hanem földi, hétköznapi, bűnökkel és halállal teli életének útján.

– 3. Jézus feltámadott, azaz legyőzte a bűnt, a halált, a kárhozatot. Ő az Isten Fia! Ő a mi megmentőnk; egyedül csak Ő! Nem kell több, más, látványos csoda! A feltámadott Úr újjászüli életünket az önmegtagadásra. Az önmegtagadó, de nem önfeladó élet is az Úr csodája!

Bírák 13 62. zsoltár

 

Július 13.

(34) „…én Istenem, miért hagytál el engem?” (Márk 15,33–41)

Mi fel sem foghatjuk azt az ELHAGYATOTTSÁGOT, amit Jézus élt át a kereszten. Az emberi hasonlatok soha nem fejezhetik ki a kereszt helyettes elégtételének titkát és ajándékát.

– 1. Ez a magány elhagyatottsága. A szenvedő Jézust mindenki gúnyolta és káromolta a kereszten: a járókelők, a Nagytanács tagjai, és Márk szerint az a két lator is, akiket Jézussal együtt feszítettek keresztre. Jézus emberileg teljesen elhagyatottá lett (29–32).

– 2. Ez az igazságtalanság elhagyatottsága. Jézus elhagyatottságát növeli a méltatlanság, hogy Őt, aki csak segített, és aki szerte járt, hogy jót tegyen (Cselekedetek 10,38), azt most két gonosztevővel, két politikai lázadóval „egy szintre emelték”. Jézus, emberi szempontok szerint igazságtalanul szenvedett és halt meg. Bűnösök közé sorolták (Ézsaiás 53,12).

– 3. Ez a teljes reménytelenség elhagyatottsága. Az igazi elhagyatottság ugyanis túl van az eddig felsoroltakon. Ezt akkor tapasztalta meg Jézus, amikor az Isten is elhagyta Őt (34). Keveset mondunk, ha ezt a teljes reménytelenség elhagyatottságának nevezzük. Emberek elhagynak, de ha az Isten is elhagy, az maga a kárhozat. Jézus a mélységek mélységét járta meg, miattunk, érettünk, helyettünk.

– 4. Van szabadulás az elhagyatottságból? Mi vagyunk méltók a halálra és Ő hal meg! (Márk 14,64) Ez a halál az Isten Fiának halála, nem ember halála. Ez a halál megváltó halál: minket megmentő halál, amelyet feltámadás követ, hogy végre vége legyen minden magánynak, igazságtalanságnak, reménytelenségnek; végre vége legyen a bűn, a halál, a gonosz hatalmának!

Bírák 14 145. dicséret

Steinbach József